A központi közigazgatás megszervezése Antall József irányadása alapján

Jó egy órával azután, hogy a rendőrök a beton virágtartókat eltávolították, a taxisok a gépjárművükkel együtt elkezdtek gyülekezni a Kossuth téren, az oroszlános főkapu előtti részen, de akkor még elég békés hangulatban. Az este folyamán többször is lementem az irodámból a tömeg közé, belehallgatva a beszédekbe, amelyek egyre tüzesebb hangvételűvé váltak. Amikor először hangzott el, hogy a taxisoknak el kellene foglalniuk Budapest hídjait, akkor újra megkerestem a téren ügyeletes rendőri vezetőt, megkérdezve, hogy hallotta-e azt, ami az előbb a tömegnek bemondásra került. Tájékoztatott, hogy természetesen hallotta, és azonnal jelentették is a központnak. Ettől megnyugodva folytattam az irodámban a jegyzőkönyv átnézését, de amikor az ablakon keresztül is hallottam, hogy a tömeg önmagát is egyre jobban behergelve kiabálja, hogy gyerünk a hidakat elfoglalni, akkor újra lementem a térre. Épp akkor indultak el az első taxik a hidak elfoglalására. Felszaladva a szobámba felhívtam Barna Sándort, Budapest rendőrfőkapitányát, elmondva neki, hogy mit tapasztaltam, és kértem, hogy a rendőrség tegye meg a szükséges intézkedéseket a hidak elfoglalásának megakadályozására. Barna Sándor azzal nyugtatgatott, amit a belügyminiszter úrnak is mondott, hogy nem kell semmit sem tenni, mert majd a taxisok reggelre úgy is hazamennek. Azt gondoltam, hogy végül is ő a szakember, biztosan jobban tudja, mint én. Ebben viszont nagyot tévedtem, mert bár még aznap éjszaka gond nélkül az autómmal hazajutottam (igaz, nem kellett a budai oldalra átmennem), de másnap korán reggel már alig tudtam a munkahelyemre eljutni, ugyanis a hidak blokádja akkor már állt, és a fontosabb útkereszteződések lezárására is már az előkészületeket a taxisok megtették.

Ekkor még a miniszterelnök az altatásos műtétet követően nem volt elérhető, ezért a helyzetre való tekintettel, a miniszterelnököt helyettesítő jogkörében Horváth Balázs belügyminiszter délelőttre rendkívüli kormányülést hívott össze, amely az ülés kezdetekor a résztvevőket illetően kellően „hézagos” volt, ugyanis több miniszter csak nagy nehézségek árán tudott a Parlament épületéhez eljutni. Volt olyan miniszter, aki épp aznap délelőtt érkezett haza hivatalos külföldi útjáról, és a repülőtérről szirénázó mentőautó hozta el a Kossuth térre, ugyanis a megkülönböztetett jelzést használó járműveket a blokádokon átengedték.

Még a kormányülés előtt felkeresett az irodámban Fehér József ezredes, a Honvédelmi Minisztérium jogi főosztályának vezetője? egy ötlettel. Az ezredes úr ’90 nyarán több hónapos szakmai képzésen és nyelvtanfolyamon vett részt az Egyesült Államokban. Egy alkalommal megmutatták nekik, hogy ott egy előzetes bejelentés és engedély nélkül kialakított blokád helyzetet a hatóságok hogyan oldanak meg. Az egyik tagállamban egy fontos főútvonalat fuvarozók blokád alá vettek, amivel óriási dugót okoztak a közlekedésben. Amikor a helyszínre értek, a fuvarozók farkasszemet néztek a dugóban rekedt emberekkel, akik fel voltak háborodva azon, hogy a mozgásszabadságukban korlátozva vannak. A Nemzeti Gárda jelen lévő egységei kétszer is hangszórókon keresztül felszólították a blokádot alkotó fuvarozókat, hogy oldják fel a jogellenesen kialakított blokádot, mert ha a felszólításnak nem tesznek eleget, akkor erőszakkal fogják biztosítani ez emberek szabad mozgását. A kétszeri felszólítás sikertelensége után a Nemzeti Gárda emberei vascsövekkel beverték a blokádot alkotó járművek szélvédőjét, ami lehetővé tette a sofőrök kirángatását a járműből, akiket azonnal bilincsbe verve el is vittek a helyszínről, majd nagy földkotró gépekkel a már sofőr nélküli járműveket egyszerűen letolták az úttestről, így szabaddá téve a többi jármű továbbhaladását. A mindezt végig néző tömeg pedig tapsviharba törve üdvözölte és köszönte meg az intézkedést.

