Kormányülések

ÖSSZEFOGLALÓ

A KORMÁNY

1991. évi március 21-i üléséről

Jelen vannak:

 

mint a Kormány tagjai

  • dr. Katona Tamás, a Külügyminisztérium politikai államtitkára
  • dr. Kálmán Attila, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium politikai államtitkára
  • dr. Kelemen András, a Népjóléti Minisztérium politikai államtitkára
  • Király Péter, a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára
  • Rajkai Zsolt, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára (14:30-tól)
  • dr. Tarján Lászlóné, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára
  • dr. Verebélyi Imre, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára (15:15-ig)

a távollévő miniszter képviseletében

mint a Kormány üléseire állandó meghívottak

a miniszterelnök által a Kormány ülésére meghívott

1/ Előterjesztés a külkereskedelmi tevékenység devizahatósági ellenőrzésének továbbfejlesztéséről

Előadó: dr. Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke

A vitában részt vettek:

  • dr. Surányi György
  • dr. Antall József
  • dr. Kajdi József
  • dr. Balsai István
  • dr. Király Péter
  • dr. Kádár Béla

A Kormány az előterjesztést azzal fogadta el, hogy a rendelet szövegén a szükséges kodifikációs pontosításokat el kell végezni.

2/ Előterjesztés az iráni timföldgyár építéséről

Előadó: dr. Bod Péter Ákos

Meghívott: dr. Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke

A vitában részt vettek:

  • dr. Bod Péter Ákos
  • dr. Kádár Béla
  • dr. Katona Tamás
  • dr. Surányi György
  • dr. Antall József
  • dr. Király Péter
  • dr. Botos Katalin

A Kormány az előterjesztést azzal fogadta el, hogy

- a Magyar Nemzeti Bank az érintett kereskedelmi bankok bevonásával adja meg a szükséges garanciát;

- a kormánygaranciák problémakörét és a megoldási lehetőségeket a Gazdasági Kabinet vizsgálja meg.

A Kormány úgy foglalt állást, hogy a szükséges garanciát a timföldgyár építésére vonatkozó feltételek mellett az IKARUS iráni autóbuszexportra is meg kell adni.

3/ Előterjesztés a Magyar Köztársaság 1991. évi állami költségvetéséről és az államháztartás vitelének 1991. évi szabályairól szóló 1990. évi törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról

Előadó: dr. Király Péter

Meghívott: dr. Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke

A vitában részt vettek:

  • dr. Király Péter
  • dr. Kajdi József
  • dr. Katona Tamás
  • dr. Gergátz; Elemér
  • dr. Pungor Ernő
  • dr. Kálmán Attila
  • dr. Antall József

A Kormány az előterjesztést azzal fogadta el, hogy

- a jogszabály szövegen a szükséges kodifikációs pontosításokat el kell végezni;

- a pénzügyminiszter és a Magyar Nemzeti Bank elnöke vizsgálják meg a pénzellátás jelenlegi rendjét

4/ Előterjesztés a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvényjavaslatról

Előadó: dr. Balsai István

Meghívott: dr. Pálos Miklós, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára

A vitában részt vettek:

  • dr. Antall József
  • dr. Balsai István
  • dr. Kajdi József
  • dr. Szabó Tamás
  • dr. Horváth Balázs
  • dr. Verebélyi Imre
  • dr. Pálos Miklós
  • dr. Tarján Lászlóné
  • dr. Botos 'Katalin
  • dr. Gálszécsy András
  • dr. Kálmán Attila

A Kormány az előterjesztést azzal fogadta el, hogy

- a törvényjavaslatot a sürgősségi tárgyalás kezdeményezésével az Országgyűlés elé terjeszti, a törvényjavaslat előadója dr. Balsai István igazságügyminiszter;

- a törvényjavaslatot a 7.§ b/, a 11.§ b/, és a 15.§ a/ változata szerint kell véglegezni, a 12. § a/-b/ változatát pedig össze kell vonni;

- a törvényjavaslat 6.§ (2) bekezdésében és 16.§ (2) bekezdésében véleményező szervként az Országos Természetvédelmi Hivatalt is fel kell tüntetni;

- a törvényjavaslat hatásainak és a felmerülő alkotmányossági kérdéseknek a vizsgálatára az igazságügyminiszter vezetésével bizottságot kell létrehozni, amelynek tagjai az Igazságügyminisztérium, a Belügyminisztérium, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára, valamint dr. Pálos Miklós a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára.

5/ Előterjesztés a szovjet csapatkivonás kapcsán kiürített ingatlanok hasznosításáról

Előadó: Annus Antal

A vitában részt vettek:

  • Annus Antal
  • dr. Antall József
  • dr. Kelemen András
  • dr. Kálmán Attila
  • dr. Kajdi József
  • dr. Rajkai Zsolt

A Kormány az előterjesztést azzal fogadta el, hogy a jogszabály szövegén a szükséges kodifikációs pontosításokat el kell végezni.

6/ Előterjesztés a gyógyszerek fogyasztói árának társadalombiztosítási támogatásáról

Előadó: dr. Kelemen András

Meghívott: dr. Matejka Zsuzsa, a Társadalombiztosítási Főigazgatóság munkatárs

A vitában részt vettek:

  • dr. Kelemen András
  • dr. Matejka Zsuzsa
  • dr. Szabó Tamás
  • dr. Bod Péter Ákos
  • dr. Pungor Ernő
  • dr. Kádár Béla
  • dr. Antall József
  • dr. Király Péter
  • dr. László Balázs

A Kormány az előterjesztést elfogadta.

7/ Előterjesztés a Kormány és az érdekképviseletek kapcsolatáról, a gazdasági érdekegyeztetés országos szintű intézményrendszerének továbbfejlesztéséről

Előadó:

  • dr. Kiss Gyula
  • dr. Király Péter
  • dr. Kelemen András

A Kormány az előterjesztést azzal fogadta el, hogy a munkaügyi és szociális érdekegyeztetés mellett gazdaságpolitikai konzultatív tanács kezdeményezése, valamint ez idő szerint az érdekegyeztetés törvényi szabályozása nem szükséges.

8/ Előterjesztés az építéstervezési jogosultságról szóló 93/1990. (V. 14.) MT rendelet módosított 8/1986. (III. 20.) MT rendelet módosításáról

Előadó: dr. Tarján Lászlóné

A vitában részt vettek:

  • dr. Tarján Lászlóné
  • dr. Kajdi József
  • dr. Antall József

A Kormány az előterjesztést elfogadta.

9/ KÜLÖNFÉLÉK

A/

A Kormány megbízta a Művelődési és Közoktatási Minisztérium politikai államtitkárát, hogy az érdekelttel együttműködve a művelődés és oktatás költségvetésen kívüli finanszírozási lehetőségeit vizsgálja meg. A Kormány szükségesnek tartja, hogy a problémával a Gazdasági Kabinet és a Tudománypolitikai Bizottság is foglalkozzon.

B/

A Kormány szükségesnek tartja, hogy az Állami Számvevőszék vizsgálja meg az Állami Népességnyilvántartó Hivatal, a Magyar Televízió és a Magyar Rádió, valamint a Magyar Távirati Iroda gazdálkodását. Az Állami Számvevőszék ellenőrzésre való felkéréséről a pénzügyminiszter gondoskodik.

C/

A Kormány elfogadta a korábbi ülésen megtárgyalt előterjesztés alapján az Útalappal kapcsolatos határozatot.

jegyzokonyv kivonat 1991 03 21 alairas 1

jegyzokonyv kivonat 1991 03 21 alairas 2