Kormányülések

ÖSSZEFOGLALÓ

A KORMÁNY

1991. évi szeptember 5-ei üléséről

Jelen vannak:

 

mint a Kormány tagjai

  • dr. Isépy Tamás, az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára (15:45-től)
  • dr. Katona Tamás, a Külügyminisztérium politikai államtitkára
  • dr. Kálmán Attila, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium politikai államtitkára (16:30-től)
  • Rajkai Zsolt, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára (13:30-től)
  • dr. Tarján Lászlóné, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára (16:00-től)

a távollevő miniszterek képviseletében

mint a Kormány üléseire állandó meghívottak

a miniszterelnök által a Kormány ülésére meghívott

Napirend:

1./ Előterjesztés a közúti gépjárművek környezetszennyezésének csökkentését szolgaló intézkedések megvalósításához szükséges pénzügyi fedezet létrehozásáról

Előadó: Keresztes K. Sándor

A vitában részt vettek:

  • Keresztes K. Sándor
  • dr. Kajdi József
  • dr. Kupa Mihály
  • dr. Antall József
  • dr. Surján László
  • dr. Kádár Béla
  • dr. Bod Péter Ákos

A Kormány az előterjesztést és a kiegészítő határozati javaslatot. azzal fogadta el, hogy a határozat 3/a pontjában literenként mintegy 1 forint szerepeljen.

2./ Előterjesztés a dél-alföldi települések ivóvizének minősítéséről és az egészséges ivóvízellátási program módosításáról szóló 22/1991. (IV. 13.) OGY határozatból adódó feladatokról

Előadó:

  • Keresztes K. Sándor
  • Siklós Csaba
  • dr. Surján László

A vitában részt vettek:

  • Keresztes K. Sándor
  • dr. Kajdi József
  • dr. Pungor Ernő
  • dr. Antall József

A Kormány az előterjesztést azzal fogadta el, hogy a határozati javaslat 2 /a pontjában a gondolatjel közé tett szövegrész kimarad.

3./ Előterjesztés a fokozottan védett erdők használatáról szóló 50/1991. (V. 14.) OGY határozat végrehajtásáról

Előadó: Keresztes K. Sándor

A vitában részt vettek:

  • Keresztes K. Sándor
  • dr. Kajdi József
  • dr. Pungor Ernő
  • dr. Antall József

A Kormány az előterjesztést elfogadta.

4./ Előterjesztés a hazánkból kivonult szovjet csapatok által okozott környezeti károk és vészhelyzetek felszámolásáról

Előadó: Keresztes K. Sándor

A vitában részt vettek:

  • Keresztes K. Sándor
  • dr. Kajdi József
  • dr. Kupa Mihály
  • dr. Antall József
  • dr. Pungor Ernő
  • dr. Forrai István
  • dr. Surján László
  • dr. Katona Tamás

A Kormány az előterjesztést azzal fogadta el, hogy

  • a határozati javaslat 1., valamint 4-5. pontja kihagyandó;
  • a havaria jellegű kárelhárítási munkálatok azonnali megkezdéséhez mintegy 100 millió forintot a Környezetvédelmi Alapból kell megelőlegezni. A végleges rendezésre az 1992. évi állami költségvetés előkészítése kapcsán kell visszatérni.

5./ Jelentés az 1986. évi Budapesti Világkiállítás előkészületeinek helyzetéről

Előadó: Baráth Etele

A vitában részt vettek:

  • Baráth Etele
  • Kádár Béla
  • dr. Antall József
  • dr. Kajdi József
  • dr. Pungor Ernő
  • dr. Boross Péter
  • dr. Horváth Balázs
  • dr. Mádl Ferenc

A Kormány a jelentés alapján úgy foglalt állást, hogy a korábban megállapított határidők alapján kell folytatni a munkát, és el kell végezni haladéktalanul a további egyeztetéseket.

6/ Előterjesztések

a) a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer állami nagyberuházás azonnali lezárásával összefüggő intézkedésekről

b) a Dunai Vízlépcsőrendszer építése során keletkezett károk helyreállítása és a Duna-táj természetes ökológiai rehabilitációjának megteremtésére irányuló "A DUNA-TAJERT" Alápítvány létrehozásáról, valamint az "OPEION" Alapítvány alapító vagyonához való hozzájárulásról

Előadó: dr. Sámsondi Kiss György

A vitában részt vettek:

  • dr. Sámsondi Kiss György
  • dr. Kajdi József
  • Keresztes K. Sándor
  • dr. Mádl Ferenc
  • dr. Szabó Tamás
  • dr. Antall József
  • dr. Pungor Ernő
  • dr. Surján László
  • Katona Tamás
  • dr. Balsai István

A Kormány a 6 /a előterjesztést az államtitkári értekezlet javaslata alapján elfogadta, a 6 /b előterjesztéshez kapcsolódó határozati javaslat véglegezésével pedig az érintett minisztereket és a kormánybiztost bízta meg.

