1992. év

(Für Lajos honvédelmi miniszter elmondja, hogy tavaly októberben miniszterelnök úr Moszkvában, majd Budapesten a Jelcinnel való tárgyaláson kezdeményezte, hogy a katonai sírok és a katonai temetők kölcsönös gondoskodásáról kössön a két ország egy egyezményt. A mostani előterjesztés ezt tartalmazza, amely a későbbiek során is akár mintául is szolgálhat más országokkal kötendő szerződés esetén. A szerződés lényege, hogy az Oroszország területén lévő magyar katonai sírok és temetők gondozása Magyarországot terheli, a Honvédelmi Minisztérium lesz köteles gondoskodni ezekről, és fordítva, a Magyarország területén lévő síroknak és temetőknek – első és második világháborús katonai sírokról és temetőkről van szó – a gondozása pedig Oroszországot terhelné. Hősi emlékművek, vagy egyéb emlékhelyeknek a kijelölésére csak településeken kívül kerülhet sor, és ez akár a meglévőkre, akár pedig az ezután állítandókra is vonatkozik. Tehát ilyen módon, a Szabadság téri emlékműnek a kérdése is viszonylag könnyebben megoldható lesz, hogyha ezt a szovjet fél aláírja. A másik fontos része pedig az, hogy a doni katasztrófa 50. évfordulójára Uriv falu határában? egy emlékmű felállítására kerülne sor.)

Antall József: Eszmei indokolás ehhez nem kell, úgyhogy csak ha gyakorlati, jogi indokolást kíván valaki adni, az kérjen szót.

(Jeszenszky Géza külügyminiszter szerint a szovjet fél ezt nem fogja elfogadni elsősorban a Szabadság téri emlékmű miatt.)

Antall József: Orosz féllel nincs egyeztetve?

(Jeszenszky Géza megjegyzi, hogy bár elvitték a követségre, azonban nincs rá válasz, és valószínűleg az említett ok miatt nem is lesz.)

Antall József: Kérem szépen, akkor az a javaslatom, hogy a Kormány elvileg hagyja jóvá, és hatalmazzon föl bennünket arra, hogy a külügyminiszter, a honvédelmi miniszter és a belügyminiszter, tehát, ha a három miniszter egyetértő aláírását megkapom, és ha az orosz féllel való tárgyalás eddig eljut, akkor válik kormányhatározattá.

(Für Lajos kéri, hogy legalább az Urivban felállítandó emlékműre hozzon most döntést a Kormány.)

Antall József: Kérem szépen, tehát a döntés úgy szólna, hogy a három miniszter egyetértésével történik ebben az egész kérdésben a kormány határozathozatala. Külön megjegyezzük azt, hogy tekintettel arra, hogy ha az orosz fél nem támaszt – hiszen eleve ezen múlik –, tehát, ha nem támaszt akadályt, abban az esetben az Urivi hídfőnél lévő emlékmű felállítását a Kormány elfogadja. Egyébként többfelé van már ilyen emlékmű, amit társadalmi és egyéb módon állítottak föl. Tehát ez a kérdés, az Urivi hídfőnél történő emlékmű felállítása államközi megállapodás keretében történ-het, avagy nem?

(Katona Tamás, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára beszámol arról, hogy nemrég az őt felkereső Aboimov nagykövet kijelentette, hogy ők a Szabadság téri emlékműnek a helyszínen való megtartásához mindenképpen ragaszkodni fognak.)

