Kormányülések

ÖSSZEFOGLALÓ

A KORMÁNY

1991. január 24-ei üléséről

Jelen vannak:

 

mint a Kormány tagjai

a távollévő miniszter képviseletében

mint a Kormány üléseire állandó meghívottak

a miniszterelnök által a Kormány ülésére meghívott

NAPIREND ELŐTT:

A/ Javaslat az Országgyűlés 1991. I. félévi törvényalkotási programjáról

Előadó: dr. Kajdi József

A vitában részt vettek:

  • dr. Kajdi József
  • dr. Balsai István
  • dr. Boross Péter
  • dr. Antall József
  • dr. Mádl Ferenc
  • dr. Siklós Csaba
  • dr. Kodolányi Gyula
  • dr. Surján László
  • dr. Bogdán Tibor
  • Siklós Csaba
  • dr. Jeszenszky Géza
  • dr. Kádár Béla
  • dr. Szabó Tamás
  • dr. Lukáts Miklós
  • dr. Kiss Gyula

A Kormány a javaslatot elfogadta és megküldi az Országgyűlés Házbizottságának.

A Kormány felhívta a földművelésügyi minisztert, a pénzügyminisztert és a belügyminisztert, hogy az igazságügyminiszter koordinálásával a Kormány következő ülésére nyújtsák be a kárpótlási törvény végrehajtásával kapcsolatos kérdésekkel foglalkozó előterjesztést.

1. A/ Előterjesztés a közigazgatási bíráskodásról valamint az általánossá tételéhez szükséges személyi és dologi igényekről

Előadó: dr. Balsai István

B/ Kiegészítés a közigazgatási bíráskodásról szóló előterjesztéshez

Előadó: dr. Kajdi József

Meghívottak:

  • dr. Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság elnöke
  • dr. Szabó István, a legfőbb ügyész helyettese
  • dr. Bogdán Tibor, az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára

A vitában részt vettek:

  • dr. Balsai István
  • dr. Bogdán Tibor
  • dr. Müller György
  • dr. Solt Pál
  • dr. Szabó István
  • dr. Antall József
  • dr. Boross Péter
  • dr. Szabó Tamás
  • dr. Surján László
  • dr. Kajdi József
  • dr. Botos Katalin

A Kormány az előterjesztést és a közigazgatási bíráskodásról szóló törvényjavaslatnak az igazságügyminiszter által előkészített változatát azzal fogadta el, hogy

- a törvényjavaslat tájékoztatásul megküldhető a képviselőknek, de hivatalos benyújtásra csak a pénzügyi kérdések rendezését követően kerülhet sor;

- a közigazgatási bíráskodás bevezetésével összefüggő pénzügyi és elhelyezési problémák megoldási lehetőségét az igazságügyminiszter és a pénzügyminiszter, valamint az elhelyezés tekintetében a Miniszterelnöki Hivatal illetékes helyettes államtitkára vizsgálja meg és két héten belül készítsen előterjesztést;

- az igazságügyminiszter vizsgálja meg egyes társadalmi szervezetek (Magyar Gazdasági Kamara, Szövetkezeti Érdekképviseletek, Magyar Vöröskereszt) jelenlegi törvényességi felügyeleti rendje felülvizsgálatának a lehetőségét.

2/ Kiegészítés a gépjárművek kötelező felelősségbiztosításáról

Előadó: dr. Szabó Tamás

Meghívott: dr. Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke

A vitában részt vettek:

  • dr. Szabó Tamás
  • dr. Antall József
  • Keresztes K. Sándor
  • Nagy Ferenc József
  • dr. Kádár Béla
  • Siklós Csaba
  • dr. Jeszenszky Géza
  • dr. Balsai István
  • dr. Surján László
  • dr. Kodolányi Gyula
  • dr. Botos Katalin
  • dr. Surányi György
  • dr. Raffay Ernő
  • dr. Mádl Ferenc
  • dr. Andrásfalvy Bertalan

A Kormány a gépjárművek kötelező felelősségbiztosítására vonatkozó szabályozási javaslatot tervezetként, szabályozási lehetőségként elfogadta, és szükségesnek tartja a kérdéskör társadalmi egyeztetését.

3/ Előterjesztés a területi Államháztartási és Közigazgatási Információs Szolgálat létrehozásáról

Előadó:

  • dr. Boross Péter
  • dr. Szabó Tamás

A vitában részt vettek:

  • dr. Boross Péter
  • dr. Andrásfalvy Bertalan
  • dr. Surján László
  • dr. Szabó Tamás
  • dr. Balsai István
  • dr. Kajdi József
  • dr. Kiss Gyula
  • dr. Antall József

A Kormány az előterjesztést elfogadta.

