Antall József 1989. szeptember 18-án az Ellenzéki Kerekasztal szervezeteinek többsége nevében előadja, hogy milyen feltételek mellett írják alá az MSZMP-vel a rendszerváltó megállapodást. (Az SZDSZ és a Fidesz nem írta alá, de nem is élt a vétójogával.) "E falakon kívül fognak még elhangzani korrekt és inkorrekt nyilatkozatok is" - mondta Antall József.

Az 1990-es országgyűlési választások első fordulója előtti napokban a televízió néhány percre megvágott, lényegében korrekt interjúkat sugárzott az országos listát állított pártok vezetőivel, köztük Antall Józseffel.

Antall József a Kis Jánossal az 1990-esválasztások második fordulója előtt folytatott televíziós vitában többek között kifejtette a demokráciáról vallott nézeteit is. Arról beszélt, hogy a politikai demokrácia alapfeltétele, hogy mindig legyen kormányzóképes, a választási győzelemre esélyes ellenzék. hogy érvényesüljön az alkotmányosság, és a jogállamiság követelménye, továbbá hangsúlyozta a sajtó szerepét is, valamint kifejtette, hogy jól működő demokráciát csak egy széles középrétegre lehet építeni.

Az 1990-esválasztások második fordulója előtt zajlott le a sokak szerint a választások kimenetelét nagyban befolyásoló pártelnöki vita. Ebből azokat a részeket emeltük ki, amelynek alapján sok olyan választó szavazhatott az SZDSZ helyett az MDF jelöltjére, akinek a pártja már nem volt érdekelt az adott választókerületben, vagy aki eleve bizonytalan volt.

Pártelnöki vita az 1990-es választások második fordulója előtt Antall József és Kis János, a két legnagyobb párt, az MDF és az SZDSZ elnökeinek televíziós vitája 1990. április 4-én, az országgyűlési választások második fordulója előtt.

1990.május 22-én a dezignált miniszterelnök a kormány programjáról szóló parlamenti vita nyitányaként felolvassa az előterjesztést. (Ritka alkalom, amikor Antall József papírból beszél.)

„Ha nem fogunk össze mindnyájan, ha nem mozgósítjuk magunkban mindazt, ami a legjobb, eljátszunk egy olyan történelmi esélyt, amelyet ebben az évszázadban, még nem kínált fel nemzetünknek a történelem, s ki tudja, mikor fog legközelebb”- mondta a Antall József miniszterelnökké választása előtt, a kormányprogram előterjesztésekor.

Antall József hatvanadik születésnapján, a koalíciós frakciók ünnepi ülésén a miniszterelnök a megemlékezést megköszönve, személyes hangon, önmagáról beszél.

Antall József miniszterelnök 1990. szeptemberében - a kormányzás első száz napja után és az önkormányzati választások előtt - a televízión keresztül akarta megszólítani a magyar népet. A beszédet a televízió felvette, sugárzását azonban a televízió elnöke megtiltotta.

Antall József a taxisblokád után, 1990. október 28-án, betegágya mellett interjút adott a Magyar Televíziónak, amelyben értékelte az eseményeket. „Hiszem, hogy a magyar nép bizalmát meg fogjuk érdemelni”- mondta többek között a miniszterelnök. (Részlet a „pizsamás” interjúból)