1992. év

Miután teljes létszámban vagyunk, és a parlament ülése is lezárult, kérdezem, hogy van-e még most általános jellegű előterjesztés. A bizottsági ülések is befejeződtek, tehát jön a parlamenti szünet. Az egyik kérésem az, hogy Kajdi államtitkár úr nagyon jól szervezze meg azt, hogy lássuk a miniszterek, kormánytagok és a politikai államtitkárok távozását, hogy biztosítani lehessen a nyár folyamán is a Kormány folyamatos működését, határozatképességét, valamint a tárcák képviseletét egyszer tárcaszinten, másrészt pedig miniszteri szinten.

(Boross Péter belügyminiszter megjegyzi, hogy tavaly a Kormány abban maradt, hogy aki belföldön nyaral, az a kormányülésre feljön.)

Természetesen ezt kérem, de hogy ehhez tartani tudjuk magunkat, ezt meg kell szervezni a gyakorlatban. Én el tudok képzelni olyan szituációt, hogy esetleg kormányülés szempontjából kihagyunk egy csütörtököt vagy valamit, ha valóban nem szükséges. Tehát önmagáért nem fogunk ülést tartani, ha egy mód van rá. Tehát ha nem szükséges, l’art pour l’art nem fogjuk összehívni a kormányülést, ezért elképzelhető egy kihagyás. Viszont fel kell készülni arra, hiszen ahogy sokszor elmondtuk már egymásnak is, váratlanul is kialakulhatnak olyan helyzetek, hogy politikai döntéseket kell hozni. Politikai szempontból ez a nyár egyáltalán nem biztos, hogy olyan csendes és békés lesz. Akár egyéb gazdasági, szociális vagy média- vagy mit tudom én, milyen szempontból, beleértve a kül- és belbiztonsági kérdéseket vagy gazdasági, pénzügyi stb. problémák merülhetnek fel. Tehát azért kérem a nyarat így felfogni, kihasználva azonban azt, hogy a parlament nem ülésezik. Ebből következik némi időnyerés is, legalábbis ez a nyár ezt is jelenti mindnyájunk számára. Egyben ez tehát azt is jelenti, hogy minden minisztériumban is próbáljuk meg a nyár ellenére a szabadságolások idején is a működőképességet jól fenntartani. Nem fordulhat elő, hogy szabadságra hivatkozva egy minisztérium bármilyen kérdésben ne tudjon azonnal válaszolni. Magyarul, a helyettesítési rendet felülről lefelé kérem nagyon szigorúan megtartani. A másik, amit szeretnék még újra megemlíteni az egy év tapasztalatai alapján, a parlamenti képviselőktől, bizottságoktól is igen gyakran kaptunk olyan információt, ami arra utal, hogy a Kormány képviselői ellentétesen foglalnak állást a bizottságok előtt. Ezt nagyon hangsúlyozom, hogy ez szintén a minisztereknek a feladata, hogy a parlamenti bizottságok előtt a Kormány képviselői nem folytathatnak, és ne ott folytassák le a vitákat. Azt várja el a kormánykoalíció és a parlamenti bizottságoknak a tisztikara, hogy a Kormány képviseletében szakmai szempontból megvilágító emberek egyértelmű állásfoglalást adó emberek legyenek. Lehetetlen dolog, hogy két-három tárca ott igen gyakran egymással ellentétes vitákba bonyolódik, ráadásul ott a lobbizás látszata is felmerülhet, amivel aKkormány tekintélyét csorbítják. Azok ellen a tisztviselők ellen, akik ezt nem egyeztetik előre, tehát akik nem a közigazgatási államtitkári vagy egyéb szinteken egyeztetik a vitás pontokat, hanem ott a bizottság előtt kezdenek vitákba, ami a legsúlyosabban elítélendő, azok ellen a minisztereknek a leghatározottabban fel kell lépni. Lehetetlen dolog, hogy ott a Kormány képviselői mást és különböző dolgokat mondjanak. A harmadik, ugyanide tartozó kérdés, hogy a közigazgatási tisztviselők, de sajnos kormánytagok részéről is már kiszűrődött – remélhetőleg újságírói tévedésekből úgy állítják be –, mintha a Kormány nem lenne egységes. Nem győzöm hangsúlyozni, a Kormány mint közjogi intézmény egy szervezet, a Kormány egy testület. kormánytag kormánydöntés után nem hivatkozhat tárcaszempontokra. Amikor a Kormány meghozza a döntését, meghozza a határozatot, onnantól kezdve kormányhatározat van és kormány-állásfoglalás. abszurdum az, hogy közigazgatási államtitkár nyilatkozatot tehet olyan tárgyban, amiben másik kormányszerv illetékes, adott esetben például a földművelésügy és a Kárpótlási Hivatal. Ezt nem teheti meg. Tessék leülni előre, és egymással tisztázni, de nem lehet, hogy a földművelésügyi miniszter majd szemmel tartja egy másik minisztérium hivatalát vagy szemmel tartja egyik tárca a másikat. Ilyet itt lehet, itt lehet egymásnak elmondani az ellenvéleményt vagy a közigazgatási államtitkárin vagy a szünetben vagy a Gazdasági Kabinetben, ott lehet vitatkozni, de nem a televízióban. Szóval itt kezd közjogilag és politikailag egy teljesen káros gyakorlat eluralkodni, ha ilyen híreket kivisznek, és ilyen ellentétekről csak nyilatkozgatnak. De itt nem is az ellentétekről van szó, hanem egyszerűen arról, hogy ezt nem lehet csinálni. Ennek van természetesen egy tartalmi része is, mégpedig az, hogy minden, ami jogszabályi alakot ölt, azon túl, hogy az Igazságügyi Minisztériumnak a jogegység érdekében nyilvánvalóan mindent tisztáznia kell, amiért egyben minden előterjesztő is felelős, ezt a jogalkotási törvény is előírja. Sajnos azt is meg kell mondani, hogy nem egy tárcánál nem nagyon erős a jogászcsapat. Itt is át kell gondolnunk, hogy mit tudunk tenni, mi a leterheltsége például az Igazságügyi Minisztériumnak, és más minisztériumokban a jogászok tényleg milyen felkészültséggel rendelkeznek. De az sem adhat okot arra, hogy ez kifelé úgy jelenjék meg, hogy a kormányzat képviselői még a kormánydöntés után is vitában állnak egymással. Hát kiröhög bennünket az ellenzék, és lehetetlen helyzetbe hozzuk a saját embereinket is a bizottságokban, és végül kifelé is a közvéleményben nagyon káros befolyást tesz.