7./ Előterjesztés az 1991-1992. évi Vagyonpolitikai Irányelvek tervezetéről

Előadó: dr. Mádl Ferenc

Meghívott:

  • dr. Csépi Lajos, az AVÜ ügyvezető igazgatója
  • dr. Surányi György, az MNB elnöke

A vitában részt vettek:

  • dr. Mádl Ferenc
  • dr. Antall József
  • dr. Csépi Lajos
  • dr. Szabó Tamás
  • dr. Boross Péter
  • dr. Surján László
  • dr. Pungor Ernő
  • Nagy Ferenc József
  • Rajkai Zsolt
  • dr. Tarján Lászlóné
  • dr. Surányi György
  • dr. Antall József
  • dr. Kajdi József

A Kormány úgy foglalt állást, hogy az előterjesztést a következő kormányülés napirendjére kell tűzni, a Gazdasági Kabinet titkára a kormányülést megelőzően a Gazdasági Kabinet tagjai képviselőinek, valamint az érintett tárcák bevonásával végezze el az előterjesztés további egyeztetését.

8./ Előterjesztés a hiányzó iskolai sportlétesítmények pótlásáról

Előadó: dr. Kálmán Attila

Meghívott: Gallov Rezső, az OTSH elnöke

A vitában részt vettek:

  • dr. Kálmán Attila
  • Gallov Rezső
  • dr. Für Lajos

A Kormány az előterjesztést és a kiegészítő határozati javaslatot azzal fogadta el, hogy a határozati javaslat 2. pontjában a mellékletre történő utalás elmarad és felelősként első helyen a belügyminisztert kell feltüntetni.

9./ Előterjesztés egyes társadalombiztosítási rendelkezések módosításáról

Előadó: dr. Surján László

Meghívott: dr. Botos József, az OTF vezetője

A vitában részt vettek:

  • dr. Surján László
  • dr. Kupa Mihály
  • dr. Isépy Tamás
  • dr. Boross Péter
  • dr. Kajdi József

A Kormány az előterjesztést elfogadta.

10./

a.) Előterjesztés a védelmi felkészítés 1991. évi feladatai végrehajtásának I. félévi helyzetéről; előterjesztés az ország honvédelmi felkészítésének átfogó követelményrendszeréről

b.) Előterjesztés a riasztási, berendelési és készültségbe helyezési tervről

c.) Előterjesztés az országos eseménykövető- és jelzőrendszer működési szabályairól

d.) Előterjesztés a rendkívüli intézkedés-tervezetek előkészítésének kormányzati feladatairól

Előadó: dr. Für Lajos

Meghívott:

  • dr. Fehér József ezredes
  • dr. Cserepes Tibor ezredes

A Kormány a 10/a előterjesztést elfogadta, a 10/b, 10/c, 10/d előterjesztésekkel kapcsolatban pedig felhívta a honvédelmi minisztert, valamint dr. Gálszécsy András tárca nélküli minisztert, hogy a határozati javaslat aláírása előtt a szükséges egyeztetést végezzék el.

11./ Előterjesztés a területi honvédelmi igazgatás átmeneti rendezéséről

Előadó:

  • dr. Für Lajos
  • dr. Boross Péter

Meghívott:

  • dr. Fehér József ezredes
  • dr. Cserepes Tibor ezredes

A Kormány az előterjesztést elfogadta.

12./ Előterjesztés szeptember 29-ének a "Magyar Honvédség Napja"-vá nyilvánításáról

Előadó: dr. Für Lajos

A vitában részt vettek:

  • dr. Für Lajos
  • dr. Boross Péter
  • dr. Antall József
  • dr. Kádár Béla
  • dr. Kálmán Attila

A Kormány az előterjesztést azzal fogadta el, hogy

  • szeptember 29. a Magyar Honvédelem Napjának minősüljön;
  • a rendelet terjedjen ki a határőrségre is.

