Kormányülések

EMLÉKEZTETŐ

az 1994. évi március 16-án tartott

közigazgatási államtitkári értekezletről

Jelen voltak:

a tárca nélküli miniszterek képviseletében:

a Miniszterelnöki Hivatal képviseletében:

meghívottak az egyes napirendi pontokhoz:

* * *

1. Előterjesztés a gazdálkodással összefüggő bűnözés megelőzésére, felderítésére, valamint a hatékonyabb felelősségrevonás érdekében teendő intézkedésekről és Gazdaságvédelmi Koordinációs Bizottság létrehozásáról

A tárcák képviselői jelezték, hogy az előterjesztésre vonatkozóan több kisebb jelentőségű észrevételük van és megállapodtak, hogy azok megtárgyalása az államtitkári értekezleten nem célszerű. E szerkesztési jellegű észrevételeket az előteijesztő 17-én 10 órakor egyezteti az Igazságügyi Minisztérium, a Földművelésügyi Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, a Központi Számvevőségi Hivatal képviselőivel, valamint Mátyás Pállal.

Előzetesen megállapodás született a határozati javaslat 1. pontjának elhagyásáról, továbbá abban, hogy a Gazdaságvédelmi Koordinációs Bizottság létrehozásával egyidejűleg gondoskodni kell az adókikerülés lehetőségeinek megszüntetésével foglalkozó bizottság munkájának befejezéséről; a határozati javaslat 4. pontjában a hitel információs rendszer létrehozásának felgyorsítására vonatkozó előírást finomítani kell, figyelemmel arra, hogy az nem elsősorban a pénzügyminiszter hatásköre.

Az egyeztetés alapján új határozati javaslat készül, amelyet a jövő heti államtitkári értekezlet napirendjére tűz.

2. Előterjesztés a hadigondozásról szóló törvényjavaslatról

Az előterjesztő közölte, hogy a rendkívüli gyors ütemű előkészítés ellenére igyekeztek az észrevételeket körültekintően egyeztetni, de jelentős különvélemények ennek ellenére fennmaradtak. A Népjóléti Minisztérium és az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal a konstrukcióra vonatkozóan tett jelentős észrevételeket, a Pénzügyminisztérium pedig a megfelelő pénzügyi fedezet hiánya miatt megoldhatatlannak tartja a szabályozást, de szerkesztési észrevételei is vannak. A Miniszterelnöki Hivatal felvetette, hogy célszerű -e az 1933. évi VII. törvény hatályon kívül helyezése.

Megállapodás született, hogy az előterjesztő a Népjóléti Minisztérium, a Pénzügyminisztérium és a Miniszterelnöki Hivatal bevonásával ma 14 órakor ismételten egyeztet, ekkor kell álláspontot kialakítani, hogy a törvényjavaslat 1., 10., 11. és 13. §-ánál az "A" és "B" változatok közül melyik elfogadását javasolják; továbbá arról, hogy a javaslatot kivételes és sürgős eljárást indítványozva célszerű az Országgyűléshez benyújtani. Az előterjesztést az államtitkári értekezlet javasolja a Kormány e heti ülésének napirendjére felvenni.

3. Előterjesztés az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Szolnok Megyei Intézetének elhelyezéséről

Az államtitkári értekezlet megállapította, hogy a két előterjesztő véleménye nincs összhangban, ezért vállalták, hogy ismételten egyeztetik álláspontjukat. A vita a központi költségvetésben befizetendő összeg nagysága tekintetében van.

Az államtitkári értekezlet az előterjesztést a jövő heti kormányülés napirendjére javasolja felvenni és a tartalékkeret felhasználására vonatkozó igényekkel gyűjtve tárgyalni.

4. Előterjesztés a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szociális, egészségügyi, család-, gyermek- és ifjúságvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 113/1992. (VII. 14.) Korm. rendelet módosításáról

Az államtitkári értekezleten felmerült problémákat a vita során a résztvevők tisztázták azzal, hogy a Munkaügyi Minisztérium fenntartotta magának a jogot arra, hogy délutánig véglegesítse álláspontját és ezt jelezze az előterjesztőnek. Az államtitkári értekezlet javasolta az előterjesztést az eheti kormányülés napirendjére felvenni és vita nélkül elfogadni.

