1990. év

(Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke ismerteti, hogy az irányelvek elkészítésénél négy célt tűztek ki: az ország fizetőképességének megőrzése és megerősítése, az infláció mérséklése, a vállalkozások támogatása, végül az export támogatása. A vitában többen hozzászólnak, köztük Bod Péter Ákos ipari és kereskedelmi miniszter, aki kijelenti, hogy nem kerülhető el a magyar bankrendszer megtisztítása és racionalizálása az előttünk álló időszakban.)

Antall József: Ennek alátámasztására újfent megemlítem, hogy ezt a Kormány megalakulása óta szorgalmazzuk. Azonkívül tegnap is az amerikai pénzügyminiszter első helyettese, aki itt volt, a Magyarországgal való együttműködés és a magyarországi befektetők egyik fő panaszának a magyar bankrendszert jegyezte meg. Ez – gondolom – elsősorban nem a jegybankra vonatkozik, hanem a magyar kereskedelmi bankhálózatra, egyáltalán a bankok fejletlenségére, felszereltségére. Ő a bankok működését jelölte meg olyannak, ami a befektetők és a külföldi üzletemberek előtt akadályként jelentkezik. Úgyhogy ezt újfent hangsúlyozta, és ezt a leghatározottabban mind a pénzügyminiszter, mind a Nemzeti Bank elnöke, mind azok részéről, akik a szférát két szempontból is figyelemmel kísérik, kérem figyelembe venni.

(Rabár Ferenc pénzügyminiszter reagálva a kérdésre elmondja, hogy a bankrendszerre vonatkozó törvénytervezet első olvasatra elkészült. Szerinte a bankrendszer olyan, mint az összes magyar vállalat, ugyanazokban a betegségekben szenved, ami az elmúlt 40 év miatt a többi szenvedett. A különbség csak az, hogy csak 2 éves háttere van, és ennek megfelelően még kevesebb tapasztalata és még kevesebb kialakult rutingyakorlata van, mint egy normál magyar állami vállalatnak. Továbbá ez szinte az egyetlen, ahol az idelátogató külföldiek valamilyen közvetlen, kézzelfogható, gyors segítséget tudnának adni.)

Antall József: Az a kérésem ezzel összefüggésben, hogy közvetlenül a pénzügyminiszter úr, Botos államtitkár asszony és a Nemzeti Bank elnöke is ezzel a bankrendszerrel összefüggésben a miniszterelnökségi bank- és pénzügyi tanácsadókkal együtt adjanak nekem egy tájékoztatást. Szeretném, hogyha ebben a kérdésben itt létre tudnánk hozni egy olyan kollégiumot vagy egy olyan testületet, amelyik ebben a legsürgősebben valamilyen első lépésként egy jelentést össze tudna állítani arról, hogy mit tegyünk.

(Surányi György még elmondja, hogy az IMF-delegáció jó néven venné, hogy ha a Kormány arra vállalna kötelezettséget, hogy az év során hoz olyan lépéseket, amivel a 78-at 70-re tudja mérsékelni.)

Antall József: Olyat nem tehetünk, ami a tegnapi döntésünket érdemben érinti. Olyan megnyilatkozást tehetünk, hogy kísérletet teszünk az év közben, és megpróbálunk bizonyos intézkedésekkel közelíteni ehhez, amennyiben egyéb külső körülmények és egyebek nem teszik lehetetlenné. Tehát egy ilyen szándéknyilatkozat-szerűt tehetünk, azzal, hogy azt megkíséreljük, hogy a 70-et biztosítsuk. Ezt el tudom képzelni. Intézményi felülvizsgálatot végzünk, és amennyiben a külső körülmények ezt lehetővé teszik, akkor az év második felében visszatérünk erre. Amennyiben fordítva sül el, akkor természetesen fordítva fogjuk ezt a kérdést megközelíteni. Az egyszer megállapított költségvetés viszont önmagában nem változhat.

