Elnök Urak! Miniszterelnök Urak! Miniszter Asszony! Miniszter Urak! Kedves Antall Józsefné! Hölgyeim és Uraim!
Hölgyeim és Uraim! Én Antall József miniszterelnökkel, úgy gondolom, joggal mondhatom, szoros baráti kapcsolatot tartottam fenn. Valamikor együtt voltunk diákok a Budapesti Piarista Gimnáziumban - azonban nem egy osztályba jártunk, én fölötte jártam egy osztállyal, ő fiatalabb volt nálam, és ahogy mindannyian tudjuk, azok, akik valamely iskolában felsóbb osztályosok, kevésbé törődnek azokkal, akik alattuk járnak. Ez az egyik oka annak, hogy tulajdonképpen diákkorunkban viszonylag kevés kapcsolatunk volt egymással. Mégis amikor megtudtam, hogy a rendszerváltozás után ő lett Magyarország első miniszterelnöke, már maga a hír is nagy örömmel és büszkeséggel töltötte el piarista szívemet.
Diákkorunkban - a negyvenes évek végén - egyikünk sem gondolta volna, hogy életútjaink évtizedekkel késóbb, 1993-ban újra érinteni fogják egymást. A miniszterelnökkel először egy bécsi EBESZ csúcstalálkozón jöttem össze 1992-ben. Közben a magyar kormány már hozzájárult budapesti nagyköveti akkreditációmhoz és az Osztrák Szövetségi Kormány megerősítette kinevezésemet. A konferencián csak néhány szót tudtunk váltani Antall Józseffel, de személyes, baráti beszélgetés volt, amelynek során a miniszterelnök aziránt is érdeklődött, hogy mikor jövök Budapestre. A rövid találkozó csak növelte láváncsiságomat és egyben örömömet is, hiszen óhatatlanul arra gondoltam, hogy a közeljövőben Budapesten munkálkodhatunk az osztrák-magyar kapcsolatok elmélyítésén. Beszélgetésünk után úgy éreztem, hogy szövetségesre talál- tam, és hogy a miniszterelnök támogatni fogja ilyen irányú tevékenységemet.
Miután 1993. januárjában átvettem a budapesti osztrák nagykövetség vezetését, ismételten alkalmam volt Antall Józseffel hosszabb eszmecserét folytatni. Még ma is elevenen él bennem e találkozó rendkívül szívélyes és baráti légköre.
Antall József nagy műveltségű, történelmi távlatokban gondolkodó és széles látókörű államférfi volt. Keresztény-konzervatív alapállása mellett nyitott volt a modern világ kihívásaival szemben. Mélységes felelősségtudat hatotta át a magyar nép sorsa iránt. Nehéz örökséget vett át, mégis az volt az érzésem, hogy teli volt optimizmussal és bizalommal az ország jövóje iránt. Ugyanakkor tudatában volt annak, hogy kormánya és pártja népszerűsége a sokszor fájdalmas, de elkerülhetetlen reformok miatt hanyatlóban van. Realista ember volt, nem táplált illúziókat. Tudta, hogy hálátlan feladatot vállalt az ország érdekében. Antall Józsefet, mint lenyűgöző szónokot is ismertem, és mint ilyet tartottam megemlékeimben. Többször is alkalmam volt beszédeit hallani, akár a parlamentben, akár a nagy nyilvánosság előtt, akár másutt.
Felejthetetlen maradt számomra egy beszéde, amelyet a Kollégium Budapest keretében tartott, és amelyben Magyarország európai szerepvállalásáról szólt. Szavai belső meggyőződését tükrözték. Hitelességük magukkal ragadták a hallgatóságot, bizalmat és reményt sugárzott, s mégis úgy tűnt, hölgyeim és uraim, hogy sokan nem értették meg Antall József jövőbe tekintő politikáját. Nem tudtak lépést tartani a reformokkal. Aggódtak, hogy mit hoz számukra a jövő.
