A központi közigazgatás megszervezése Antall József irányadása alapján

Antall József instrukciói alapján elkészült, már korábban említett, az államtitkárok jogállásának átmeneti szabályozásáról szóló törvény a minisztérium felső vezetését úgy képzelte el, hogy a minisztérium élén irányítási jogkörrel a miniszter áll, akit politikusként, elsősorban a parlamenti üléseken teljes jogkörrel a tárca politikai államtitkára helyettesíthet. A politikai államtitkár tanácskozási joggal a Kormány ülésein is részt vehet, de a tárca nevében a miniszter szavaz. A törvény nem tesz erről említést, de a miniszterelnök a gyakorlatot úgy alakította, hogy politikai vezető, vagyis a miniszter és a politikai államtitkár a minisztérium szakmai szervezeti egységeit közvetlenül ne felügyelje, ez a hatáskör a tárca közigazgatási államtitkárát és helyettes-államtitkárait (amelyből tárcánként akkor még maximum négy lehetett) illeti csak meg.

Antall József elképzelése tehát az volt, hogy a minisztériumok felső vezetését a miniszter, a politikai államtitkár, a közigazgatási államtitkár, valamint a helyettes államtitkárok alkossák, és e személyi kör vonatkozásában élesen váljon el a politikai szféra a szakmai vezetői körtől.

A minisztérium politikai vezetői a titkárságukat vagy a kabinet irodájukat, a sajtó vagy szóvivői részlegeiket és igény esetén a protokollal foglalkozó szervezeti egységet irányíthatták közvetlenül. Ebből aztán folyamatosan konfliktusok is adódtak, ugyanis a tárcák politikai vezetői nagyobb hatáskört szerettek volna gyakorolni, amit viszont a miniszterelnök változatlanul nem engedélyezett számukra, és minden ilyen törekvést visszavert, néha nem is túl finom szavakkal.? A minisztérium szakmai munkájáért és működéséért egyértelműen a közigazgatási államtitkár volt a felelős, akit munkájában az egyes szakmai területeket felügyelő helyettes államtitkárok segítettek.

Antall József azért is próbált a két vezetői, a politikai és szakmai csapat között különbséget tenni, mert azt feltételezte (nyugat-európai példák alapján), hogy egy kormányváltás esetén – a kormányzás zavartalan működésének folytatása érdekében is – a szakmai vezetők a helyükön maradhatnak, vagyis őket az új kormányzat átveszi és saját, jól felfogott érdekében is a továbbiakban is foglalkoztatja, míg a politikusok körébe tartozó vezetők értelemszerűen távoznak majd a posztjukról. A néhai miniszterelnöknek ez a reménye, feltételezése az első kormányváltás esetében is csak részben valósult meg, később pedig már szinte egyáltalán nem.

Az új (Horn-) kormány a szakmai vezetői pozíciók többségében kezdetben még nem hajtott végre nagyobb cserét?, de a ciklus végére már igen.? A személycsere talán egyetlen egy tisztség esetén volt teljesen magától értetődő, mégpedig a Miniszterelnöki Hivatal vezetői pozíciója vonatkozásában, hiszen ez a poszt olyan személyt kíván, aki kifejezetten bizalmi viszonyban áll a miniszterelnökkel.?

Egyébként sajátos módon állt össze az első, elsősorban a közigazgatási államtitkári személyi kör. Tekintettel arra, hogy a minisztereknek felkérni tervezett személyek - azon kívül, hogy nem voltak soha az MSZMP tagjai? - egyike sem rendelkezett közigazgatási szakmai gyakorlattal, tapasztalattal, ráadásul nem is ismerték (honnan is ismerhették volna) az akkori közigazgatásban dolgozókat, akik közül pedig a miniszterelnök szerette volna kiállítani az első közigazgatási államtitkári és helyettes államtitkári kart?, ezért kettőnket (Bogdán Tibort és engem) kért fel arra, hogy tegyünk személyi javaslatot a közigazgatási államtitkári körre, sőt ha lehetséges, akkor még helyettes államtitkárokra is. Tekintettel arra, hogy mindketten jogászok vagyunk, és évek óta az IM közjogi területén dolgoztunk, így a tárcák esetében elsősorban a tárcáktól velünk munkakapcsolatba került jogászokra (pl. jogi főosztályvezetőkre) tettünk javaslatot, hiszen őket ismertük. Személyi javaslatainkat Antall József el is fogadta, és később a miniszterjelöltjeivel, illetőleg a minisztereivel is elfogadtatta.