A központi közigazgatás megszervezése Antall József irányadása alapján

Amikor Kilényi Géza - az Igazságügyi Minisztérium akkori közjogi területet felügyelő miniszterhelyettese, az Alkotmánybíróság későbbi tagja és elnökhelyettese - hét IM-es kollégámmal együtt közölte velünk, hogy minisztériumi dolgozóként az MSZMP részéről ki melyik albizottságban fog részt venni a Nemzeti Kerekasztal Tárgyalásokon, természetesen érdekelt bennünket, hogy kikkel is leszünk egy bizottságban, kik fogják alkotni a mi, illetőleg kik az Ellenzéki Kerekasztal öttagú tárgyaló delegációját. Akkori IM-es kollégámmal Somogyvári Pistával (aki később az IM közigazgatási államtitkára is lett), ketten is az I/1-es bizottságba kerültünk, amely az új alkotmány, a köztársasági elnök és az alkotmánybíróság témakörével foglalkozott. Az öttagú csapatunkba egy főt a Minisztertanács Titkársága (Jutasi Györgyöt, jelenleg ügyvéd), egy főt a Pozsgai Titkárság (Szalay Pétert, aki jelenleg az Alkotmánybíróság tagja), az ötödik tagot, egy fiatal jogászt (György István) pedig a Pártközpont adta, aki egyébként Fejti György személyi titkára volt. Az természetes volt, hogy mindannyian jogászok voltunk, az viszont már kevésbé – bár összhangban volt a pártállami berendezkedéssel -, hogy Szalay Péterrel együtt mi ketten munkaköri feladatként úgy kerültünk az állampárt tárgyaló csapatába, hogy nem is voltunk MSZMP tagok.

Nem sokkal az első tárgyalási nap előtt tudtuk meg, hogy az Ellenzéki Kerekasztalt ebben a bizottságban kik fogják képviselni. A harmadik oldal személyi összetétele nem is igazán érdekelt bennünket, hiszen tudtuk, hogy az igazi egyeztetés nem velük fog történni. Az I/1-es albizottság első ülésén az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) részéről megjelent személyek közül Orbán Viktort és Tölgyessy Pétert már korábbról személyesen ismertem, míg Kónya Imrét a TV-ből. Az öt fő között viszont általam nem ismert két személy is volt, akiket addig csak hallomásból ismertem: Boross Imre, a kisgazdák főügyésze, valamint Antall József, az MDF részéről. Ennek ellenére már az első ülést követően úgy mentem haza a tárgyalásról, hogy Antall személyében egy kivételesen karizmatikus embert sikerült megismernem, akivel majd élmény lesz az egyeztetés. Egyszerűen lenyűgöző volt a szakmai és tárgyi tudása, aminek végig tanúbizonyságát adta a tárgyalások során. Csak később tudtam meg, hogy ő nem is jogvégzett, de ennek ellenére az EKA részéről Tölgyessyvel együtt ők vitték a prímet, sőt nyugodtan kijelenthető, hogy I/1-es albizottságban az EKA tárgyalódelegációjának ő volt az informális vezetője, amit a felkészültségével, a tárgyalási és vita-stílusával vívott ki magának. Bár a tárgyalásokon ellenfelek voltunk, magunk között is az volt a vélemény, hogy Antall egy kivételesen nagyformátumú ember. A személyes szimpátiámat még azzal is nagyon hamar elnyerte, hogy amikor Orbán Viktor „lekommunistázott” bennünket, azt Antall József  mindig helyre tette azzal, hogy „Viktor, nagyon jól tudod, hogy az MSZMP tárgyaló delegáció tagjainak döntő része köztisztviselőként munkaköri kötelességből lett kirendelve, ráadásul úgy, hogy ketten még nem is párttagok”. Megvallom őszintén, hogy akkor ezek a megvédései nagyon jól estek, hiszen valóban ez volt a helyzet, olyannyira, hogy amikor Kilényi ránk osztotta ezt a feladatot, én még ki is kértem magamnak, megkérdezve, hogy párton kívüliként mit is keresek majd az MSZMP zászlaja alatt. Ez az ambivalens ellenérzésem ráadásul végig a tárgyalások során meg is maradt, amit Viktornak ezek a megjegyzései mindig fel is erősítettek bennem.

