1991. év

(Surján László népjóléti miniszter bevezetőjében közli, hogy ennek elkészítésére egy országgyűlési határozat kötelezte a Kormányt. Az anyag javaslatot tesz a társadalombiztosítási rendszer átalakítására.)

Felmerültek valóban olyan elvi, eszmei filozofikus kérdések, hogy milyen modellt akarunk. Azt hiszem, anélkül, hogy most itt megpróbálnék valamilyen igazságot tenni, vagy valamilyen kompromisszumot kötni, az biztos, hogy két szakaszban képzelhető csak el Magyarországon az egész társadalombiztosítási rendszernek az érvényesítése. Hogy ezt jogszabályilag, törvényben hogy oldjuk meg, az egy külön kérdés. Egyik oldalon a modellnek valami olyannak kell lennie, amelyik megfelel a nyugat-európai rendszereknek, ha valóban egy európai közösségi csatlakozást veszünk belátható időn belül alapul. Én ezeket nem ismerem, nem értek hozzá. Tehát ebbe beletartozik nyilvánvalóan egy nagyon széles skála, hiszen a tervre épülő angol társadalombiztosítási rendszer vagy az olasz vagy a spanyol között biztos, hogy önmagában is nagyon nagy különbségek vannak. De mégis ez kell, hogy kiindulópont legyen. Kell, hogy legyen erre az Európai Közösségen belül egy valamilyen elképzelés, és szerintem összecsiszolódtak az elmúlt évek során ezek az országok annyira, hogy legalábbis ennek az irányvonalát figyelembe kell, hogy vegyük. Ez az egyik. A második, ami itt a társadalombiztosítás egészében felvetődik, ez a bizonyos pluralizmus kérdése, tehát az, ami volt OTI? és minden egyéb foglalkozási ágak, ágazatok, hogy ebből a megmaradtakon kívül lehet-e ebben az irányban még valamit lépni. A következő kérdés az, hogy mit tudunk egy olyan társadalomban tenni, amely ahhoz nem elég gazdag, hogy mondjuk, a ’60-as évek, vagy ’50-es, ’60-as években kibontakozott, úgynevezett jóléti állam koncepciójából induljunk ki. De a másik oldalon felvetődik az a kérdés, és erre utaltam korábban, hogy mit bír ki a mai magyar társadalom. Tehát az fel fog vetődni, amire Kupa Mihály utalt, hogy az elkövetkező évben a gazdaságpolitikai, szociálpolitikai stratégiánknak egy olyan piacgazdaság felé kell mutatni, és ezt egy olyan szociális intézményrendszerrel kell alátámasztani, amelyik valóban egy mobil, működőképes gazdaság mellett képzelhető el. De ezt a stratégiai célt könnyebb megfogalmazni. A másik kérdés. Most három éven belül mit bír ki ez a társadalom. Itt az alapvető kérdés az mindig, hogy a jelen állapotot alapul tudják venni, hogy attól nem vonunk meg, hanem differenciáltan adunk, és differenciáltan biztosítunk különbségeket, az egy világos modellváltásnál érthető. De az a kérdés, tulajdonképpen, hogy egy aránylag – még a középrétegeket is figyelembe véve – alacsony szinten, alacsony jövedelemszinten élő országban hogy tudunk megvonni a jövedelemből, hogy tudunk a juttatásokból megvonni, hogy tudjuk csökkenteni a juttatásokat. Ez tulajdonképpen az a problémakör, amit nekünk össze kell egyeztetni, és ami tudom, hogy majdnem lehetetlenség. És azt hiszem, hogy a tervezet előkészítői, és ebben biztos vagyok, hogy az eddigiekre, az eddigi szerkezetre, struktúrára ezért támaszkodtak, és nem hiszem, hogy egyszerűen csak azért, mert egy apparátus ezt gyártotta le, hanem azért, mert nagyon nehéz vállalni azt, hogy emberektől és társadalmi csoportoktól megvonjuk mindazt, amit eddig kaptak. Azt már, hogy utána nem egyformán adunk, és különbséget teszünk jövedelmezőségi kérdésekben, az világos. Tehát azt hiszem, ha már elhangzottak itt az elméleti és filozofikus kérdések, akkor ezeket azért le kell szögeznünk. Még egyszer mondom, az egyik, hogy az európai modell különböző formáit mennyire sikerül tanulmányozni, mert ez alapkérdés, és hogy egyezik-e valóban a szociális piacgazdaságnak az ismérveivel. Mennyire van esély differenciált rendszerre, akár önálló autonómiákkal. Mennyire van komoly bázisa annak, hogy ezek minél függetlenebbek legyenek vagyonnal és egyébbel. Ez valóban egy hatalmas intézményrendszer óriási vagyonnal, és annak működtetése közismert, hogy mivel jár, és hogy milyen eredményekre vezet. Hát mindezeket alapul véve kell az új struktúrát kidolgozni. És még egyszer: ez a bizonyos kettős funkció, hogy egy virágzó és működő szociális piacgazdaság – amit álmodunk 1997-re, vagy ’98-ra – akkor mi lenne a jó, és hogy lehet most három év alatt ezt a dolgot végrehajtani és keresztülvinni úgy, hogy ne robbanjon a társadalom. Ez ebben a politikum. Hát ezt szerettem volna elmondani, és ebben kérem mind a gazdaságpolitikusok, mind a pénzügyi szakemberek, a Pénzügyminisztérium, a Nemzeti Bank álláspontját. Stratégiai értelemben egyértelműen erre kell felhívni a figyelmet, és ezt kell szem előtt tartani. A másik kérdés, hogy a gazdaságpolitika és a szociálpolitika kérdését hogy tudjuk úgy összeegyeztetni, hogy a belügyminiszter nyugodt maradhasson.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. I. kötet 630-632. oldalán megjelent szövege)