Az 1991. november 7-ei kormányülésen Antall József érdemi hozzászólása a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában az 1939. május 1-jétől 1949. június 8-áig terjedő időben alkotott jogszabályok alkalmazásával igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban ?
(Balsai István igazságügy-miniszter szerint ezt a javaslatot a Kormány maga között nevezze 2. számú kárpótlási javaslatnak, mert ez a 2. fejezete a vagyoni kárpótlásnak. A javaslat a korábbi kárpótlási törvényjavaslat logikáját és elveit követi. Az egyik nagy probléma és megoldandó kérdés a letétekkel – ami lehetett például ékszerletét, ékszerészarany-letét, értékpapírletét stb. – kapcsolatban merül fel, ugyanis a letétekre vonatkozólag semmiféle részletes és megbízható nyilvántartás nincs, ráadásul jó részük már nincs is meg, hiszen például az ékszer- és aranyletétek felhasználásával indították el az Óra- és Ékszervállalat működését az ’50-es évek elején.)
Van egy kérdésem, amelyik csak analóg kapcsolódik ehhez. Magyarországon a letétbe helyezett tárgyakat, a letétbe helyezett gyűjteményeket egyszerűen állami tulajdonként beleltározták 1950–51–ben. Ha itt arra egy precedens születik, hogy ami leltárba került, és a múzeumokban van, és vissza kell őket adni, akkor mi lesz? A Nemzeti Múzeumban ott vannak olyan anno letélbe helyezett tárgyak, festmények, amelyek például megszűnt egyesületeké voltak, de amelyeknek ma újra működnek a jogutódai. A Szépművészeti Múzeumban? is világhírű festmények vannak ezek között. Mi az álláspont?
(Bogdán Tibor igazságügyi közigazgatási államtitkár szerint az illetékes tárca készítsen egy külön előterjesztést a festmények tekintetében. Itt a legegyszerűbb a jogi helyzet, mert gyakorlatilag pontosan azonosítható, hogy X. Y.-nak ilyen című festményét letétbe vette a magyar állam. A tulajdonos a bíróságon pert indít, hogy adja ki az állam a letétet, a bíróság – ha valóban igazolható a tulajdonos léte – akkor úgy fog dönteni, hogy ki kell adni.)
Kivéve, ami nincs meg. Csak továbbmegyek. A földosztás nem érintette mondjuk a Festetics családnak? a bútorait, és nem érintette a kastélyokban levő berendezéseket, hanem azok, egy sajátosan kialakult történelmi helyzetben, állami tulajdonná váltak. Ebben az esetben akkor mi a következő lépés? Tehát ezt az egész kérdést azért vetem fel, mert az igazságügy-miniszter képvisel egy jogi helyzetet, amit a jelenleg kialakult jogi helyzetben mint tárca próbál érvényesíteni. A másik oldalon viszont egy láncreakcióval állunk szemben. Ezért most itt kell ebben a döntést meghozni, mert elindul egy folyamat, ami kezelhetetlenné válik.
(Sepsey Tamás, a Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal elnökének véleménye szerint nem lehet jogilag különbséget tenni, mert a letétbe helyezési kötelezettség – amit nevezhetünk akár államosításnak is, vagy elkobzásnak – lényege az, hogy megfosztanak valakit a tulajdonától, és az államosítási törvények is beígértek kártalanítást, csak ezek a jogszabályok soha nem születtek meg. Valószínűleg próbaperek ognak indulni, elsősorban a festmények visszaszerzése érdekében, mert azok megvannak.)
Alkotmánybíróság mit mond? Ha azt mondja, hogy a festmény benne van, akkor miért nincsen benne egy elefántcsont–berakásos kasztni, vagy miért nincs benne egy numizmatikai gyűjtemény? Miért nincs benne az Eszterházy–kincs?
(Válaszként elhangzik, hogy a kiindulási alap a jogszabály által tulajdonban okozott kár, vagyis a jogszabály alapján letétbe helyezett, elkobzott tárgyakra terjed csak ki a hatály, mert ezek általában bizonyíthatóak is. Azokkal a tárgyakkal és a velük kapcsolatos kárral a javaslat nem tud foglalkozni, amik ezen kívül tűntek el, például a kitelepítő vagy más ellopta. Egyébként az elhagyatott kastélyok tárgyait illetően, ha a tulajdonos 1945. december 31-ig nem tért vissza, akkor az egész kastélyt a berendezésével együtt a magyar állam állami tulajdonba vette.)
Hát ez nagyon gyakori történet. De beláthatatlan következményekkel járó az egész. Milyen alapon különböztettük meg az arisztokráciát? Hogy viszonylik az elhagyott javak kormánybiztosságának? az akkori jogszabályi rendelkezéseihez ez a kérdés. Van–e valamilyen összefüggés? Szóval akkor mi a kiút? Megvallom őszintén, én most még nem tudom. Ezt itt most még nem tudjuk eldönteni, de mindnyájan érezzük, hogy itt egyik oldalon jogi kérdésről, másik oldalon pedig viszont egy olyan politikai és racionális kérdésről van szó, amit nem lehet csak egy dimenzióban nézni, mert elindít egy megállíthatatlan folyamatot. Tehát a pénzügy, az igazságügy, a kárpótlás, a Nemzeti Bank és a belügyminiszter államtitkári szintű megbeszélésen gondolja át még egyszer ezt az egész kérdést. Javasolnám továbbá, hogy a koalíciós pártok frakcióvezetőit hívják meg erre, mert ez olyan politikai kérdés, amit a képviselőcsoportoknak is meg kell érteni. Mind a három képviselőcsoport–vezető jogász végzettségű, sőt kettő belőle gyakorló ügyvéd, ezért ennek a jogi és a politikai részét is jól tudják érzékelni. Az anyag csak ezután az egyeztetés után kerüljön ismét Kormány elé, de úgy, hogy legalább elvileg legyen tiszta. Mi zárható ki, mit lehet úgy megcsinálni, hogy ne legyen támadható, politikailag érzékelődjék egy igazságossági szándék benne, és a fennálló jogszabályi rendelkezésekkel összhangban legyen, mert ez megint egy olyan sikamlós terület, ahol egy dolgot megcsinálunk, utána pedig beláthatatlanok a következmények. Most nem kívánom elmondani, mindenki millió példát tud a tulajdoni kérdésekről, hogy itt mi történt nemcsak az ingatlanok, hanem ilyen szempontból az ingóságokkal kapcsolatban is az elmúlt 50 évben. Én azt hiszem, hogy itt még az is felmerülhetne, hogy amikor itt kialakul egy álláspont, akkor a parlamentben is egy szűkebb, hatpárti bizottság meghallgassa, hogy érzékeljék, miről is van szó, mert azt is el tudom képzelni, hogy ha ez a Kormány elé került, utána ezt a parlamentben is teljes mélységében bemutatjuk. Egyébként még olyan ötletek is felmerültek 8–10 évvel ezelőtt, hogy a múzeumokban lévő értékekre és gyűjteményekre támaszkodva is vegyünk fel kölcsönt.
(Surányi György, az MNB elnöke megnyugtatja a Kormányt, hogy a Nemzeti Bank hitelfelvételeinél egyetlen olyan hitelfelvétel sincs már a 20 milliárdon belül, ami mögött valamilyen konkrét tárgy lenne jelzálogként megjelölve.)
(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. I. kötet 674-676. oldalán megjelent szövege)
