Egyre megtanított bennünket a történelem: arra, hogy a szélsőjobb és a szélsőbal között sokkal több a rokonság, mint gondolnánk. Módszerük azonos, legfeljebb arról van szó, hogy a legfejlettebb ipari termékeket igénybe véve elgázosítással vagy „természetes” körülmények között, a tundrákon kívánják elpusztítani az embereket.
Egyik oldalon áll a jogállamiság a parlamentáris demokráciával és a szociális piacgazdasággal. Aki ezt vallja, és nem tudja elképzelni a nemzeti értékek védelmét ezek nélkül, az demokrata. Aki mindezeket az értékeket ugyan vallja, de nem vallja a nemzeti elkötelezettséget és az európai elkötelezettséget, az viszont nem a magyar politika részét alkotja.
Jó ajtón léptem be, szépen felhajtott sátorlap alatt, ezért hát nem vagyok hajlandó olyan magatartásra, hogy végül egy disznóól ajtaján kelljen távoznom. Ehhez azt hiszem, megvannak az erkölcsi alapjaim, miután az egész világon az Élysée-palotától a Buchingham-palotáig, a Fehér Háztól a Kremlig sikerült feltárni sok fényes ajtót a magyar nemzet előtt. E fényes ajtók azonban soha nem feledtetik el a kicsi magyar parasztházak, egyszerű otthonok vagy akár csak kunyhók belső világát, s elkötelezettségünket, hogy Tiborc panaszát, szóljon bármilyen halkan, meghalljuk.
Isten óvja Magyarországot a felelőtlen demagógiától, a sarlatánoktól, akik valóban szálláscsinálói lehetnek az anarchiának, a diktatúrának és az előző rendszer legrosszabb képviselőinek!

A XXI. század előestéjén Európának és ÉszakAmerikának együtt kell önmagára találnia, hiszen olyan új hatalompolitikai, energetikai, szociális és tőlünk idegen világszemléleti kihívásoknak nézhet elébe – sok esetben a nemzetközi terrorizmus árnyékában –, amelyek indokolttá teszik a történelmi egység, a szellemi és erkölcsi szolidaritás helyreállítását. Ez a történelmi felelősség nehezedik most a párizsi csúcsértekezlet résztvevőinek vállára. Ne rokkanjunk meg e súly alatt, hanem egyenes tartással és emelt fővel nézzünk a világ és – remélhetőleg – utódaink szemébe.

1956-ban Nagy Imre forradalmi kormánya határozott döntést hozott Magyarország kilépéséről a Varsói Szerződésből, ami akkor egyoldalú deklaráció volt. Mára – és ebben egyetértés van köztünk – a Varsói Szerződés, mint az európai szembenállás egyik maradványa, felülvizsgálatra szorul. A jelenlegi körülmények között értelmét veszíti a szerződés katonai szervezete, amely felfogásunk szerint mellőzhetővé válik a jövőben, és fokozatos, 1991 végéig történő felszámolása is kívánatos lehet.

Maastricht elfogadása ténykérdés, de senki előtt nem lehet kétséges, hogy ez még a jelenlegi tagállamok tekintetében is problémákat vethet fel (közös valuta, parlamentáris ellenőrzés és egyéb részletkérdések). Magyarország számára nincs más út, az Európai Közösséggel járó tagság bármilyen következménye eltörpül a hátrányok mellett, amelyek akkor érnek bennünket, ha nem érhetjük el a rendes tagságot.

Amikor itt járhattam, naponta végignéztem, egy elnyomott országban is látva, hogy az örök Magyarország igenis épül, mert azok, akik azokban az években is építették, alkottak és cselekedtek, azok nem a rendszert szolgálták, nem Rákosi Mátyást és nem Sztálint, hanem az örök Magyarországot akkor is, amikor a cinkosaik, a kollaboránsok kiszolgálták őket. De mi nem azért dolgoztunk, hanem azért, mert hittünk abban, hogy igenis lesz magyar feltámadás, és eljön az idő, amikor itt, az egykori kőfaragók helyén, a kóborló katonalovak helyén nemcsak békés, hanem független, szabad Magyarország fog itt állni.

Hol voltak kérem, azok a harciasok, hol voltak azok a tényleges vezető értelmiségi szakemberek, akik ma fintorogva néznek bizonyos intézkedéseinkre, hogy ezt lehetett volna jobban csinálni? Hol voltak 1989-ben?

