Az 1990. július 12-ei kormányülésen Antall József érdemi hozzászólása a kormányülések szószerinti jegyzőkönyvezésével kapcsolatban
A következő két kérdést szeretném elöljáróban érinteni. Az egyik, hogy a jegyzőkönyv vezetésével kapcsolatban a következőt teszi a Minisztertanács jegyzője, Kajdi József államtitkár úr. Egyrészt a szó szerinti jegyzőkönyv lesz a hiteles. Tehát elkészül a szó szerinti jegyzőkönyv minden minisztertanácsi ülésről, amelyik mint hiteles jegyzőkönyv marad meg, amit mindenki megtekinthet. Felhívom a figyelmet, hogy ez a hiteles jegyzőkönyv marad az utókorra. A minisztertanácsi jegyzőkönyveket, aki tanulmányozta az elmúlt százegynéhány évben Magyarországon, az tudja, hogy ezek alapvető történelmi források. Ezt azért szeretném hangsúlyozni, hogy miután ez a szó szerinti jegyzőkönyv marad meg, ezért ezt a felszólalásoknál mind rövidségben, mind felelősségtudatban, mind egyéb vonatkozásban mindenki úgy vegye figyelembe, hogy amit itt elmond, az szó szerint rögzítésre kerül. A szó szerint rögzített szöveg kerül hitelesítésre, és az marad meg az utókornak és a jelenkornak is. Mivel magnetofon áll rendelkezésre, így nem lesznek olyan minisztertanácsi jegyzőkönyvek, mint amiket Bárcziházi Bárczy István jegyzőkönyvezése mellett a két világháború között magam is láttam, aki kitűnően tudott rajzolni, s hihetetlenül unta a minisztertanácsokat, s ennek következtében számtalan minisztertanácsi jegyzőkönyvből hiányzik a szöveg, de kitűnő karikatúrák vannak a miniszterekről. Ezt csak Kajdi Józsefnek ajánlottam a figyelmébe. A másik változat, az Összefoglaló, az csak a döntéseket tartalmazza majd, ami nem a teljes szöveget jelenti. Ez viszont természetesen külön is rendelkezésre áll. Helyesen mondtam el? Köszönöm.
(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. I. kötet 44-45. oldalán megjelent szövege)