(Balsai István igazságügy-miniszter kéri, hogy az se forduljon elő, hogy interpellációnál kormánytag nem fogadja el a minisztertársa válaszát.)

Hogy ez világos legyen, ha valaki a meghozandó döntést nem tudja a lelkiismeretével összeegyeztetni, és nem oly súlyú kérdésnek tekinti, amihez feltétlenül kell a szavazata, akkor inkább ne jöjjön be az ülésterembe vagy menjen ki, miután a tartózkodás, az is állásfoglalás. Vagy ezt megteheti a gomb meg nem nyomásával is, amit el is felejthet az ember, mint ahogy elő is fordul. Továbbá anélkül, hogy most bármelyik kérdésben, ami valóban felmerült, rá kívánnék térni tartalmilag, hiszen most már túl vagyunk rajta, és nem is kívánom vitatni, de nem fordulhat elő az sem, hogy Kormány által jóváhagyott előterjesztést a parlamenti bizottságban, esetleg két bizottság ellentétes álláspontját követően is anélkül, hogy a kormánytagok vagy a frakciók erről értesítést kaptak volna, az eredetitől eltérően adja meg a miniszter a miniszteri választ. Ez bármelyik tárcánál előfordulhat. Csak annyiban kívánok most erről beszélni, hogy összegezzük kvázi az elmúlt parlamenti év tapasztalatait. Ügyeljünk például arra, hogy minden ilyen esetben, hogyha frakcióálláspont van, a frakció megkapja a szavazás előtt a szükséges információkat, hogy mi történt, milyen indokkal, és a Kormány tagjai pedig pláne megkapják ezt, mert különben – és ez is az előbbi témakörhöz tartozik, úgyhogy ne is menjünk talán most ennél messzebbre – megint egy ilyen koordinációs zavar keletkezik. A másik kérdés, amiről már volt szó, hogy most a nyár folyamán fogjuk megszervezni Katona Tamás államtitkár úrral nemcsak a kormányimage kérdését, amit a Miniszterelnöki Hivatalon belül egy átszervezéssel kapcsolunk össze, hanem a politikai államtitkárok testületének legalább havi működését is. A nyár folyamán kell ezt előkészíteni, hogy mire a parlamenti időszak jön, addigra a politikai államtitkárok csapata készen álljon arra, hogy a parlament és a Kormány, valamint a parlament és a tárcák között nagyon intenzíven tudja tartani a kapcsolatot. A politikai államtitkárok elsősorban a minisztérium vonatkozásában helyettesei a miniszternek, de egyben parlamenti államtitkárok is, ahogy az angol elnevezésben is benne van. Nem győzöm hangsúlyozni, tehát a parlamenti államtitkárok felelősek azért, hogy pontosan ezek az ellentétek ne legyenek, ilyen esetek ne fordulhassanak elő, az ott lévő szakértők szereplését össze tudják hangolni a bizottságok előtt, és ugyanígy ennek a külső megjelenítését is a parlamentben és a Kormányban. Úgyhogy ezért célszerű, hogy legalább havonta a politikai államtitkárok is tartsanak egy konferenciát itt, és szükség szerint akár rendkívüli ülést is tarthatnak. Ez politikai szempontból stratégiailag legyen felépítve, hogy mire a tájékoztatásban előre kell mennünk, és fel kell készítenünk valamire az országot, addigra ők már minden ilyen információ birtokában legyenek. Egyéb olyan kérdésekről most nem kívánok részletesen szólni, amit önök a sajtóból vagy különböző hírforrásokból ismerhetnek, hiszen, úgyis tájékozódnak a tisztelt kormánytagok is. Viszont szeretnék még egy kérdést felvetni. Több követi jelentés és külföldi tapasztalat alapján még szeretném felhívni valamire a figyelmet. Az egyik ilyen, hogy a miniszteri látogatásokat követően igen gyakran elmarad a második fázis, a gyakorlati kivitelezés, értve ez alatt azt, hogy az azt követő visszaigazolások, projektgyártások