Hivatásszerűen készülni kell rá, hivatásként kell a politikát űzni, de mesterségbeli tudással. De a hivatást nem helyettesíti a legnagyobb mesterségbeli tudás sem. Mert akiben nincs politikai hit, nincs politikusi hivatás, az sok minden lehet, de soha abból igazi politikus nem lesz, csak akkor, ha hinni tud, hivatása van, és ha együtt jár a hivatással egy politikusi ethosz, és együtt jár a mesterségbeli tudásra való törekvés. Ezt javaslom a következő korosztálynak is, azoknak a fiataloknak, akik ezt el akarják sajátítani.

Szeretném először is azt hangsúlyozni, hogy az MDF attól Magyar Demokrata Fórum, hogy a nemzeti liberalizmus, a népi-nemzeti eszmekör és a kereszténydemokrácia gondolatköre együttesen jelenik meg benne. Éppen ezért a Magyar Demokrata Fórumban együtt kell közösen mindezeket az értékeket kezelni, mindezeket az értékeket megvallani és együttesen kell a napi politikában is képviselni.

Mohács jutott eszébe Ady Endrének is a századfordulón, amikor elégedetlen volt a nemzet akaratával, hitével az újjászületéshez, akkor azt mondta: „nekünk Mohács kell.” Valóban, nekünk Mohács kell ahhoz, hogy magunkhoz térjünk? Nekünk Mohács kell ahhoz, hogy legyen hitünk? Nekünk Mohács kell valóban ahhoz, hogy merjünk tenni, és egymásra találjunk, és össze tudjunk fogni?

Azon a reggelen leszaladtam a kilátóból, és Oroszi felé a hegy lábától indultam el, és valahol Sártó és a hegy között találkoztam az első orosz katonákkal. Ezt azért mondom el, mert példázza, hogy mennyire nem él a veszély és a félelemérzet egy kamasz fiúban. Sok ifjú és gyermek is van itt – vigyázzanak a kamasz fiúkra! Szembementem ezzel a közeledő orosz rajvonallal.

Hajthatatlan ellenféllel állt szemben, sorsában osztoztak azok is, akik a hajlékonyságban előtte jártak e térségben.

Ez a nemzedék döntő szerepet játszott abban, hogy utána Magyarország egyike lett Kelet-Közép-Európában azoknak – nyugodtan mondhatjuk – az oázisoknak, ahova zsidók százezrei jöttek a pogromok elől a múlt század második felében, és ahol az I. világháború előtt közel egymillió zsidó élt, és Budapesten a római katolikus vallás után a második legnagyobb hitfelekezet az izraelita volt.

Ami az elmúlt két évben történt, ez páratlan a mai történelmünkben, de egész Európa történetében sem akad sok párja. Rendkívüli tudatossággal és keménységgel, mégis egyetlen csepp vér ontása nélkül vittünk végbe egy forradalmat, úttörőként és példaként az egész térségünk számára. S ezt így tartja számon a világ.

Egyszerűen arról van szó, hogy Európában az ateisták is keresztények. Európa kereszténysége kultúrát, etikát, szemléletet jelent és ez felekezeti különbség nélkül mindnyájunk közös Európája, és nekünk ezért kell küzdeni.

A két választási forduló között az MDF és az SZDSZ elnöke között lezajlott tv-vita valószínűleg jelentős szerepet játszott a választás kimenetelében. Antall a vitában végig nyugodt volt és kiegyensúlyozott. Olyan ember, akire rá lehet bízni az ország kormányzását. Amikor Kis János pártjának „kérlelhetetlenségét” hangsúlyozta, Antall a biztonságérzet erősítését, a szakértelmet és az emberi jogok biztosítását ígérte, és mindezt megjelenésével és viselkedésével hitelesítette.

Antall József a taxisblokád után, 1990. október 28-án, betegágya mellett interjút adott a Magyar Televíziónak, amelyben értékelte az eseményeket. „Hiszem, hogy a magyar nép bizalmát meg fogjuk érdemelni”- mondta többek között a miniszterelnök. (Részlet a „pizsamás” interjúból)

1992. április 7-én a koalíciós frakciók előtt elmondott beszédében az MDF népi baloldali alapítóinak címezve Antall kijelentette: „Lehet, hogy mások másnak szánták a Magyar Demokrata Fórumot, de mi, akik itt vagyunk, egy ilyen középpártnak szántuk a Magyar Demokrata Fórumot, és nem egy kiegészítő, kollaboráns mozgalomnak.” Őszintén és egyértelműen beszélt azokról a kérdésekről, amelyekkel kapcsolatban az utóbbi években belső támadások érték, majd hozzá tette: „Ezekről a kérdésekről lehet még egyszer majd szólni, hogy minél kevesebb hazugság maradjon az emberek agyában.”