4/ Előterjesztés a Kormányátalakítás következtében szükségessé váló jogszabály módosításokról

Előadó: dr. Kajdi József

Meghívott: dr. Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke

A vitában részt vettek:

  • dr. Kajdi József
  • dr. Botos Katalin
  • dr. Antall József
  • dr. Balsai István
  • dr. Sárossy László
  • dr. Kiss Gyula
  • dr. Bod Péter Ákos
  • dr. Surján László
  • Keresztes K. Sándor
  • dr. Surányi György
  • dr. Kádár Béla
  • dr. Mádl Ferenc

A Kormány az előterjesztést azzal fogadta el, hogy a tárca nélküli miniszterek feladatairól szóló kormányrendelet szövegét a vita alapján a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára véglegezze.

5/ Előterjesztés a költségvetési szerveknél és egyes más intézményeknél folyó munkahelyi étkeztetésről és az intézeti élelmezési nyersanyagnormákról szóló 4/1985 (I. 19.) PM rendelet módosításáról

Előadó:

  • dr. Surján László
  • dr. Andrásfalvy Bertalan
  • dr. Szabó Tamás

A vitában részt vettek:

  • dr. Surján László
  • dr. Andrásfalvy Bertalan
  • dr. Antall József

A Kormány az előterjesztést levette a napirendről és felhívta az előterjesztőket, hogy ismételt egyeztetést követően a Kormány soron következő ülésére nyújtsák be.

6/ Előterjesztés a Magyar Reformátusok II. Világtalálkozójának előkészületeiről

Előadó: Lukáts Miklós

A vitában részt vettek:

  • Lukáts Miklós
  • dr. Andrásfalvy Bertalan
  • dr. Szabó Tamás
  • dr. Siklós Csaba
  • dr. Jeszenszky Géza
  • dr. Surján László
  • dr. Antall József
  • dr. Für Lajos

A Kormány az előterjesztést azzal fogadta el, hogy a pénzügyminiszternek meg kell vizsgálnia, a találkozó támogatása milyen forrásból biztosítható.

7/ KÜLÖNFÉLÉK

A/ Tájékoztató az Egzisztencia Alapról szóló kormányrendeletről

Előadó: dr. Szabó Tamás

A vitában részt vettek:

  • dr. Szabó Tamás
  • dr. Antall József
  • dr. Forrai István
  • dr. Surányi György
  • Botos Katalin
  • dr. Bod Péter Ákos
  • dr. Boross Péter
  • dr. Kiss Gyula

A Kormány a tájékoztatót tudomásul vette és felhívta a pénzügyminisztert, hogy a kormányrendelet tervezetét a Kormány következő Ülésére nyújtsa be.

B/ Tájékoztató a jegybanki rövidlejáratú refinanszírozási hitelek kamatlábának 1991. február 1-től érvénybe lépő változásáról

Előadó: dr. Surányi György

A Kormány a tájékoztatót tudomásul vette.

C/ Tájékoztató a privatizációs hitelkonstrukciók gyakorlati alkalmazásáról

Előadó:

  • dr. Balsai István
  • dr. Mádl Ferenc

Meghívott: dr. Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke

A vitában részt vettek:

  • dr. Balsai István
  • dr. Mádl Ferenc
  • dr. Antall József
  • dr. Boross Péter
  • dr. Forrai István
  • Botos Katalin
  • dr. Surányi György
  • dr. Szabó Tamás

A tájékoztatót a Kormány tudomásul vette azzal, hogy a felmerülő jogértelmezési problémát az Egzisztencia Alap rendezésével kell feloldani.

D/ Tájékoztató a személygépkocsik 1991. évi importjának és forgalmazásának rendjére vonatkozó 3509/1990. számú kormányhatározat végrehajtásáról

Előadó: dr. Szabó Tamás

Meghívott: dr. Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke

A vitában részt vettek:

  • dr. Szabó Tamás
  • dr. Surányi György
  • dr. Kodolányi Gyula
  • dr. Antall József
  • dr. Kádár Béla

A Kormány állásfoglalása szerint a tájékoztatót a pénzügyminiszter ismét egyeztesse az érdekeltekkel, és a soronkövetkező kormányülésre nyújtsa be.

A Kormány úgy foglalt állást, hogy a miniszterek és a politikai államtitkárok kivételével az állami vezetők a jövőben nyelvpótlékban részesülhetnek

A Kormány a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkárának tájékoztatása alapján jóváhagyólag tudomásul vette a Széchenyi István születése 200. évfordulójának megünneplését előkészítő bizottság névsorát.

8/ Javaslat a Kormány 1991. január 31-ei ülése napirendjére

Előadó: dr. Kajdi József

A Kormány a napirendi javaslatot elfogadta.

jegyzokonyv kivonat 1991 01 24 alairas 1

jegyzokonyv kivonat 1991 01 24 alairas 2