1991. év

 

Soha nem célszerű arra törekednünk, hogy kirobbantsák.

 

 

Abban az esetben is, nekünk az a dolgunk, hogy a konfrontációt elkerüljük mindaddig, amíg tisztességes eszközökkel lehet tárgyalni. Amikor viszont már a konfrontációra kerül sor, arra viszont nagyon fel kell készülnünk. Tehát a tárgyalási stratégia a konfrontáció elkerülése szilárd pozíciókból, amennyire lehetőség van. Tehát erre törekedjünk. Úgyhogy ezt kérem szubjektíve is a tárgyaló delegációtól, hogy ne a konfrontáció elősegítése érdekében tárgyaljon, hanem a konfrontáció lehetséges elkerülése végett, mivel kiszámíthatatlan ma mindenféle konfrontáció. A konfrontációt Thatcher vállalhatta a bányák átalakításához,? ugyanis egyévi szénkészlete volt, ráadásul Lengyelországot ez lendítette akkor fel, mert sztrájktörő módon szállították a lengyel szenet, és a brit lovas rendőrség és a bobbyk? is kitűnőek és szilárdak. Ezt vállalhatta jól előkészítve. Úgyhogy két évig készült fel rá az angol bankrendszer is. Tehát lehetséges egy ilyen konfrontációra felkészülni, de mi nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a konfrontációt válasszuk még. Közben az is fontos, hogy a másik szakszervezetekkel is tárgyaljunk, de egyértelműen nem lehet stratégiai cél a konfrontáció. Az egy olyan szituáció, amikor már nincs más választás, akkor viszont elkerülhetetlen a konfrontáció.

 

 

Ez azt jelenti, hogy az utolsó amnesztia az időbeli határvonal. Ezt el tudom fogadni, ez egy indokolt dolog lehet, hogy az 1963–as amnesztiáig mint főszabály, és kivételesen azért egyénileg lehessen kérni, ha valaki egészen különleges szerepet játszott, de hangsúlyozom, hogy csak egyénileg. Van egy–két ilyen eset, de az kivétel. Egyébként a megfogalmazásnál kérem figyelembe venni az olyan eseteket is, mint például – abszolúte nem személyi érintettség miatt mondom, pláne most már semmilyen vonatkozása nincs, de – lehet olyan egyetemi hallgató, (ez konkrét személy) aki például a Dráván a lengyelek átszöktetését végezte 1942–43–ban. Tehát tulajdonképpen nem állt ellen – Magyarország szuverén volt –, de mégis letartóztatták, fél évet ült Kistarcsán. Szóval azért ez bonyolultabban jelentkezett abban a szituációban, és ’44. március 19–e után már le volt csukva. Az általam említett kivételt pedig bizonyítani kellene. Szóval, hogy itt ne két ember igazolja egymásnak, hogy mit csinált, és ez alapján legyen elfogadva, hanem ténylegesen bizonyítva. Hát ezek a cselekvési lehetőségek vannak. Egy példa csak, ami viszont nem igényel bizonyítást, mert tény, Franciaországban a franciák által deportált zsidókat mentett a Vichybe akkreditált magyar főkonzul.? A magyar konzul mentette őket a franciáktól Magyarországra. A háború alatt Franciaországból sok zsidó és mások jöttek így ide. Ez megint ’44 előtt volt. Szóval egy csomó ilyen esetet lehet itt felhozni. Még külön kitérve a fogalmakra. Nemzeti ellenállási mozgalom abban az értelemben Magyarországon nem volt, ahogy a partizánok Lengyelországban, vagy akár a Tito esetében. Azért van még egy kérdés, mégpedig az, hogy feltétlenül használjuk-e a „fasiszta” szót ilyen, az elmúlt évtizedekben kialakult formában. Magyarországon ez szerintem mindig inkább a hitleristát vagy nácit, a nácizmust jelentette. Ez a „fasiszta” szó, ez így lejáratott, ha pedig Mussoliniról van szó, akkor megint egy kicsit másképp jelentkezik. Nemzeti szocialista, ez a pontos. Nemzeti szocialista és kommunista, és akkor még jó is.

