Kormányülések

ÖSSZEFOGLALÓ

A KORMÁNY

1991. május 16-ai üléséről

Jelen vannak:

 

mint a Kormány tagjai

  • Bogár László, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma politikai államtitkára (12:15-ig majd 15:00-től 16:00-ig)
  • Morvay István, a Belügyminisztérium politikai államtitkára
  • Rajkai Zsolt, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára (15:00-tól)

a távollévő miniszter képviseletében

mint a Kormány üléseire állandó meghívottak

a miniszterelnök által a Kormány ülésére meghívott

1/ Előterjesztés az ügyészség alkotmányos helyzetének, feladatkörének és működésének főbb elemeire vonatkozó koncepcióról

Előadó:

  • dr. Györgyi Kálmán
  • dr. Balsai István

A vitában részt vettek:

  • dr. Balsai István
  • dr. Györgyi Kálmán
  • dr. Kajdi József
  • dr. Für Lajos
  • dr. Antall József

A Kormány az előterjesztést azzal fogadta el, hogy

- a legfőbb Ügyész és az igazságügyminiszter a szabályozási koncepciót 1991. június 30-ig egyeztesse a parlamenti frakciókkal;

- a legfőbb ügyész és az igazságügyminiszter 1991. október 31-ig készítse elő az Alkotmány módosítását tartalmazó, valamint az ügyészségről szóló új törvényjavaslatot és terjessze a Kormány elé;

- a koncepciót illetően kezdeményezi a Magyar Tudományos Akadémia véleményének a kikérését is.

2/ Előterjesztés a diplomáciai és a konzuli képviselet és tagjai részére adható általános forgalmiadó-visszatérítésről szóló 154/1989. (XII. 22.) MT rendelet, valamint a vámszabadterületi társaság és a külföldön bejegyzett vállalkozó részére adható altalános forgalmiadó-visszatérítésről szóló 141/1989. (XII. 22.) MT rendelet módosításáról

Előadó: dr. Kupa Mihály

A vitában részt vettek:

  • dr. Kupa Mihály
  • dr. Antall József
  • dr. Jeszenszky Géza
  • dr. Kádár Béla
  • dr. Kajdi József

A Kormány az előterjesztést a 141/1989. (XII. 22.) MT rendelet módosítása tekintetében elfogadta, a 134/1989. (XII. 22.) MT rendelet módosításával kapcsolatban pedig felhívta a pénzügyminisztert és a külügyminisztert az ismételt egyeztetésre. Az előterjesztést csak abban az esetben kell újra a Kormány elé benyújtani ha az egyeztetés nem jár eredménnyel.

3/ Előterjesztés egyes energiahordozók fogyasztói árának emeléséről az 1990-91. évi fűtési idényt követően

Előadó: dr. Bod Péter Ákos

Meghívott: dr. Schamschula György, a Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára

A vitában részt vettek:

  • dr. Bod Péter Ákos
  • dr. Kajdi József
  • dr. Schamschula György
  • dr. Gálszécsy András
  • dr. Pungor Ernő
  • dr. Morvay István
  • dr. Kupa Mihály
  • dr. Szabó Tamás
  • Keresztes K. Sándor
  • dr. Kodolányi Gyula
  • dr. Antall József

A Kormány az előterjesztést két tartózkodással azzal fogadta el, hogy a vita alapján a határozati javaslatot az ipari és kereskedelmi miniszter véglegezze. A Kormány indokoltnak tartja, hogy a Gazdasági Versenyhivatal az OKGT tekintetében vizsgálja meg a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szőlő törvény érvényesülését.

4/ Előterjesztés egyes lakossági csoportok fokozott szociális támogatásáról

Előadó: dr. Surján László

Meghívott:

  • dr. Schamschula György, a Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára
  • dr. Kakuszi István, a Népjóléti Minisztérium helyettes államtitkára

A vitában részt vettek:

  • dr. Surján László
  • dr. Schamschula György
  • dr. Szabó Tamás
  • dr. Kupa Mihály
  • dr. Antall József
  • dr. Kajdi József
  • dr. Kakuszi István
  • dr. Mádl Ferenc
  • dr. Pungor Ernő

A Kormány az előterjesztést és az államtitkári értekezlet állásfoglalása alapján véglegezett határozati javaslatot azzal fogadta el, hogy az előterjesztésben kitűzött feladatok megvalósításához 1,8 - 2 milliárd forintot javasol biztosítani.

5/ Előterjesztés a kedvezményes üdültetés továbbfejlesztéséről

Előadó: dr. Surján László

Meghívott:

  • dr. Kakuszi István, a Népjóléti Minisztérium helyettes államtitkára
  • Fekete Sándor, az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság helyettes vezetője

A vitában részt vettek:

  • dr. Surján László
  • dr. Antall József
  • dr. Kajdi József
  • Fekete Sándor
  • Keresztes K. Sándor
  • Nagy Ferenc József
  • dr. Kupa Mihály
  • dr. Antall József

A Kormány az előterjesztést azzal fogadta el, hogy

  • nem tartja szükségesnek kormánybiztos kinevezését;
  • a határozati javaslat 4. pontjában a gyógyüdülők mellett a szanatóriumokat is fel kell tüntetni;
  • a 4. pontban a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára helyett felelősként az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság vezetőjét kell kijelölni.