5. Előterjesztés a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény hatálya alá tartozó szervek jegyzékéről szóló 1034/1992. (VII. 1.) Korm. határozat kiegészítéséről

Az államtitkári értekezlet az előterjesztést megvitatta és javasolta a Kormány eheti ülésének napirendjére felvenni, valamint vita nélkül elfogadni.

6. Előterjesztés a rejtjeltevékenységről szóló kormányrendeletről

Az előterjesztő vállalta, hogy a 14. § (2) bekezdését a Honvédelmi Minisztérium észrevétele alapján finomítja, tekintettel arra, hogy nemzetközi szerződések szükségessé tehetik a nem hazai gyártású rejtjeleszköz alkalmazását olyan esetben is, amikor van megfelelő hazai gyártású.

Az államtitkári értekezlet javasolta az előterjesztést az eheti kormányülés napirendjére felvenni és vita nélkül elfogadni.

7. Előterjesztés az Eötvös József Alapítvány létrehozásáról

Az alapítvány rendelés adott módja továbbra is vitatott maradt, az Igazságügyi Minisztérium és a Művelődési és Közoktatási Minisztérium vélem én yeltérése fennm aradt, amely a két miniszter személy es álláspontján alapul. Az Igazságügyi Minisztérium fenntartotta álláspontját, hogy költségvetési szerv nem hozhat létre magánalapítványt. Az értekezlet tisztázta, hogy Mádl Ferenc és Biszterszky Elemér nem személyükre, hanem tisztségükre figyelemmel töltik be a kuratórium elnöki, illetve alelnöki tisztét. Az Igazságügyi Minisztérium vállalta, hogy kiegészítő előterjesztést készít az alapítvány létrehozására vonatkozó jogszabályi előírások bemutatására, annak érdekében, hogy megalapozza a Kormány elvi jellegű állásfoglalását a témában.

Az államtitkári értekezlet az előterjesztést a Kormány jövő heti ülésének napirendjére javasolta felvenni.

8. Előterjesztés a kozmetikai készítmények előállításáról és forgalom bahozataláról szóló 8/1959. (II. 12.) Korm. rendelet hatályon kívül helyezéséről

Az államtitkári értekezlet az előterjesztést megvitatta és javasolta a Kormány eheti ülésének napirendjére felvenni, valamint vita nélkül elfogadni.

9. Előterjesztés a traktorimport vámkedvezményéről

Az államtitkári értekezlet tisztázta, hogy a javasolt szabályozás nem csak a kínai traktorokra fog vonatkozni. Az előterjesztő vállalta, hogy a Földművelésügyi Minisztériummal egyezteti az annak részéről felmerült problémákat, és erre figyelemmel véglegezi az előterjesztést.

Az államtitkári értekezlet javasolta az előterjesztést a Kormány jövő heti ülésének napirendjére felvenni.

10. Előterjesztés a földtani intézményrendszer átszervezéséből adódó többletköltségek 1994. évi finanszírozásáról

Az előterjesztő kérésére az államtitkári értekezlet elhalasztotta az előterjesztés megvitatását.

Napirenden kívül

11. Előterjesztés a Magyar Köztársaságnak a CoCom utódszervezetéhez történő csatlakozásáról

Az előterjesztő vállalta, hogy Mátyás Pállal egyeztet a részéről felmerült probléma ügyében.

Az államtitkári értekezlet javasolta az előterjesztést az eheti kormányülés napirendjére felvenni.

12. Előterjesztés az áruk, szolgáltatások és anyagi értéket képviselő jogok kiviteléről, illetőleg behozataláról szóló 112/1990. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról

Az előterjesztés megfelelő egyeztetésére a rendkívüli gyors előkészítés miatt nem volt mód, ezért több észrevétel, illetve javaslat merült fel, amelyek szerkesztési jellegűek; a szabályozás céljával általános volt az egyetértés. Az államtitkári értekezlet résztvevői vállalták, hogy a javasolt szöveget a mai nap folyamán megvizsgálják, esetleg fenntartott javaslatukról az előterjesztőt rövid úton tájékoztatják, aki ennek eredményéről a Kormány ülésén beszámol.

Az államtitkári értekezlet javasolta az e heti kormányülés napirendjére felvenni az előterjesztést.

Budapest, 1994. március 16.