Az 1991.december 5-i kormányülésen Antall József érdemi hozzászólása a ljubljanai főkonzulátus létesítésével kapcsolatban?
(Jeszenszky Géza külügyminiszter elmondja, hogy a változások térségünkben oly gyorsak, hogy még a Külügyminisztérium sem tudja időnként kellő gyorsasággal követni az eseményeket, amelyekre azonnal vagy egy-két órán belül reagálni kell. Javasolja, hogy Ljubljanában létesítsünk főkonzulátust, függetlenül attól, hogy ez a háború meddig húzódik, mikor fejeződik be, ugyanis készen kell állnunk arra, hogy…)
Antall József: Ne részletezd! Nem kell. Szlovéniában szükség van főkonzulátusra. Ukrajnában úgy történt a nagykövetség megnyitása, hogy előre elkészítettük már a nagykövetségi táblát, és gombnyomásra a házmester lecsavarozta a főkonzulátustáblát, helyére tette a nagykövetséget. Így el is ismertük Ukrajnát.
(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. II. kötet 722. oldalán megjelent szövege)
