1993. év

(Latorcai János ipari és kereskedelmi miniszter ad rövid tájékoztatást a tárgyalásról és arról, hogy mely kérdésekben körvonalazódik a megegyezés a villamosenergia-ipari dolgozók és nyugdíjasok tarifakedvezményére vonatkozóan.
Többen hozzászólnak, támogatva azt, hogy ezt a szerencsétlen helyzetet mielőbb meg kell oldani, hogy a feszültség ne eszkalálódjon.
Csepi Lajos, az Állami Vagyonügynökség ügyvezető igazgatója szerint viszont ennek a konkrét ügynek az összefüggésein túl egy kicsit általában is célszerű lenne végiggondolni a természetbeni juttatások témakörét, ugyanis itt egy múltbeli csökevényről van szó, ami sem közgazdaságilag, sem társadalmilag nem indokolt.)

Antall József: Azt szeretném megkérdezni, a bejelentés ténye, tehát ahogy ez az egész bejelentésre került, ez megint emlékeztet engem egy kicsit a taxisblokádnak a dolgára. Szóval itt megint egy bizonyos érzéketlenség, vagy nyersebben fogalmazva az ítélőképesség hiánya állt fenn. Nem mindegy, hogy valamit hogy dobunk be, hiszen többféleképpen lehet tálalni. Tessék, latorcai János.

(Latorcai János elismeri, hogy az ipari tárca óriási hibát követett el, rosszul sikerült bejelentés történt. Ezzel együtt kéri a körvonalazódó megállapodás megkötésére a felhatalmazást, mert megbízható információja van arról, hogy a szakszervezeteknek – a közelgő szakszervezeti választások miatt is – eltökélt szándékuk, hogy ezt a sztrájkot, amennyiben mi nem tudunk ebben a háromoldalú megállapodásban eredményre jutni, meg fogják tartani.)

Antall József: Ehhez annyit szeretnék csak hozzáfűzni általában, hogy már csak a függetlenség miatt is a kormányzattal távoli rokonszenvet mutató szakszervezetek részéről is olyan kérések vannak, hogy vegyük figyelembe a májusig tartó választások miatt minden intézkedésünknél, hogy ők is kénytelenek minden olyan akcióban részt venni, ami a munkavállalók érdekei szempontjából látványosnak tűnik, mert egyszerűen nyomás alá kerülnek. Tehát a meghozott intézkedéseknél azt általában figyelembe kell vennünk, hogy most a szakszervezetek között, egymás között is egy ilyen kiélezett versenyfutás van. Tehát még ha nem is ért egyet, vagy megért valamit, akkor is fel fog lépni, hiszen a tét a választáson való jó eredmény. Ezt el kellett, hogy mondjam általánosságban, bár mindenki nyilván józan ésszel is rájön erre. De hát ezt külön is kérték, úgyhogy ezt elmondtam.

(Katona Tamás, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára egyetért a Csepi Lajos által említett minősítéssel és azzal, hogy a természetbeni juttatások kérdéséhez hozzá kell nyúlni, mert a társadalmi igazságosság ezt követeli.)

Antall József: Mindjárt továbbadom a szót. Csak annyit szeretnék azért megjegyezni, hogy a dolgozói kedvezmények rendszerét azért egy ilyen esetben is, mint ami itt kialakult az energiaáraknál, ezt már meg kellett volna vizsgálni. Azért itt különböző juttatásokról és járandóságokról van szó. A muzeológus múzeumi ingyen belépőjegye, akkor az áramszolgáltatás, akkor a vasutasnak bizonyos szabadjegye, vagy a Malév-dolgozónak évente biztosított, nem tudom mikor és mennyi időre biztosított jegye. A Balsai miniszter úrnál a fegyőrnek bizonyos ingyen lehetősége. Tehát itt olyan széles skálája van a lehetőségeknek, és azért ezt nem lehet egy csomagba összekeverni, ráadásul ennek is van egy része, ami nem szocialista találmány, ezek még korábbról, a múlt rendszerből öröklött dolgok. A múltban is egyszerűen a keresetekbe voltak bizonyos dolgok beépítve. Tehát ezért különbséget kell tenni ezek körében. Elfogadom, hogy rendszert kell ebbe tényleg vinni, és egy olyan felülvizsgálatot elvégezni, hogy mi tekinthető természetbeni juttatásnak, mi volt ezáltal a fizetésbe beszámítva, milyen rendszer szerint történt. A bányászoknak például nyilvánvalóan a szénjárandóság? stb. Sőt, azt mondhatom, hogy a régi pénzügyi gazdálkodásban is, akár 1867 óta, vagy a két világháború között, amikor nagyon szigorúan vigyáztak arra, hogy a pénzforgalom és az állami költségvetés ne haladhasson meg egy bizonyos összeget, az akkori gazdaságpolitikai, pénzügyi kormányzat bizonyos mértékig arra törekedett, hogy ne legyen túl nagy pénzforgalom. Vannak, akik még emlékeznek, és megerősíthetik akár tudományosan, akár közvetlen tapasztalatból, hogy milyen kevés pénz volt a falun. Egyszerűen kicsi volt a falun a pénzforgalom. Hihetetlen értéke volt egy pengőnek. Gyakorlatilag a járandóságok, a természetbeni juttatások stb., amik öröklődtek, de ezeket az állam azért tartotta fenn, mert nem akarta a pénzforgalmat és a költségvetést növelni. Ez egy ilyen visszafogott gazdasági, pénzügyi politika volt, ami a falut mindig bizonyos értelemben hátrányos helyzetbe is hozta. Nem akarok anekdotázni, de el kell mondanom, hogy a boltba tojást küldött a háziasszony a kereskedőnek, hogy azért adjon neki ilyen-olyan iparcikket, mert egyszerűen a pénzforgalom kicsi volt a faluban. Na most, ez azt jelenti, hogy az egész természetbeni járandóság hagyományait a jelen pillanatban át kell tekinteni. De azt ne csináljuk, hogy például a közszolgálatban kialakult természetes dolgokat, mint hogy a vasutas ingyen utazik, szüntessük meg, mert azért ennek van nemzetközi összehasonlítási lehetősége is. Ezt le nem nyelik. Ha ezt elviszik a szakszervezetek nemzetközi szakszervezeti vonalra, sehol nem kapunk ilyenben támogatást. Tehát én az egész dologban egyet szeretnék leszögezni, hogy alaposan át kell nézni, hogy melyik tárcánál melyik szakágazatban állunk szemben ilyen problémával, és ezt hogy lehet elvileg és gyakorlatilag megoldani. Most részle-tekben nem foglalhatunk állást, de ezt a konkrét ügyet most meg kell oldani. Teleki Pál kér szót, utána Forrai István.

