Kormányülések

ÖSSZEFOGLALÓ

A KORMÁNY

1992. évi május 21-ei üléséről

Jelen vannak:

mint a Kormány tagjai

a távollevő miniszterek képviseletében

mint a Kormány üléseire állandó meghívottak

mint a miniszterelnök által a Kormány ülésére meghívottak

1. Előterjesztés a világbanki hitellel finanszírozandó termékpiacfejlesztési program vonatkozó jogi dokumentumokról

Előadó: dr.Gulácsi Gábor

A Kormány az előterjesztést azzal fogadta el, hogy

- a határozat 5. pontjának szövege: "a külügyminiszter az aláiráshoz, az igazságügyminiszter a hatálybalépéshez szükséges okiratot adja ki";

- a határozat 7. pontjának szövege: "a kölcsönmegállapodás és a garanciaegyezmény vonatkozó szakaszaiban szereplő származékos kölcsönszerződés a magyar állam és az MNB között megköthető. Felelős: pénzügyminiszter Határidő: 1992. július 31.".

2. Előterjesztés a Magvar Köztársaság Kormánya és a Marokkói Királyság Kormánya között a kettős adóztatás elkerülésére és az adóztatás kijátszásának megakadályozására a jövedelemadók területén Rabatban. 1991. december 12-én aláirt Egyezmény megerősítéséről intézkedő országgyűlési határozatról

Előadó:

  • dr.Kupa Mihály
  • dr.Balsai István

A Kormány az előterjesztést elfogadta és a határozati javaslatot az Országgyűlés elé terjeszti, előadó dr.Kupa Mihály pénzügyminiszter.

3. Előterjesztés a Magyar Köztársaság Kormánya és a Marokkói Királyság Kormánya között a beruházások kölcsönös elősegítéséről és védelméről Rabatban. 1991. december 12-én aláirt Megállapodás megerősítéséről intézkedő országgyűlési határozatról

Előadó:

  • dr.Kupa Mihály
  • dr.Balsai István

A Kormány az előterjesztést elfogadta és a határozati javaslatot az Országgyűlés elé terjeszti, előadó dr.Kupa Mihály pénzügyminiszter.

4. Előterjesztés a Vasúti Árufuvarozás Szabályzata módosításáról

Előadó: Siklós Csaba

A Kormány az előterjesztést az államtitkári értekezlet állásfoglalása alapján azzal fogadta el, hogy a jogszabály június 15-én lép hatályba.

5. Előterjesztés a várható aszálykárok megelőzése enyhítése érdekében teendő intézkedésekről

Előadó: dr.Gergátz Elemér

A Kormány az előterjesztést azzal fogadta el, hogy

- a határozat a következő 4. ponttal egészül ki: " a Kormány tudomásul veszi, hogy a földművelésügyi miniszter - szükség esetén - további intézkedéseket kezdeményez az aszálykárok mérséklése következményeinek enyhítése érdekében."

6. Előterjesztés a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló. 1991. évi XXV. törvény végrehajtásából adódó feladatok személyi és dologi feltételeinek biztosításáról

Előadó: dr.Kiss Gyula

Meghívott: dr.Sepsey Tamás, az OKKH elnöke

A vitában részt vettek:

  • dr.Kiss Gyula
  • dr.Antall József
  • dr.Kajdi József
  • dr.Sepsey Tamás
  • dr.Kupa Mihály
  • Siklós Csaba
  • dr.Boross Péter
  • Keresztes K. Sándor
  • dr.Andrásfalvy Bertalan
  • Nagy Ferenc József

A Kormány az előterjesztést azzal fogadta el, hogy

- a határozati javaslat 2. pontjával létrehozott bizottságot a Belügyminisztérium kijelölt helyettes államtitkára vezeti, a bizottságba a Központi Statisztikai Hivatal képviselője is részt vesz;

- a dekoncentrált szervekkel kapcsolatos vizsgálatot a köztársasági megbízottak bevonásával kell végezni;

- a 2. pontban a felelősök körében a Központi Statisztikai Hivatal elnökét is fel kell tüntetni.

7. Előterjesztés a termőföld tulajdonával és használatával összefüggő egyes jogszabályok módosításáról

Előadó:

  • dr.Gergátz Elemér
  • dr.Balsai István

Meghívottak:

  • dr.Sepsey Tamás, az OKKH elnöke
  • dr.Lovászy Csaba, az FM helyettes államtitkára

A vitában részt vettek:

  • dr.Gergátz Elemér
  • dr.Antall József
  • dr.Müller György
  • dr.Lovászy Csaba
  • dr.Katona Tamás
  • dr.Boross Péter

A Kormány úgy foglalt állást, hogy az előterjesztést az Igazságügyi Minisztérium, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, a Külügyminisztérium, a Népjóléti Minisztérium, a Belügyminisztérium, valamint az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal bevonásával tovább kell egyeztetni, amely terjedjen ki;

- az állami ingatlanokkal kapcsolatos tulajdonosi irányításra és a kezelői jog szabályozására;

- a külföldiek ingatlanszerzésére;

- az ingatlannyilvántartás rendszerével kapcsolatban "a település" -re, mint alapegységre való áttérésre.