A Nemzeti Kerekasztal Tárgyalások keretében – minden túlzás nélkül – az I/1-es albizottság munkája volt a legeredményesebb, hiszen, ha nem is készült el az új alkotmány tervezet, de a korábbi alkotmány módosítása, méghozzá gyökeres módosítása viszont igen. Az albizottság  munkájának eredményeként létrejöhetett a köztársasági elnöki intézmény, valamint megalakulhatott az Alkotmánybíróság is. Antallnak köszönhetően minden egyes ülés felért egy jogtörténeti órával, kitekintéssel a fejlett nyugati világ közjogi megoldásaira is. Az albizottság munkamódszere egyébként az volt, hogy a Kormány eredeti, az országgyűlési tárgyalás előtt visszavont tervezete volt a kiindulási alap, amit megvitattunk, melynek eredményeként az adott normaszöveg részt az ülésen kialakult egyezségnek megfelelően a mi bizottságunk (általában Somogyvéri Pista) átdolgozta. A következő ülés első részében az átdolgozott szöveget újra megvitattuk, majd konszenzus esetén a szöveg elfogadásra került. Antall minden ülésre hallatlanul felkészülten érkezett, érezni lehetett, hogy nem csak a tervezetet olvasta el, hanem utána nézett a vonatkozó szakirodalomnak is. Sokszor még az ülés befejezését követően is leállt velünk szakmai kérdésekről beszélgetni, aminek köszönhetően kifejezetten közvetlen és szívélyes kapcsolat alakult ki közte és a csapatunk között.

Azt is meg kell jegyeznem, hogy ő volt az egyetlen, aki minden ülésre elegánsan, zakóban érkezett. Miután 1989 nyara is egy kellően meleg nyár volt, egy idő után az albizottsági ülésekre – függetlenül attól, hogy ezek a Parlament valamelyik helyiségében voltak – kifejezetten laza, nyári szerelésben kezdtünk el járni. De Antall nem, maximum az ülésen, ha nagyon meleg volt a teremben, a zakóját levetette. Ez az elegancia aztán miniszterelnökként is jellemző volt rá.

A Kerekasztal Tárgyalások során a vele kapcsolatos utolsó élményem a megállapodás 1989. szeptember 18-i aláírásához kötődik. Tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróságról szóló törvény tervezetének egyeztetése gyakorlatilag csak az utolsó pillanatban történt meg, ezért– megállapodás alapján – nekem jutott az a feladat, hogy a tárgyalások fődelegációt a sikeres egyeztetésről tájékoztassam, aminek eredményeként az Alkotmánybíróság felállítása is bekerült a végső megállapodásba. Ennek révén lehettem ott a teremben a megállapodás aláírásakor, majd az aláírást „szentesítő” koccintáskor is. A sok nagy ember közt meghúzódva beszélgettem Szalay Petivel, amikor is egyszer csak pohárral a kezében odajött hozzánk Antall József, és megköszönte a három hónapos munkánkat, amit az albizottságban kifejtettünk, majd azzal búcsúzott el tőlünk, hogy „Fiúk, ez egy igazi férfi munka volt!”

Ez a gesztus akkor szintén nagyon jól esett, már csak azért is, mert a tárgyalások közben az MSZMP egyes vezetőitől kifejezetten durva rágalmakat és leszúrást kaptunk, majd a megállapodás megszületését követően sem kaptunk senki mástól ezért köszönetet, miközben gyakorlatilag az egész nyarat az albizottsági ülésekre való felkészüléssel és a tárgyalásokkal töltöttük, gyakran még hétvégeken is. Antall köszönete mellett az élet is köszönettel szolgált, mert fantasztikus érzés volt 1989. október 23-án a Kossuth téren összegyűlt tömeg részeseként látni Szűrös Mátyás kezében a Magyar Közlönynek azt az ünnepi számát, ami a tárgyalásaink eredményét, az Alkotmány módosítását tartalmazta, amelynek alapján újra kikiáltásra kerülhetett a Magyar Köztársaság.

A legfontosabb számomra mégis az volt, hogy ennek a tárgyalássorozatnak köszönhettem az ismeretséget Antall Józseffel, melynek következtében 1990. április 17-én – legnagyobb döbbenetemre – felkért a kormányhivatalának vezetésére.