Emléktöredékek

Vasárnap délután látogathattam meg első alkalommal a miniszterelnököt. Az ágy szélén ülve fogadott. Energikus volt és bizakodó. Kijelentette, ameddig a kórházban van, reméli nem tart már sokáig, szeretné, ha hárman látogatnánk a politikustársak közül. Boross, Lezsák és én. Valóban, futott át az agyamon, Boross helyettesíti a kormányban, Lezsák a pártban a második ember és én vagyok a frakcióvezető. Hangosan pedig megkérdeztem: – Azért ugye, mert így van jól közjogilag? Elmosolyodott és elégedetten bólintott: – Igen. Közjogilag.

Hazaérkezésem után sok telefonüzenet várt. Felhívtam Boross Pétert, aki azt mondta, hogy a helyzetre tekintettel szűk körben össze kellene jönnünk, hogy mi legyen, ha a legrosszabb bekövetkezik. Azt feleltem, rendben, de csak azok után, hogy Antallal sikerült személyesen beszélnem. Kértem Rózsa Mariannt, hogy intézzen nekem egy találkozót. Mariann szerint most egy kicsit gyengébben van, de majd beszél vele. Késő délután hívott vissza, mondván: Antall azt üzeni, hogy nem érzi jól magát, de kéri, hogy erről ne szóljak senkinek.

Részlet R. M. feljegyzéseiből:

28. Vasárnap

11 óra előtt Kónya hívott fel, nagyon aggódik érte, szeretne vele beszélni. Elmondta, hogy Borossal beszélt, aki azt javasolta (biztos Lezsák ötlete), hogy szűk körben üljenek össze. Kónya azt mondta, amíg Antallal nem beszélnek, addig nem…”

„…Megkérdeztem mit üzen Kónyának, azt mondta: mondja meg neki, nem vagyok jól, de ne mondja senkinek, mert konspirálni csak így lehet, kis dolgokban.”

A frakcióülésen beszámoltam arról, hogy Antall a kórházban folyamatos kezelés alatt áll, de közben intézi az ügyeket, kapcsolatot tart Borossal és közvetlen munkatársaival is. A diagnózisról nem beszéltem, tartottam magam ahhoz, amit Antall üzent: az állapotával kapcsolatos rossz hírek maradjanak közöttünk. A keddi ülésnap ebédszünetében átmentem a Parlamentbe, és egy levelet diktáltam Rózsa Mariannak, amelyben a miniszterelnök biztató mondatokat intéz a képviselőkhöz. Antall nevében írtuk a levelet. Helyénvalónak éreztem az eljárást, tudtam, hogy ő ugyanezt írta volna. Emellett hittem benne, hogy előbb-utóbb felépül, a frakciónak pedig addig is szüksége volt a biztatásra.

* * *

Vasárnap délután látogathattam meg első alkalommal a miniszterelnököt. Az ágy szélén ülve fogadott. Energikus volt és bizakodó. Kijelentette, ameddig a kórházban van, reméli nem tart már sokáig, szeretné, ha hárman látogatnánk a politikustársak közül. Boross, Lezsák és én. Valóban, futott át az agyamon, Boross helyettesíti a kormányban, Lezsák a pártban a második ember és én vagyok a frakcióvezető. Hangosan pedig megkérdeztem: – Azért ugye, mert így van jól közjogilag? Elmosolyodott és elégedetten bólintott: – Igen. Közjogilag.

A médiaügyeket meg fogjuk oldani, mondja határozottan. Nemeskürthyt fogom javasolni a televízió, Juhász Lászlót a rádió élére, és megvannak az alelnökök is, folytatja. A költségvetés elfogadását követően a bizottság szavazhat róluk, Göncz pedig az előzmények után már nem ellenkezhet, jelenti ki határozottan. Közben Wéber János kidolgozza a lecsupaszított médiatörvényt, amelyet februárban elfogadhat a parlament.

Aztán a választási esélyekről beszélt. A koalíció sajnos nem fog többséget szerezni, jelentette ki. Barátkoznotok kell a gondolattal, hogy a Fidesz nélkül nem lehet majd kormányozni. Nem probléma, tette hozzá, a kulcstárcák, belügy, külügy a mi kezünkben lesznek. De ezt az Urbán nevű közgazdászt el tudnám képzelni a kormányomban. Nem szóltam közbe, a miniszterelnök pedig tovább fűzte gondolatait. Én magam, ’95-ig, az elnökválasztásig akarok a kormány élén maradni, aztán átadom nektek a terepet. De ettől a kártékony vénembertől még én akarom megszabadítani az országot, tette hozzá.

* * *

Hirtelen eszembe villan egy kép. Nyár van, de még ülésezik a parlament. Csurkáékat a frakcióból már kizártuk, de a pártban még áll a bál. Ülök Antall dolgozószobájában és arról beszélgetünk, hogy Weszelovszky Zoltán az MDF frakciójából átült a Fideszbe. Eredetileg a szakértői irodán dolgozott, de rajta volt az MDF budapesti listáján, bár meglehetősen hátul. Meg voltam elégedve a munkájával. Amikor Botos Katalin a Bankfelügyelet élére került, s ezért le kellett mondania a mandátumáról, szerettem volna, ha ő lép a helyére. Még a budapesti választmány ülésére is elmentem, és személyesen lobbiztam az érdekében. Sajnos másfél év elteltével otthagyta a frakciót és a Fideszhez csatlakozott. Hiába próbáltam marasztalni, azt mondta, a helyi szervezetében a radikálisok ellehetetlenítették, reménytelen az újrajelölése.

Ha nem tudjuk elérni Orbánéknál, mondom Antallnak, hogy ne fogadják a disszidenseinket, nem ez lesz az utolsó eset. Válasz helyett a miniszterelnök megjegyezte: Ismerd el, hogy szerencsétlen dolog volt Weszelovszky érdekében exponálnod magad. Igazad van, Jóska, bólintottam. Egy dolog vigasztal, tettem hozzá, hogy nemcsak nekem vannak ebben a pártban téves személyi döntéseim. Antall rám nézett, nyelt egyet, aztán másról kezdtünk beszélgetni.

Világosan emlékszem, akkor, úgy fél évvel azelőtt, nagyon elégedett voltam a válaszommal. Most viszont utólag, a miniszterelnök betegágyánál szégyelltem magam miatta. Nem tudtam, hogy ennyire bántja az a döntése, ami akkor, amikor megtette, az egyetlen helyes döntésnek látszott. Később azonban súlyos tévedésnek bizonyult.