Az 1992. szeptember 17-i kormányülésen Antall József érdemi hozzászólása azzal kapcsolatban, hogy az NGKM helyettes államtitkára elhárító tartalmú nyilatkozatot tett Bush elnök szabadkereskedelmi megállapodás kötésére irányuló felvetésére
(Jeszenszky Géza külügyminiszter veti fel, hogy a jövő héten Kupa miniszter úr más kollégákkal együtt tárgyal Washingtonban,? és ezzel egyidejűleg jött Bush elnöknek a Szabadkereskedelmi Egyezményre vonatkozó ajánlata.? A miniszter úrnak kellene ismerni a Kormány álláspontját, annál is inkább, miután a Magyar Hírlapban már megjelent, nem a Kormány álláspontja, de az, hogy Major NGKM államtitkár-helyettes úr már viszszadobta ezt a javaslatot.)
Antall József: Én is olvastam ezt, csak elfelejtettem a Majort figyelmeztetni, hogy általában azért ezt a nyilatkozási mániát be kéne fejezni, különösen bizonyos szinteknél, ahol kifejezetten politikai kérdésről van szó. Ezek szakmailag lehetnek indokolt álláspontok, de a szakmailag igen gyakran nagyon indokolt, elemző, bölcs álláspontok a politikában ha elhangzanak, hülyeséggé alakulnak át. Na most ennek következtében, ebben a kérdésben nyilvánvalóan arról van szó, hogy Bush elnök tesz egy kijelentést, ami elsősorban a kelet-európai eredetű választóknak szól. Ez az egyik kérdés. A második kérdés, nyilvánvaló, hogy az Európai Közösség hosszú időre tervez az európai integrációval, ezért e pillanatban ez valóban nehezen egyeztethető össze, ha sor kerül az európai integrációra. Tehát miután azt is 2000-re helyezik kilátásba, tehát erre egy olyan nyilatkozatot tehet egy ország, hogy nagyra értékeljük Bush elnöknek az ez irányú szándékát, és Magyarországon az Egyesült Államoknak a szabadkereskedelmi javaslatát, összefüggésben az európai integráció problémakörével, természetesen örömmel vesszük. Ezzel ellenétes nyilatkozat után ezzel nem lehet mit kezdeni. Csak ennyit lehet erre mondani. Szóval ezek olyan dolgok, hogy nem lehet mindent a politikusnak megtenni. Amit elemezhet egy újságíró, egy politológusnak nevezett állatfajta, azt politikusok nem nyilatkozhatják le, még akkor sem, ha igazuk is van, mert vagy jogi kötöttség, vagy politikai célszerűség miatt vagy egyéb szempontból nem lehetséges. Egyébként azt hozzá lehet tenni, hogy az átmeneti időszakban is különösen fontos számunkra, tehát amikor az átmeneti időszak van, a társulás időszaka, hogy a magyar gazdaságot minél több lábra állítsuk, és egyéb kedvezményeink lehessenek, ezért nagyra értékeljük az amerikai piacot is. Tehát pozitív dolgokat, más dolgot kell rá mondani, mint amiről a történet eredetileg szólna.
(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. II. kötet 382-383. oldalán megjelent szövege)
