Antall József az Ellenzéki Kerekasztal jelentőségét azonnal felismerte. A másik két megállapodásnak pedig kezdeményezője és főszereplője volt. Konzervatív eszmeisége folytán lehet, hogy tiltakozna a minősítés ellen, mégis kimondom: Antall József forradalmár volt. Egy kompromisszumkész forradalmár.
1956 után már nem lehetett a hatalmat a régi módon gyakorolni Magyarországon. A Kádár-rendszer alapja egy hallgatólagosan létrejött kompromisszum volt, amelyet a hatalmát restauráló állampárt a forradalom leverését követő – történelmünkben példátlan mértékű – véres megtorlás után a megfélemlített embereknek felkínált, s amelyet azok tudomásul vettek. Élhetsz egy kicsit jobban, s a magánéletedben békén hagyunk, de a hatalmat mi gyakoroljuk, abba nincs beleszólásod.
A nyolcvanas évek végére e kompromisszumon nyugvó közmegegyezés felbomlott. A hatalom birtokosai már nem tudták biztosítani az embereknek a korábban megszokott viszonylagos jólétet, s ezzel párhuzamosan független szervezetek, mozgalmak jöttek létre, utcai demonstrációkra került sor. Mindezt az állampárt kisebb-nagyobb ellenállás után végül is tudomásul vette, amiben jelentős szerepe volt a kelet–nyugati viszonyban bekövetkezett enyhülésnek. A megváltozott nemzetközi helyzetben ugyanis a hatalom birtokosai egy erőszakos fellépés esetén már nem számíthattak a gazdaságilag és politikailag meggyengült Szovjetunió feltétlen támogatására. Az emberek többsége azonban távol tartotta magát a politikától, s a rendszer által biztosított kereteken belül maradva próbálta megőrizni korábbi életszínvonalát, miközben a változások mibenlétéről és mértékéről a politikailag aktivizálódók véleménye is erősen megoszlott. Abban azonban mindenki egyetértett, hogy a változások csakis békések, erőszakmentesek lehetnek. Ez volt az új társadalmi közmegegyezés, amelynek alapján – politikai megállapodások révén – alig több mint egy év leforgása alatt demokratikus jogállam váltotta fel a válságban vergődő pártállamot.
E megállapodások sorában az első az Ellenzéki Kerekasztal létrejötte volt 1989. március 22-én. A második a szeptember 18-án aláírt megállapodás a szabad választások törvényi feltételeiről és a köztársasági alkotmányról. E megállapodásokat az 1990-es választások utólag legitimálták, de már eredetileg is az akkori politikai erők széles körű konszenzusán alapultak. A sorozatot a választások után megkötött MDF–SZDSZ-megállapodás zárta le, amely megteremtette a demokratikus kormányzás még hiányzó feltételeit, és jogállami passzusokat iktatott az alkotmányba, amire a kerekasztal-tárgyalásokon még nem volt lehetőség. A szabadon választott országgyűlés a megállapodásban foglalt törvényjavaslatokat megvitatta s csekély változtatásokkal, elsöprő többséggel elfogadta.
Aligha vitatható, hogy ezek a politikai megállapodások forradalmi változásokat hoztak. Egypártrendszerből többpárti demokrácia, önkényből jogállam, felülről irányított gazdaság helyett magántulajdonon alapuló piacgazdaság. Ha létezik békés, erőszakmentes forradalom, akkor mindazt, ami Magyarországon 1989 tavaszától kezdve, bő egy esztendő alatt lezajlott – a változások mértéke és gyorsasága alapján – méltán nevezhetjük forradalomnak. Megállapodásos forradalomnak.
Antall József az Ellenzéki Kerekasztal jelentőségét azonnal felismerte. A másik két megállapodásnak pedig kezdeményezője és főszereplője volt. Konzervatív eszmeisége folytán lehet, hogy tiltakozna a minősítés ellen, mégis kimondom: Antall József forradalmár volt. Egy kompromisszumkész forradalmár.