Emléktöredékek

Életem egyik meghatározó élménye volt, amikor Jelcin a magyar parlamentben bocsánatot kért az 1956-os forradalom és szabadságharc fegyveres leveréséért, a szovjet beavatkozásért. Aznap esti személyes találkozásukkor Antall felidézte az MDF II. Országos Gyűlésének eseményeit. Akkor választották meg az MDF elnökévé, mesélte Jelcinnek, és beszéde közben, az első sorban helyet foglaló Sztukalin szovjet nagykövethez fordult, hogy közvetítse a Szovjetunió vezetőinek az MDF üzenetét. „Ha leveszik kezünkről a bilincset, baráti jobbunkat fogjuk nyújtani önöknek.” – idézte Antall a két évvel azelőtt elhangzott üzenetet, majd hozzátette: Úgy vélem elnök úr, most, miután az ön beszéde elhangzott a magyar parlamentben, elérkezett az idő. Felállt és kezét nyújtotta a könnyekig meghatódott orosz elnöknek.

A kiváló orosz kapcsolatok fenntartása mellett Antall nem rejtette véka alá azt a meggyőződését, hogy nekünk közép-európaiaknak mindenkor tisztában kell lennünk a szuverénitásunkat veszélyeztető orosz hatalmi törekvésekkel.

Alaptalan az a vádaskodás, hogy az orosz kapcsolatokat Antall elhanyagolta volna. Amikor kitört a moszkvai puccs, összehívta a hat parlamenti párt frakcióvezetőjét. Tájékoztatott bennünket a kialakult helyzetről. Hangsúlyozta, hogy a döntés kormányzati hatáskör, nem akarja áthárítani senkire a felelősséget, csupán a véleményünkre kíváncsi, ki, mit gondol, mi lenne a teendő.

Nekem már korábban elmondta, szerinte egyetlen ésszerű lépésünk lehet: határozottan kiállni Jelcin mellett. Ha a keményvonalas kommunisták győznek, tette hozzá, rövidtávon amúgy sincs esély a jó kapcsolatra. Így könnyű helyzetben voltam, hiszen ismertem a miniszterelnök álláspontját. A többiek viszont, a leghangosabb – akkor még kormánypárti – Torgyán Józseftől kezdve Gál Zoltánig, a szocialisták frakcióvezetőjéig kivétel nélkül, mind úgy nyilatkoztak, nem lehet tudni, hogyan alakulnak a dolgok, nem győznek-e végül a puccsisták, vigyázni kell a Jelcin melletti kiállással. Antall megköszönte a véleményeket, közölte, hogy meg fogja hozni a döntését, majd telefonon felhívta az orosz elnököt és kormánya nevében a magyar nép együttérzéséről és támogatásáról biztosította.

Amikor Borisz Jelcin Magyarországra látogatott, hangsúlyozta, hogy soha nem felejti el, ki volt az, aki a puccs első napján felhívta, ki volt, aki csak a második napon, és kik voltak azok, akik csak azt követően, hogy sikerült legyűrnie a puccsistákat.

* * *

Életem egyik meghatározó élménye volt, amikor Jelcin a magyar parlamentben bocsánatot kért az 1956-os forradalom és szabadságharc fegyveres leveréséért, a szovjet beavatkozásért. Aznap esti személyes találkozásukkor Antall felidézte az MDF II. Országos Gyűlésének eseményeit. Akkor választották meg az MDF elnökévé, mesélte Jelcinnek, és beszéde közben, az első sorban helyet foglaló Sztukalin szovjet nagykövethez fordult, hogy közvetítse a Szovjetunió vezetőinek az MDF üzenetét. „Ha leveszik kezünkről a bilincset, baráti jobbunkat fogjuk nyújtani önöknek.” – idézte Antall a két évvel azelőtt elhangzott üzenetet, majd hozzátette: Úgy vélem elnök úr, most, miután az ön beszéde elhangzott a magyar parlamentben, elérkezett az idő. Felállt és kezét nyújtotta a könnyekig meghatódott orosz elnöknek.

A kiváló orosz kapcsolatok fenntartása mellett Antall nem rejtette véka alá azt a meggyőződését, hogy nekünk közép-európaiaknak mindenkor tisztában kell lennünk a szuverénitásunkat veszélyeztető orosz hatalmi törekvésekkel.

* * *

Antall az MDF belső nyilvánossága előtt elmondott beszédeiben mindig kitért a külpolitikai kérdésekre. Egyszer elmondtam neki, hogy a frakciót a belpolitikai és a gazdasági problémák izgatják, ezek megoldását várják a kormánytól, és csak bosszantja a képviselőket, amikor a frakcióülésen a külpolitikai sikerekről beszél. Lehet, hogy túlzásba viszem, ismerte el Antall, de szeretném, ha megértenék: kiegyensúlyozott és egyértelmű, a partnereink és riválisaink számára is követhető külpolitika nélkül nincs stabilitás, és csak erre épülhet a jó gazdaságpolitika, szociálpolitika, és így tovább.. És még egy fontos dolog, folytatta, a külpolitikai lépéseknél hosszú távra kell gondolkodni, és figyelembe kell venni a történelmi tapasztalatokat.

Hatvanadik születésnapján a frakció előtt elmondott emlékezetes beszédében is figyelmeztetett a szuverénitásunkra leselkedő potenciális orosz veszélyre. Nem a Szovjetunióval kezdődött Oroszország közép-európai hatalmi aspirációja, magyarázta Antall, és nem is szűnt meg a kommunizmus bukásával. Ezért fontos számunkra a NATO, és fontos Európában az amerikai jelenlét. Nem volt orosz fóbiája, még kevésbé üldözési mániája, de képes volt a magyar nemzeti érdekeket világpolitikai összefüggésben és történelmi dimenzióban látni és láttatni.