Az 1991. augusztus 29-ei kormányülésen Antall József érdemi hozzászólása a kárpótlási végrehajtási rendelet? módosításával kapcsolatban
Engedjék meg, mivel azt hiszem, hogy levéltárosdiplomával formálisan a Minisztertanácsban én rendelkezem, és gyakorló levéltáros voltam 1954-ben, amikor a Nagy Imre-féle politika következtében ott kellett kiadni a mesterlevelek másolatát, meg mindent. Emiatt fel kellett függesztenünk minden tudományos munkát. Tehát, amikor a levéltári törvényt? ezzel még kiegészítjük, bár tulajdonképpen erre se lenne szükség, de ha ezzel még kiegészítjük, akkor ez az egyik módja annak, hogy kötelezzük a levéltárakat erre a működésre. Tehát egyszerűen ezt egy levéltárban a levéltár igazgatójának kötelessége elérni. Utáltuk, hogy ezt kell csinálni, de csináltuk, mert volt egy időszak, amikor tudtuk, hogy ezzel mit szolgálunk. Ha most a levéltár igazgatója megkapja, és a levéltári törvény alapján – amit a Demszkynek is írtunk – megkapja, akkor igenis lehet ezt rendezni. Azt megakadályozni, hogy egy levéltáros ne találja meg az adott iratot, olyat nem lehet. Óriási segédletek állnak rendelkezésre. S van még egy, a miniszter úr figyelmét erre hívom fel: van levéltári szakfelügyelet. Tehát nem kinevezni kell. A levéltárost arra nem lehet rákényszeríteni, hogy Kovács Jánost megtalálja a polcon. De a szakfelügyelők viszont a miniszter alá tartoznak. A Közgyűjteményi főosztály alá tartozó szakfelügyelők azt ellenőrzik, hogy végrehajtják-e ezt. S ha panasz érkezik, a szakfelügyelő vizsgálja ki, odamegy a szakfelügyelő, aki szintén levéltáros, és a levéltáros szakfelügyelő kivizsgálja, hogy a levéltár a levéltári törvényben lévő közigazgatási szolgáltató feladatát ellátja vagy nem? Egy pillanat alatt meg lehet tenni. Ahol ilyet tapasztalunk, ott a szakfelügyelő jelentése alapján – az önkormányzatot is felhívva – fegyelmi vizsgálatot kell indítani, és az ügyészségnek akár feljelentést lehet tenni, hogy a törvényben foglalt kötelezettségének nem tesz eleget a levéltári igazgató. Hát vannak pontok, a jelen törvények erre elegendőek. És ha ehhez a minisztérium a szakfelügyeleten keresztül gyakorolja ennek az ellenőrzését, akkor ennyit lehet tenni. Egy-két ilyen ügyet kell csinálni. Azt nem tudjuk önmagában véve megakadályozni – ezt mint ténylegesen levéltárban dolgozó mondom –, amiről nincs nyilvános segédlet. Amiről nyilvános segédlet nincsen – ma már azért elég sokról van, hiszen az elmúlt évtizedekben ez a legrondább kulimunka volt –, ezek alapján meg lehet állapítani. De, ami nincs semmilyen nyilvántartásban, tehát ami csak emlékezetből létezik, ott nem lehet kötelezni. Hát ez olyan dolog, hogy erre hiába hozunk akármilyen jogszabályt, egy levéltáros mindig ki tud adni olyan igazolást, ha akar, hogy az adott anyag nincs a nyilvántartásban. Nem kívánom elmondani, hogy hogy kell ezt csinálni. Úgyhogy jogszabály mindenre rendelkezésre áll. Pontosan a Közgyűjteményi Főosztályon keresztül a művelődési miniszter tudja a szakfelügyeletet rákényszeríteni arra, ha megvannak a jogszabályok, hogy a levéltár ezt a feladatkörét ellássa.
(A művelődési miniszter szerint ennek végrehajtásához kevés a szakfelügyelő, így a levéltáros szabotálhatja a feladat végrehajtását.)
Hát szóval ilyen alapon erre millió példát lehet az államigazgatásból hozni, hogyha valahol ilyen típusú ügy van. Szóval egy területet nem érdemes úgy kiemelni, egyszóval túlbiztosításra nincs lehetőség. Arra van lehetőség, hogy az ügyfél forduljon ide, és akkor kell a szakfelügyeletet mozgósítani, ha a levéltár működésénél zavart látunk, vagy valamelyik levéltárral kapcsolatban ilyen panaszt kapunk. A szakfelügyeletet legfeljebb meg kell erősíteni, és a szakfelügyeletnek viszont fokozni kell ebben az időszakban a kiszállásokat, és vizsgálni kell a Kárpótlási Hivatallal együtt, hogy milyen panaszok érkeznek a Kárpótlási Hivatalhoz, amiben erre példa van. A szakfelügyelet ebbe az irányba működjék. A levéltárak pedig kapjanak egy körlevelet, hogy a tudományos munkaterveket is beleértve most teljes apparátussal ennek a jogszabálynak a végrehajtására álljanak rá. Nagyon utáltuk csinálni valahányan, de van, amikor ezt kell.
(A művelődési miniszter ellentmondásként felveti, hogy azért nehéz ezt végrehajtani, mert ellenérdekű embereknek kell ezt megtenni.)
Na, de hát azért kellene vizsgálatot folytatni. Abban a pillanatban, ha ilyet tapasztalunk, vizsgálat. Ez olyan dolog, ez a lényege a felügyeleti rendszernek, és ez a bankfelügyeletre is vonatkozik. Ha nem csinálja és kiderül, hogy valahol disznóság van, és közben van egy bankfelügyelet? vagy van egy szakfelügyelet – például levéltári –, hát ez a dolga a felügyeletnek. Tessék, akkor Szilvásy György tájékoztat arról, hogy történik egy ilyennek a végrehajtása. Ez is csak azért kell kiegészítésként, hogy még formális vita se lehessen a levéltárról.
(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. I. kötet 259-261. oldalán megjelent szövege)
