Mindig úgy gondoltam, hogy a gazdaságpolitikában és a gazdasági életben nincs más út, csak a kapitalista rendszer. Nem most lettem a szociális piacgazdaság híve, hanem 1949 után egyetemistaként is Ludwig Erhardt tanításai hatottak rám erősen. Vagy említhetem Wilhelm Röpke harmadik útját, ami persze nem Veres Péter-i, parasztgazdaságokra alapozott harmadik út, hanem sokkal közelebb állt a szociális piacgazdasághoz, a szociális elemekkel kiegészített piacgazdaság elveihez.
A KGST az egész magyar gazdasági életet meghatározta, eltorzította. Ezt reánk kényszerítették, nem magunk választottuk, mint más népek Nyugat-Európában az Európai Közös Piacot vagy a szabadkereskedelmi övezetet. Ebben a formában érvényesült a Szovjetunió hegemóniája.
Már a '80-as években folyamatos gazdasági csőd felé haladt az egész úgynevezett szocialista tábor és Magyarország is, beleértve a mezőgazdaságot és minden más ágazatot.
Illúziók és hamisítások azok az állítások, amelyek a rendszerváltozás előtti utolsó másfél vagy két évet egy szakértői kormány által vezényelt nagyszerű időszaknak igyekeznek bemutatni. Igenis a magyar gazdaságnak a '89-'90-es esztendő gazdaságtörténetileg a legsötétebb és visszaeső korszaka.
Tudomásul kell venni, hogy 20 és 21 milliárd dollár közötti adósságunk azért keletkezett, mert ténylegesen nem produktív üzemet működtettünk. Magyarul, az ország úgy élt az elmúlt évtizedekben, hogy nem termelte meg azt, amit elosztott a társadalom, hanem hitelekből fedezte.
A korábbi hamis biztonságnak vége.
Itt újra kell kezdeni valamit, alulról újra kell építeni ezt az országot, amikor elfelejtett gazdasági formákat, vagy soha meg nem tanult, a világban azóta kialakult új gazdasági formákat kell megtanulni.
Még nem volt történelmi példa rá, hogy egy teljesen tervgazdasági rendszerű, többségében állami tulajdonú gazdasági rendszert kellett volna átalakítani piacgazdasággá. Ezt előttünk senki sem próbálta meg. Hiszen a jobboldali diktatúráknak Hitlertől Mussoliniig vagy Francóig és Salazarig voltak bizonyos centralizációs törekvéseik, voltak háborús gazdasági megoldások, de a magántulajdonon alapuló gazdasági struktúra nem változott meg. Tehát ezt most kell először megcsinálni, sok évtized után.
Képes volt a magyar gazdaság egy olyan irányváltozást végrehajtani, hogy ma Magyarország elsőrendű partnere nem a Szovjetunió, nem az egykori KGST államai, hanem a nyugati világ. Óriási jelentőségű az, hogy jelen vagyunk a világpiacon.
Kiemelkedő kereskedelmi partnerünk Németország, Ausztria, Svájc. Azt se felejtsük el: ez iránt az ország iránt olyan bizalom van, hogy a volt kommunista országokba befektetett nyugati tőkének több, mint a fele Magyarországra érkezett az elmúlt esztendőben.
A nemzetközi pénzvilág nem erre a kis Magyarországra néz, amikor itt beruház, hanem figyelembe veszi azt, hogy ennek a kis országnak a szomszédságában talál-e további piacot és ez lehet-e egy hídfőállás.
Az első kérdés az, hogy itt a gazdasági átalakulásban a privatizáció kérdését tekintjük az egyik problémakörnek, de a privatizáció mindjárt felvet két kérdést. Az egyik a külföldi tőkebefektetés, a másik a hazai tőke lehetőségei. A közös probléma az, hogy forrásbevonásra van szükség. A múlt században is ez volt az alapvető kérdés: hogyan lehet Magyarországon befektetésekkel, tőkével a gazdasági életet mozgásba hozni. Ma Magyarországon nincs elég tőke, de sehol a világon, de Magyarországon különösen nem lehetséges, hogy külföldi tőke nélkül a gazdasági életet mozgásba lehessen hozni vagy a privatizációt végre lehessen hajtani. Ez azt jelenti, hogy a privatizációban is részt kell vennie.
Soros György 1989-ben vetette fel, hogy lehetne azt a húsz-egynéhány milliárdos összeg törlesztését felfüggeszteni, de az ötletet az ott összehívott szakemberek elvetették, járhatatlannak tartották. Ezt a latin-amerikai országokban próbálták ki, ami tulajdonképpen az adósság részvényre cseréjét jelenti. Leegyszerűsítve: Magyarországnak van húsz-egynéhány milliárd dollár adóssága, mi részvénytársasággá alakítjuk a magyar vállalatokat, és ezeknek a részvényeknek az eladásával fizetjük ki az adósságunkat.
Támogatjuk a külföldi tőke részvételét a gazdasági élet élénkítésében és a gazdasági élet egész újjáalakításában is. A másik oldalon nyilván lehetőséget kell adni a magyar vállalkozóknak is, és elő kell segíteni magyar vállalkozóknak a megjelenését a befektetésekben és versenyképességüknek a megtartását.
Az MDF-ben él az aggály, hogy Magyarországon hiányzik egy tőkeerős polgárság. Hiányzik az a réteg, amely az állami tulajdon privatizálása útján hozzá tudna jutni ezekhez a vállalatokhoz vagy részvényekhez.
Egy esztendővel ezelőtt tudtam, hogy önöknek elsősorban szabadságot és nem pénzt ígérhetek. Ezt most is megismételhetem: a szabadságot korlátlanul biztosítani tudjuk.
A gazdaságpolitikában bármilyen széles alapon szerveződő koalíciós kormány képes közös programot kidolgozni, ám a nagykoalíció elkoptatja a fő politikai erőket.
Ha a gazdasági életet olyan szabályok teszik tönkre, amelyek a gazdasági munkát, a gazdasági kezdeményezést akadályozzák, akkor nem lehet politikai demokrácia sem.
A kormányra kerülésünk óta csökkent Magyarország eladósodása.
Stabilizálni tudtuk a vezető piacokon - Amerikában, Európában - a magyar áruk helyzetét, míg korábban sokkal inkább a harmadik világ átmenetileg gazdag országaiba tudtunk exportálni.
Keresni kell az útját, hogyan tudjuk megoldani Magyarország fizetőképességének a fenntartását.
Semmiféle olyan gazdaságpolitikát nem fogunk folytatni az elkövetkező időben, amely rövid távra, a választások érdekében mintegy csalással, a lakosság félrevezetésével vagy az ország érdekével ellentétes gazdaságpolitikai intézkedésekkel akarna hasznot szerezni a kormánykoalíciónak vagy pártnak. Kijelenthetem, hogy a hátralévő időben, az ország érdekében, realista gazdaságpolitikát fogunk folytatni, hosszú távú érdekeket szem előtt tartva.
