A központi közigazgatás megszervezése Antall József irányadása alapján

A Miniszterelnöki Hivatal – de nyugodtan kijelenthető, hogy az egész Kormány – működésének első éve, pontosabban a május 23-ától számított töredék éve egyáltalán nem volt zavarmentes. Ennek részben objektív, részben szubjektív okai voltak.

A rendszerváltoztatás Kormányra háruló feladatait olyan személyeknek (kormánytagoknak) kellett először is meghatározniuk, majd pedig végrehajtaniuk, akik korábban kormányzati működést még távolról sem láttak.

Az ezzel kapcsolatos feladatok a Miniszterelnöki Hivatal számára is újak voltak. Bármennyire is igaz, hogy egy szakmailag képzett apparátust örököltünk a Németh kormánytól (amelyet éppen ezért nem is akartunk lecserélni – bár nem is lett volna kire, hiszen az országnak nem volt két közigazgatásban jártas garnitúrája), ez az apparátus korábban nem működhetett közre egy rendszerváltoztatásban, vagyis nap mint nap teljesen új feladatokkal, kihívásokkal kellett szembe néznie.

Gondolom, nem igényel különösebb indokolást, hogy mennyire más egy állampárti szocializmusban egy olyan Kormányt szakmailag kiszolgálni, amely a máshol, a pártközpontban meghozott politikai döntéseket hajtja végre, mint egy olyan, hatpárti Országgyűlés ellenőrzése alatt működő hárompárti koalíciós Kormányt, amelynek alapfeladata befejezni a többpárti parlamenti demokráciába és jogállamba történő átmenetet. Nem szégyen bevallani, hogy több évtizedes kommunista, szocialista diktatúra során nem tudott kinevelődni egy a többpárti parlamenti demokrácia, egy alkotmányos jogállam „játékszabályait” ismerő, azt professzionálisan használó és annak megfelelően működő apparátus, hiszen bármennyire is szakmailag felkészült volt ez az apparátus, a szakmai felkészültségét még az „átkos” időszakban született jogszabályok és elvégzett gyakorlat alapján szerezte (beleértve engem is). Vagyis az apparátusnak is a saját bőrén és kárán, pl. az elkövetett hibáin keresztül is kellett megtanulnia a megváltozott politikai és jogi környezethez való alkalmazkodást, az abban való működést.

E „tanulás” folyamatában 1990 kora őszén nagy segítséget kaptunk külföldről, ugyanis ekkor a közigazgatási államtitkári kör – úgy kb. fele-fele arányban, kiegészülve még egy-két politikai államtitkárral – egy hetes meghívásnak tehetett eleget Londonban és Párizsban annak érdekében, hogy szakmai ismereteket szerezhessen arról, hogyan is működik a központi közigazgatás egy többpárti parlamenti demokráciában, konkrétan e két országban. A londoni csapatot én, míg a párizsi csapatot Verebélyi Imre, a BM közigazgatási államtitkára vezette. Ezek a szakmai utak valóban nagy segítséget jelentettek a későbbi működés vonatkozásban, mert sok átvehető és hasznosítható információt, tapasztalatot szereztünk. Hogy csak egyetlen egyet említsek, és talán a legjelentősebbet: innen jött pl. az a gyakorlati ötlet, hogy a közigazgatási államtitkári értekezlet? két nappal a kormányülés előtt, vagyis keddenként tárgyalja meg a következő kormányülésre tervezett előterjesztéseket, és mintegy szakmai szűrőként készítse elő a kormányüléseket.

A közigazgatási államtitkári értekezlet intézményének rendszeresítése azonban nem tudott minden problémát megoldani, különösen nem a Hivatal működése szempontjából. Folyamatosan kerestük a legjobb szervezeti megoldásokat a működés hatékonyságának növelése érdekében. Születtek is különböző belső javaslatok, elképzelések, amelyek kifejezetten jók, előre vivőek voltak, pontosabban lehettek volna, ha nem belülről születnek. Bármennyire is furcsán hangzik, de a saját tapasztalatom az volt ebből az időszakból, hogy a belülről jövő szervezetátalakítási vagy a működést jobbító javaslatok valahogyan nem igazán tudtak megvalósulni.

Éppen ezért hozott nagyon pozitív változást a Hivatal életében az az átvilágítás, amit Antall József rendelt meg egy Information for Investment Decisions (IID)? nevezetű, washingtoni székhelyű, de magyar származású testvérek által alapított, illetőleg működtetett tanácsadó cégtől a kormányhivatal átvilágítására. A felkérés nemcsak az átvilágításra vonatkozott, hanem a működés zavarainak kiküszöbölésére és hatékonyságának javítására irányuló javaslattételre is. Az 1990 őszén megkezdődő átvilágítást, amely a működést szabályozó dokumentumok és a kialakult gyakorlat tanulmányozásán túl a Hivatal több vezetőjével, fontosabb szakmai és funkcionális területek egyes munkatársaival végzett – többszöri – interjúkat is magába foglalta, négy személy végezte.?

A Hivatal egyes munkatársai részéről először kellő értetlenség fogadta, hogy a Hivatal anyagilag kifejezetten ínséges időszakában miért egy külsős, ráadásul amerikai cég végez átvilágítást a kormányhivatalban. Ők nem tudtak arról, hogy Antall József emberi és szakmai bizalma a Szekeres fivérek iránt már korábbról datálódik, ugyanis Antall e testvérpárt személyesen az 1989-es amerikai útján ismerte meg, akik akkor már, mint a magyar ügyekért nagyon sokat tett amerikai magyar lobbistaként kifejezetten ismertek voltak az akkori ellenzéki politikusok körében (beleértve az MDF akkori egyes vezetőit is). Szekeres Zsolt vezetőségi tagja volt (jelenleg pedig az elnöke) az egyik legerősebb és a hivatalos amerikai kormányzatra és parlamentre legnagyobb befolyással bíró amerikai magyar civil lobby szervezetnek, a Hungarian Human Rights Foundation-nak (Magyar Emberi Jogok Alapítvány). Ráadásul a szakmai felkészültségük, valamint a cégük addigi munkái, gyakorlata is predesztinálta őket erre a feladatra. A Hivatalban először sokan arról sem tudtak, hogy az átvilágítás költségét csak részben kellett a magyar kormánynak (a Hivatalnak) állnia, ugyanis konkrétan e, valamint a további átvilágítási és tanácsadási projekt végrehajtásához az akkor amerikai nagykövetnek, Charles H. Thomasnak köszönhetően más forrásokból komoly anyagi segítséget kaptunk.?