stb. elmaradnak. Általános vélemény az a nyugati tárgyalópartnereknél is, akár politikusoknál, akár gazdasági embereknél, hogy Magyarországnak több lehetősége lenne, ha lenne egy projektkészlete, sokkal több pénzt és forrást tudnánk bevonni az országba. Nagyon hibás szemlélet, ha azt hiszi a Kormány bármelyik tagja vagy maga a Kormány, hogy valahonnan pénzt kell felhajtani, és ha már megvan a pénz, akkor utána majd mi adunk hozzá projekteket. Nekünk akár tízszeres projektkészletünknek kell lenni, és a projektkészletekkel kell házalnunk és ezekkel pénzt szerezni. Ne azt higgyük, hogy várnak bennünket a pénzek, és ezért majd megkeresnek bennünket. Nekünk kell kész projektekkel bombázni minden olyan szervezetet, minden olyan forrást, ahonnan újabb pénzt tudunk szerezni. Úgyhogy az ebben érdekelteknek erre külön felhívom a figyelmét, hogy készíttessenek célszerű és hasznos terveket, és utána, ha ezzel házalunk, akkor mindig nagyobb esélyünk van. Ez vonatkozik a Phare programtól(226) a közlekedési vagy egyéb, mindenféle programra, kulturális és egyéb területen is. Követek is jelzik, hogy vannak ilyen lehetőségek, sőt, más kinti szakértők is azt tanácsolták, hogy erre ügyeljünk, mert ha máshonnan jön ilyen igény, akkor ezt a pénzt megkapják a románok vagy mások. Továbbá van egy stratégiai, politikai kérdés is, ami a Kormány kifelé adott imázsa, vagyis az országimázs, amit szintén össze kell hangolni. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen képet adunk magunkról. Fontos, hogy csak vidám, pozitív képet adjunk, ahol azért a nehézségek ellenére is minden remek és nagyszerű, és ezekre hívjuk fel a figyelmet. Tehát azt, amit el akartunk érni, persze azt is, hogy nem volt más utunk, mint, mondjuk, a restriktív gazdaságpolitika egyik oldalon. A másik oldalon viszont a siker benyomását is nyilvánvalóan keltenünk kell, hogy ide jöjjenek, és itt befektessenek. Erre is több oldalról felhívták a figyelmet, hogy az amerikaiaknál is – nem annyira a németeknél –, másutt is olyan vélemények is kialakultak, hogy Magyarországon azért igazából sokkal jobban mennek a dolgok, ezért nem kell Magyarországot annyira támogatni, vagyis ne Magyarország legyen az elsősorban támogatott, hanem jobban kell ügyelni más országokra is. Szóval magyarul a helyes arány megtalálásáról van szó, hogy csak annyi jót mondjunk magunkról, amennyi ahhoz kell, hogy biztonságban érezhessék a befektetett tőkét vagy egyáltalán a jelenlétüket. De ugyanakkor nem szabad túl rózsaszínbe festeni a helyzetünket, mert abban az esetben azt mondják, itt jól mennek a dolgok, ezért akkor most foglalkozzunk például a sokkal súlyosabb helyzetben lévő Lengyelországgal vagy Szovjetunióval vagy egyéb országokkal, és elhanyagolnak bennünket. Tehát az egyoldalú vidám képnek a bemutatása sem lehet. Én ezért nagyon határozottan a nyugati kormányfőkhöz írott leveleimben, a sajtóban, és mindenütt másutt teljesen egyértelműen elmondtam, hogy igenis kétesélyes játékról van szó. Igenis fennáll a veszélye annak, hogy Ma -gyarországon is a kommunista nómenklatúra – amely más formában, de igenis itt van, jelen van – feláll, feltápászkodik, elszemtelenedik. Ez így van, és ennek megvannak a jelei. Ezt a jelenséget igenis mindenkinek tudnia kell. Ez be fog kerülni a hét fejlett ipari ország tárgyalásainak napirendjére is. Ez a veszély itt is fennáll, és még jobban fennáll a többi országban. Ezzel számolnia kell a Nyugatnak.

