A központi közigazgatás megszervezése Antall József irányadása alapján

1991 tavaszára már nem csak a Kormány működése normalizálódott, hanem a Hivatal működése is, az apparátus is már rutinszerűen végezte a tevékenységét, így lehetőség volt arra, hogy azzal is foglalkozzunk, hogyan lehet még hatékonyabbá tenni a működést. Ebben jelentett nagy segítséget a már említett hivatali átvilágítás, ami nem fejeződött be az átvilágítási anyag elkészítésével.

A több hónapig tartó átvilágítás során az átvilágítást végzőinek az apparátus kezdeti ellenkezését, tartózkodását is sikerült feloldaniuk, és a meglepően őszinte interjúknak is köszönhetően egy nagyon pontos látleletet tudtak adni a kormányhivatal akkori állapotáról, a működéséről, a működési zavarokról, sőt a hibákról is, valamint a működés hatékonyságát objektíven is akadályozó műszaki, technikai állapotokról. A látlelet annak ellenére fontos volt, hogy bár sok mindennel a miniszterelnök és jómagam is tisztában voltunk, de így, egy anyagban összeszedve kicsit mellbevágó is volt. A működésről készített látlelet azonban önmagában nem vezethetett a hatékonyabb működéshez. Az átvilágítási anyag igazi pozitívuma mindazok a szervezeti, személyi és műszaki, technikai javaslatok voltak, amelyeket aztán igyekeztünk minél hamarabb megvalósítani. Ezeket a javaslatokat – miután külső szemlélő, az átvilágítók adták őket – érdekes módon a Hivatal különböző vezetői és az apparátus is elfogadta. Ezek megvalósítása tehát a belső ellenálláson nem bukott el.?

Magának az átvilágítási anyagnak a részletes ismertetésétől eltekintek?, csak néhány kevésbé közismert tényt mégis fogok kiemelni.

Amikor az átvilágítás történt, a kormányhivatalban még nem voltak a mai fogalmak szerinti számítógépek, csak az ezek elődjeinek számító olyan szövegszerkesztő gépek (és ezek is csak a vezetők titkárságain), amelyek szerencsére már rendelkeztek kis méretű memóriával, vagyis elmenthetőek voltak a levelek, az anyagok, sőt már az esetleges betű elütéseket sem fehér javító szalagra történő átütéssel kellett javítani. 1990 tavaszán az IM-ben, főosztályvezető-helyettesként még régi típusú, betűbillentyűs írógépem volt, és akkor még a kormányhivatal több részlege is ilyennel volt felszerelve. A szocialista országok a COCOM-listán lévő számítástechnikai eszközökhöz sem juthattak legálisan hozzá, miközben akkor már Nyugat-Európában a közigazgatásban is régen a számítógépek legújabb változatával dolgoztak. Ez óriási technikai lemaradást jelentett a magyar közigazgatás számára, de nemcsak lemaradást, hanem az egyes szervezeti egységeknél plusz személyi feltételeket (leíró titkárnőket, kézbesítőket) is megkívánt a munka.

Ma, az okos telefonok korszakában szinte elképzelhetetlen az is, hogy a telefonok vonatkozásában is milyen elmaradottság jellemezte az egész közigazgatást, beleértve természetesen a kormányhivatalt is, de nyugodtan kijelenthető, hogy az egész országot, még a ’80-as évek végén, a ’90-es évek elején is. Egy otthoni vonalas telefon szinte kincsnek számított.? Csak a helyzetre jellemző, hogy több hónapig még a kormányhivatal vezetőjeként sem rendelkeztem otthoni, városi telefonvonallal. Annak érdekében, hogy a miniszterelnök bármikor el tudjon érni, egy hívójelzőt (mi csipogónak hívtuk) kaptam a többi, otthon telefonnal szintén nem rendelkező vezetőtársammal együtt, amit éjjel-nappal üzemképes állapotban voltunk kötelesek tartani, és ha pl. ezen megjelent, hogy a miniszterelnök valamiért keres, akkor meg kellett keresnem az utcán hozzám legközelebb eső nyilvános telefonfülkét, és a megadott számot fel kellett hívnom. Különösebben nem kell ecsetelnem, hogy ez a kapcsolattartásnak mennyire „hatékony, gyors és biztonságos” módszere volt.

Miután a legnagyobb erőfeszítésünk ellenére sem sikerült sokáig elintézni azt, hogy több miniszterrel és vezetőtársammal együtt városi telefonvonalat építsen ki a MATÁV az otthonainkba, ezért átmeneti megoldásként a BM sietett a segítségünkre egy speciális telefonrendszerrel, az úgynevezett K-vonallal és az „Altáj” telefoneszközzel. A K-vonal csak egy meghatározott személyi kör között működött, és a telefonkészülékhez egy kisebb bőröndnyi nagyságú doboz tartozott, amit az embernek mindenhová vinnie kellett magával (az utazáskor ezt a dobozt a kocsiban kellett tartania, hazaérkezéskor pedig fel kellett cipelnie a lakásba), ha ezt használni akarta. De ez az eszköz, a kényelmetlensége ellenére legalább lehetővé tette azt, hogy szükség esetén a miniszterelnök időveszteség nélkül kapcsolatba léphessen az emberrel. Az eszköz használatának minősége azért hagyott kívánni valót maga után, ugyanis pl. konvojban haladó autóban való használatkor még a miniszterelnöki kocsit követő autóban ülve is alig lehetett érteni (hallani) a miniszterelnök által telefonba mondottakat.