13./ Előterjesztés a Magyar Köztársaság 1991. évi állami költségvetéséről és az államháztartás vitelének 1991. évi szabályairól szóló 1990. évi CIV. törvény módosításáról, valamint az önkormányzatok normatív állami hozzájárulásából az ál1ami költségvetésbe visszafizetésre kerülő összeg felhasználásáról

Előadó: dr. Kupa Mihály

A vitában részt vettek:

  • dr. Kupa Mihály
  • dr. Kajdi József
  • dr. Boross Péter
  • dr. Antall József

A Kormány az előterjesztést elfogadta és a törvényjavaslatot a kivételes és sürgős eljárás kezdeményezésével az Országgyűlés elé terjeszti.

A Kormány az előterjesztés kapcsán hozzájárult az Országgyűléshez már benyújtott 2899. és 2900. számú törvényjavaslatok visszavonásához, illetőleg kiegészítéséhez.

14./ Előterjesztés a Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium egészségügyi intézményei 1991. évi működési kiadásainak finanszírozásáról

Előadó:

  • dr. Boross Péter
  • dr. Für Lajos

Az előterjesztő az előterjesztést visszavonta, mert a kérdés Ülés előtt rendeződött.

15./ Előterjesztés az állami vállalatok átalakulásával és az állami tulajdon privatizálásával összefüggő munkavállalói beleszólásról

Előadó: dr. Kiss Gyula

A vitában részt vettek:

  • dr. Kajdi József
  • dr. Forral István
  • dr. Mádl Ferenc
  • dr. Kiss Gyula
  • dr. Rajkai Zsolt
  • dr. Antall József

A Kormány az előterjesztést azzal fogadta el, hogy a rendelet szövegében a 30 napos határidőket 15 napra kell változtatni.

16./ Előterjesztés a minimális bér 1991. évi ismételt növelésével kapcsolatos kormányzati álláspont kialakításáról

Előadó: dr. Kiss Gyula

A vitában részt vettek:

  • dr. Kiss Gyula
  • dr. Kajdi József
  • dr. Szabó Tamás
  • dr. Boross Péter
  • dr. Rajkai Zsolt
  • dr. Antall József
  • dr. Surján László

A Kormány az előterjesztést elfogadta.

17./ Előterjesztés a Hexagonale Kis- és Középvállalkozói Munkacsoportja koordinátori tevékenységének finanszírozásáról

Előadó: dr. Bod Péter Ákos

A vitában részt vettek:

  • dr. Bod Péter Ákos
  • dr. Szabó Tamás

A Kormány az előterjesztést a határozati javaslat A) változata szerint elfogadta.

18./ Előterjesztés a KGST Alapokmányának, valamint a KGST jogképességéről, kiváltságairól és mentességéről szóló Egyezmény hatályon kívül helyezéséről

Előadó:

  • dr. Kádár Béla
  • dr. Isépy Tamás

A Kormány az előterjesztést elfogadta és a törvényjavaslatot a kivételes és sürgősségi eljárás kezdeményezésével az Országgyűlés elé terjeszti. A törvényjavaslat országgyűlési előadója dr. Kádár Béla, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere.

19./ Előterjesztés a Minisztertanács 1944. és 1960. december 51. közötti iratai minősítésének felülvizsgálatáról

Előadó: dr. Kajdi József

A Kormány az előterjesztést az államtitkári értekezlet javaslatának figyelembevételével elfogadta.

20./ Előterjesztés a Kormány központi üdülőjének helyzetéről

Előadó: dr. Kajdi József

Meghívott: dr. Szilvásy György, a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkára

A vitában részt vettek:

  • dr. Kajdi József
  • dr. Szilvásy György
  • dr. Mádl Ferenc
  • dr. Szabó Tamás
  • dr. Antall József

A Kormány az előterjesztést elfogadta és megbízta dr. Szilvásy Györgyöt a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkárát, hogy dolgozzon ki javaslatot október 15-éig a minisztériumi szintű Üdülők helyzetével kapcsolatos kérdések (tarifarendszer, stb.) egységes rendezésére.

21. Különfélék

A./ A Kormány felhívta a munkaügyi minisztert, hogy a foglalkoztatási törvény módosítására vontkozó törvényjavaslatot haladéktalanul terjessze a Kormány elé.

jegyzokonyv kivonat 1991 09 05 alairas 1

jegyzokonyv kivonat 1991 09 05 alairas 2