Emléktöredékek

Miközben a Szent István-szobornál a miniszterelnök beszédét hallgatom, már megjelent a Magyar Fórum ünnepi száma, benne Csurka nyolc teljes oldalt betöltő esszéje Néhány gondolat a rendszerváltás két esztendeje és az MDF új programja kapcsán címmel. Lendületes, jól megfogalmazott írás, néhány logikai ellentmondással és jónéhány elfogadhatatlan megállapítással.

Szerinte az MDF lényege a magyarságunk, tűzön-vízen át, minden eszközzel a nemzeti érdeket kell képviselnünk, a kormány viszont gyenge és bizonytalan. Felvázol egy komplett összeesküvés-elméletet, miszerint egy 1945 után változó formában uralmon lévő csoport a nemzetközi bankvilággal összefogva rákényszerítette a nemzeti eszmét egyedül képviselő Magyar Demokrata Fórumra, a „történelmi magyarság” egyetlen letéteményesére az „MDF–SZDSZ-paktumot”, s ez az, amiért nemzetmentő programunk kudarcba fulladt. Azt állítja, hogy Göncz azért tagadta meg a rádió és a televízió alelnökeinek a kinevezését „mert a háta mögött állók, a kommunista, a reformkommunista, a liberális és a radikális nomenklatúrások, a párizsi, a New York-i és a Tel Aviv-i összekötők ezt parancsolják neki”, és azt is, hogy a magyarság romlásának „genetikai” okai vannak. Kijelenti, ha a köztársasági elnök továbbra is ellenáll, akkor „bármilyen adminisztratív intézkedés, bármilyen erő igénybevétele meg van engedve, mert törvénytelenségben egyik sem ér fel az ismétel aláírás-megtagadásokkal”.

A végső konklúzió: az MDF-nek „ki kell törnie”, sarkára kell állnia, s a kormánynak az MDF „végzéseit” kell végrehajtania, és ha erre nem hajlandó, akkor a pártnak ki kell mennie a kormány alól. Antallnak pedig, hatalmas érdemei ellenére tudomásul kell vennie, hogy beteg emberre nem fognak szavazni. Ezért a következő Országos Gyűlésen meg kell választani a jövendő miniszterelnököt. Antallnak részt kell vennie utódja kijelölésében és „betanításában”.

* * *

Felhívom Antallt.

Csurka megőrült – mondom neki.

Azért már eddig is látszottak a jelek – feleli.

Igen – mondom –, de most egy komplett összeesküvés-elméletben foglalja össze ezeket a korábbi jeleket, s ráadásul téged is durván megtámad.

Éppen ez a személyes rész nehezíti számomra a határozott fellépést – jegyzi meg a miniszterelnök.

De hogy lehet úgy beállítani, mintha csak neki lenne fontos a magyarság? – méltatlankodom. – Szerintem a Szent István-szobor előtti beszéded volt erre a legjobb válasz. Ismerted a tanulmányt, amikor elmondtad a beszédet? – kérdezem.

Dehogy ismertem – feleli. – Egyébként én nem tanulmánynak, inkább pamfletnek nevezném. Az augusztus 20-ai beszédem pedig megjelenik az Új Magyarország holnapi számában – jegyzi meg, s aztán elköszön.

* * *

Másnap az Új Magyarországban elolvasom Antall József ünnepi beszédet. Megerősítve látom, hogy ez valóban méltó válasz Csurka handabandázására.

„Ehhez az országhoz és ehhez a politikai rendszerhez annak van köze, aki a magyar alkotmányosság alapján a szabadsághoz, a demokráciához, a parlamentáris rendszerhez hű, és akitől távol van minden szélsőséges ordas eszme, amelyik akár balról, akár jobbról tette már tönkre ezt az országot” – szögezi le a miniszterelnök.

És nem kell mindenkiben az ellenséget keresni, mert csak akkor tudunk kilábalni a válságból, ha mindenkinek elismerjük az érdemeit és képesek leszünk összefogni. A kormánynak és az MDF-nek pedig az a dolga, hogy a nemzeti megértést és az összefogást elősegítse. Még akkor is, ha értetlenséggel, sőt rosszindulattal kerül szembe: „Legyen ez a nap, ahogy annyiszor, az újrakezdés napja, legyen annak a napja, hogy egy új Magyarország születik, ahogy jelkép nemcsak ez a szobor, jelkép ez a templom, ahol a hathetes budapesti ostrom végén kóborló lovak istállója volt, és ahol még az 1950-es években itt, ahol Önök állnak, szorgos kőfaragók faragták azokat a köveket, amelyek a Mátyás-templomba bekerültek. Amikor itt járhattam, naponta végignéztem, egy elnyomott országban is látva, hogy az örök Magyarország igenis épül, mert azok, akik azokban az években is építették, alkottak és cselekedtek, azok nem a rendszert szolgálták, nem Rákosi Mátyást és nem Sztálint, hanem az örök Magyarországot akkor is, amikor a cinkosaik, a kollaboránsok kiszolgálták őket. De mi nem azért dolgoztunk, hanem azért, mert hittünk abban, hogy igenis lesz magyar feltámadás, és eljön az idő, amikor itt, az egykori kőfaragók helyén, a kóborló katonalovak helyén nemcsak békés, hanem független, szabad Magyarország fog itt állni.”

Tegnap, amikor hallgattam a beszédet, nem tulajdonítottam jelentőséget annak, hogy Antall Szabó Dezső Egyenes úton címmel 1911-ben megjelent kötetéből idézett. Most, elolvasva a beszédet, eszembe jut, hogy Csurka valójában Szabó Dezső-i alkat, már csak ezért sem indokolatlanul gondoltam azt, hogy a miniszterelnök beszéde zseniális elővágás Csurka írására: „A nagy magyar önismerők egyike, Szabó Dezső mondta Ady Endréről, a legnagyobb magyar önismerőről, hogy az örök magyar, aki halálos dáridókat tart, amikor építeni kellene, duzzog, ha versenyezni kellene, gőgös úr, amikor meg kellene alkudni, és álmodik, amikor kenyeret kellene keresni.”

