A központi közigazgatás megszervezése Antall József irányadása alapján

A Nemzeti Kerekasztal tárgyalásoknak, majd az ott született megállapodásnak megfelelően véglegezett törvényjavaslatok elfogadása elsősorban a rendszerváltozás közjogi alapjait teremtette meg. Az elfogadott törvények (mint pl. az Alkotmánymódosításról szóló 1989. évi XXXI. törvény?, az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény, a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvény, az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény vagy az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény) átalakították az államszervezetet és ezzel együtt a végrehajtói hatalom csúcsán lévő Kormány alkotmányos helyzetét is, ami egyben értelemszerűen kihatással volt a kormányhivatal alkotmányos és politikai helyzetére is.

A végrehajtói hatalom zászlóshajójának számító Kormány (Minisztertanács) alkotmányos szerepe részben gyengült, hiszen a legfőbb népképviseleti szerv, az Országgyűlés szerepe megnőtt (a Kormány és tagjainak ellenőrzése terén is), valamint a végrehajtói hatalmat felügyelő és korlátozó és/vagy attól független új intézmények is létrejöttek (mint pl. az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék, később pedig a Kormánynak alárendelt tanácsrendszer helyébe lépő önkormányzati rendszer vagy a még később a függetlené vált Magyar Nemzeti Bank).

Más szempontból viszont a Kormány alkotmányos helyzete és szerepe kifejezetten erősödött, aminek köszönhetően az 1990-es tavaszi választásokat követően már egy erős jogosítványokkal rendelkező Kormány alakulhatott. Ehhez azonban még szükség volt a Magyar Demokrata Fórum (MDF) és a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) között létrejött megállapodást? jogi normába öntő további, az 1990. május 16-án kihirdetett (1990. évi XXIX. tv.) alkotmánymódosításra is. Az ország kormányozhatóságának érdekében a koalíciós pártok az ellenzékkel együttműködve úgy módosították az Alkotmányt, hogy csak azoknak a kérdéseknek az eldöntéséhez kelljen kétharmados többség, amelyeknek a demokrácia szempontjából garanciális jelentőségük van.

Ez az alkotmánymódosítás bár még mindig a Minisztertanács elnevezést használja – de ahogy erre már utaltam – zárójelben utána a „Kormány” elnevezést is a normaszövegbe illesztette. A szöveg viszont már nem a Minisztertanács elnökét említi, hanem a miniszterelnököt, és a Minisztertanács tagjai ezután a miniszterelnökön kívül már „csak” a miniszterek.

Visszatérve még az MDF-SZDSZ paktumra: ennek a megállapodásnak volt köszönhető az ország kormányozhatóságának biztosítása mellett a Kormány, illetőleg a kormányfő alkotmányos helyzetének további megerősítése, különösen a konstruktív bizalmatlansági indítvány bevezetésével. Az új alkotmányos szabályok szerint a Kormány a köztársasági elnök által felkért személy kormányfőként történő elfogadásával jön létre, amelynek feltétele viszont még az is, hogy a személyről történő szavazás egyben a jelölt által ismertetett kormányprogramról szóló döntést is jelenti.? A szavazás sikere esetén a megválasztott miniszterelnök tehet javaslatot a Kormány tagjaira, akik ennek megfelelően kizárólag csak tőle függenek, vagyis a felmentésükre szóló javaslat is a miniszterelnök egyszemélyi döntése, amit a köztársasági elnök (mind a kinevezést, mind a felmentést) köteles végrehajtani. A Kormány megbízatásának léte is a miniszterelnök személyétől függ, ugyanis amint a miniszterelnök megbízatása megszűnik, ezzel egyidejűleg a miniszterek megbízatásának is ez a sorsa. A konstruktív bizalmatlansági indítvány egyértelműen a kormányfő parlamenti elmozdítását tette nehézkesebbé azzal, hogy bár lehetővé vált az ilyen bizalmatlansági indítvány előterjesztése, de ebben meg kell jelölni az utódnak javasolt személyt is, akiről és programjáról szintén egyidejűleg szavaz az Országgyűlés.?