Emléktöredékek

Antall hangsúlyozta, nem a második világháborús magyar szerepvállalást akarja ebben a rövid felszólalásban tisztára mosni, ez egyébként távol áll tőle, csak szeretne rámutatni arra, hogy milyen iszonyatos dilemma élt a magyar honvédség vezetőiben, amikor a számukra is elfogadhatatlan náci Németország oldalán indultak háborúba, egy olyan szövetség ellen, amelynek része volt a sztálini Szovjetunió. Milyen választás állt a honvédség vezetői előtt? – tette fel a kérdést. Hogyan tudták volna ezt a dilemmát feloldani?

A parlamentben lezajlott első ideológiai vitát Szabó Miklós eszdéeszes történész képviselő indította el, aki kijelentette, hogy a honvédség az újkori magyar történelemben mindig negatív szerepet játszott, majd hozzátette, hogy a szabaddemokraták Károlyi pacifista rendszerével érzik magukat rokonnak, és teljes egészében elutasítják a Horthy-rendszert.

Erre reagált az emdéefes Kéri Kálmán tábornok, mondván, ő személy szerint nagyra becsüli Károlyi Mihály törekvéseit, de az is tény, hogy az ő kormányzása alatt a honvédség szétesett. Most, amikor a kommunizmus évtizedei után a magyar honvédség tekintélyét és erkölcsi tartását helyre kell állítani, Károlyi rendszere nem lehet a követendő példa, jelentette ki határozottan. A katonák Károlyi alatt dezertáltak, folytatta, levették a sapkarózsájukat és őszirózsát tűztek a helyére. A Horthy-rendszer viszont, akárhogy is ítéljük meg, egy új, öntudatos honvédséget volt képes Trianon után kiépíteni. Sajnos, hangsúlyozta a parlament legidősebb képviselője, ez a honvédség a Don-kanyarba is eljutott. De azt nem lehet megkérdőjelezni, jelentette ki, hogy azok, akik ebben a honvédségben harcoltak, a hazájukat védték. És engedjük már meg, tette hozzá az agg tábornok, hogy a második világháborúban ez a honvédség végül is igazságos harcot folytatott, hiszen a kommunizmus ellen harcolt.

Sejtettem, hogy Kéri Kálmán sarkos megfogalmazása a kommunizmus ellen viselt igazságos háborúról sokaknál kiveri a biztosítékot. Hiszen a „bűnös nemzet” és a „Hitler utolsó csatlósa” olyan sztereotípiák voltak, amelyek Rákosiék bukása után, persze árnyaltabb formában, de a Kádár rendszerben is tovább éltek. És ebben a mérsékeltebb változatában a hiteltelenné vált baloldalnak olyan kapaszkodót jelentettek, amelyet nemzetközi konszenzus hitelesített. Az újságokból aztán kiderült, hogy aggodalmam nem volt alaptalan.

Miután a sajtóban tovább folyt a polémia, a szabaddemokraták pedig kifejezetten igényelték a miniszterelnök állásfoglalását, a nyári szünet előtti utolsó ülésünkön, napirend előtt Antall József is megszólalt. – Méltatlan – mondta –, hogy azoknak kelljen magyarázkodniuk, akik egy erős Magyarországot, egy öntudatára ébredt országot akarnak, és annak intézményeit próbálják erősíteni. Azokkal szemben, akik nem érzékelik, hogy negyven év internacionalista, szemlesütő politikája után, tartást és öntudatot kell adni a nemzetnek.

Antall hangsúlyozta, nem a második világháborús magyar szerepvállalást akarja ebben a rövid felszólalásban tisztára mosni, ez egyébként távol áll tőle, csak szeretne rámutatni arra, hogy milyen iszonyatos dilemma élt a magyar honvédség vezetőiben, amikor a számukra is elfogadhatatlan náci Németország oldalán indultak háborúba, egy olyan szövetség ellen, amelynek része volt a sztálini Szovjetunió. Milyen választás állt a honvédség vezetői előtt? – tette fel a kérdést. Hogyan tudták volna ezt a dilemmát feloldani? A magyar honvédség emlékének védelmében a miniszterelnök megemlítette, hogy ’44 nyarán az esztergomi páncélosok parancsnoka, Koszorús Ferenc ezredes akadályozta meg a budapesti zsidóság deportálása céljából tervezett puccsot. Alakulatával bevonult Budapestre és kiszorította a német megszállók támogatását élvező puccsistákat.

Miközben Antallt hallgatom, arra gondolok, hogy azok, akik bennünket, magyarokat utolsó csatlósnak minősítenek, vajon hallottak-e az esztergomi páncélosok hőstettéről? S, ha igen, szívesen megkérdezném tőlük, hogy a németekkel szövetséges országok közül – s most a megszállásról ne is beszéljünk – vajon melyikben került sor arra, hogy az ország első számú vezetőjének parancsára reguláris hadsereg hajtott volna végre zsidókat mentő akciót?

A miniszterelnök beszéde után az ügyet akár le is lehetett volna zárni, de a fideszesek ragaszkodtak hozzá, hogy ők is kifejtsék a véleményüket. Az ülést vezető Szűrös Mátyás megadta a szót Fodor Gábornak, aki kijelentette, a Fidesz számára Horthy rendszere éppúgy nem szolgálhat követendő példaként, mint ahogy Rákosi és Kádár rendszere sem. Szemére vetette a miniszterelnöknek, hogy nem határolódott el Kéri Kálmán szavaitól. Antall viszontválaszában megjegyezte, hogy a Rákosi-féle szalámipolitikát egyszer már megtapasztalhattuk, ezért nem vagyunk hajlandók elhatárolódni a közénk tartozóktól, különösen akkor, ha nem a párt nevében történő kinyilatkoztatásról van szó.