A Gazdaságkutató Intézet megszüntetésével? kapcsolatban.

(Az előterjesztés szerint a megszüntetésre kerülő Gazdaságkutató Intézet jogutódja a Központi Statisztikai Hivatal lenne, amely a gazdaságkutatók bizonyos rövid távú előrejelzésével kapcsolatos feladatait meg tudná oldani.)

A kérdés most az, amit még a tisztelt Kormánynak fel kívánok tenni, hogy mi az a háttérkutató és információs intézet vagy mi az a hátterünk, amelyik a továbbiakban is működik? Mert jól tudjuk, hogy eddig magunk működtettük a Közvéleménykutató Intézettől kezdve a Gazdaságkutatóig azokat az intézményeket, melyeknek kiváló tagjai hetente valahol egy nyilatkozattal a kormányzattal szemben – hogy úgy mondjam –, a magunk pénzén tették meg a nyilatkozataikat. De emellett most a kérdésem az, hogy hogyan lesz a kormányzat ellátva azokkal a gazdaságkutatási információkkal, adatokkal, kutatási eredményekkel, amelyeket korábban a Tervgazdasági Kutatótól, ami a pénzügyhöz került, az Ipargazdasági stb. kaptunk? Van-e most akkor ennek egy bázisintézete? Ez a kérdésem, hiszen ez két év óta tárgya a vitáknak.