Antall József: Kérem szépen, ez a tárgykör, azt hiszem, hogy túl vagyon tárgyalva. A másik része a Szabadság téri emlékmű. Az egy olyan kérdés, amit külön meg kell tárgyalnunk az orosz féllel. Aboimov utolsó percig ezt az álláspontot fogja vallani. én is beszéltem vele korábban. elmagyaráztam neki, hogy ez egy korábbi épületnek a helyén létesült tér, ahol különleges nemzeti szimbólumnak kell lenni. ez nem ellenük irányul, hanem ez egy osztrákellenes magyar érzés, ugyanis ott nekünk az egykori Neugebaude? helyén nem lehet, csak magyar szimbólum. Ezt nyilvánvaló ő nem fogja az utolsó percig elfogadni, de ebben meg kell egyezni, mert ezt nem tudjuk tartani. A másik része, hogy minden nagyvárosban, ahol a szovjet csapatok jártak, beleértve Bécset, Berlin nyugati felét, egy emlékműhöz a városban ragaszkodnak. Tehát nekünk egyetlen kompromisszumos lehetőségünk az, hogy megfelelő helyen ezt a Szabadság téri emlékművet mint az utolsó emlékművüket elhelyezzük, a halottaktól függetlenül, azokat ki lehet nyilván vinni a most megnyitott dísztemetőbe. Ebben a szituációban, most Jelcin a létéért küzd. Úgyhogy ezeket a napokat és heteket emiatt nyilván meg kell várni, de erről tárgyalnunk kell, hiszen még vannak más függőben lévő kérdések is. Kérem áttekinteni az orosz–magyar tárgyalások valamennyi függőben lévő részét, és arról a jövő kormányülésre kérek tájékoztatást adni. A Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma adjon tájékoztatást például az aktívum és a fegyverszállítások kérdéséről, továbbá mi van a gyógyszer, a humanitárius szállítmány ügyével. Tehát mindaz, ami abban a megállapodásban benne volt, a jövő hétre kérem, hogy az érdekelt tárcák tájékoztassanak. Utána tudunk viszont erről a kérdésről tárgyalni. Mindenképpen abba az irányba kell menni, hogy Budapest területén legyen ez, de ne ott a mostani helyén. Egy megfelelő nagy helyet kell találni. Bármit ültetünk, hozatunk fákat, mindent, olyan körítést stb. Mindent lehet, mindent el kell követnünk, lehet, hogy a moszkvai nagykövetünkön keresztül, vagy egy kiutazó politikussal együtt. Azonban Jelcin mostani helyzetében e pillanat nem lenne jó időzítés, ha most odaállnánk ezzel a kérdéssel. Aboimovval viszont nem fogunk tudni megegyezni, ő nem fog olyan jelentést küldeni. Megkérde-zem, akkor ezt ebben a formában, és az Urivit jóváhagyva.

Különfélék között a háromoldalú tanácskozás (Bős–Nagymaros) 1992. november 27-i találkozójával kapcsolatban.?

(Martonyi János, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára röviden összefoglalja a brüsszeli megbeszéléseken történteket. Az Európai Közösségek által életre hívott hattagú szakértői bizottság jelentése több forgatókönyvre tett javaslatot. Az „A” forgatókönyv szerint a vízmennyiség 95%-át kell visszaszolgáltatni, és az ehhez szükséges munkálatokat el kell végezni. A „B” forgatókönyv szerint az energiatermelés kapna elsőbbséget, és a vízmennyiségnek csak egy egészen csekély részét szolgáltatná vissza a szlovák fél. A „C” változat megfelel az eredeti szlovák elképzelésnek, ahol a vízmennyiséget lényegében 50-50%-ban osztanák meg az Öreg-Duna és a felvízcsatorna között, és közben folyna az energiatermelés. A „D” forgatókönyv, a magyar javaslat, amelynek a lényege az, hogy a C-variáns befektetéseit el kell távolítani, vissza kell állítani a Duna elrekesztése és elterelése előtti helyzetet. Az „E” forgatókönyv pedig az úgynevezett fokozatos megoldás, mely szerint ’93 áprilisáig 95%-ot adna vissza a csehszlovák fél. Ezt fokozatosan csökkentenék 75%-ra. Az Európai Közösség által kijelölt négy szakértő ezt az „E” forgatókönyvet javasolja mint követendő megoldást. A magyar tárgyaló delegáció a politikai, jogi elemeket helyezte előtérbe, és azt mondta, hogy ameddig ezek az elemek nincsenek tisztázva, addig nem lehet semmifajta átmeneti megoldásról tárgyalni. Az EK bizottsága ezt az álláspontot magáévá tette, és végül is kialakult egy sorrendiség a jogi-politikai problémakör és a műszaki-ökológiai problémakör között, ezért az első legfontosabb kérdés a jogi konfliktusnak a rendezése, egy olyan megállapodásnak a létrehozása, amely a jogvitát visszavonhatatlanul és egyértelműen a hágai Nemzetközi Bíróság? elé terjeszti. Holnap folytatni tudják ezeket a jogi szakértői tárgyalásokat. Minekutána a cseh és szlovák fél parlamenti ratifikációt kér, javasolja, hogy a Magyar Kormány is terjessze majd az elkészült megállapodást a parlament elé, és ennek a ratifikációját javasolja. Többen hozzászólnak megfontolásra javasolva az „A” forgatókönyv elfogadását is.)

