Markó István

Tanultam én ez- alatt politikai vitakultúrát, európai, liberális gondolkodást, István király eszmerendszerébe ágyazott történelmi szemléletmódot, politikai alázatot. Tapasztaltam nem egyszer, az egyszerű emberek helyzete iránt tanúsított, igazi szociális érzékenységet.

Szorosabb munkakapcsolat akkor alakult ki közöttünk, amikor beválasztottak a frakció elnökségébe. Eleinte hétfőn, később szerdán délelőtt ültünk le a miniszterelnökkel, a hét parlamenti, politikai kérdéseinek egyeztetése, megvitatása céljából. Minden elfogultság nélkül mondhatom: politikai pályám rendkívüli percei voltak ezek; az alkalmakként 3-4 órát is kitevő találkozások.  Tanultam én ez- alatt politikai vitakultúrát, európai, liberális gondolkodást, István király eszmerendszerébe ágyazott történelmi szemléletmódot, politikai alázatot. Tapasztaltam nem egyszer, az egyszerű emberek helyzete iránt tanúsított, igazi szociális érzékenységet. Láttam a kor kihívásaitól, az átalakulás roppant nehézségeitől, az irreális gazdasági és szociális elvárások tengerétől soha meg nem hátráló embert, aki a „sokoldalú” igazságok és féligazságok miatt nagyon sokat vívódott, rengeteget töprengett, de aki soha nem adta fel, aki soha nem csüggedt. Ő, aki zseniálisan tudott játszani az idővel - politikában az időfaktor az egyik leglényegesebb tényező - az idő kettős szorításában élt. Jól tudta, hogy neki, nekünk, az átalakulást vezényelni felvállalóknak, időre van szükségünk. Meg kell tanulnunk az önmérsékletre épülő toleranciát, meg kell tanulnunk a DEMOKRÁCIÁT; és ezzel egy időben, a jelenlegi gazdasági helyzetben kell felmutatni a magyarságnak egy pozitív, racionális jövőképet. Szinte lehetetlen vállalkozás ilyen rövid idő alatt, de meg kell próbálni, meg kell kísérelni. És eközben mindvégig küzdött, az időben egyre jobban előrehaladott betegségével. Küzdelme gigászi volt, szinte emberfeletti. Egy hónapra súlyos műtétje után kormányülést vezetett. Bár ne tette volna, talán még mindig élne.