Fehér úr azt javasolta, hogy fogalmazzunk meg egy 3000-es határozatot? olyan tartalommal, hogy a honvédség biztosítson ehhez az intézkedéshez megfelelő, hangsúlyozottan nem harci, hanem az építő alakulatoknál rendszeresített, földkotró járműveket, amikbe Budapest határában a sorkatonai szolgálatukat töltő sofőrök helyére hivatásos rendőrök ülnének. A végrehajtás pedig hasonló lenne az amerikai példához, vagyis arra mindenképp vigyázni kell, hogy az emberek testi épségében ne essen kár. Miután ez a határozat-tervezet elkészült, azonnal átrohantunk a Belügyminisztériumba, ahol azt ismertettük Horváth Balázs belügyminiszter úrnak, akinek miután tetszett az ötlet, különösen azért, mert az igazi erőszak nem az emberek, hanem csak a fizikai blokádot alkotó járművek ellen történne, a miniszterelnököt helyettesítő jogkörében alá is írta a határozatot, amit a hamarosan megkezdődött kormányülésen ismertetett is a Kormány jelenlévő tagjaival.

A 3000-es határozat megszületésének történetét és tartalmát azért ismertettem ilyen részletességgel, mert a taxis blokádot követő héten a közvélemény számára már be lett dobva ellenzéki körökből (először Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselő részéről), hogy Horváth Balázs a taxisok közé akart lövetni, amiből, mint látható, egy szó sem volt igaz. Ennek ellenére ez a sár még nagyon sokáig rajta maradt Horváth Balázson, és talán még ma is sokan úgy emlékeznek vissza ezekre a napokra, hogy a belügyminiszter emberekre akart lövetni.

Ezt az alaptalan vádat egyébként erősítette az is, hogy amikor a 3000-es határozatról Budapest rendőrfőkapitánya tudomást szerzett, azonnal elrohant a köztársasági elnökhöz, és az elnöki szobából kilépve az addig odahívott sajtó munkatársai előtt kijelentette, hogy a köztársasági elnök úr, mint a hadsereg főparancsnoka egy kiadott paranccsal megtiltotta a honvédség bárminemű igénybevételét a blokád felszámolása érdekében?, ő pedig mint a főváros rendőrfőkapitánya jelenti ki azt, hogy a rendőrség semmilyen erőszakot nem fog alkalmazni a blokádot létrehozó és fenntartó fuvarozókkal szemben. A hír nagyon gyorsan a Kormányhoz is eljutott, így kiderült, hogy a határozatban megfogalmazott megoldás nem járható.

A Kormány péntek délelőttől egészen vasárnapig változó személyi összetétellel folyamatosan ülésezett, ugyanis miniszterek hol megjelentek, hol eltűntek az ülésről, amit nem szó szerint kell érteni, hiszen egyidejűleg az MDF frakciója is ülésezett a Képviselői Irodaházban, és oda is átjártak tájékoztatás és konzultáció céljából az egyes miniszterek. Részben ennek is köszönhetően nem is beszélhetünk klasszikus kormányülésről, hanem sokkal inkább egy folyamatos konzultációról a beérkező információk értékelése alapján?. A kezdetekben érezhető volt, hogy senki nem tudja, hogy most mit is kellene csinálni, miben kellene dönteni. Valószínűleg ez eljutott a miniszterelnökhöz is, mert amikor a délelőtt folyamán, magához térve az altatásból, miután tájékozódott a helyzetről, telefonon keresztül rendelkezett. Először is megkérte Boross Pétert, hogy a kormányülés vezetését vegye át, másodszor pedig intézkedett arról is, hogy a Kormány kijelölt tagjai vegyék fel a kapcsolatot a taxisok vezetőivel, és kezdjenek tárgyalást velük. Ezt követően is a nap folyamán még többször telefonált a kórházi ágyából, telefonhoz kérve egyes minisztereket, és ha informálisan is, de visszavette a Kormány irányítását.?