Az amerikai (magyar) átvilágítók a Hivatalnak talán a technikai, műszaki elmaradottságán döbbentek meg leginkább, ezért az átvilágítási anyagukban tett javaslatok egy jelentős része is ezek mielőbbi kiküszöbölésére irányult. A vezetőkkel, valamint az alacsonyabb beosztásban lévő kollégákkal is beszélve azt tapasztalták, hogy kifejezetten felkészült, értelmes, az új iránt is fogékony politikusok és szakemberek alkotják a kormányhivatal személyi állományát, amely egy rövid, intenzív képzéssel nagyon hamar alkalmassá tehető a megváltozott körülmények miatti új feladatok teljesítésére, egy többpárti parlamenti demokrácia „játékszabályainak” és kihívásainak megfelelő működésre. Tudták azt is, hogy a működés racionalizálása is a megfelelő szabályok meghozatalával vagy a meglévők célirányos módosításával viszonylag gyorsan megtörténhet. A legnagyobb problémát és nehézséget a technikai, műszaki elmaradottság felszámolása terén érezték, hiszen ennek elkerülhetetlen alapfeltétele a szükséges – nem is csekély – anyagi forrás rendelkezésre állása volt.

A nehézségek ellenére az átvilágítás és annak hozadéka egyértelműen nagyon pozitívnak volt minősíthető.

A Hivatal az átvilágítási jelentés megismerését és elfogadását követően mind szervezetileg, mind pedig a működés hatékonyságát illetően – az átvilágítók további jelenlétében és segítségével – látványos fejlődésen ment keresztül, beleértve a működés műszaki, technikai feltételeit is.

Ez a fejlődés miben volt tetten érhető?

Először is Marinovich Endre személyében kiválasztásra és címzetes államtitkárként kinevezésre került? a miniszterelnök kabinetfőnöke, aki a hatékonyság érdekében részben átszervezte a Kabinet Iroda szervezetét. Személyében – kinevezéssel is megerősítve – egy olyan vezető került a Kabinet Iroda élére, aki hatásosan tudta irányítani és koordinálni a miniszterelnök személye körüli teendőket, valamint a Kabinet Iroda munkáját. Ezzel határozottabban és egyértelműbben elválasztódtak a feladatok a Kabinet Iroda és a Hivatal egyéb szakmai részlegei között. Ez egyszerűen úgy is leírható, hogy amikor a miniszterelnök politikusként lépett fel, akkor az ezzel kapcsolatos feladatokat alapvetően a Kabinet Iroda látta el, amennyiben a Kormány fejeként akár a kormányüléseken, akár az Országgyűlés előtt, vagy egyéb miniszterelnöki feladatok végzése során, akkor pedig a Hivatal szakmai apparátusa, leginkább a Jogi és Parlamenti Titkárság. Volt egy közös terület is, mégpedig a miniszterelnök naprend előtt parlamenti szereplése, felszólalása, amelynek előkészítésében mind a Kabinet Iroda, mind az egyéb szakmai területek részt vettek.

Részben az átvilágítási anyagnak is köszönhetően a Tanácsadó Testület és a személyi tanácsadók szerepe is a helyére került, a működésük sokkal hatékonyabbá vált.

A feladatok jellegének véglegesnek tekinthető tisztázása és megfelelő helyre kerülése tovább oldotta azt a kezdeti feszültséget, ami a Hivatal politikai részlegei és a szakmai részlegek között még az első időszakban kialakult.

Jelentős változások történtek a működési mechanizmusban, különösen az információ áramlásban, az egyes részlegek, vezetők egymás tájékoztatásában is. Mind én, közigazgatási államtitkárként a szakmai és funkcionális szervek vezetői számára, mind a kabinetvezető a Kabinet Irodához tartozó szervezeti egységek vezetői számára rendszeres – a kormányülések másnapján, a kormányülésen megszületett döntésekről, azok indokairól és az azokból származó feladatokról – tájékoztatást tartott, az ezen résztvevő vezetők pedig ezt követően a saját szervezeti egységeik munkatársainak. Ennek köszönhetően megfelelő informáltsággal rendelkeztek a munkatársak a munkájuk végzéséhez, kicsit a döntéseket mintegy bennfentesként magukénak is érezhették, és miután tudták, hogy mely döntés miért született, mi a pontos célja és rendeltetése, így a végrehajtásuk is sokkal hatékonyabb lett.

Szintén az átvilágításnak is köszönhetően (no meg annak, hogy elhárultak az akadályok a korábban COCOM listán lévő eszközök beszerzése elől) rohamos fejlődésnek indult a Hivatal műszaki, számítástechnikai felszereltsége is. Ebben az évben sikerült sokkal korszerűbbre lecserélni a Hivatal telefonrendszerét (amelybe pl. el lehetett név szerint menteni telefonszámokat, sőt a készülék kiírta a hívó fél számát, és az esetleg nem fogadott hívások is visszahallgathatóak voltak stb.), majd először a vezetői titkárságokon a korábbi kezdetleges „számítógépeket” és monitorokat, végül a Hivatal és az állami vezetők gépkocsiparkját? is.

Az átvilágítási anyagban tett javaslatnak megfelelően megújult az ügyiratkezelés és a postázás gyakorlata is, ami a mindennapi működés terén hozott komoly előrelépést.

Kajdi József

(a Miniszterelnöki Hivatal vezetője 1990 májusa és 1994 júliusa között)