(A pénzügyminiszter válaszol, és kijelenti, hogy egy hónapon belül Kormány elé kerül egy előterjesztés egy gazdaságpolitikai és stratégiai kutatóhely létrehozásáról.)

Van-e értelme akkor annak, hogy itt valóban egy összevont, koncentrált intézmény álljon rendelkezésre? Szerintem van, és ezt a Kormány megalakulása óta mondom el körülbelül személyesen is, azt hiszem, már tizedik alkalommal. Már Rabár Ferenc minisztersége idején felmerült az a kérdés, hogy koncentrálni kell valahova egy ilyen gazdaságkutatót. Akkor merült fel, hogy a Statisztikai Hivatalnál megszüntetve lett egy ilyen. Tehát ez egy nagyon régi kérdés, hogy kell egy stratégiai távlatokban is gondolkodó, de a Kormányt folyamatosan megfelelő szakmai anyaggal ellátó intézmény. Az egy másik kérdés, hogy bizonyos konkrét feladatokra nem érdemes egy állandó, bürokratává váló vízfejet fenntartani, hanem azokat meg kell rendeltetni, de az agytrösztnek valahol együtt kell lenni, aki akár a megrendelést elkészíti. Szóval, hogy világos legyen, nem olyan közgazdászra van szükségünk egy kutatóintézetben, aki nekünk szépeket mond, hanem a legnyersebb elemző, de lehetőleg olyan, aki egy nappal előbb nem viszi a sajtó elé, és adja ki, és csak utóbb küldi meg nekünk, mint ahogy ezek a kormány-kutatóintézetek jeles alakjai csinálták. Akkor én a következőt javasolnám. A módosításokkal egy határozati javaslatot hagyjon jóvá a Kormány, és egyidejűleg a pénzügyminiszter urat kérje fel és kötelezze arra, hogy erről az új gazdaságkutatói, stratégiai intézet vagy nem tudom milyen műhely jellegű intézmény – majd megmondja, hogy minek fogja nevezni – felállításáról hozzon egy előterjesztést. Ezt kell most meghozni egy hónapon belül. Ugye nem szabad elfelejteni, hogy a régi Magyarországon olyan műhelyek voltak, mint például a GYOSZ Gazdaságkutató Intézet.? A KSH-tól kezdve itt volt néhány ilyen intézmény, és nem beszélve az egyetemről. fontos lenne, hogy a Kormány az ilyen intézmények elemzéseit felhasználhassa, de ezek a típusú intézmények megszűntek, nem beszélve arról, hogy ezeknek a szakemberei lehetőleg elmennek külföldi előadások tartására. Ami pedig Kádár miniszter úrnak a megjegyzését illeti, azzal én egyetértek, hogy ezek a szakemberek erre a mostani helyzetre gyakorlati gazdaságpolitikai, gazdaságfilozófiai értelemben kritikailag fel voltak készülve, de arra, hogy az ipari országok és a harmadik világ között egy ilyen szituációban mi ennek az átmenetnek a tartalma, arra már nincsenek elképzelések. Erre már nem volt felkészülve sem a tudomány, de erről még az erre vonatkozó szakirodalomban is meglehetősen kevés jelent meg. Mondjuk, jellemző a németek problémája, akik ugye most ezt az egyesítés során nagyon közvetlenül érzékelik. Tegnap az egyik német volt miniszterrel beszéltem, aki a többiekkel együtt mind Kelet-Németországba vannak vezényelve, és Kelet-Németországban támogatják az ott lévőket, akik kérik is a segítséget az államigazgatástól kezdve minden területen. 600 ügyvédet vezényeltek most át például Kelet-Németországba a jogrenddel összefüggő problémák megoldására. Csak egy agrárpéldát mondtak, Mecklenburg esetét. Mecklenburg mindig junker? nagybirtok volt. Jellemzően a nagybirtokrendszerből egyenesen átment szocialista kollektív gazdaságokba. Most megpróbálták úgy átszervezni, mint ahogy Németország más részeiben ez jól kialakult, hogy 50-100 hektáros parasztgazdaságok legyenek, de ez ott egyszerűen nem megy, teljes csőd. Senki nincs, aki erre képes lenne. Egy-egy munkafolyamatra szakközépiskolában kiképzett munkaerők állnak rendelkezésre, és míg korábban Mecklenburg Németország hagyományos élelmiszer-raktárbázisa volt, az most teljes csődben van. Most ezt tekintik az egyik legsúlyosabb állapotban lévő valós problémának. A problémáinkat nekünk is érzékeltetnünk kell mindig a közvélemény felé. Akkor a határozatot meghoztuk, és akkor megköszönöm Vukovich elnök úrnak, és hát kérjük akkor a jó együttműködést továbbra is.