Ebben a helyzetben a Miniszterelnöki Hivatal azon kívül, hogy a kormányüléshez biztosította a termet és a szükséges feltételeket (pl. az étkezést), szakmailag sokat nem tudott tenni, már csak azért sem, mert ahogy a Kormány tagjai, úgy a Hivatal munkatársai is először kerültek ilyen helyzet elé, ami miatt nyugodtan mondható, hogy teljes volt a fejetlenség magában a Hivatalban is (már csak azért is, mert pénteken a kollégák jó része már be sem tudott jönni a munkahelyére). A MEH-ben akkor igazából csak egyetlen egy részleg állt a helyzet magaslatán, egy ad-hoc módon megszervezett csoport. Arra már nem emlékszem, és az iratokból sem derül ki, hogy pontosan kinek a javaslatára, magas rangú katonatisztekből létrejött egy operatív vezetési csoport, aminek külsősként, nem katonaként én is tagja lettem, és amelyik aztán a blokád megszűnéséig az irodámat és a titkárságomat használta székhelyként.? Ez a csoport megszervezte magának a hiteles információáramlást, és bizonyos döntéseket és intézkedéseket is hozott. Egyértelműen ennek a csoportnak volt köszönhető pl. az, hogy azon a hétvégén is eljutott friss kenyér az üzletekbe, amiket katonai járművekkel szállítottak ki.

A taxisok törvényellenes akciójának súlyát és veszélyét növelte egyes ellenzéki pártok (elsősorban az SZDSZ) reakciója és a blokádhoz való hozzáállása is.?

Miután a tárgyalások megkezdődtek és sikerrel kecsegtetően zajlottak a taxisokkal, egy kicsit a helyzet is normalizálódott mind a kormányülésen, mind a Hivatalban. Ezen felbuzdúlva hatalmazott fel a Kormány péntek késő délután arra, hogy kérjem meg a köztársasági elnököt, hogy fáradjon át a kormányülésre, amely kérésnek Göncz Árpád eleget is tett. Ekkor a Kormány arra kérte a pártok felett álló, a nemzet egységét is reprezentáló köztársasági elnököt, hogy a megkezdett és kifejezetten eredményesnek tűnő tárgyalásokra tekintettel szólítsa fel a törvénytelen blokádot tartó taxisokat, hogy oldják fel a blokádokat. Ekkor viszont a köztársasági elnök kifejezetten „érdekesen” reagált a kérésre. Határozottan kijelentette, hogy a köztársasági elnöki tekintélyét nem fogja ilyen kis jelentőségű ügyre fecsérelni, és el is hagyta az üléstermet. A döbbenettől egy-két percig síri csend volt a kormányülésen, de nem volt mit tenni, mint az elnöki döntést tudomásul venni.

Az igazi meglepetés viszont csak ezután következett. Úgy egy-két óra múlva beviharzott az ülésterembe a Miniszterelnöki Titkárság vezetője, Rózsa Marianna azzal a hírrel, hogy az este folyamán a TV meg fogja szakítani az adását, mert a köztársasági elnök beszédet fog tartani. Az egész kormány bement a miniszterelnöki szobába (ugyanis ott volt csak a közelben TV-készülék) meghallgatni a beszédet, remélve, hogy a köztársasági elnök még is csak meggondolta magát. A TV-ben ekkor hangzott el az elnök úr híres, „Honfitársaim!” megszólítással kezdődő beszéde, amiben az elnök úr egyáltalán nem a Kormány kérésének eleget téve beszélt, sőt épp ellenkezőleg, a Kormányt hibáztatta a helyzet kialakulásáért, és a Kormányt szólította fel az áremelés visszavonására.

A köztársasági elnök televízióban elhangzott beszédének tragikus következménye volt. Szabó Tamásék a Kormány képviseletében a taxisokkal már épp szövegezték a megállapodást, amelynek értelmében a taxisok hajlandók lettek volna felszámolni az úttorlaszokat, amikor a taxisok tárgyaló delegációjának is tudomására jutott az elnöki TV beszéd, amit felhívásként értelmezve a taxisok visszakoztak a megállapodástól, hiszen „még a köztársasági elnök úr is velünk van”.