 

 

Akkor azt lehet csinálni, hogy a totális diktatúrákkal szembeni fogalmat használjuk, amibe beletartozik a nemzeti szocialista, a kommunista stb. is.

 

 

 

Ezek a sétáló karhatalmisták, azok önkéntesek voltak, és tiszti különítmény jelleggel mentek. Az már egy másik kategória volt, hogy egy-két olyan alakulatra is kimondták, amire csak kitalálták, hogy hűséges maradt, ilyen volt a kalocsai, meg nem tudom még, egy–kettő.

 

 

Mindenhol volt egy–két ilyen alakulat, amit kikiáltottak végig hűségesnek, és akkor azok bennmaradtak. Úgyhogy azok kaptak ilyen címeket. A történelem egyébként ismétlődik, ugyanis volt olyan Wehrmacht–? alakulat ’39-ben, amelyikben egy ezredre azt mondták, hogy jelentkezzék együttesen a Waffen–SS–be.? Így szervezték a Waffen–SS–t. Tehát volt olyan Wehrmacht–alakulat, amelyik egy az egyben átment a Waffen–SS–be. Az aztán kérdés utólag, hogy egy diktatúrában egy német parasztgyerektől elvárható–e az, hogy ha azt mondják neki, hogy most lépjen át egy másik katonai testületbe, ő azt megtagadja. Hát ugye ezek azok a határesetek, ahol nem lehet könnyen dönteni. Egyébként körülbelül ’56 májusáig, júniusáig terjedt az utcai banditizmus a karhatalmisták részéről, és akkor le is szerelték őket, illetve akkor már regulárissá váltak. Úgyhogy, ha valaki véletlenül azzal büszkélkedik, hogy május–júniusig volt csak karhatalmista, az nem véletlen.

 

 

Határozottan az a véleményem, hogy a Bizottság csak együttesen vizsgálódhat, és minden csak a Bizottság együttes döntése alapján történhet. Mert ezek óhatatlanul kopóvá fognak válni, egyszerűen a vadászkutyaösztön felébred bennük, és magánszórakozásból elkezdenek nyomozni. Kérdésem az, hogy ebben az anyagban hol van az, amit én az egészben a legfontosabbnak tartanék erkölcsileg, tehát hol van módjában – függetlenül a funkciójától és egyébtől – valakinek ezt az egészet úgy feltárni, hogy lehetőséget kapjon arra, hogy elmondja, hogy őt hogy zsarolták, és elmondja azt, hogy milyen körülmények között került erre sor.

 

 

