Még csütörtökön levelet írok Antallnak. Megírom, hogy a Tölgyessy-papír több sebből is vérzik. A parlament feloszlatásának lehetőségét nem szabad növelni. A miniszterekkel szemben ne lehessen bizalmatlansági indítványt előterjeszteni. Kifejtem, hogy mindez nem csupán elvi kérdés. Az ellenzék zsarolhatná a miniszterelnököt, hogy egyik vagy másik miniszterétől szabaduljon meg. Az SZDSZ-nek van is erre némi hajlandósága, jegyzem meg. A kormányfő elleni bizalmatlansági indítvány elfogadásához abszolút többségre, azaz valamennyi képviselő fele plusz egy szavazatra legyen szükség. Azt is jó lenne elérni, hogy a minősített többséghez kötött törvények elfogadásához is legyen elég az abszolút többség. A kétharmadot pedig korlátozzuk az alkotmánymódosításra. Emellett egyértelműen kiállok a konstruktív bizalmatlanság intézménye mellett. Leírom, hogy ez azért is fontos, mert végül is ellenzéki lesz az elnök. Ha netán bukik a kormány, ne ő jelölje az új miniszterelnököt. Egészében pedig az a véleményem, hogy amennyiben az SZDSZ nem hajlandó érdemi engedményekre, vállalnunk kell egy nyílt parlamenti vitát, mert szerintem igazunk van, s ezt a közvélemény előtt is világossá tudjuk tenni.
Antall még aznap este felhív telefonon: A konstruktív bizalmatlanság mehet, a többivel is egyetértek, azért harcoljatok. Bár a kétharmadhoz egészen biztos, hogy ragaszkodni fognak. Itt a kétharmados törvények körének szűkítésére koncentráljatok. Hozzáteszi, nincs más alternatíva, mint a megállapodás. Ha e nélkül megyünk bele egy parlamenti vitába, reménytelen a helyzetünk. Gondold csak el, mit szólnának az emberek, hogy ezek itt hónapokig vitatkoznak az alkotmányról, ahelyett, hogy velünk foglalkoznának. Persze fontos, teszi hozzá, a szabaddemokraták ne higgyék, hogy nincs más alternatíva…
