Amikor miniszterelnökünk befejezte, felnézett a papírokból, mély csönd ült a teremben. Gorbacsov, aki valószínűleg semmit sem hallott az egészből, nem figyelt, hiszen álmában sem gondolta volna, nem az ő előterjesztése került felolvasásra, felkapta a fejét, és így szólt: „Da, harasó!” Erre mindenki megszavazta!
Államférfiúi képességéről álljon itt példának az a bravúros és hihetetlenül bátor kezdeményezése, amely a Varsói Szerződés megszűnését eredményezte. Elmondom ennek történetét, mert kevesen tudják. Tanulságos történet, amelyet nem szabad elfelednie az utókornak.
1990 júniusában, Moszkvában tárgyaltak a Varsói Szerződés állam- és kormányfői. Napirenden a szervezet feloszlatása, megszüntetése volt. Két javaslat feküdt a tárgyalóasztalon: Gorbacsov szovjet javaslata és Antall József magyar elképzelése. Gorbacsov utódszervezet létrehozásával akarta megszüntetni a kényszerszövetséget, Antall pedig utódszervezet nélkül, teljes és visszavonhatatlan felszámolást javasolt. Antallt csak Lech Wałęsa és Václav Havel támogatta félénken, csupán a háttérben.
Az utolsó tárgyalási napon a magyar miniszterelnök volt a soros levezető elnök. Előtte egész éjszaka tárgyaltak a szakminiszterek, de nem jutottak eredményre. A szovjet-oroszok minden kezdeményezésre, azt mondták „nyet!”, indokolást nem fűztek hozzá. Ragaszkodtak a saját, utódszervezetes előterjesztésükhöz. A reggelinél a külügyi államtitkár jelentette Antall Józsefnek, nincs eredmény. Miniszterelnökünk megnyitotta az ülést. Előtte feküdt a szovjet és a magyar javaslat. Határozott mozdulattal a magyart tette maga elé, és kezdte felolvasni, mintha az lenne az előzetes tárgyalások eredménye. Havel elsápadt, Wałęsa bizonytalanul nézett maga elé. A (volt) csatlós államok vezetői megdermedtek. Antall viszont nagy nyugalommal, rendületlenül olvasott tovább. Gorbacsov a szomszédjával beszélgetett. Amikor miniszterelnökünk befejezte, felnézett a papírokból, mély csönd ült a teremben. Gorbacsov, aki valószínűleg semmit sem hallott az egészből, nem figyelt, hiszen álmában sem gondolta volna, nem az ő előterjesztése került felolvasásra, felkapta a fejét, és így szólt: „Da, harasó!” Erre mindenki megszavazta!
Innen már nem volt visszaút. A szovjetek a következő napokban ugyan megpróbálták eltitkolni az eseményt, de csak napokig tudták menteni presztízsüket. Antall József merész, zseniális húzása véget vetett a szégyenteljes Varsói Szerződésnek. A történetet Antall maga mesélte el nekünk később az Országházban egy koalíciós frakcióülésen. Azt mondta, ha a szovjetek közbeszólnak, leállítják, akkor elnézést kér, hogy összecserélte a két dossziét. Nem vették észre, bejött a trükk, aki mert, az nyert. Ebben a feszült, sorsdöntő történelmi pillanatban is megőrizte nyugalmát, sőt a közvélemény által alig ismert jellegzetes humorával még oldotta is a feszültséget, amikor a Kreml folyosóján a tárgyalóterem felé menet azt mondta Für Lajosnak: „Lehet, hogy mi már nem itt jövünk vissza, hanem visznek minket Szibériába.”
Ezzel azonban még nem ért véget a történet, a neheze még hátravolt. A szovjetek ugyanis attól tették függővé a kivonulásukat Magyarországról, hogy mi tetemes árat fizetünk az általuk hátrahagyott, használhatatlan ócska ingatlanokért és egyéb elavult eszközökért. Antall kijelentette, mi meg kártérítést követelünk a mérhetetlen környezetkárosodásért, az olajtól és vegyszerektől átitatott terméketlenné tett földekért. Azt mondta, nullszaldós megoldást kell elérnünk. Az oroszok hallani sem akartak erről. Pénzt akartak kapni, hogy a kivont katonáknak és itt évtizedekig „ideiglenesen” élő családjaiknak lakásokat építsenek otthon, megélhetést biztosítsanak nekik.
Volt alkalmam országgyűlési képviselőként, megfigyelőként részt venni néhány ezzel kapcsolatos tárgyaláson. Az orosz tábornokok ugyanúgy tárgyaltak, mint a VSZ megszűnéséről folytatott ülésen. Minden észszerű, logikus felvetésre egyetlen szóval válaszoltak: „Nyet!” És mereven néztek előre öregedő, kommunista apparatcsik arcukkal. De Antall kemény volt, nem engedett, végül mégiscsak nullszaldós megoldás született, az oroszok 46 év gyalázatos megszállás után 1991. június 19-én végleg elhagyták hazánk földjét. A Szabadság Napját azonban június 30-án ünnepeljük, mert ez volt az eredetileg kitűzött határidő. Antall pedig tartotta a szavát, miután egy évvel korábban kijelentette, ha az oroszok leveszik kezünkről a bilincset, mi baráti kezet nyújtunk feléjük. A moszkvai puccs idején elsők között támogatta Jelcint és Gorbacsovot, és elsőként kötöttünk nemzetközi szerződést a függetlenné vált Oroszországgal és Ukrajnával.
Büszkék lehetünk rendszerváltoztató kormányfőnkre, a 20. század végének kiemelkedő közép-európai államférfija volt. Nem volt hozzá fogható senki sem a térségben. Ezt akkor az egész világ elismerte, ma a hazai közvélemény jelentős része még adós ezzel.