A miniszterek munkáltatói jogával kapcsolatban.

(Az alaphelyzet az, hogy a minisztériumban a hivatal vezetője a közigazgatási államtitkár, ezért a munkáltatói jogokat is általában ő gyakorolja. Az előterjesztés viszont bizonyos szervezeti egységek feletti munkáltatói jogot a miniszternek ad át.)

Én azt hiszem, hogy az a szisztéma, ami a közigazgatási államtitkárnak ezt a bizonyos head of office? funkciót megadja, hát az logikus értelemben eleve meghatározza, hogy mi az, amire az kiterjed. És utána jön a politikai felelősség és a miniszter és politikai államtitkár közvetlen a munkatársaira vonatkozó feladatkör. Mivel a miniszter viseli a felelősséget, tehát a kettőnek ezért kell együtt lennie, az egyik a parlamenttől delegált miniszter politikai felelőssége, a másik pedig maga az apparátus feletti felelősség. Ennek a működésén alapszik egy parlamentáris demokrácia és felelős kormányzás.

(Surján László népjóléti miniszter feleveti, hogy a miniszterek rendszerint megkapják kritikaként azt, hogy a minisztériumukban ki a főosztályvezető, ki a portás, miközben az ő kinevezésükhöz semmi közük sincs.)

Mielőtt továbbmegyünk, ez egy bizonyos hierarchia. Én a régit ismerem jobban, hogy meghatározott fizetési osztályig volt mindig a miniszteri kinevezés, ahogy a helyettes államtitkárinál vagy az államtitkárinál ma is fennáll ez, legalábbis előterjesztéssel a kinevezés. Ferenc József először még a nyolcadik fizetési osztályig maga nevezett ki, de utána a miniszteri segédtitkárig már a miniszterek neveztek ki, tehát az államtitkárokkal egyetértésben vagy előterjesztésben, a politikai felelősséget tehát egy bizonyos funkcióig vállalva. Nem tudom, én most erre nem emlékszem, a köztisztviselői törvényben ez most hogy van szabályozva?

(Válaszként hangzik el, hogy a törvény szerint a közigazgatási államtitkár kinevezési jogköre ez.)

Na most a világon nincs olyan, hogy egy adott kormány – produkálni tudom a kinevezési okmányokat – egy bizonyos funkciótól, tehát, mondjuk, a 8. fizetési osztálytól számítva vagy 7.-től, ezt meg lehet határozni, hogy ne a miniszter nevezne ki. A bürokrácia növekedésével a gépírónőt vagy a díjnokot természetesen nem nevezte ki mindegyiket a miniszter, de, mondjuk, a mai struktúra szerint az osztályvezetői vagy bizonyos funkcióig a kinevezés a miniszter aláírásával történt. Tehát elképzelhetetlen volt, hogy egy miniszteri osztálytanácsost a miniszter tudta nélkül neveztek volna ki. Tehát akkor, ha ez ilyen problematikus, akkor a közigazgatási szakembereknek meg kellene nézni, mert a világon nincs így, se a nyugatnémet, sem más demokráciában. Jogállamiság kérdése és a miniszteri felelősség kérdése, hogy meddig terjed ki a kinevezési jogkör, és persze természetesen nem valamennyi tisztviselőre vonatkozik.

