Kormányülések

ÖSSZEFOGLALÓ

A KORMÁNY

1991. évi október 24-ei üléséről

Jelen vannak:

 

mint a Kormány tagjai

  • Annus Antal, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára
  • dr. Kálmán Attila, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium politikai államtitkára

a távollevő miniszterek képviseletében

mint a Kormány üléseire állandó meghívottak

a miniszterelnök által a Kormány ülésére meghívott

Napirend:

1.) Előterjesztés az iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjáról

Előadó:

  • dr. Pungor Ernő
  • dr. Balsai István

Meghívott: dr. Iványi István - OTH elnöke

A vitában részt vettek:

  • dr. Pungor Ernő
  • dr. Balsai István
  • dr. Iványi István
  • dr. Antall József

A Kormány az előterjesztést elfogadta és a törvényjavaslatot a kivételes és sürgős tárgyalás kezdeményezésével az Országgyűlés elé terjeszti. A törvényjavaslat előadója dr. Pungor Ernő tárca nélküli miniszter.

2.) Előterjesztés az Európai Közösségekkel folytatott társulási tárgyalások jelenlegi állásáról, a magyar álláspontról a tárgyalások befejező szakaszában

Előadó: dr. Kádár Béla

Meghívottak:

  • dr. Surányi György - az MNB elnöke
  • Király Péter - PM közigazgatási államtitkár
  • Juhász Endre - NGKM főosztályvezető

A vitában részt vettek:

  • dr. Kádár Béla
  • dr. Pungor Ernő
  • dr. Kupa Mihály
  • dr. Surányi György
  • dr. Antall József
  • dr. Kiss Gyula
  • Juhász Endre
  • dr. Mádl Ferenc
  • dr. Gergátz Elemér
  • dr. Jeszenszky Géza
  • dr. Surján László
  • dr. Balsai István
  • Siklós Csaba

A Kormány az előterjesztést elfogadta és a tárgyalások folytatásához a felhatalmazást megadta.

3.) Előterjesztés a jövedelmek adóztatásának 1992. évi átalakításáról

Előadó: dr. Kupa Mihály

Meghívottak:

  • dr. Surányi György - az MNB elnöke
  • dr. Király Péter - PM közigazgatási államtitkár
  • dr. Becker Pál - országgyűlési képviselő

A Kormány a "Forgatókönyv a határozathozatalhoz" c. segédanyag alapján az előterjesztést elfogadta és felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy az ülésen elhangzott és elfogadott észrevételeknek megfelelően, a néhány vitatott pont egyeztetését követően aláírásra véglegezze a határozatot. A Kormány továbbá felhatalmazta a pénzügyminisztert és az igazságügyminisztert, hogy a kiadott határozat alapján készítsék el a törvényjavaslatot parlamenti beterjesztésre.

4.) Előterjesztés a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény tervezetéről

Előadó:

  • dr. Kiss Gyula
  • dr. Balsai István

A vitában részt vettek

  • dr. Kiss Gyula
  • dr. Balsai István
  • dr. Boross Péter
  • dr. Kálmán Attila
  • dr. Bod Péter Ákos
  • dr. Müller György
  • dr. Antall József
  • dr. Mádl Ferenc
  • dr. Surján László

A Kormány az előterjesztést és a hozzá kapcsolódó kiegészítő előterjesztéseket azzal fogadta el, hogy

  • a törvényjavaslatot a szabályozási változatokkal az Országgyűlés elé terjeszti, a törvényjavaslat előadója dr. Kiss Gyula munkaügyi miniszter;
  • a törvényjavaslat 82. §-ának (2) bekezdésében meghatározott rendelkezések 1994. január 1-től kerüljenek bevezetésre;
  • a munkaügyi miniszter és a belügyminiszter gondoskodjék a köztisztviselők jogállásáról és a közalkalmazottakról szőlő törvényjavaslatok szövegének összhangba hozataláról;
  • az érintett miniszterek a munkaügyi miniszter bevonásával 1991. december 31-ig vizsgálják felül a közalkalmazottakról szóló törvényjavaslattal Összefüggő rendeleteiket és a szükséges módosítás illetve hatályon kívül helyezés iránt intézkedjenek.

