Kormányülések

EMLÉKEZTETŐ

az 1993. évi november 23-án tartott

közigazgatási államtitkári értekezletről

Jelen voltak:

a tárca nélküli miniszterek képviseletében:

a Miniszterelnöki Hivatal képviseletében:

meghívottak:

1./ Előterjesztés a Magyar Távirati Iroda hirfeldolgozó és tudósítói rendszere korszerűsítéséről

Az államtitkári értekezlet javasolja az előterjesztés napirendre vételét és vita nélküli elfogadását azzal, hogy a határozati javaslat második szövegbekezdésének utolsó mondatában az új előirányzat helyes megjelölése 117 millió forint helyett 187 millió forint.

2./ Előterjesztés a Magyar Export-Import Bank Rt.-ről szóló törvényjavaslatról

Az államtitkári értekezlet a javaslat megtárgyalását az előterjesztő kérésének megfelelően elhalasztotta.

3./ Előterjesztés a Magvar Állam tulajdonában, a Honvédelmi Minisztérium kezelésében lévő Budapest. II. kerület Hidász utca 2/b-c. alatti ingatlanrész tartós bérbeadásáról Lovas Központ létesítése céljából

Az állarntitkári értekezlet úgy foglalt állást, hogy az érdekeltekkel történő ismételt egyeztetést követően új előterjesztést indokolt benyújtani a következők figyelembevételével:

- az engedélyezési jogkört a PM gyakorolja, ezért a Kormány elé legfeljebb tudomásulvételre lehet terjeszteni az ügyletet (határozatijavaslat 2. pont);

- a határozat nem utalhat vissza az előterjesztésre;

- vizsgálandó a bérlet időtartamának jelentős (pl: 25-30 évre történő) csökkentése.

4./ Előterjesztés a Nemzeti Egészségfejlesztési Alapról szóló törvénytervezetről

Az államtitkári értekezlet javasolja az előterjesztés napirendre vételét és vita nélküli elfogadását azzal, hogy

- indokolt a törvényjavaslat kivételes eljárásban történő sürgős tárgyalásának kezdeményezése;

- meg kell vizsgálni az Egészségvédelmi Alap létrehozásáról szóló 73/1987. (XII. 10.) MT rendelet hatályon kívül helyezésének szükségességét.

5./ Előterjesztés a Felszámolók Névjegyzékébe történő felvétel újraszabályozásáról

A napirend tárgyalását megelőzően Szabó Tamás tárca nélküli miniszter képviselője szétosztotta írásos észrevételeiket. Ezek lényege a szigorúbb feltételek (pl: csak kft. szervezeti forma, összeférhetetlenségi szabályok) melletti alanyi jogosultság a névjegyzékbe történő felvételre, ami koncepcionális eltérés a hatályos szabályokhoz és az előterjesztők javaslatához képest.

Az FM képviselője bejelentette, hogy az előterjesztésben leírt tárcaészrevételeket fenntartja.

A PM képviselője jelezte, hogy amennyiben az előterjesztésről rövid időn belül nem születik döntés, a már kiírt pályázati eljárást a jelenleg hatályos rendelkezések alapján kell lefolytatni.

Mindezek figyelembevételével az államtitkári értekezlet azzal javasolja az előterjesztés napirendre vételét, hogy az értekezletet követő napon magas szintű egyeztetésre kerüljön sor a PM, az IM, az FM és Szabó Tamás tárca nélküli miniszter képviselői között, továbbá lehetőség szerint az előterjesztést tárgyalja meg a Gazdasági Kabinet is.

Vizsgálni szükséges ezen kívül a rendelet hatálybalépése előrehozásának lehetőségét.

6./ Előterjesztés a bormegnevezések kölcsönös védelméről és elismeréséről, valamint a Magyar Köztársaságnak bizonyos borokra érvényes vámkontingens kölcsönös felállításáról szóló, az Európai Közösséggel kötött megállapodásról

Az államtitkári értekezlet javasolja az előterjesztés napirendre vételét és vita nélküli elfogadását.

7./ Előterjesztés a Szolidaritási Alap 1993. évi záró állományára és annak 1994. évi felhasználására vontakozó megállapodásokról, továbbá a Szolidaritási alap 1994. évi költségvetéséről

Az államtitkári értekezlet javasolja az előterjesztés napirendre vételét, azt megelőzően a Gazdasági Kabinetben történő megtárgyalását.

A PM képviselője a tárca észrevételeit fenntartotta. Ezért az értekezletet követő napon a MüM és a PM folytasson le további egyeztetést.

8./ Előterjesztés a Területfejlesztési Alap felhasználásának szabályairól

Az államtitkári értekezlet javasolja az élőterjesztés napirendre vételét azzal, hogy

- az értekezletet követő napon a KTM a PM-mel, a MüMmel és az IM-mel még egyeztessen;

- a rendelet-tervezet bevezető része egészüljön ki a 84/1993. (XI. 11.) OGY határozatra való utalással. Szabó Tamás tárca nélküli miniszter képviselőjének felvetése alapján az előterjesztő megvizsgálja a rendelettervezet 12. § f.) pontjában szereplő 2 éves időtartam növelésének indokoltságát.

Napirenden kívül:

9./ Előterjesztés az állami felsővezetés titkosított, mobiltávközlési rendszerének létrehozására

Az államtitkári értekezlet javasolja az előterjesztés napirendre vételét azzal, hogy a határozat-tervezet 4. és 5. pontjának "A" változatait támogatja.

A PM képviselője fenntartotta a tárca észrevételeit.

10./ Előterjesztés a Művelődési és Közoktatási Minisztérium - a felsőoktatási intézmények hallgatói és a humán szolgáltatások normatív állami támogatásából eredő - többletigényeinek biztosításáról

Az államtitkári értekezlet javasolja az előterjesztés napirendre vételét és vita nélküli elfogadását.

11./ Előterjesztés az ENSZ Biztonsági Tanácsa Líbiával kapcsolatos 883 (1993) számú határozatának végrehajtásáról

Az államtitkári értekezlet javasolja az előterjesztés napirendre vételét.

A rendelet-tervezet 3. § -át célszerű úgy módosítani, hogy a jogszabály december 1.napján lépjen hatályba, rendelkezéseit azonban december 1-jén 06-órát követően kell alkalmazni.

12. Egyebek:

A./ A MüM képviselője jelezte, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításával kapcsolatos egyes kérdésekről a tárca nem kíván előterjesztést benyújtani mert a problémakört képviselői önálló indítvánnyal összefüggésben rendezik.

B./ Az FM képviselője bejelentette, hogy az Országgyűlés által tervezett "mezőgazdasági vitanap"- pal összefüggő előterjesztést a tárca a csütörtöki Gazdasági Kabinetre és kormányülésre kívánja benyújtani.

Budapest, 1993. november 23.