Szabó Iván ipari és kereskedelmi miniszter viszont megjegyzi, hogy nem tudja elképzelni, hogy a Kormány az EK által javasolt „E” forgatókönyvvel menjen be a parlamenthez javasolva annak elfogadását.)

Antall József: Ehhez egyet azért hozzátennék, függetlenül attól, hogy különböző felfogások lehetnek, amik nyilván nem egyformák. Azt azonban katasztrofálisnak tartom, hogy a Magyar Mérnöki Kamara és Callmeyer Ferenc nyilatkozatot tesz a televízióban és rádióban, hogy kompromisszum lesz, akkor, amikor a Magyar Kormány a legélesebb tárgyalások közepette van. Ez nem úgy születik, hogy előre bejelentjük, hogy kompromisszum lesz, hanem úgy, hogy bizonyos pozícióból az erőviszonyok szerint és a realitások szerint kijön egy kompromisszum. Viszont az a tény, hogy amikor Brüsszelben tárgyalásokat folytatunk, akkor a Magyar Mérnöki Kamara ilyen állásfoglalást tesz, és utána nyilatkoznak a televízióban, hogy tovább kell építeni az erőműveket. Erről nyilván Londontól kezdve mindenhol tudomást szereznek. Hát, ez legalábbis abszurd!

(Szabó Iván megjegyzi, hogy legalább következetesek, mert ’90-ben is ezt mondták.)

Antall József: De ezt mindenesetre nem tartom szerencsésnek. Ezt legalább olyan elhibázottnak tartom, mint a legzöldebb álláspontot. Úgyhogy ez viszont már tényleg káros. Már várom azt, hogy hogy fogják idézni külföldön. Akkor lezárhatjuk a témát? Martonyi államtitkár úrnak visszaadom a szót.

(Martonyi János szerint középutat kell keresni. Fönn kell tartani a politikai és jogi álláspontunkat, annál is inkább, hogy itt súlyos nemzetközi jogi és egyéb összefüggésekről is szó van. Tehát szó se lehet arról, hogy mi a Duna elterelését elfogadjuk, területintegritás, hajózás és egyéb szempontból, de ugyanakkor nem hagyhatjuk a környezet pusztulását sem. Tehát mégiscsak valami olyan megoldást kell átmenetileg találnunk, ami optimálisan biztosítja valamennyi szempontunk érvényesülését.
Mádl Ferenc tárca nélküli miniszter azzal egészíti ki, hogy az államtitkár úr arra tett javaslatot, hogy az átmeneti rendszerben fogadjuk el az „A”-nak valamilyen variációját.)

Antall József: Mi az alapkérdést feltettük többször, hogy az eredeti terv és a C-variáns között van-e lényeges különbség káros hatását illetően. Erre végső soron azt a választ kaptuk a parlamenti környezetvédelmi és egyéb bizottságtól, hogy nincs lényeges különbség. Olyan arányú az eredeti bősi erőmű és a C-variáns között kihatásában, ami miatt – én most csak elmondtam –, ami miatt nekünk más lépést kellett volna tenni. Nem tudom, a vizsgálatok mit jeleznek, de ez volt az álláspontja. Tessék!

(Tarján Lászlóné, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára szerint a C-variáns a legrosszabb ökológiai szempontból, vagyis ökológiailag még az eredeti, 1977-es szerződés szerint építendő vízi erőműnél is rosszabb.
Még többen hozzászólnak, és van, aki az 50-50% arányban történő vízmegosztást tartja hosszabb távon reális megoldásnak.)