Aznap éjszaka is tartott a kormányülés, amelyre folyamatosan érkeztek be a hírek, köztük olyanok is, amelyek szerint egyes kamionosok, akik romlandó árut szállítottak, kezdték elveszíteni a türelmüket, és félő volt, hogy erőszakba is torkolhat ez a blokád akció. A leglesújtóbb hír azonban nem ez volt, hanem az, hogy a köztársasági elnök Barna Sándorral, Budapest rendőrfőkapitányával együtt autóval több blokádot is felkeresett, ahol elnök úr a lehúzott ablakon keresztül bátorítólag integetett a blokádon lévő taxisoknak, míg a rendőrfőkapitány úr több helyen is kiszállva az autóból, biztosította az ott lévőket, hogy amíg ő a rendőrfőkapitány, addig a rendőrség nem fog erőszakosan ellenük fellépni.

Az említett események hatására, gyakorlatilag elölről lehetett kezdeni a tárgyalásokat, amely így még másfél napig a blokádot is fenntartotta.

A Kormány vasárnap délelőttre a beérkező, szinte csak a taxisokkal szimpatizáló sajtóhírek alapján, valamint a folyamatos ülésezés és a nem alvás hatására úgy érezte, hogy szinte minden és mindenki ellene fordult. Éppen ezért hatott robbanásszerű pozitív élményként az, amikor az MDF (Lezsák Sándor) felhívására és szervezésében egy több mint tízezres tömeg vonult fel a Bem tértől a Margit hídon keresztül a Parlament épületéhez a Kormány iránti szimpátiáját és szolidaritását kifejezve. Amikor tudomást szereztünk arról, hogy egy ilyen tömeg gyülekezik a Bem téren, és a Parlamenthez akar majd jönni, komolyan aggódtunk, hogy a Margit híd blokádján át tudnak-e majd atrocitás nélkül jönni. Szerencsére igen, ugyanis a blokádon a Himnuszt éneklő tömeget minden gond nélkül átengedték. Az a tény pedig, hogy vannak még emberek, nem is kis számban, akik szimpatizálnak a Kormánnyal, és elítélik a taxisok törvénytelen akcióját, nagy örömmel és megnyugvással töltötte el a Kormányt. Horváth Balázs el is határozta, hogy valamilyen módon meg is köszöni a tömegnek ezt a gesztust, és ezért a Parlament fél emeletéről, a Titkársági szobám ablakából kihajolva, integetni próbált az épület mellett elvonuló tömegnek.

Most megint egy tévhitet, egy rosszindulatú feltételezést (ami sajnos a nem igazán kedves interpretáció miatt mind a mai napig az emberek többségében vele kapcsolatban megmaradt) el kell oszlatnom. Az országház épülete falának szélessége megközelíti a fél métert, és az ablakok is elég magasan vannak. Ahhoz, hogy valaki a félemeletről ki tudjon hajolni, csak úgy képes, ha valamire feláll. Akkor, abban a pillanatban a belügyminiszter nem tudott felállni semmire sem, kihajolva viszont nem látta a fal mellett menetelő tömeget, ezért egy kollégámat kérte meg arra, hogy a térdét átölelve emelje meg őt. Miután Horváth Balázs sem magasságra, sem súlyra nem volt egy kis ember, ez a „mutatvány” bizony nem is volt olyan egyszerű, aminek hatására a belügyminiszter csak imbolyogva tudott az ablakban megjelenni, amit a sajtó és a nem rokonszenvező közvélemény rögtön úgy „fordított le”, hogy a belügyminiszter részeg volt. Tekintettel arra, hogy az egész történésnek közvetlen szemtanúja voltam, ezért határozottan állítom, hogy az imbolygás nem ital hatására történt (a belügyminiszter egyáltalán nem volt ittas), hanem az ismertetett körülmények miatt.

