Az 1990. június 28-i kormányülésen Antall József érdemi hozzászólása, tájékoztatás a német és francia úttal kapcsolatban
Antall József: […] Egyébként a német útról nem kell külön a sajtóban semmit sem közölni. Láttátok, ténylegesen maximális szívélyességgel fogadtak bennünket. Ma a gazdasági miniszter, a Waigel külön jön a kereszténydemokrata ülésre. Ez ennek az útnak a hatása. A francia részről is itt voltak, tehát most tényleg abszolút aktívan akarnak segíteni. Nagyon fontos, hogy a Minisztertanács tagjai érzékeljék, hogy most be vannak erre állítva, most kell minden szükséges lépést megtennünk, aktívnak kell lenni a belügynek, mindenkinek, ahogy itt a feladattervben van. Amit most nem tudunk mozgósítani, az elfogy egy hónap után. Elmennek szabadságra. Tehát Kohl, aki egy dinamikus ember, kiadta az utasítást, mindenkit odahívott, intézkedett. Most kell aktívnak lennünk. Ez a 800 millió márka, amit most is említettek,? ez biztosan meglesz, csak még a formát keresik. De mindenesetre ez egy tartalék. Ugyanígy a francia út is a francia viszonylatban, a francia–magyar kapcsolatokban, úgy gondolom, hogy – bár sokkal kisebb összegszerűségében, de ennek ellenére – nagy áttörés volt. Francia részről maximális politikai támogatást kaptunk, külön – ez a politikai részéhez tartozik – Erdély kérdésében, román kérdésben, és az óriási jelentőségű, hogy valamennyi vezető francia politikus részéről. Ez nem jelenti azt, hogy az alsó vagy középszinten nem dolgozik a román lobbi, de a vezetők között, Mitterrand-tól Rocard-on át, Chirac stb. egyértelmű ebben a kérdésben az egyetértés. Giscard külön is hangsúlyozta, hogy az egész európai politikája fontos elemének mostantól a kisebbségi kérdést tekinti. Tehát az emberi jogok vonatkozásában 100%-ig mellettünk állnak, és egyéb gazdasági vonatkozásban is. Ezért őket is folyamatosan igénybe kell venni. A franciáknál kulturális téren látok igen nagy lehetőségeket, például a nyelvoktatástól kezdve. Ezért nem árt az orosztanárok átképzésétől kezdve mindenben igénybe venni őket. Manherz beszélt erről, úgy, hogy az államtit-károk mind ott voltak, tehát a közvetlenül érintettek ezt tudják.
(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. II. kötet 476. oldalán megjelent szövege)