A koalíciós frakciók zártkörű ülésén a miniszterelnök számos, a közvélemény előtt ismeretlen részlet is elárult a Varsói Szerződés moszkvai politikai tanácskozásáról, amelyen ő elnökölt, és az előzetesen elfogadott szovjet javaslat helyett az el nem fogadott magyar javaslatot olvasta fel. „Gorbacsov bólintott és azt mondta da, harasó, ma se tudom, hogy félreértette, vagy nem kockáztatta, hogy botrány legyen, de Gorbacsov igent mondott, és attól kezdve mindenki lelkesedett” – idézte fel Antall a történteket. A magyar javaslat elfogadása az első fontos lépés volt a szovjet katonai tömb felszámolásában.

„Nem a Szovjetunióval kezdődött Oroszország hatalmi aspirációja Közép-Európában” – figyelmeztet Antall József a koalíciós frakciók zártkörű ülésén.

Kormányzása félidejében elmondott energikus beszédében Antall ismételten az orosz veszélyre hívja fel a figyelmet.

A miniszterelnök már 1992. tavaszán felidézi az MSZP választási győzelmének lehetőségét, akkor, amikor az utódpárt a közvéleménykutatások szerint teljesen esélytelennek látszik. „A Fideszt beugratták egy idő előtti választási küzdelembe” – utal a miniszterelnök arra, hogy hiába áll a népszerűségi listák élén a Fidesz, az MDF igazi ellenfele továbbra is az MSZP.

Antall arra figyelmeztet, hogy nem kell olyan hálásnak lennünk a kommunistáknak, hogy jobban éltünk, mint a szovjetek többi csatlósa, mert mindez 1956-nak köszönhető. Szemléletes, részben szórakoztató példákkal érzékelteti a miniszterelnök, hogy miként hivatkozhattak Kádár Jánosék a szovjetekkel szemben 56-ra.

A koalíción és az MDF-en belüli viták kiéleződését tapasztalva Antall ismételten figyelmeztetett az MSZP potenciális előre törésére. Részlet Antall József zárt körben elhangzott beszédéből. „Tessék körülnézni a volt kommunista országokban, hogy hány helyen vérzett el a korábbi ellenzék, és segítette hatalomba a volt kommunistákat! Én ehhez nem kívánok asszisztálni!”- jelentette ki a miniszterelnök.

Antall József a délszláv háború során Magyarországra menekült magyarok, horvátok, bosnyákok befogadását indokolva elmondja a televízióban, hogy ő különösen érzékeny erre a kérdésre, mert tanúja volt édesapja menekültek százezreinek ellátását megszervező tevékenységének.

Antall József fegyelmezett ember volt. A nagyvilág előtt talán ezért is maradt rejtve közvetlen, barátságos, szeretni való személyisége. Talán mindennél jobban szerette volna, ha kormányfőként nem csak tisztelik, de szeretik is az emberek, ám férfiatlannak tartotta, ha a külvilág felé bármilyen jelét adta volna ennek. Élete vége felé belátta, hogy ezt már nem fogja megérni. Megköszönte az embereknek, hogy elviselték a rendszerváltozással elszenvedett nehézségeket.

A nálunk megfordult 100 ezer lengyel mellett francia, belga, angol, holland, orosz, majd badoglionista olasz tömegek találtak menedéket nálunk. Csehországból és Ausztriából, később a lengyel területekről menekült zsidókat keresztény papírokkal bújtatták vagy segítették őket tovább. Erről a 300 ezer emberről, hacsak az erdélyi magyarok és a lengyelek együttes számát vesszük, gondoskodni kellett, és gondoskodtak is.

Megjegyzem, hogy az az SZDSZ, amely megalkuvással, sőt árulással vádolta Antall Józsefet, amiért aláírta az MSZMP-vel megkötött – nem mellesleg általuk meg nem vétózott – megállapodást, 1994-ben koalícióra lépett az állampárt utódpártjával, amely koalíciót az MDF az 1989-es kerekasztal-tárgyalásokkal és az ott kidolgozott megállapodás aláírásával kerülte el. Ugyanúgy, ahogy az SZDSZ-szel közös kormányzást az 1990. április 29-én megkötött egyszeri megállapodással.