6/ Előterjesztés az 1995. évi Budapest-Bécs Világkiállítás magyarországi megrendezésének alapfeltételeiről szóló törvénytervezetről

Előadó:

  • dr. Baráth Etele
  • dr. Balsai István
  • dr. Szabó Tamás

A vitában részt vettek:

  • dr. Baráth Etele
  • dr. Szabó Tamás
  • dr. Antall József
  • dr. Jeszenszky Géza
  • dr. Balsai István
  • dr. Kádár Béla
  • dr. Kupa Mihály
  • Keresztes K. Sándor
  • dr. Surján László
  • dr. Kajdi József
  • dr. Forral István
  • dr. Bod Péter Ákos
  • dr. Horváth Balázs
  • dr. Mádl Ferenc
  • dr. Andrásfalvy Bertalan
  • Rajkai Zsolt

A Kormány az előterjesztést azzal fogadta el, hogy a vita alapján véglegezett törvényjavaslatot az Országgyűlés korábbi határozatára is figyelemmel - az Országgyűlés elé terjeszti, s a törvényjavaslathoz mellékelni kell a későbbiekben benyújtandó részletesebb törvény szabályozási koncepcióját. A törvényjavaslat országgyűlési előadója dr. Kádár Béla, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere.

7/ Előterjesztés a KGST megszüntetésével és a (közép-keleteurópai) jövőbeni sokoldalú együttműködés lehetséges formáival foglalkozó 1991. május 17-18-ai KGST képviselői tanácskozáson képviselendő magyar álláspontról

Előadó: dr. Kádár Béla

A vitában részt vettek:

  • dr. Kádár Béla
  • Nagy Ferenc József
  • dr. Kajdi József
  • dr. Antall József
  • dr. Kodolányi Gyula

A Kormány az előterjesztést és a benyújtott kiegészítő határozati javaslatot azzal fogadta el, hogy az európai országokból álló konzultatív fórum létrehozásával ért egyet.

8. KÜLÖNFÉLÉK

A/ A Kormány a Házbizottság megkeresése alapján úgy foglalt állást, hogy eltekint az alábbi törvényjavaslatok 1991. I. félévében történő országgyűlési megtárgyalásától:

  • a privatizációról szóló törvényjavaslat,
  • a földtörvény módosításáról szóló törvényjavaslat,
  • a postáról szóló törvényjavaslat,
  • a távközlésről szóló törvényjavaslat,
  • az állam vállalkozói vagyonának működtetéséről szóló törvényjavaslat,
  • a rádió- és televízió stúdióalapítás korlátozásáról, valamint a frekvenciamoratóriumról szóló törvényjavaslat.

B/ A Kormány úgy foglalt állást, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvényjavaslat előkészítésére kodifikációs bizottságot kell létrehozni, amelynek elnöke Nagy Ferenc József tárca nélküli miniszter, tagjai pedig

  • dr. Bogdán Tibor közigazgatási államtitkár,
  • dr. Entz Géza politikai államtitkár,
  • dr. Zsuffa István helyettes államtitkár,
  • dr. Horváth Balázs tárca nélküli miniszter titkárságának munkatársa,
  • a Miniszterelnöki Hivatal Jogi és Közigazgatási Titkárságának munkatársa,
  • Wolfart János, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke,
  • dr. Manherz Károly címzetes államtitkár,
  • a Művelődési és Közoktatási Minisztérium kijelölt munkatársa.

C/ Előterjesztés az 1958-1945. között faji vagy nemzetiségi hovatartozás, vagy a nácizmussal szembenállás miatt deportált, munkaszolgálatot teljesített vagy egyéb személyes szabadság korlátozása alatt állt személyek társadalombiztosítási és munkajogi helyzetének rendezéséről

Előadó: dr. Kiss Gyula

A vitában részt vettek:

  • dr. Kiss Gyula
  • dr. Antall József

A Kormány az előterjesztést a további munka alapjaként elfogadta.

D/ Előterjesztés az V. kerület Roosevelt tér 7-8 szám alatti irodaház hasznosításáról

Előadó: dr. Kajdi József

A vitában részt vettek:

  • dr. Kajdi József
  • dr. Kiss Gyula
  • dr. Kupa Mihály
  • dr. Antall József
  • dr. Szabó Tamás
  • dr. Mádl Ferenc

A Kormány úgy foglalt állást, hogy az értékesítésről és a feltételekről a pályázat kiírását megelőzően szükséges tájékozódni.

E/ A Kormány tudomásul vette a pénzügyminiszternek a Magyar Nemzeti Bank irodaház beruházásával kapcsolatos tájékoztatóját.

jegyzokonyv kivonat 1991 05 16 alairas 1

jegyzokonyv kivonat 1991 05 16 alairas 2