A központi közigazgatás megszervezése Antall József irányadása alapján

Kb. 1990 kora őszére tehető annak az időszaknak a kezdete, amikor már nem csak a napi feladatok végzésének őrületében őrlődött a Hivatal, hanem volt lehetőség egy kis levegővételre és a Hivatal működésének átgondolására is. Ekkor jöttek létre elsősorban a miniszterelnök személye körül olyan szervezeti egységek, amelyek egyértelműen segítették a hatékonyabb működést. A miniszterelnök pár személyből álló személyi titkársága mellett létrejött egy nagyobb létszámú Miniszterelnöki Titkárság, amelynek egyik vezetője Forrai István, míg a másik Szentgyörgyi András lett. A feladatok végre egyértelműen kerültek meghatározásra és kiadásra?, ugyanis bizonyos kabinetfőnöki feladatokat Forrai István helyettes államtitkárként látott el, beleértve a koalíciós pártok parlamenti képviselőcsoportjaival (frakcióival) való kapcsolattartást is, míg a miniszterelnöki levelezés – nem a hivatalos kormányzati ügyekben, mert az ilyen levelek tervezete változatlanul a titkárságomon vagy a Jogi és Parlamenti Titkárságon készültek – Szentgyörgyi Andráshoz került.

Ezen a nyáron jött létre a Személyi Tanácsadó Testület is (amelynek tagjait már korábban nevesítettem), és kezdte meg működését elsősorban külföldön lobbizva a magyar Kormány szolgálatában a magyar érdekekért?.

Kodolányi Gyula címzetes államtitkár, a miniszterelnök külpolitikai tanácsadója szervezésében és vezetésével felállt a Tanácsadó Testület is, és különböző szakmai és politikai javaslatokat tett le az asztalra.

A már korábban is létező és működő szervezeti egységek munkatársai is kezdték megtanulni a Miniszterelnöki Hivatal megváltozott szerepéből és funkciójából származó feladatokat. A Hivatal kezdett ráállni – még ha nem is tökéletes hatékonysággal – egy többpárti parlamenti demokráciában és jogállamban bevett kormányhivatali működésre.

A Kormány működése is az első napok zavarodottsága után rendben megindult. Ebben nagy előrelépést jelentett az, hogy 1990 júliusában létrejött a Kormány első két kabinetje, a Gazdasági és a Nemzetbiztonsági Kabinet?. A Kormány tagjai is kezdték megtanulni a miniszterséggel együtt járó feladatokat, kötelezettségeket, és a kezdeti amatőrség náluk is múlóban volt.

Ebben a pozitív folyamatban okozott váratlan törést a miniszterelnök betegségének először hivatalosan meg nem erősített, majd később meg is erősített híre. Hirtelen mindenki elbizonytalanodott, hiszen „benne volt a kalapban”, hogy bármennyire is még csak most kezdte meg a működését a Kormány, lehetséges, hogy hamarosan új Kormány kénytelen alakulni, ami a miniszterek esetében tisztségük megszűnését, az apparátus számára pedig azt jelenti, hogy új vezetők jönnek, akik lehet, hogy helyükbe új embereket hoznak, de ha ez nem is következik be, akkor is hozzájuk újra alkalmazkodni kell. Minden kormányváltás ugyanis akaratlanul is egzisztenciális félelmet kelt az apparátusban, ami bizony a munkavégzésen, a lelkesedésen is meglátszik.

A Hivatal apparátusának közhangulatát nem javította az sem, hogy miközben a társadalom részéről felfokozott várakozás? övezte a rendszerváltozást, az ellenzék és különösen a sajtó részéről (beleértve a Magyar Televíziót és a Magyar Rádiót is) folyamatos – gyakran nemtelen – támadások érték a Kormányt?, a kormányzati működést, még a 100 napos türelmi időre vonatkozó miniszterelnöki kérést sem tiszteletben tartva. A Kormány a sajtó szemében minden volt – amatőr, dilettáns, a két világháború közötti Magyarországot visszaállítani akaró, dölyfös, az embereket lenéző, hibás döntéseket halmozó stb. –, csak nem az ország fejlődése érdekében tevékenykedő, szolgálatot teljesítő Kormány, amelynek kormányapparátusához tartozni 1990-ben, legalább is a közvélemény szemében, nem volt igazán nagy dicsőség.?

Mind ehhez társult aztán az 1990. évi októberi taxisblokád, amit nem csak a Kormány, hanem a Hivatal apparátusa is sokként élt meg, hiszen épp, hogy elkezdte a működését az új Kormány, már is egy ilyen súlyos társadalmi válság elé került, ráadásul pont a taxisblokád kirobbanásának éjszakáján a miniszterelnök kórházban volt, és az altatásos műtétből még nem is tér magához. A taxisok törvényellenes akciójának súlyát és veszélyét növelte egyes ellenzéki pártok (elsősorban az SZDSZ) reakciója és a blokádhoz való hozzáállása.? A taxisblokád pár napjáról viszont egy külön írásban adok majd számot.

A taxisblokád pár napja nem tudott nyomtalanul elmúlni. A Hivatal életében megkezdődő pozitív folyamatok is egyértelműen megtorpantak. Néhány igen értékes munkatárs is ekkor hagyta el a Hivatalt, „nyugodtabb vizekre evezve”, átmenve a magánszférába. Ráadásul ekkor még a Kormány előtt volt a jövő évi költségvetés tervezete elkészítésének hihetetlenül nehéz feladata is. Miközben minden tárca, így a kormányhivatal is a megnövekedett feladatok, munkaterhek miatt – teljesen érthető okból és megfontolásból – költségvetési többletforrásokat szeretett volna kapni, vagy legalábbis is kicsivel többet, mint amennyi forrása volt 1990-ben, az ország nem túl rózsás gazdasági helyzete miatt nemhogy többletforrásra nem jutott, hanem gyakran megszorítás lett a dologból, vagyis a megnövekedett feladatokat kevesebb forrásból kellett ellátnia. Emiatt a tárcáknál, így a Hivatalnál is, bérfejlesztést nem lehetett végrehajtani, amihez pedig az apparátus – ha csak kis mértékben is – de a korábbi időszakok alapján hozzá volt szokva?. Ez viszont a központi közigazgatás, így a Hivatal apparátusának közhangulatát szintén nem javította.

Amennyiben összegezni, minősíteni vagy valamihez is hasonlítani akarjuk a Miniszterelnöki Hivatal 1990-beli működését, akkor azt talán egy gyermek életének kezdeti szakaszához lehetne hasonlítani, vagyis a megszületéshez, majd a csecsemő kortól egészen a gyermekkor végéig terjedő időszakként. Nyugodtan mondható, hogy ez a töredék év maximálisan az alkalmazkodás és a tanulás időszaka volt, megtanulni mindazt, hogy egy többpárti parlamenti demokráciában hogyan működik egy koalíciós Kormány vezetőjének és magának a Kormánynak a tevékenységét segítő kormányhivatali apparátus. Ez a tanulási folyamat azonban érthető módon tele volt hibákkal, zavarokkal, amelyek orvoslása, kiküszöbölése a folyamatosan jelentkező napi feladatok sokaságának végzése mellett csak az 1991-es évben – elsősorban a már említett, 1991 áprilisára elkészített átvilágításnak is köszönhetően – történhetett meg.