Miután rendbe tette a lelkét, a miniszterelnök kérette a honvédség vezérkari főnökét, Deák tábornokot, Pintér Sándor országos rendőrfőkapitányt és Sabjanics ezredest, a testőrség parancsnokát. „Köszönöm a szolgálatot. Köszönöm, hogy szolgálták a hazát és a demokráciát. Arra kérem önöket, hogy továbbra is ezt tegyék.” – mondta nekik.

Az utolsó tárgyalásra Tölgyessyék hárman érkeznek. Kis János megfontolt, Pető barátságos, Tölgyessy pedig feladva korábbi szerepét, Antall partneréből pártelnökének szakértőjévé válik, illetve úgy viselkedik. Jól érzékelhető, hogy a szabaddemokraták a legfőbb kérdésnek a sajtó- és médiaügyet tekintik. Evidens, hogy az erre vonatkozó törvényeket a kétharmados körből nem hajlandók kiengedni.

–Jó, hogy találkozunk – mondja. – Tölgyessy perceken belül itt lesz, örülnék, ha te is részt vennél a megbeszélésen.
–Meg akarok állapodni a szabaddemokratákkal – jelenti ki, már bent a szobájában. S miután nem szólok közbe, rövid szünet után folytatja:
–Erre mindenképpen szükség van, hogy kormányozni tudjunk. Az elnökséggel is közöltem, hogy csak úgy vállalom a miniszterelnökséget, ha sikerül megállapodnom. Egyértelművé kell tennünk, hogy Magyarországon stabil a politikai helyzet, rendezett körülmények között folyik a kormányalakítás.

– És hogyan került elő Antall neve? – kérdeztem. Őt Csoóri javasolta, miután az elnökségi tagok közül senki sem vállalta. Csoóri javaslatát viszont az adott helyzetben mindenki elfogadhatónak tartotta. – Nem mondom, hogy nagy volt a lelkesedés – fűzte hozzá Kulin –, de senki sem tiltakozott.
Antall gondolkodási időt kért, majd a megbeszélt időpontban felvázolta elképzelését az MDF jövőjéről. Nincs többé harmadik út, ahelyett a nyugatnémet szociális piacgazdaság kerüljön be a programba, a külpolitikában a semlegesség helyett nyugati orientáció, itthon pedig új szövetségi politika, népi baloldali partner helyett a kisgazdák és a kereszténydemokraták.

Antall is, a népiek is egyformán ragaszkodnak a magyarsághoz, gondoltam e beszélgetést hallgatva, s ezt gondolom ma is. A különbség az, hogy Antall mindezt kevesebb indulattal és okosabban teszi. És mélyen meg van győződve arról, hogy a magyarság érdekei csakis a jogállam és a demokrácia keretei között érvényesülhetne.

„Tiltakoztatok az ellen, hogy nem vállalom a jobb esélyt adó, de a munkám folytatását korlátozó, majd lehetetlenné tevő kezelést. Meg akartatok mindent tenni az ember gyógyítása érdekében, de nekem a miniszterelnöki teendők ellátása a feladatom, erre esküdtem fel, mint egy katona. Ez elé nem helyezhetem a magam személyes érdekét. Ha nem lesz más esélyem, akkor talán – a dolgok előkészítése mellett – a halálom is szolgálatot tehet az emberi érzések, a nemzeti elkötelezettség és a nemzeti egység érdekében.”

Az Alkotmánybíróság első döntése után Antall személyes hangú levélben próbálta a vitát lezárni, egyben kapcsolatát rendezni az elnökkel. A levélről azt követően szereztem tudomást, amikor Haraszti Miklós interpellációt nyújtott be a miniszterelnökhöz A Magyar Rádió és a Magyar Televízió kormányfelügyelet és kézi vezérlés alá vonásának kísérletéről címmel. Válaszában Antall – a koalíciós képviselők hangos tetszésnyilvánításától kísérve – kijelenti: „semmiféle kézivezérlésről nincs szó, messze kinőttem már abból a korból”

Antall felállt, ne haragudj, be kell fejeznünk a beszélgetést, mert várnak rám, kissé nehézkesen emelkedett ki a székéből, mint akinek fáj a dereka. Egyszerre nagyon megsajnáltam. Hankiss Elemért ő választotta, kicsit barátjának is tudta, s az most mégis hátba döfte.

Azt mondta a kihallgatóm, aki amúgy nem volt egy buta ember, mesélte Antall, hogy a kommunista rendszer legnagyobb veszélye az, amit én, mint történész s mint kisgazda politikus képviselek. Huszonöt éves voltam akkor, tette hozzá, ezt a kijelentést, hogy én lennék a legfőbb ellenség, nem lehetett komolyan venni, de azért erőt is adott, hogy megmutassam ezeknek: ilyen maradok, s akármit tesztek, soha nem fogok megváltozni.