Igen, de ha ő történetesen nem tölt be olyan tisztséget, funkciót, ami alapján a vizsgálat alá esne. Itt élnek emberek, akik zsarolással lettek beszervezve. Egy ilyen embernek hol lesz az a hely, ahol elmondhatja, hogy őt hogyan zsarolták meg? Ezt ki akarja adni magából, de ez mégsem annyira egyszerű, mint amilyennek elsőre hangzik. Itt van olyan ember, aki például a családjával nem akarja közölni, de retteg attól, hogy valaha rájönnek, és ő úgy hal meg, hogy nem mondhatta el, hogy erre hogy került sor. Hogy nem mondhatja el azt, hogy ő valóban aláírta, és ő mit csinált, vagy mit nem csinált. Szóval itt nem a történész emlékeim miatt tartom fontosnak csak, hogy ezt leírja, aki ezt a gépezetet ismeri, és azt, hogy ez hogy volt, hanem ezzel szemben itt vannak közöttünk, itt élnek emberek, akik ezen keresztülmentek, és ezt megtették, de hogy hogy, az egyáltalán nem mindegy. Én tényleg nagyon sok ilyen emberrel találkoztam, és a miniszterelnökségem óta is nagyon sok ember keresett meg, akik ellenem vagy reám jelentettek. Van olyan, aki több mint 30 éven keresztül jelentett rólam és megkeresett. Van olyan, aki végig jelentett. El szeretné valahol mondani, hogy megkönnyebbülhessen azáltal, hogy elmondhatja a múlt rendszer galádságát és mindezt, az egész gépezet működését, miközben ő nem akar lenni se polgármester, semmi. De nyugodtan szeretne élni, hogy ő mindezt leírhatta, elmondhatta valahol. Szóval kellene erre egy hely azért, ahol ezt megteheti. Én ezt már elmondtam. Tényleg évtizedek óta ezek az emberek megkeresnek engem, akiket ugye erre megfogtak, rákényszerítettek. Egy csomó öregember van közöttük, aki ezt végig csinálta, és jelentgette a külföldi levelezését, meg nem tudom, micsodát. Ilyen dolgokat szeretne elmondani. Most úgy érzi, hogy van esetleg róla egy karton, vagy valami, ezért el akarja mondani azt, hogy ő vállalta. Vannak olyan esetek is, hogy miután Magyarország hivatalosan nem folytatott hírszerző tevékenységet mondjuk más varsói szerződésbeli ország ellen, hiszen meg volt tiltva, ezért beosztották a III/III–asba. Vagy amikor elkezdték egyes szomszéd országokban a magyar ügyekben a tájékozódást, van olyan, akit igenis beosztottak a III/III–asba, holott nem III/III–as funkciót töltött be, sőt még azt is kikötötte, hogy nem ilyen jellegű tájékoztatást ad. Sokszor kifejezetten egyetemi hallgatókat küldtek Erdélybe, hogy az ottani magyar szituációkról tájékozódjanak és adjanak jelentést. Szóval ez egy infernó. Szóval ezt valahol, túlmenően azon, hogy most megállapítjuk, hogy ez akar lenni, az akar lenni, amaz akar lenni, és ezt beírja, ezen túl kell egy lehetőség arra, hogy ezeknek az embereknek, akik nem akarnak semmik lenni, legalábbis olyan tisztséget elvállalni, ami majd a törvény hatálya szerint a vizsgálandó személyi kört jelenti, a lelkükön könnyíthessenek. Egyébként nem minden III/III–as ügynöknek van aláírt jelentése. Ez nem így működött. Ez úgy működött, hogy az eszpreszszóban találkozott a kapcsolattartójával, és egy noteszba diktálta, a kapcsolattartó pedig a noteszba szépen beírta, amit elmondott neki a delikvens, és abból készültek a jelentések. Tehát, ha valaki el akarja mondani a vele történteket, és azt, hogy ő mit csinált, ennek a mechanizmusát is ki kell dolgozni, és be kell ebbe építeni.

 

 

Törvényi szabályozást azért igényelne, mert ha nincs meg a hely, ahol ő elmondhatja, akkor erre nem adtunk lehetőséget. Többen elmondták nekem, hogy behívták őket az útlevélosztályra, és akkor elbeszélgettek velük, vagy behívták a tanácsba, behívták a hadkiegészítőre, elbeszélgettek velük, vagy elhívták egy presszóba, és a beszélgetésüket végig leírták. Ők nem tudják, hogy őróluk mi van ezekben. Ez izgatja őket, nem tudják, mi van róluk, ebből mi maradt meg. Ő nem célszemély volt, vagy esetleg egyszerre volt célszemély, de közben elbeszélgetett és kikérdezték. Esetleg nem írt alá egy büdös sort sem. Ezt meg lehetne úgy fogalmazni, hogy lenne egy ilyen hely, akár – most ezt hasból mondom, bár már mondtam máskor is – az Alkotmánybíróság Titkársága, vagy valahol, ahol letétbe helyezheti 50 évre, 25 évre, hogy mi volt. És kérem szépen, Toldy Ferenc maga végig jelentett a Bach–korszakban, ettől még Toldy Ferenc utca van. Toldy Ferenc valóban jelentge-tett, de mindenkiről jó jelentéseket írt, ezért aztán mindenki nagyon megköszönte neki a kiegyezés után, sőt az Akadémia titkáraként még nagy becsben is tartjuk. Jelentett. Deák Ferenc körül mindenki be volt szervezve, az inasától kezdve mindenki. Ferenc József 1867–ben fekete tussal az iktatókönyvekben a neveket is kiszedette.