Az egyeztetést lebonyolitásáért dr.Lovászy Csaba, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes állam titkára a felelős, az előterjesztést az állam titkári értekezleten történ ő megvitatást követően két héten belül ismét a Kormány elé kell terjeszteni.

8. Előterjesztés a társadalmi szervezetek kezelői jogának megszüntetéséről szóló 1990. évi LXX. törvénnyel érintett ingatlanok jogi helyzetének rendezéséről

Előadó:

  • dr.Kupa Mihály
  • dr.Balsai István

A vitában részt vettek:

  • dr.Kupa Mihály
  • dr.Antall József
  • Nagy Ferenc József
  • dr.Forrai István
  • dr.Müller György

A Kormány az előterjesztést azzal fogadta el, hogy

- a törvényjavaslatot az érdekeltek bevonásával a pénzügyminiszter, az igazságügyi miniszter és a M iniszterelnöki Hivatal közigazgatási állam titkára haladéktalanul véglegezze;

- a törvényjavaslatot a sürgősségi tárgyalás kezdeményezésével az Országgyűlés elé terjeszti, előadó dr.Kupa Mihály pénzügyminiszter.

9. Előterjesztés a jövedéki ellenőrzés szabályozás koncepciójáról

Előadó: dr.Kupa Mihály

A vitában részt vettek:

  • dr.Kupa Mihály
  • dr.Kajdi József
  • dr.Boross Péter
  • dr.Kádár Béla
  • dr.Gergátz Elemér
  • dr.Gulácsi Gábor
  • dr.Antall József

A Kormány az előterjesztést azzal fogadta el, hogy

- vizsgálni kell a törvény hatályának kiterjesztési lehetőségét a kereskedelmi és kistermelői borértékesítés versenyegyenlőségének megteremtésének érdekében a szőlőbor közvetlen fogyasztási célra történő értékesítésére, ha az értékesítést a mezőgazdasági kistermelő végzi;

- a határozati javaslat 2/d., 2/e. és 2/f. pontjait az A/ változat szerint kell véglegezni;

- a törvénytervezet előkészítésével összhangban a pénzügyminiszter, az ipari és kereskedelmi miniszter, a belügyminiszter és az igazságügyminiszter az árucikkek teljes körére vonatkozóan vizsgálja meg milyen intézkedések szükségesek az illegális kereskedelem és az ezzel összefüggő adócsalás visszaszorítására.

10. Előterjesztés a lakáscélú megtakarítások ösztönzéséről

Előadó: dr.Kupa Mihály

A vitában részt vettek:

  • dr.Kupa Mihály
  • dr.Antall József
  • Keresztes K. Sándor
  • dr.Kelemen András

A Kormány az előterjesztést elfogadta és a lakáscélú megtakarításokról szóló 90/1987. (XII.29.) PM rendelet módosítását tudomásul vette.

11. Előterjesztés az ózdi térség foglalkoztatási, gazdasági, üzemeltetési gondjainak enyhítésére tett intézkedésekről és a munkahelyteremtés rövid távú feladatairól

Előadó:

  • dr.Boross Péter
  • dr.Szabó Iván
  • Keresztes K. Sándor
  • dr.Kiss Gyula

A vitában részt vettek:

  • dr.Boross Péter
  • dr.Kiss Gyula
  • dr.Antall József
  • dr.Kajdi József
  • dr.Kelemen András
  • Nagy Ferenc József

A Kormány az előterjesztést az államtitkári értekezlet állásfoglalásának figyelembevételével azzal fogadta el, hogy

- a határozati javaslat 2/b. pontjában egyértelművé kell tenni, hogy az útépítés 1993-ban kezdődhet;

- a határozati javaslat 3. pontjában az "alapellátás" kifejezés "ellátás" kifejezésre módosul;

- a határozathoz kapcsolódó ajánlás 14. ponttal egészül ki, amely a térség oktatási-közművelődési rendszerének felmérését, valamint humán infrastrukturális helyzetének javítását célzó egységes program kidolgozását irányozza el.

12. Különfélék

A/ Előterjesztés a Magyar Köztársaság és Ukrajna között a jószomszédság és az együttműködés alapjairól szóló szerződés megerősítése tárgyában

Előadó: dr.Katona Tamás

A Kormány az előterjesztést elfogadta és a határozati javaslatot a sürgősségi tárgyalás és a kivételes eljárás kezdeményezésével az Országgyűlés elé terjeszti, előadó dr.Jeszenszky Géza külügyminiszter.

B/ Előterjesztés az államhatárok azonnali lezárására alkalmas kötelékek felállításáról

Előadó: dr.Boross Péter

A vitában részt vettek:

  • dr.Boross Péter
  • dr.Antall József
  • dr.Kupa Mihály

A Kormány az előterjesztést elfogadta.