„Fenyegetésekkel tarkított megbeszéléseken a szovjetek az itt hagyott objektumokért kétmilliárd dollárt követeltek, pontosan annyit, amennyivel nekünk tartoztak. Nem voltunk hajlandók aláírni azt a biztonsági záradékot sem, amely korlátozta volna szuverenitásunkat más szervezetekhez való csatlakozás esetén. Ennél az asztalnál ült a szovjet kormány képviselője, és közölte: ha nem írjuk alá a megállapodást, nem vonulnak ki az országból a csapataik. Nem voltak könnyű órák…”

A beszélgetés során felvetettem, nem gondolja-e, hogy neki kellett volna felszólítania a taxisokat az úttorlaszok eltávolítására, miután Göncz Árpád erre nem volt hajlandó. Ez szereptévesztés lett volna, felelte Antall. Én miniszterelnökként pártpolitikus vagyok, tette hozzá, nem játszhatom el a köztársasági elnök szerepét.

A hecckampánynak azonban pozitív hozadéka is van. Felerősíti a miniszterelnök üzenetét, s elősegíti, hogy eljusson azokhoz, akiknek szánta. Ők pedig pontosan értik, hogy Antall mit akart nekik üzenni. Azt, hogy negyven évig ugyan magukra voltak hagyatva, de mára ez megváltozott. Hogy Magyarországnak olyan kormánya van, amely felelősséget visel a határon túl élő magyarság sorsáért.
Szerette volna, ha szeretik az emberek
Hirtelen nagyon megsajnáltam. Amíg ’56-os szerepvállalása miatt nem távolították el a katedráról, tanítványai osztatlan szeretetével, sőt rajongásával találkozott. El tudom képzelni, milyen keserűséget okoz neki ez a dolog. De a vigaszként felkínált egyszerű magyarázatot mégis visszautasítja.

Antall József esetében azonban ez a politikai magatartás nem az aktuális helyzetből következett, hanem egész személyiségéből fakadt. Ezért – sokakkal ellentétben – ő akkor is hű maradt ezekhez az eszményekhez, amikor 1990-ben, a szabad választások után hatalomra került és a politikai helyzet alapvetően megváltozott. Ellenzéki kerekasztalos partnere, majd politikai ellenfele Tölgyessy Péter találó megfogalmazása szerint Antall „belülről vezérelt ember volt a kívülről vezérelt emberek korában”.

Kétségtelen, hogy Antall József a nyugati vagy európai orientáció hívének számított. Nem is titkolta ezt, de ugyanakkor pragmatikus volt. Gyakran találkoztam vele, és teljes joggal mondhatom, hogy jól látta és értette Oroszország szerepét nemzetközi ügyekben, jól látta és értékelte az Oroszországgal való együttműködés jelentőségét Magyarország számára.

Meglepődve tapasztaltam, jól ismeri Horvátország történelmét, mind a magyar-horvát kapcsolatok eseményeit együttélésünk 800 éve során, mind pedig az akkori helyzetet, a szerb agresszió gyökereit. Minden lehetséges segítségre ígéretet tett, amelyet késóbb teljesített is.

Antall Józsefet lehetetlen elfelejteni. Sem Magyarországon, sem Szlovákiában, sem más részén a világnak. Az ő bölcsessége, az általa megélt fájdalom és érettség tapasztalata kell, hogy kísérjen bennünket minden előttünk álló gond és probléma során.

A huszadik század a maga háborúival és rettenetes politikai kitérőivel Magyarországnak rengeteg szenvedést okozott. Az ország azonban kontinensünk minden megosztottsága ellenére, mindvégig Európa része maradt — nemcsak földrajzilag, hanem az európai azonosság értelmében is. Magyarország mindezt elsősorban annak az embernek köszönheti, aki a legszerencsétlenebb körülmények között is kiállt az egységes Európa értékeiért, amely mindig csak szabadságpárti lehet — Magyarország mindezt olyan személyiségnek köszönheti, amilyen Antall József.

A korabeli politikusok világszerte megbecsülték a magyar miniszterelnököt és rajta keresztül az országot. Az idősebb Bush elnöktől Kohl kancellárig, Margaret Thatchertől, Mitterandig és Chiracig, Walesatól és Haveltől Jelcin elnökig. Sok visszaemlékezés, köztük elemző, értékelő írások is jelentek Antall Józsefről a halála óta, honlapunk ezekből is közöl egy összeállítást.