Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Antall Józsefné Asszony! Hölgyeim és Uraim!
Mindenekelőtt szeretném megköszönni a meghívást, igen megtisztelő számomra, hogy itt lehetek a tíz éve meghalt Antall József miniszterelnök emlékére rendezett konferencián. Természetesen nem lávánom elemezni, vagy értékelni az Antall kormány tevékenységét, azt hiszem, hogy ez nem az én feladatom. Amit szeretnék itt elmondani, az inkább az akkori és Antall Józsefról, mint politikusról való személyes ismereteimból és benyomásaimból fakad. Az az időszak, amikor Budapesten dolgoztam nagykövetként, jogosan tekinthető a Közép-Európában meginduló változások egyik legnehezebb és legfelelősségteljesebb szakaszának. Rendszerváltás Magyarországon, a szovjet csapatok kivonulása, a Varsói Szerződés és a KGST megszüntetése, a Szovjetunió szétomlása, mindez egy olyan eseménysor, amely önmagában hordozta a kétoldalú viszonyok összekuszálódásának a veszélyét. És ha ez bizonyos mértékig be is következett, szerencsére nem öltött túl súlyos mértéket. Az első találkozásom Antall úrral itt Pesten történt, amikor ő még ellenzéki pártot vezetett.
1989 őszén itt jártam munkalátogatáson, és a magyar kollégák megkérdezték tőlem, nem akarok-e találkozni az ellenzéki pártok képviselővel, akikkel ők akkor rendszeres konzultációkat tartottak. Kicsit gondolkoztam, majd igent mondtam, és a találkozó létrejött a Külügyminisztérium épületében. A konferencia résztvevő biztos emlékeznek, hogy a Szovjetunióban az akkori idóben folyt az úgynevezett peresztrojka, és teljesen természetesnek tűnt, hogy e tekintetben igen nagy volt az érdeklődés. Beszélgetésünk, amelyben nyolc ellenzéki párt képviselóje vett részt, két és fél órán át tartott.
Késóbb Antall úrra hivatkozva mondták nekem, hogy beszélgetésünk állítólag tetszett a résztvevőknek, de akkor ez a név nem sokat mondott nekem, csak annyit, hogy ő volt az MDF vezetője. A második találkozó már Moszkvában, a rendszerváltás után történt. Amikor a magyar küldöttség a Varsói Szerződés politikai konzultatív bizottság ülésére utazott az orosz fóvárosba. A magyar küldöttség teljesen új összetételben érkezett meg Antall úr meg Göncz úr vezetésével.jýnoszkvai ülés napirendjén sok téma szerepelt, de mindenki tudta és ertëtťe, hogy a legfontosabb téma a Varsói Szerződés sorsa lesz.
A magyar küldöttség Antall úr felszólalásával világosan kinyilvánította szándékát a Varsói Szerződés katonai szervezet megszüntetése tekintetében, ami tulajdonképpen várható is volt. Ezt a pozíciót a magyar vezetók megerősítették a kétoldalú tárgyalások során. A miniszterelnök úr arról tájékoztatta Gorbacsovot, hogy az új országgyűlés már elfogadta az elvi döntést a Varsói Szerződésból való kilépésról, és megalakítottak egy bizottságot a jogi, politikai és diplomáciai következmények tisztázására. Nagyon fontos volt számunkra, amit mondott, mindenekelőtt az, hogy a magyar kormány semmilyen egyoldalú radikális lépésre nem készül, sőt, azt javasolja, hogy a két fél vitasson meg minden konkrét lépést, mégpedig olyan módon, hogy minél kevesebb legyen az emóció. Ez az állásfoglalás nagymértékben befolyásolta a szovjet pozíciót, és jelentősen megkönnyítette a Varsói Szerződés megszüntetéséról szóló döntést.
Mi szovjetek elvileg készek voltunk erre, de számunkra egyáltalán nem volt közömbös, módon történik ez meg. A kétoldalú tárgyalások során a magyar vezetők aláhúzták, abban érdekeltek, hogy Magyarország megőrizze barátságos viszonyát a szomszéd országokkal, bár nem titkolták, hogy ugyanakkor magyar érdek tekintik azt is, hogy aktivizálják kapcsolatait az európai országokkal, az Európai Unióval és az Egyesült Államokkal. Részletesen megtárgyaltuk a gazdasági együttműködés problémáit is. Bár az új magyar kormány megalakulása óta alig egy hónap telt el, észrevehető volt, hogy a magyar delegáció jól felkészült a megbeszélésekre ebben a témakörben is.
Magyar részről elhangzott olyan javaslat, hogy Magyarország jogot kapjon gazdasági kapcsolatokat létrehozni a szovjet köztársaságokkal és más területekkel. Szerintem éppen ez az elvi megállapodás jelentékenyen hozzájárult ahhoz, hogy a késóbbiekben - viszonylag rövid idő alatt - Magyarországnak egy bizonyos mértékben sikerült helyreállítani kereskedelmi pozíciót az oroszországi piacon.