Antall József: Hát mindenképpen fontos, hogy – mondjuk zárt körben – műszaki variációk készüljenek mint tervek, ez az egyik dolog. A másik dolog, hogy az osztrákok változatlanul ebben részt vesznek financiálisan és ezt támogatják. Itt mindenesetre felhívnám az érdekelt szervek figyelmét, hogy jó lenne erre bizonyítékokat találni, már csak az általános kellemetlenkedés érdekében is. Tehát, hogy valóban az Androsch-csoport és más osztrák pénzügyi körök, mennyiben az osztrák kormány és egyéb támogatással, továbbá milyen mértékben vesznek részt ennek a finanszírozásában. Harmadik kérdés, hogy végeredményben itt a bős–nagymarosi rendszerről van szó, és ne felejtsük el, hogy az egész ’77-es államközi megállapodás arról szólt, hogy Bős–Nagymaros és csúcsra járatás. Nagymaros elesett ebből a szempontból, Nagymarosnál ez nem valósul meg. Tehát eleve ez volt az első lépés, és ha nem egy másik álláspont érvényesül, mint amit a mérnökkamara állásfoglalása tulajdonképpen sugallt, akkor ez a része megvalósult. A második része, hogy feltehetően nem lehet csúcsra járatni, mert Nagymaros nélkül ilyen nincs. A harmadik, ami ebből következik, hogy nem tudják tulajdonképpen gazdaságossá tenni igazából a szlovákok. Tehát az az egész eredeti elképzelés, amit ők elképzeltek, azt nem fogják tudni megcsinálni, nincsenek meg sajnos a környezetvédő berendezések erre, tehát Szlovákia szempontjából. Úgyhogy azért, ha ezt az egész kérdést vitatjuk, akkor ebben a formában kell felállítani a tételeket, hogy az 1977-es államközi megállapodásnak a mai Magyarországot érintő első pontja Nagymarosnál nem született meg. A második, nem született meg a csúcsra járatás, ami szintén egy fontos elem, és nem született meg semmi körülmények között harmadik elemként az, hogy Szlovákia ezzel a remélt energiaforráshoz jutott. Most, ami ezen belül van, és ami ezen belül jogfenntartó jelleggel – ahogy Mádl miniszter úr is említette – területi integritás és egyebek, az egy politikai valuta kérdés is a kisebbségi politikában a szomszéd országgal, és ezenkívül kell valamilyen kompromisszumnak majd megszületnie Hága és az Andriessen-terv alapján, ami nyilvánvaló, hogy nem fogja kielégíteni azt az elképzelést, amit a mi környezetvédő bizottságunk a parlamentben megálmodott, vagy amit a mi zöldjeink megálmodtak, mert az nem történhet meg. De, ha ezt végiggondoljuk, ami történt a ’77-es államközi megállapodáshoz képest, több mint a fele annak, ami nem történt meg. Tulajdonképpen adott pillanatban, amikor a tárgyalásoknak ezt a részét meghaladtuk, vagy amikor a hat párttal tárgyalunk, akkor ezeket el kell mondani, mert lassan itt már senki nem beszél arról, hogy mi történt volna. A másik dolog, amit nem értve hozzá, de ilyen téren járatos műszaki szakemberek véleménye szerint, ha egyszer elkezdték volna ezt az erőműépítést s csúcsra járatástól Nagyma-rosig, ez azt jelentette volna, hogy a Duna egész szakaszán meg kellett volna csinálni a lépcsőztetést. Előbb-utóbb ez lett volna ebből, mert egyik a másikból következett volna, és ez idő kérdése lett volna. Szóval, ahol ezt elkezdik, ott végig kell lépcsőzni. tehát tulajdonképpen azzal, hogy itt ezt már az első lépcsőnél tulajdonképpen megakadályoztuk, ezzel itt azt akadályoztuk meg, hogy Mohácsig nem kell ezt megtenni. Ezek azok a lényeges elemek, amiket el kell mondani.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. II. kötet 884-890. oldalán megjelent szövege)