A rendszerváltoztató miniszterelnök

A kormány külpolitikai orientációja kezdettől egyértelmű volt, és már az első száz nap alatt jól látható eredményekre vezetett. Korábbi szövetségeseinkkel fennálló normális kapcsolatok felszámolása nélkül sikerült helyreállítani az ország szuverenitását, és a magyar társadalom jövője szempontjából meghatározó nyugat-európai és közös piaci kapcsolatokat.

Nem volt ez könnyű feladvány. A markáns külpolitikai irányváltást úgy kellett végrehajtani, hogy eközben még itt voltak a szovjet katonai alakulatok, tagjai voltunk a Varsói Szerződésnek és a KGST-nek. Ügyelnünk kellett arra, hogy lépéseinkkel ne veszélyeztessük a Szovjetunióval megkötött csapatkivonási egyezményt, az új európai biztonsági rendszerről szóló tárgyalásokat, nem különben a német egyesítést.

A miniszterelnök nyugat-európai országokba tett látogatásai – amelyeket egyes hazai lapok költséges és felesleges „kiruccanásokként” tálaltak – a külpolitikai és a külgazdasági irányváltást szolgálták, de a nemzetközi közvélemény rokonszenvének elnyeréséhez és a piacok megnyugtatásához is hozzájárultak. Antall – mindenütt, ahol csak megfordult – a vezető nyugati politikusokkal folytatott tárgyalásai során és a helyi sajtóban megjelent nyilatkozataiban is egyértelművé tette, hogy Magyarországon működik a jogállami intézményrendszer, és a kormány úgy hajtja végre a szükséges változásokat, hogy közben megőrzi a társadalmi békét és fenntartja a politikai stabilitást.

Antall személye különösen alkalmas volt arra, hogy ezt az üzenetet hitelesen közvetítse. A nyugati politikusok megnyugvással tapasztalhatták, hogy Magyarország élén nem egy megbízhatatlan és kiismerhetetlen forradalmár, hanem egy olyan miniszterelnök áll, aki pontosan ismeri és tiszteli a demokrácia szabályait. Nem véletlen, hogy Helmut Kohl német kancellártól kezdve, Francois Mitterand francia köztársasági elnökön és Margaret Thatcher angol miniszterelnökön át George Bush amerikai elnökig, Antall minden nyugati partnerével kiváló személyes kapcsolatba került.

* * *

Kivételesen jó, már-már baráti viszonyt épített ki Kohl kancellárral, amihez – a magyar miniszterelnök német nyelvtudásán kívül – valószínűleg hozzájárulhatott az is, hogy civilben a kancellár is történész volt. A párizsi charta aláírása idején, nem sokkal a német egyesítés után, a versailles-i kastélyban megjegyezte az ünneplők gyűrűjében sütkérező kancellárnak: Micsoda elégtétel lehet számodra, hogy itt, ahol 1871-ben a Német Császárság létrejöttét proklamálták, de 1920-ban a németeket megalázták, most mindenki neked gazsulál. Hannelore, Hannelore! – szólt át a kancellár a tőle néhány méterre álló feleségének, aki azonnal odajött hozzá. Kohl elmesélte neki, hogy mit mondott Antall és megjegyezte: Ebben a „scheiss” német küldöttségben ez senkinek sem jutott eszébe, csak a Josefnek. Látod, tette hozzá, ezért a barátom.

* * *

Bush amerikai elnökkel is kiváló volt a magyar kormányfő személyes kapcsolata. A balkáni háború idején több ízben beszélt az elnökkel telefonon, s már akkor figyelmeztette a veszélyekre, amikor a krízis kezdett kibontakozni. Egy alkalommal megjegyezte Bushnak, hogy hiába ismerte el az ENSZ a horvát állam függetlenségét, ha az ország jelentős része szerb uralom alatt áll. Mire az elnök: a csehek és a szlovákok meg tudtak állapodni a szétválásban, miért ne tudnának a horvátok is megegyezni a szerbekkel? Antall ekkor szerényen felhívta Bush figyelmét arra, hogy van egy nagy különbség, amiről az elnöknek valószínűleg nincs tudomása. A csehek ugyanis sört fogyasztanak, a szerbek pedig sligovicát, azaz szilvapálinkát.

* * *

Az első száz nap alatt nem csak az egyes országokkal, hanem a három nyugati szövetségi rendszerrel, a NATO-val, az Európai Közösségekkel és az EFTA-val is megtörtént a kapcsolatfelvétel. A volt szocialista országok kormányfői közül elsőként a magyar miniszterelnök tett hivatalos látogatást a NATO központjában. Brüsszeli tárgyalása során Antall memorandumot nyújtott át az Európai Gazdasági Közösség soros elnökének Magyarország csatlakozási szándékáról, aki reális lehetőséget látott arra, hogy már 1992 elején társulási szerződés jöjjön létre az Európai Közösség és Magyarország között.

Antall egyszer elmesélte, hogy Kohl kancellár egy beszélgetés során határozottan kijelentette, hogy Magyarország, Csehszlovákia és Lengyelország 1995-re tagja lesz az Európai Közösségnek. Hozzátette, hogy a magyarok tőle már korábban is beléphetnének, de Lengyelország felvétele nélkül nem lehet szó a Közösség bővítéséről, a lengyelek pedig még eléggé le vannak maradva. Antall erre megjegyezte, ő a fogorvosnál is azt utálja a legjobban, ha várnia kell a sorára. Mire a kancellár: abban biztos lehetsz, hogy ebben a sorban senki sem fog téged megelőzni.

Gyakran eszembe jut, mennyivel jobb helyzetben lehetne az ország, ha nem kellett volna 2004-ig várni a belépésre! És ha első ütemben a bővítés csak a visegrádi országokra vonatkozott volna, ahogyan azt a német kancellár eredetileg tervezte…