Az itt jelenlévók biztosan jól emlékeznek rá, milyen óriási visszaesés történt kétoldalú kereskedelmünkben a dollárban való elszámolásra való áttérés után. Az áruforgalom volumene nem volt több mint 10-20 % a korábbinak. De a kilencvenes évek első felében Magyarország lett az egyetlen a volt KGST tagjai közül, amelynek az Oroszországgal való áruforgalma elérte a majdnem 3 millió dollárt. Ezzel Magyarország maga után hagyott olyan országokat, mint Lengyelország és Finnország.
Nem sokkal a moszkvai események után új beosztást kaptam, és Budapestre jöttem dolgozni. Megmondom őszintén, hogy az első benyomásaim kellemetlenek voltak. A főváros tele volt plakátokkal „Tovaris konyec” szöveggel. Számomra ez azért is volt kellemetlen, mert én voltam az, aki tárgyaltam és megállapodtam a magyarokkal a szovjet csapatok kivonulásáról. A kivonulás megkezdődött, tervszerűen folyt, és az ilyen típusú plakátok szerintem teljesen feleslegesek voltak. Körülbelül ilyen formában fogalmaztam meg az érzéseimet Antall úrnak az első protokolláris meghallgatáson. Most már nem emlékszem pontosan, hogy mit mondott válaszul, de a lényege az volt, ő is érdekelt abban, hogy a kivonulás nyugodt atmoszférában történjék meg. És ezt a pozícióját soha nem változtatta meg, soha nem került eufóriás állapotba, mindig nyugodt volt és következetes.
Kétségtelen, hogy Antall József a nyugati vagy európai orientáció hívének számított. Nem is titkolta ezt, de ugyanakkor pragmatikus volt. Gyakran találkoztam vele, és teljes joggal mondhatom, hogy jól látta és értette Oroszország szerepét nemzetközi ügyekben, jól látta és értékelte az Oroszországgal való együttműködés jelentőségét Magyarország számára. Demokrata volt. Nagyon figyelmesen követte a Szovjetunióban, majd Oroszországban meginduló demokratizálódási folyamatokat. Ő volt az első államférfi, aki az augusztusi puccs idején telefonált Jelcinnek, és szolidaritását fejezte ki.
Azt, hogy milyen ember volt, szerintem jól mutatja moszkvai munkalátogatása, ami '91. decemberében jött létre. A látogatás Gorbacsov meghívására történt, de tervbe volt véve tárgyalás Jelcinnel is. Akkor már mindenki tudta, hogy Gorbacsov helyzete egyre bonyolultabbá válik. Az elutazás előestéjén Antall úr felhívott engem, és elmondta, hogy a tanácsadói azt tanácsolják neki, ne menjen Moszkvába, vagy menjen csak Jelcinhez. Tőlem is tanácsot kért. Abban állapodtunk meg, hogy mégis csak elmegyünk Moszkvába, és igyekszünk megvalósítani a tervezett programot. Így is lett. Találkozott Gorbacsowal, ami lényegében egy búcsúbeszélgetésnek volt tekinthető, Jelcinnel pedig aláírták az államközi szerződést, mert Oroszország már korábban meghirdette szuverenitását.
Ha nem tévedek, akkor Oroszországnak ez volt az első teljes értékű nemzetközi szerződése. Nem kevésbé jellemző az az epizód sem, ami a látogatás során történt. Nem sokkal az orosz fővárosba való megérkezés után az egyik hivatalnok, aki az oroszországi elnök nevében üdvözölte Antall urat, majdnem szó szerint a következőt mondta:
“Hallottam, hogy Gorbacsovval akar találkozni. Minek azt? Gorbacsov nemsokára nem lesz az ország elnöke. Két nap múlva Jelcin Minszkbe megy, és alá fogja írni a megfelelő dokumentumokat.”
Nem kell, hogy mondjam, ez nem egy akármilyen információnak számított, de a miniszterelnök úr nyugodt maradt, és nem változtatta meg a programját. Realisztikus, következetes és bátor politikus volt. Jó politikai intuícióval rendelkezett.
Több mint tíz évvel ezelőtt számomra egy kicsit furcsa volt hallani Antall úrtól, hogy milyen veszélyes lehet az iszlám fundamentalizmus. Elég gyakran beszélt erról a veszélyról, csak éppen most látjuk, hogy milyen igaza volt. Sok minden történt a három és fél év alatt, amelyet Budapesten töltöttem. Meg kell azonban őszintén mondanom, minden nagykövetnek az a sorsa, hogy nem választhatja meg a partnereit. Azonban nekem szerencsém volt, a miniszterelnök úrral a kezdetektól jó munkaviszony alakult ki. Óriási elfoglaltsága nem akadályozta meg abban, hogy ha kértem, ne fogadjon rövid időn belül. Többször négyszemközt is találkoztunk, mert nem volt szükség tolmácsra. Beszélgetéseink során néha informális témák is szerepeltek, de az már egy másik írás témája lehetne.
Köszönöm a figyelmüket.
(Antall-emlékkonferencia, 2003. december 13.)