Közben a Kormány és a taxisok képviselői közötti tárgyalások folytatódtak. El kell ismernem, hogy vasárnap délelőttre már volt olyan miniszter, akinek az volt a véleménye, hogy nem kellene megállapodni, mert a rossz idő hatására, valamint a fokozatosan változó, a taxisokkal lassan szembeforduló közvélemény hatására a blokád úgy is ki fog fulladni, és csak hétfőig kellene kihúzni, mert akkor már az emberek munkába szeretnének menni, és ha nem fognak tudni eljutni, vagy csak nagy nehézségek (netán több órás gyaloglás) árán a munkahelyükre, akkor az eddig velük kapcsolatos szimpátia hamarosan el fog múlni. A miniszterelnök viszont erről hallani sem akart, és telefonon utasította Rabár Ferenc pénzügyminisztert, hogy állapodjon meg a Kormány nevében a taxisokkal, amely megállapodás így létre is jött.

Amikor megtudtuk a megállapodás tényét, akkor a Kormány is befejezte a több napja folyamatosan tartott ülésezését, és a nálam székelő, korábban már említett operatív csapat is feloszlatta magát. Így vasárnap estére normalizálódott a helyzet, a blokádok feloszlatását is megkezdték. A blokád ideje alatt a Hivatalban bent lévő közvetlen kollégáimmal együtt az események zárásaként még megnéztük a TV-ben Antall József miniszterelnök híres „pizsamás” interjúját. Pontosabban csak a kollégáim nézték meg, ugyanis én a több napi ébrenlét miatt ezt az interjút akkor átaludtam, és csak jóval később, felvételről tudtam megnézni.

A taxis blokád utáni első kormányülésen már a miniszterelnök is részt tudott venni, ahol érthető módon részletesen értékelésre került a blokád kiváltásának oka és körülményei, a blokád pár napja, valamint annak várható és tényleges következményei. Az igazságügyminiszter határozottan azon az állásponton volt, amivel egyébként a Kormány is egyetértett, hogy miután a blokád egy törvénytelen akció eredményeként alakult ki, ezért az abban résztvevők bűncselekményt követtek el, amit valahogyan rendezni kell. Viszonylag hamar meg is született a döntés a megoldásról: el kell készíteni egy amnesztia törvényt (ugyanis a Kormány ténylegesen nem akarta felelősségre vonatni a blokádban résztvevőket, de azt sem akarta, hogy a blokáddal összefüggésben elkövetett bűncselekmények a „levegőben lógva maradjanak”), amit – a finoman is szólva sem szerencsés, sőt még alkotmányellenes intézkedést is hozó – köztársasági elnök terjesszen be az Országgyűlésnek. Ez aztán így is történt, ugyanis a közkegyelem gyakorlásáról szóló törvényjavaslatot kivételesen a köztársasági elnök terjesztette be a parlamentnek. A törvényjavaslat szerint: „Nem indítható, illetve nem folytatható büntetőeljárás az 1990. október 25-étől 28-áig terjedő időben az ország életét megbénító útlezárásokkal összefüggésben elkövetett” – a javaslatban tételesen nevesített – bűncselekmények miatt. A törvény? elfogadásával lezárult az Antall-kormány működésének egyik legnehezebb szakasza, ami azért hosszabb távon is negatívan hatott a Kormány működésére, ugyanis a Kormány többszörösen is meggondolta ezt követően, hogy egy, a társadalomra vagy annak egy részére komoly negatív hatással járó döntést, meghozzon-e, miközben abban az időben többségében szinte csak ilyen döntéseket volt kénytelen meghozni.

Az említetten túl közvetlen következménye is volt az eseményeknek. A belügyminiszter hétfőn azonnali hatállyal felmentette Barna Sándort a fővárosi főkapitányi tisztségből, aki viszont nem maradt sokáig állás nélkül, ugyanis a köztársasági elnök még aznap kinevezte belügyi tanácsadójának.

A blokád következménye a Kormányt sem hagyta érintetlenül, ugyanis a miniszterelnök felmentette Horváth Balázst, mint belügyminisztert, akinek helyére Boross Péter került.?

Kajdi József

(a Miniszterelnöki Hivatal vezetője 1990 májusa és 1994 júliusa között)