Egyesek gondolatban többre becsülték a szocialista idók ugyan alacsony, de biztosnak vélt életszínvonalát, amellyel a nemzet nagy többsége bírt, mint az addig mégiscsak messzemenően ismeretlen szabadságot, amellyel még nemigen tudtak élni. Kételyeiket megerősítették a növekvő szociális különbségek, amelyek mindenki számára érzékelhetőekké, sőt nap mint nap láthatóakká is váltak. De a széles tömegek relatív alacsony életszínvonalát csak a gazdaság fellendülésével lehetett orvosolni. Ez volt az egyetlen lehetőség a társadalmi különbségek kiegyenlítésére. A jólét megteremtéséhez vezető út hosszú, göröngyös és sokszor fájdalmas, egzisztenciális problémákkal szegélyezett. Antall József ismerte az emberek gondjait, és megértéssel volt irántuk, de azt is tudta, nem vezet más út az ország felemelkedéséhez.
A volt miniszterelnök külpolitikájának súlypontját a nyugati orientáció képezte. Anélkül azonban, hogy az Oroszországgal való viszonyt, kapcsolatokat elhanyagolta volna. Miután aktívan részt vett a Varsói Szerződés felszámolásában, és elérte a szovjet csapatok kivonulását az ország területéról, minden erejével azon munkálkodott, hogy Magyarország mielóbb csatlakozzon a NATO-hoz és az Európai Unióhoz. E törekvésében biztosan számíthatott nyugati barátai támogatására, elsősorban Helmut Kohl német kancellárra és Alois Mock osztrák külügymi- niszterre és alkancellárra. Alois Mockról tudom, hogy milyen nagyra becsülte Antall Józsefet, akihez - amint már hallottuk - igen szoros személyi barátság is fűzte. A két ország egyébként kezdettól fogva hozzájárult a magyar gazdaság fejlesztéséhez. Ausztria és Németország a beáramló külföldi tólše nagyságrencljét tekintve élen jártak, ezzel is igazolva a magyar gazdaságba vetett bizalmukat.
Engedjék meg, hogy mint volt osztrák nagykövet utaljak arra, a két ország között abban az idóben ugyan voltak itt-ott nézeteltérések, de az alaphangulatot az jellemezte, hogy a két ország kapcsolatának fontosságát soha nem kérdőjeleztük meg egyik oldalról sem. Nagyon sok más szoros személyes kapcsolat is létezett abban az idóben Ausztria és Magyarorsžág között. Hadd említsem itt meg osztrák részról Busek volt alkancellárt, annak idején Vranitzky volt elnököt, Fischer urat, az osztrák parlament elnökét és Zsámbék urat, az osztrák parlament szövetségi kamarájának az elnökét. Sokat jártak ide, sok barátjuk volt, és úgy gondolom, hogy mindezek is jelentősen erősítették a két ország közötti kapcsolatokat.
Az Antall-i külpolitika egy igen fontos másik súlypontja a külföldön éló' magyarság sorsa volt, s jómagam, mint annak idején aktív nagykövet és a nemzetközi jog iránt érdeklődő szakember, nagy érdeklődéssel követtem azokat a tárgyalásokat, amelyeket a magyar kormány annak idején a szomszédos országokkal folytatott a magyar kisebbségek helyzetének a javítása érdekében.
Antall József 1993. tavaszán egyre inkább érezte, hogy tervei megvalósítására már nem marad sok ideje. Mindannyian tanúi voltunk, ahogy önmagát nem kímélve, egyre növekvő elszántsággal mozgósította utolsó energiáit, súlyosan megrongált egészségi állapota rovására és tekintet nélkül egyre gyengülő fizikai erejére. Tragikusan korai halála nem engedte meg Antall Józsefnek, a kommunista uralom alól felszabadult ország első szabadon választott miniszterelnökének, hogy folytassa hazája gyökeres átalakítását szolgáló reform munkálatait. Mégis az ő nevéhez fűződik Magyarországon mind a rendszerváltozás, mind a pluralisztikus demokrácia és a jogállamiság helyreállítása, mind a szociális piacgazdaság bevezetése. Meggyőződésem, hogy a magyar és az európai történelem Antall Józsefet, mint a 20. század egyik kimagasló politikai egyéniségét fogja számon tartani.
Köszönöm kedves figyelmet.
(Antall-emlékkonferencia, 2003. december 13.)
