Nyolc óra elmúlt, amikor – az alkotmány értelmében egy szavazással – az Országgyűlés elfogadta a kormányprogramot és Antall Józsefet megválasztotta a Magyar Köztársaság miniszterelnökének. Rövid szünet után Szabad György bejelentette, hogy a köztársasági elnök a miniszterelnök javaslatára kinevezte a kormány tagjait. A jegyző ismertette a frissen kinevezett miniszterek névsorát, majd Antall József miniszterelnök letette az esküt. Megilletődve hallgattam ezt követő beszédét, amelyet egy vallomással kezdett.
Nem titkolta: kétségek gyötrik, a felelősség súlya olyan mértékben nehezedik rá, hogy minden akaraterejére és hitére szükség van a helytálláshoz. Kijelentette: annak tudatában vállalta a kormányfői megbízatást, hogy az ország első miniszterelnöke, Batthyány Lajos gróf mártírként végezte. Ez minden magyar kormányfőnek figyelmeztetés, hogy hazánkban ez mindig kockázatot jelentett, valódi vagy erkölcsi halált, szögezte le, majd hozzátette: „Ebben az országban az első magyar miniszterelnök halálával, kivégzésével, nemzeti mitológiánk szimbólumaként a mártírsors, a megváltás tudata kell hogy legyen az útravalója egy miniszterelnöknek.”
Szükség van az egymás iránti szolidaritásra, mert esélyünk jobb, mint valaha eddig a történelemben, állította, de a magyar népnek minden erejével, hitével akarnia kell a kilábalást a válságból. Közös a sorsunk, fordult az ellenzékhez, s közösen kell megmutatnunk a világnak, hogy európai ország vagyunk. Mi azt szeretnénk, tette hozzá, hogy a parlament közös műhely, a jobb Magyarország megalkotásának közös műhelye legyen. A kormányzatnak az is dolga, jelentette ki, hogy elégtételt szolgáltasson mindazoknak, akik nem érték meg e napot, de akik e harcnak az elmúlt évtizedekben katonái és áldozatai voltak. Ők is itt vannak velünk, tette hozzá.
Köszönetet mondott az eddigi kormányzatnak, külön hangsúlyozva: politikai ellenfelekként a kerekasztal-tárgyalásokon együtt munkálkodtunk azért, hogy valódi demokrácia legyen, s azt sikerüljön vérontás nélkül elérni. Elismeréssel nyugtázta, hogy korrekt módon adják át a politikai hatalmat, a kormányzást. Mi szeretnénk hinni, tette hozzá, hogy politikai tevékenységük a jövőben sem lesz olyan, amely miatt azonosság mutatkozna magatartásuk és az elmúlt négy évtized képviselői között. Ők is az átmenet katonái és szolgálói, ezt emberi tisztességgel elismerjük. Ez is hozzátartozik ahhoz, hogy az ország kigyógyuljon a négy évtizedes diktatúra okozta mély lelki fájdalmakból. Ezután így folytatta: – Tudom azt, hogy az áldozat mindig előbb szokott megbocsátani, mint az elkövető, ezért sokan vannak e ház falain kívül, akik egyáltalán nem így gondolkodnak rólunk. Nekik is üzennünk kell, fogják fel, hogy mi történt a világban, ebben a térségben, ebben az országban; vegyék tudomásul, hogy elbuktak és új idők jöttek. És vegyenek példát azokról, akik saját egykori pártjukból felismerték, hogy személyes áldozatok árán is érdemes az újat előkészíteni.
– Kérem a kormánypártok további bizalmát, kérem az ellenzék korrekt felelősségét és kérem az ország népének bizalmát, hitét abban, hogy lehet magyar megújhodás – mondta, s reményét fejezte ki, hogy az a sok biztatás, amely külföldi államférfiaktól, kormányfőktől ezekben a napokban, órákban érkezik, nem merő formalitás. Annak a hitének adott hangot, hogy Európa, Amerika és a világ más országai tudni fogják: ez a kis nemzet most úttörő szerepet játszott a totális rendszerek megsemmisítésében, és végre nem egyoldalú szerelemmel, hanem kölcsönös megbecsüléssel csatlakozhatunk Európához.
A miniszterelnök beszéde után a kormány is leteszi az esküt, majd az Országgyűlés elnöke ünnepélyes bejelentést tesz: „Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Honfitársaink! A Magyar Köztársaságnak ismét van független, felelős, parlamentáris kormánya.” A „tisztelt honfitársak” azonban nem hallhatták Szabad György bejelentését.
Másnap tudtam meg, hogy a Magyar Televízió Antall beszédét be sem várva, a Parlamentből átkapcsolt az olasz AC Milan és a portugál Benfica közötti futballmérkőzés helyszínére. A meccset – az utólagos magyarázat szerint – drukkerek sokasága várta izgatottan. Ez bizonyára így van. De miért nem vették igénybe a tévé második csatornáját? Miért nem adták meg az embereknek a választás lehetőségét?
A Magyar Köztársaság felelős kormányának megalakulása 386 országgyűlési képviselő s néhány tucat meghívott vendég belügye maradt. Az újrakezdés örömében azok sem osztozhattak velünk, akik pedig szívesen osztoztak volna. Lehet mondani, mindez csak apróság. De rengeteg ilyen apróság volt, amivel 1990 és 1994 között sikerült elrontani a magyarok örömét…