5.) Előterjesztés a szerencsejátékok szervezésével kapcsolatos egyes jogszabályok módosításáról és hatályon kívül helyezéséről

Előadó: dr. Szabó Tamás

A vitában részt vettek:

  • dr. Szabó Tamás
  • dr. Kajdi József
  • dr. Surján László
  • dr. Forral István
  • dr. Antall József

A Kormány az előterjesztést azzal fogadta el, hogy az előterjesztés 1. számú mellékletében közölt rendelet a szerencsejáték alapra vonatkozó új szabályozás elfogadása után hirdethető ki.

6.) Előterjesztés az ózonréteget lebontó anyagokról szóló Montrealban, 1987. szeptember 16-án aláirt - a 35/1990.(11.28.) MT rendelettel kihirdetett - jegyzőkönyv kiegészitésének kihirdetéséről

Előadó:

Keresztes K. Sándor

A vitában részt vettek:

  • Keresztes K. Sándor
  • dr. Kajdi József
  • dr. Antall József

A Kormány az előterjesztést elfogadta.

7.) Előterjesztés a szovjet csapatok által okozott környezeti károk elhárításának sürgősségi sorrendjéről és a beavatkozások finanszírozásáról

Előadó: Keresztes K. Sándor

A vitában részt vettek:

  • Keresztes K. Sándor
  • dr. Kajdi József
  • dr. Surján László
  • dr. Kádár Béla
  • Annus Antal
  • dr. Balsai István
  • dr. Antall József

A Kormány az előterjesztést azzal fogadta el, hogy

  • az értékesítésre vagy térítésmentes átadásra vonatkozó szerződéseket aláírás előtt a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumnak be kell mutatni;
  • a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter az egyes ingatlanokkal kapcsolatos részletes adatokról a Kormány tagjait írásban tájékoztatja.

8.) Előterjesztés a nemzetközi áruegyezményekben és intézményekben való magyar részvétel feltételeinek biztosításáról

Előadó: dr. Kádár Béla

A vitában részt vettek

  • dr. Kádár Béla
  • dr. Kajdi József
  • dr. Szabó Tamás
  • dr. Antall József

A Kormány az előterjesztést elfogadta.

9.) Előterjesztés a főiskolákról szóló 1048/1990. (III. 21.) MT határozat módosításáról

Előadó: dr. Kálmán Attila

A vitában részt vettek:

  • dr. Kálmán Attila
  • dr. Jeszenszky Géza
  • Siklós Csaba
  • dr. Pungor Ernő
  • dr. Szabó Tamás
  • Annus Antal
  • dr. Balsai István
  • dr. Antall József

A Kormány az előterjesztést elfogadta azzal, hogy a Szolnoki Repülő Műszaki Főiskola elnevezésével kapcsolatban további egyeztetés szükséges.

10.) KÜLÖNFÉLÉK

A.) Előterjesztés a Nemzetközi Migrációs Szervezethez történő csatlakozásról

Előadó: dr. Gálszécsy András

A vitában részt vettek:

  • dr. Gálszécsy András
  • dr. Kajdi József
  • dr. Forrai István
  • dr. Szabó Tamás
  • dr. Antall József

B.) A Kormány dr. Für Lajost felmentette saját kérésére az Ifjúságpolitikai Kabinet elnöki tisztjéből, és a feladattal dr. Botos Katalint bízta meg.

C.) Előterjesztés a szállodavállalatok privatizációjának helyzetéről

Előadó: dr. Mádl Ferenc

A vitában részt vettek:

  • dr. Mádl Ferenc
  • dr. Szabó Tamás
  • dr. Boross Péter
  • dr. Surányi György
  • dr. Bod Péter Ákos
  • dr. Antall József
  • dr. Surján László
  • Siklós Csaba

A Kormány a tájékoztatást tudomásul vette és úgy foglalt állást, hogy a konkrét privatizációs ügyekben a vonatkozó törvények és irányelvek alapján, a nemzetgazdasági érdekek figyelembevételével az Állami Vagyonügynökségnek, illetve Igazgatótanácsának kell a döntést meghoznia.

A Kormány az előterjesztést azzal fogadta el, hogy a pénzügyminiszter a tagsággal járó évi tagdíj összegét a megfelelő alapokból biztosítsa.

jegyzokonyv kivonat 1991 10 24 alairas 1

jegyzokonyv kivonat 1991 10 24 alairas 2