Elemző, értékelő emlékezések

a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja

Mióta 2004. május 1-én a Magyar Köztársaságot, kilenc másik közép-, kelet- és dél-európai országgal együtt fölvették az Európai Unióba, gyakran gondolok barátomra, Antall Józsefre, Magyarországnak a második világháború óta első alkalommal szabadon megválasztott miniszterelnökére. Hivatali ideje alatt, 1990 és 1993 között Antall József nemcsak arról gondoskodott, hogy Magyarország döntő lépésekre vállalkozzék a demokrácia és a piacgazdálkodás megteremtésében, hanem ma- gát az országot is bátran és nagy körültekintéssel kormányozta az Európai Unió irányában. Az ő vezetése alatt Magyarország már 1990 novemberében az Európa Tanács tagja lett, egy évvel késóbb pedig Csat- lakozási Szerződéssel kapcsolódott az akkori Európai Közösséghez, végül 1993-ban belépett az Európai Szabad Kereskedelmi Övezetbe (EFTA). Ezzel megtörténtek az első fontos lépések, amelyek megelőzték a 2004-es belépést. Ezt Antall József sajnos már nem élhette meg. Hogy Magyarország ma az Európai Unió 25 tagországának egyike, ez — többek között, de első sorban — az ő érdeme.

            Mi, németek, azt is nagyra értékeljük, hogy Antall József Németország újraegyesítését kezdettól fogva feltétel nélkül támogatta. Az ő nagy jelentőségű személyes hozzájárulását a német egység újrateremtéséhez nem felejtjük el. Úgy tartjuk meg őt emlékezetünkben, mint a demokrácia és a szabadság szenvedélyes harcosát, mint nagy magyar hazafit, és mint meggyőződéses európait. Mindazért, amit tett, és amire törekedett, köszönettel tartozunk neki, és megőrizzük emlékezetünkben.