1992. év

(Jeszenszky Géza külügyminiszter hozza napirenden kívül szóba, hogy örül, hogy a kormányzat körében ilyen élénk külföldi forgalom van, és ezek a tárgyalások és találkozók sok esetben valóban eredményeket hoznak, de kénytelen megjegyezni, hogy a Külügyminisztériumon belül meglévő állami protokoll költségvetése, aminek mindezt állnia kell, ezt nem győzi.)

Erre legyen szabad akkor reagálnom. Gyakorlatilag egyszer már egy felmérést csináltunk, amiben benne volt a külképviseletek helyzete, egyáltalán a kereskedelmi, gazdasági, kulturális diplomáciai tevékenység, valamint a külföldi utazások is, de ezek szerint hiába. Az utazások nemcsak miniszteri és államtitkári, hanem minisztériumi szinten is olyan méretűek és olyan jellegűek, amit nagyon nehéz esetenként így promt és rögtönözve megítélni, de fel kell hívni arra a figyelmet, hogy az utazások mára már olyan mértékűvé váltak, hogy ez már költségvetési kérdés, a költségvetés szempontjából problémát okozó kérdés. A másik része pedig az utazásoknak az, hogy a kiutazók nem jelentkeznek be a követségeken, a követségek utólag érdeklődnek, hogy hallották, hogy X államtitkár ott járt például az Egyesült Államokban, amiről csak az amerikaiaktól értesültek. Ezek konkrétumok, és ez már politikai hiba. Ez az egyik, hogy be kell előzetesen jelentkezni. A másik dolog, hogy igenis, meg kell csinálnunk a külszolgálat és az egész egységes külképviseleti rendszerünknek – az önállóságoknak bizonyos meghagyása mellett is – a rendszerezését, mert tarthatatlan helyzet az, hogy óriási objektumok fenntartásával és néhol nem hatékony működtetésével kint tartunk embereket. Az Egyesült Államokban például nem fejlődött a külképviseleti rendszerünk akkorára, mint amekkorát a két ország, Magyarország és az Egyesült Államok viszonya fejlődött. Ugyanakkor olyan országokban vannak külképviseleteink, gazdasági képviseleteink, kulturális és egyéb intézményeink, amely országgal semmilyen viszonyunk nincs. Szóval itt valami rendet kell ebbe belevinnünk, és ezt nekünk most felül kell vizsgálni, legalább a következő költségvetési évre. Azt kell megvizsgálni, hogy ezeknek kimutathatóan hol van politikai eredménye, hol van gazdasági eredménye? Ha nincs vagy nagyon kicsi, akkor mondjuk vissza vagy adjuk át az egyik vagy másik szervezet részére. De ha nincs ilyen vizsgálat, akkor nem fogjuk tudni megoldani a külképviseleti kérdést. épületeket tartunk fenn hatalmas összegekért, és amikor tényleg elmegy az ember néha egy külképviseletre, ahol fontos lenne egy megfelelő épület, infrastruktúra, ott igazán nincs semmi. Ahol pedig egyáltalán nem olyan fontos, ott pedig szinte luxuskörülmények között vannak. Szóval ezt így nem lehet tartani, ezt nekünk racionalizálni kell. Úgyhogy én azt hiszem, hogy ezt nagyon komolyan meg kell vizsgálni, miközben tudom, hogy itt az apparátusokba mindenki beleütközik. Éppen ezért az a kérésem, hogy a kormánytagok ne a saját apparátusuk szemszögéből nézzék ezt a kérdést, hanem kormányzati szempontból. Nekünk egységes kormányzati szempontból kell megnézni, hogy mit tudunk ezen a téren lépni. Érdemes kimutatni azt is, hogy ahol van egy követség, annak milyen politikai visszaigazolása van. Tényleg kell-e akkora követség, mi a fenét értek el ott? Mit csinálnak, hogy reagálnak, hogy kezelik például a sajtót. Gazdaságilag hoztak-e annyit, ahol ott vannak? Van-e kimutatható összefüggés az eredmények terén, hogy ott van az a gazdasági kirendeltség? Ha van, akkor rendben van, de ha esetleg nincs, és perspektivikusan sem várható, akkor lépni kell. Lehetetlen, hogy ne tudnánk egy ilyen hatásvizsgálatot elvégezni, ráadásul még a kulturális téren is. Kétségbeejtő, hogy némelyik helyen milyen ócska könyvtárakkal rendelkeznek. És milyen alakok? Szóval, ez nem személy szerint a minisztereknek szól. Mindnyájan járjuk a világot, és látjuk, hogy miről van szó. Én a következőt javaslom, mert ezt most tovább már nem szeretném folytatni, már csak azért sem, hogy ne egymást nyuvasszuk. Ezért az a kérésem, hogy a Külügyminisztérium vezetésével a nemzetközi gazdasági kapcsolat, a honvédelmi, a kulturális tárca – ki van még ebben –, a pénzügy, nézzék meg, hogy hogy lehet egy racionális nagykövetségi működést kialakítani. Joggal panaszkodnak, hogy néhol nem kapnak meg bizonyos dolgokat, ami pedig a működésükhöz kellene. A New York-i konzulátus négy tagja ugye a lábát ki nem tette még New Yorkból, miközben 26 kormányzót kellett volna meglátogatni, és amikor ott voltam, még soha nem látogattak meg egyet se. Tehát ki se teszik a lábukat New Yorkból. Azt mondták, hogy kétezer dollár az ő úti – nem tudom mijük, az – ellátmányuk, és ezért ők nem mennek ki. Hát szóval ez nonszensz. Ebben valami rendet kell próbálnunk tenni, mert azért az lehetetlen, hogy ne legyen a „nemzeti böcsületet” sértő szarrágás és pazarlás közt egy középút. Egy biztos, hogy a washingtoni magyar nagykövetség jelenleg rosszul van ellátva, aminek oka egyszerűen az, hogy Washingtont korábban egy másodlagos helyként kezelték. de ma már Washingtonnak, Bonnak, Párizsnak, Londonnak, Rómának kiemelt szerepe van hazánk szempontjából, ezért ezeket ki kell emelni és a Közös Piacot is, sőt még Tokiót is nyilván. Ezekre a helyekre kellene koncentrálni.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. I. kötet 307-309. oldalán megjelent szövege)