(A belügyminiszter szerint a célszerűség vezérelte ezt a jogi szabályozást.)

A célszerűség? Én azt tudom erre mondani, hogy a politikai és államigazgatási célszerűség nyilvánvalóan korlátozottan teszi indokolttá, hogy meddig foglalkozzék közvetlenül vele a miniszter, viszont egy bizonyos beosztásig indokolt, hogy igenis közvetlenül a miniszter foglalkozzék a kinevezésekkel. Ha nem így van, akkor ez rosszul van. Kérem szépen, én ezért javaslom, mert a jogászoknak ez egy óriási lehetőséget is ad, hogy ezt a normaszöveget elkészítsék. Tehát akkor én azt kérem, hogy mindezeket a szempontokat, amiket felvetettünk, tehát hogy ragaszkodva az Alkotmányhoz, ragaszkodva a jogalkotási törvényhez, mindenhez ragaszkodva, és természetesen a köztisztviselői törvényhez és ragaszkodva ahhoz az alapelvhez is, hogy a miniszternek módjában legyen nyilvánvalóan a magasabb beosztású vagy bizonyos kategóriáig a kinevezésre, de az államtitkárral egyetértésben, annak előterjesztésére, tehát ez is benne legyen. A miniszter és a politikai államtitkár viszonya az világos, az egy egymással összefüggő parlamenti delegáltságot jelent fölülről. Tehát ennek következtében a politikai államtitkárnál ez nem jelentkezhet mint külön munkáltatói funkció. Tehát ebből következik az egésznek a lényege. Ezt kérem érthető magyar nyelven és jogilag akkor megfogalmazni, és aztán az illetékes miniszterek aláírják és kiadjuk. Megadja a Kormány a felhatalmazást? Köszönöm szépen.

A Kormány üléseinek 1992. II. félévi munkatervi javaslata vonatkozásában a jogalkotási szintekkel, a törvényalkotási igényekkel, illetve annak nehézségeivel kapcsolatban.

Szóval ehhez annyit szeretnék azért hozzátenni, betervezhetjük ezeket a törvényeket hosszú távon, de ha nem tudjuk keresztülvinni, ezért, ha valamire lehetőség van, hogy szabályozzuk kormányszinten, ha van ehhez olyan törvényi keret, amire támaszkodhatunk, akkor kormányrendeleti szinten vigyük keresztül, vagy csak módosítsuk az adott törvényt. Egyszerűen a parlament fogadóképessége, a parlamenti viták hossza nem teszi lehetővé mindezeknek az elfogadását. Ma Magyarországon, hogy gyorsan menjen a szükséges jogszabályok elfogadása, jobban jár például az állategészségügyi terület, ha ez gyorsan keresztülmegy egy kormányrendeletben, mint hogyha most a törvényhozásra várakozunk, bár most még nem tudjuk, hogy keresztül tudjuk-e vinni ilyen jogalkotási szinten. Szóval az a nagy baj a jogi hierarchia mellett egy ilyen átmeneti időszakban, amikor a gyors törvénykezés ideje kellene, hogy legyen, hogy minden szakma presztízskérdésnek is tekinti, hogy alkot egy kódex jellegű törvényt. Ez a problémánk. A halászat, vadászat is legalább annyira fontos, hogy mindenképp törvénynek kell szólnia róla? Miért, Jagellók? alatt is már volt vadászat.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. I. kötet 326-334. oldalán megjelent szövege)