(Teleki Pál, az Állami Vagyonkezelő Rt. vezérigazgatója szerint szerepzavar van, ugyanis a tulajdonosnak a feladata az, hogy a vállalatánál intézze azt, hogy milyen juttatásokban részesül egy dolgozó. Ez nem a tárcák dolga, ez a vállalatoknak a dolga. Éppen ezért a vállalatoknak kellene a szakszervezetekkel, és nem a tulajdonosnak a szakszervezetekkel leülni tárgyalni erről.
Forrai István, a miniszterelnök kabinetfőnök-helyettese is egyetért ezzel, szerinte is a menedzsmentnek kell tudni valami jó, takarékos és fokozatos megállapodásban megalkudnia, és ezt a Kormány csak ösztönözheti.)

Antall József: Azt kérem, hogy Latorcai János miniszter úr mindezek figyelembevételével azt fogalmazza meg, hogyan tálaljuk, mert egy biztos, ha a vállalati menedzsment tárgyal, a vállalatnak kell tudnia azt, hogy a kedvezményeket hogyan építi be, és milyen szerződést köt a dolgozóival, és ezt hogy intézi el. Ez valóban nem kormányzati kérdés. De ha ebből sztrájk van, onnantól kezdve senki nem fog a vállalatról beszélni, csak a Kormányról. Tehát sajnos ameddig Magyarországon eme tartós átmeneti állapotban élünk, addig az emberek szemében mindenért a Kormány a felelős. Tehát azért nekünk ágazatonként tudni kell ezekről a kedvezményekről. Politikailag, ha ezt jól tálaljuk, akkor is fokozatosan rá kell szoktatni az Érdekegyeztető Tanácsot, hogy a munkaadói és a munkavállaló oldal között mi a harmadik oldal, vagyis elvben semlegesek vagyunk. De egyelőre, ha egy útfelbontásnál – és ez egy konkrét eset –, hasra esik valaki az Erzsébet királyné úton, akkor is az én felmenőimet szidja.

(Latorcai János úgy összegzi a vitát, hogy a kormányzat kivonul ebből a kedvezményből úgy, hogy a tulajdonosok átvállalják a kedvezmény nyújtását, mégpedig azzal a kompromisszumos feltételekkel, amit a szakszervezet javasol.)

Antall József: Erre az egy esetre kimondjuk a Kormány impotenciáját és azt, hogy tulajdonosi kompetenciába tartozzon a kedvezmények nyújtása. Közvetlenül érdekeltek egyetértése? Tehát, ha az állami tulajdonosi jogokat gyakorlók és a szaktárca egyetért, akkor javaslom a Kormánynak, hogy ezt így vegyük tudomásul, hiszen a miniszteri felelősség jegyében nyilatkozik nyilván Latorcai miniszter úr ebben az esetben. Azt azért még egyszer megfontolásra javaslom, ugyanis az viszont kormányzati és politikai stratégiai kérdés is, hogy felméressük, hogy itt egy láncreakció ne alakulhasson ki. Azért azt fel kell mérni, hogy tényleg mi lesz a Schamschula miniszter úr alá tartozó cégeknél, hol jelentkezik még mindez? Miután a kormányszóvivőnél erre rá fognak kérdezni, ezért erre egy elvi állásfoglalás kell már most, mert ez fel fog merülni a holnapi sajtóértekezleten. Tehát valamit általánosságban kell mondanunk erről, és utána erről a konkrét kérdésről pedig nyilván a tárgyalások szerint. Úgyhogy javaslom, hogy legyen egyvalaki, aki azért a legfőbb gazdája ezeknek a juttatásos vállalkozásoknak. Javasolom, hogy a közlekedési miniszter legyen, ahol az infrastruktúrából fakadóan a legtöbb ilyen van. Tehát ő tartsa kézben, és próbálja ezt koordinálni, és a Gazdasági Kabinetben, vagy bárhol ezt vitassák meg. Olyan irányba azért semmiképpen nem ajánlanám, hogy menjünk az esetleges megszüntetés terén, ahol nemzetközileg is kialakult kedvezményekről van szó, különösen, ha nem jelent többlet költségvetési kiadást. Tehát, mondjuk, ilyen példa a vasutasnak bizonyos ingyen jegy vagy kedvezmény, vagy egyéb, tehát már működő dolgokról van szó, amiben részt vehet ingyen.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. II. kötet 404-407. oldalán megjelent szövege)