(Bod Péter Ákos felveti, hogy a tárgyalások szempontjából nagyon fontos adu, hogy ez a Kormány talán az egyetlen az elmúlt 8 évben, amelyik igazából betartotta az IMF-fel vállalt szerződést, noha a választási év miatt lett volna elég csábítás és talán még ok is arra, hogy kicsit lazábbra fogja a költségvetési hiányt.)

Antall József: Hát ezt is tekintsék tárgyalási alapnak. Tavaly 54 milliárdot le kellett nyelni. Idén mi ezt végrehajtottuk, most ezt mondjuk. Akkor legyen ennyi hitelképességünk most erkölcsi értelemben ebben a formában. Ezt szívesen, levél formában, megírom. Ma Andersen is a négyszemközti megbeszélésen utalt erre, amikor itt volt nálam. Megemlítette, hogy másokkal is tárgyaltak erről, hogy bennünket minden eszközzel igyekeznek támogatni, mert minket egyedülieknek látnak, akik esetében esélyt látnak arra, hogy egyáltalán nem bukunk el. E révén a legnagyobb jóindulatát jelezte, és azt mondta, hogy ezt nem mondhatja el nyilvánosság előtt, de így elmondja. Tehát én azért kitartanék a 78 mellett, és csak olyan kötelezettséget vállalnék szívesen, és ezt azért kérem hangsúlyozni, amit teljesíteni tudunk. Ők ezt láthatólag értékelik.

(Többen hozzászólnak, köztük Bogár László, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának politikai államtitkára, aki elmondja, hogy a Nemzeti Bank készített egy olyan anyagot, amelyiknek ez a címe, vagy tárgya, hogy Magyarország kérése a fejlett ipari országokhoz pénzügyi segélynyújtásra. Az NGKM által is készült ilyen anyag, de a kettő eltér egymástól.)

Antall József: Ezt a felvetést nagyon fontosnak tartom, mert nemegyszer hangzott el, hogy különböző adatokat közölnek a magyar szervezetek. Belső prognózisok lehetnek eltérők, hiszen hipotézisekről van szó tulajdonképpen. A szó etimológiai értelmében is hipotézisekről van szó, azt lehet mondani. De kifelé, adott időszakokban a magyar kormányzatnak és a magyar banknak nagyjából egyforma dolgokat kell mondani. Ezért erre nagyon nagy súlyt kell helyezni, és nem lehet, hogy pontatlan adatok jöjjenek. És ezt – mivel szenvedő alanya vagyok a különböző helyekről kapott, úgynevezett anyagoknak, amelyeknek összehangolása nem kis feladat – nagyon súlyos problémának érzem, éppen ezért kérem ezeknek a gazdasági tárcák részéről történő összehangolását. Ebben a külgazdasági tárca koordináló és összegező szerepe épp olyan meghatározó külügyi szempontból, amikor külföldiekkel tárgyalunk. Úgyhogy most felkérlek arra, hogy ezt állítsátok össze, hogy itten legyen. Ki lehet dolgozni egy olyan tervezetet is, ami kedvezőbb számítás, egy eshetőség nagyjából tól–ig alapon. Nyilvánvaló, hogy az érdekünk szerint a legalacsonyabbal kezdjük, a legrosszabból indulunk ki, amikor a gazdasági stratégiákat meghatározzuk. Most itt a kormányülésen szeretnék valamit még egyszer nagyon egyértelműen valamennyi gazdasági miniszter jelenlétében leszögezni, illetve a helyettesítő politikai államtitkároknak is. Magyarországnak nemcsak gazdasági hitele, hitelképessége van, hanem van egy erkölcsi hitelképessége is. Az erkölcsi hitelképességünket kérdőjelezzük meg folyamatosan az ellentétes kijelentésekkel, azzal is, hogyha különböző helyeken más számokat mondanak. Jegyezzük meg, hogy ezek mindent összeegyeztetnek. Tehát nem lehet hasra ütni és valamit mondani. Lehet prognózisokat csinálni. A, B, C, d variánsos prognózisokat lehet bevételre, kiadásra csinálni, de egy meghatározott időszakban a kormányzat külföldi tárgyalásoknál csak egyformán nyilatkozhat. Itt a kormányülésen ezt kérem állásfoglalásként jelezni, és a távol lévő miniszterekkel is közölni, hogy csak ilyen számok mehetnek ki. Egyszerűen a Kormány kötelezi a minisztereket és a minisztériumokat, valamint a Nemzeti Bankot is arra, hogy a belső szakmai álláspontot ismertessék, de amikor tárgyalunk, akkor egy azonos pozícióból kell nyilatkozni, mert különben nem fogjuk azt a kivívott pozíciónkat megtartani. Nem tudom, hogy nemegyszer, amikor elmondják, hogy a csehek vagy a lengyelek, vagy a románok mit mondanak, akkor annak egy része nem nekünk szól-e? Ez rendkívül fontos dolog s hitelképességünk szempontjából. Nem szabad azt hinni, hogy ezek naiv emberek.