Aztán így folytatta beszédét: „Ezen az egyenes úton, ami a kötet címe, ezen haladjunk előre és ne álmodjunk, amikor kenyeret kellene keresni. Örüljünk, hogy nem kell megalkudni. Igenis, most az építés ideje van itt. Minden nemzet életében van, amikor a harcról van szó. Kijutott nekünk. Van, amikor építeni kell, most annak van itt az ideje.”

* * *

Három nappal Csurka pamfletjének megjelenése után a televízió A Hét című műsorában Feledy Péter kérdéseire válaszolva Antall beszél a betegségéről, a „paktumról” és az esetleges utódlásról. Elmondja, hogy egy miniszterelnök betegsége nem magánügy, tehát nincs abban semmi különös, hogy a napokban ez közbeszéd tárgya lett, egyúttal kijelenti, hogy a kezelése miatt egyetlen napot sem volt távol a munkahelyétől. Jelenleg is stabil az állapota, de van benne annyi felelősség, hogy azonnal lemond, ha a feladatait nem tudná ellátni.

Amikor Feledy konkrétan rákérdez Csurka tanulmányára, kerüli a konfrontációt, azt mondja, nincs idő az egyes állításokba belemenni. Csurka jószívű és lovagias ember, próbálja bagatellizálni az ügyet, aki úgy látszik, megsajnálta a többi pártot, ahol nagyok az ellentétek, és be akarta mutatni, hogy az MDF-ben is vannak feszültségek. Csurka abszurd ötletére, miszerint neki, Antallnak kellene betanítania az utódját, megjegyzi: „egy nyúlfarm vezetőjét talán be lehet tanítani, de egy miniszterelnököt nem”.

* * *

Az országos elnökség ülésén a Csurka-tanulmány megvitatása a második napirendi pont. Az első a VI. Országos Gyűlés előkészítése. Csurka jó taktikai érzékkel még napirend előtt szót kér, visszavonja tanulmányának a miniszterelnökre vonatkozó részét, egyben megköveti Antall Józsefet. Nem hiába tanult dramaturgiát a Színművészeti Főiskolán, gondolom magamban. Az Antall védelmében harcra készülő elnökségi tagok elbizonytalanodnak, ugyanakkor a visszavont tétel kitörölhetetlenül benne marad az emberek agyában.

Antall csak azután beszél, miután már mindenki kifejtette a véleményét. A legfontosabb feladat most, hogy próbáljuk a vihart csökkenteni, mondja, amelyet elkerülni nyilvánvalóan nem lehet. Megjegyzi, hogy a zsidókérdésről a holokauszt után nem lehet úgy beszélni, ahogyan korábban esetleg megengedhető volt. Aki „genetikai” okokról, „New York-i és Tel Aviv-i összekötőkről” beszél, az számíthat arra, hogy antiszemitának fogják minősíteni. Emlékeztet arra, hogy már az első lakiteleki találkozó után Amerikában az MDF-et antiszemitának, bélyegezték meg, ráadásul minden alap nélkül. Hosszú időbe tellett, ameddig sikerült ezt a bélyeget letörölni. Most sem lesz könnyű dolgunk, jegyzi meg. Javasolja, hogy holnap délelőtt legyen egy sajtótájékoztató, ahol Csurka legyen nagyon visszafogott, a liberálisok részéről vegyen részt Furmann Imre, a kereszténydemokrata vonalat pedig képviseli majd Medgyasszay László, sajtófőnök.

A hajnalba nyúló vita után egy rövid közleményt fogalmazunk meg, amely szerint az elnökség a cikket olyan politikai vitaanyagnak tekinti, amelyben Csurka István egyéni véleményét fogalmazta meg. „Az elnökség szükségesnek tartja az eltérő nézetek szabad ütköztetését, s egyúttal hitet tesz amellett, hogy az MDF más törvénytelenségével szemben továbbra is csak törvényes eszközökkel lép fel, a parlamentáris demokrácia és a jogállam keretei között” – szól az MDF országos elnökségének nyilatkozata.

Miközben a kihalt Fő utcán és az Alagúton hazafelé autózom, arra gondolok, hogy Csurka belerondított az utóbbi hetek felemelő hangulatába, s biztos, hogy ezt az ellenzék ki fogja használni. Az elnökség azonban higgadt és megfontolt, Csurka hiába népszerű az MDF-en belül, gyorsan meg fogjuk oldani a problémát.

* * *

Másnap reggel nyolc órakor kabinetfőnököm, Tóth László telefonja ébreszt.

Olvastad a mai Népszabadságot? – kérdezi izgatottan.

Hogy olvastam volna? – kérdezek vissza –, hajnalig tartott az elnökségi ülés, és még ágyban vagyok.

Bocs – mondja –, de erről mindenképpen tudnod kell. Egy héttel a Csurka dolgozat megjelenése után, újabb bomba robbant. Ezúttal a másik oldalon.

Hogyhogy? – kérdezem.

Debreczeni nyílt levelet intézett Csurkához, amelyet a mai Népszabadságban megjelentetett – feleli a kabinetfőnököm. – Ebben Csurka írásáról kijelenti, hogy az abban foglaltak – várj egy kicsit, felolvasom – megfelelnek egy komplett náci ideológiai alapvetésnek.

Ez őrület! – mondom rövid hallgatás után –, az MDF-liberálisok egyik prominense egy ellenzéki lapban lenácizza az MDF egyik alelnökét!