A központi közigazgatás megszervezése Antall József irányadása alapján

 

Bár az 1991. év a Kormány működésének minősítése szempontjából összességében pozitívra értékelhető, ez az év a végére még is keserű szájízt és csalódottságot hagyott maga után, még annak ellenére is, hogy az évet az év utolsó napján a Hivatal és persze a Kormány egy sikeres akcióval tudta lezárni.

Egy ország életében, illetőleg egy Kormány működésében mindig fontos esemény a következő év költségvetésének elfogadása. Antall József – annak ellenére is, hogy amennyiben nincs elfogadott költségvetés, akkor átmenetileg automatikusan az előző évi költségvetés számai „élnek” tovább, vagyis olyan helyzet nem fordulhat elő, hogy az országnak semmilyen költségvetése nincs – különösen fontosnak tartotta, hogy az országnak legyen az adott évre elfogadott költségvetése, ami egyben a Kormány működőképességét is igazolja.

Az 1992. évi költségvetési törvény zárószavazására – alapvetően az ellenzék obstrukciói miatt? – csak 1991. december 31-én kerülhetett sor.? Miután előre tudható volt, hogy a költségvetési törvényjavaslatot gyakorlatilag az utolsó pillanatban lehet csak megszavazni, ezért a Hivatal munkatársai igyekeztek minden lehetséges segítséget megadni ennek teljesüléséhez, akár speciális feltételeket is biztosítva. A Pénzügyminisztérium illetékes munkatársainak a Parlament épületében egy külön helyiséget biztosítottunk, ahová egy nagy teljesítményű számítógépet is telepítettek annak érdekében, hogy az egyes elfogadott módosító javaslatok és elfogadásuk esetén a hatásuk mielőbb kiszámításra és átvezetésre kerülhessen a törvény szövegében (mellékleteiben). A december 30-ai egész éjszakai szavazások alatt annak érdekében, hogy a kormánypárti képviselők a határozatképesség fenntartása érdekében ne aludjanak el, a Hivatal munkatársai (az Étterem dolgozói) biztosították az ételt és a teát. Mindazok a kollégáim, akiknek feladatuk volt az elfogadott törvényjavaslat aláírásra előkészítése (először az Országgyűlés elnökével, majd a köztársasági elnökkel), valamint a sofőr, aki Lajosmizsére, a Magyar Közlönyt előállító nyomdába vitte az aláírt törvényt, továbbá a nyomda dolgozói a közelgő szilveszter ellenére 31-én is „ugrásra készen” várakoztak.

Hogy miért volt ekkora készültség, miért volt ennyire fontos a törvény mielőbbi elfogadása? Az elfogadott törvényt ugyanis még a Magyar Közlönyben is ki kellett hirdetni, ami szintén a Hivatal feladata és felelőssége volt. Miután az SZDSZ előzetesen meghirdette, hogy ha az 1992. évi költségvetési törvény a hatályba lépése (ami 1992. január 1-je volt) előtt nem kerül kihirdetésre, vagyis nem lesz az „utcán” a törvényt is tartalmazó Magyar Közlöny 1991. december 31. éjfélig, akkor azt az Alkotmánybíróság előtt azonnal megtámadja. Ráadásul nyilvánvalóan sikerrel, hiszen az AB korábban már hozott olyan döntést, amiben teljesen jogosan kijelentette, hogy alkotmányellenes az a gyakorlat (amire egyébként volt példa az „átkosban”, de önkritikusan el kell ismerni, hogy ez ritkán előfordult még az Antall-kormány kezdeti idején is), hogy ha a jogszabály a hatálybelépési dátuma után kerül csak kihirdetésre a Magyar Közlönyben.

A szavazás alakulásából tudható volt, hogy az aláírásokra leghamarabb csak 31-én kora délután, úgy 14 h. körül kerülhet sor, ezért mind Szabad Györggyel, az Országgyűlés elnökével, mind Göncz Árpáddal, a köztársasági elnökkel és a titkárságaikkal le volt egyeztetve, hogy a frissen elfogadott törvényt (amit – ahogy írtam – a Parlament Főemelet 52-es szobájában véglegeztek és nyomtattak ki) még „melegében” – az időveszteség elkerülése végett személyesen – viszem el aláírattatni, előbb Szabad Györgyhöz, majd Göncz Árpádhoz. Úgy dél körül viszont egy váratlan értesítést kaptam. A köztársasági elnök úr megunta a várakozást, és elutazott Sződligetre szilveszterezni. Miután tudtuk, hogy ha legkésőbb 14 h-kor megtörténik a végső szavazás, a kinyomtatás és az aláíratás, majd a Lajosmizsére való eljuttatás (akkor még nem volt lehetőség arra, hogy szkennelve, Interneten keresztül történhessen ez meg) és a nyomdai elkészítés, majd a kinyomtatott Magyar Közlöny Budapestre felhozatalának és „utcára kerülésének” időigénye miatt amúgy is majdhogynem lehetetlen vállalkozás a törvény éjfél előtti kihirdetése, ezért a hír nagyon kellemetlenül érintett bennünket. A miniszterelnök, amikor mindezt megtudta, kérte, hogy ennek ellenére kövessünk el mindent annak érdekében, hogy ne adjunk alapot a törvény megtámadhatóságára. Ő vetette fel ötletként, hogy beszéljem meg Annus tábornok úrral, a HM közigazgatási államtitkárával, hogy biztosítsanak nekem egy helikoptert, ami az Országház XVII-es kapuja elől elvinne Sződligetre. Erre végül mégsem került sor. Azóta is csak hálával tudok gondolni Szunyogh Károlyra, a Köztársasági Elnöki Hivatal akkori vezetőjére, aki először azt ajánlotta fel, hogy faxon küldjük el a Szabad György által már aláírt törvény szövegét. De amikor szembesítettem vele, hogy a több száz oldalas törvény faxon történő elküldése mekkora időt vesz majd igénybe, rávette a köztársasági elnök urat arra, hogy elégedjen meg a törvény címét tartalmazó borító oldal és az Országgyűlés elnökének aláírásával ellátott utolsó oldal faxon történő megküldésével. Ezt az utolsó oldalt pedig az elnök úr aláírásával aztán viszonylag rövid időn belül faxon visszaküldte, így már indulhatott is a kocsi Lajosmizsére.

A lényeg az, hogy a nyomda dolgozóinak fantasztikus munkájának eredményeként 1991. december 31-én még éjfél előtt az Országgyűlés frakcióvezetőinek, valamint az Alkotmánybíróság elnökének a lakására tudtam kézbesíttetni a Magyar Közlöny legfrissebb számát, benne az 1992. évi költségvetésről szóló törvénnyel, sőt az utcára kerülés feltételének teljesítse érdekében kollégáim még azt is megszervezték, hogy egy, az újságok mellett Közlönyöket is árúsító üzlet kirakatába is kikerüljön, és még a Nyugati téri aluljáróban – nem kis meglepetést és értetlenséget is okozva – a szilveszterezők között szétosztásra kerüljön néhány példány. Bár ez az esemény csak egy apró mozzanat volt a Hivatal életében, de jelentősége miatt a miniszterelnök külön köszönetét fejezte ki a Pénzügyminisztérium és a Hivatal mindazon munkatársainak, akik ebben részt vettek.?

Kajdi József

(a Miniszterelnöki Hivatal vezetője 1990 májusa és 1994 júliusa között)