(Több hozzászólást követően.)

Antall József: Elnézést, hogy közbeszólok! El akarom mondani, hogy a fiskális, meg a monetáris, ezek állandóan elhangzó lózungok. a makroökonómia és kínálatélénkítés és vállalkozásbarát: az összes jelszó csak együtt érdekel. Amikor idejön Forrai István, aki maga is közgazdász és kabinetfőnök, ha felelősségteljesen elém tesz egy papírt, azt a mindenkori Kormány érdekelt gazdasági minisztereinek összehangolt álláspontjával, a Nemzeti Bank elnökének egyetértésével tegye meg, mert én nem járathatom le magamat, amikor ilyen tárgyalások vannak. Ez, azt hiszem, világos. Nem ajánlom azt se, hogy amikor az egyik utcából ezek átmennek tárgyalni, akkor mást mondjanak a Bankban, a Nemzetközi Gazdasági Minisztériumban vagy egye-bekben, mert komolytalanná válunk.

Az 1991. évi vagyonpolitikai irányelvekkel kapcsolatban.

(Csepi Lajos, az Állami Vagyonügynökség ügyvezető igazgatója elmondja, hogy miután a privatizáció az egész Kormány feladata, ezért az irányelvekben egyértelműbbé teszik, hogy mind a vállalatok átalakítása, mind az aktív privatizáció tekintetében minden egyes esetben egyeztetni kívánnak az illetékes ágazati tárcákkal. Megjegyzi, hogy az állami vagyon kezelésére csak kivételszerűen célszerű sort keríteni ágazati minisztériumi feladatkörben, továbbá azt is, hogy a munkavállalói kedvezmények körének szűkítése a privatizáció folyamatának zökkenőmentesebbé tételét szolgálja. Az önkormányzatok részére történő ellenérték nélküli állami vagyonátadást – ha ilyen törvény születik – természetesen végrehajtják, de ezt nem tették bele az irányelvekbe.)

Antall József: Egyelőre nem tartanám szükségesnek, hogy ezt az irányelvek közé bevegyük, mert ha megszületik a törvény, az akkor automatikusan úgyis erre kötelezi a vagyonügynökséget. Ne inspiráljunk előre.

(Csepi Lajos folytatva elmondja, hogy nem értenének egyet azzal, hogy a privatizációs bevételeket ágazati fejlesztési célokra lehessen felhasználni.
Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter felveti, hogy a Vagyonügynökségnek legyen joga állami vagyont ellenérték nélkül ne csak a Társadalombiztosítási Alap? számára tulajdonba adni, hanem más szervezetek számára is, beleértve a Kulturális Alapot? is.)

Antall József: Egy kérdést szeretnék világossá tenni, vagy megkísérelni. tulajdonképpen a Vagyonügynökség az egyben egy vagyonalap, tehát a vagyonalap- és a vagyonügynökségi funkciót is betölti, részben a kettő keveredik, bár a szó önmagában ezt nem fejezi ki. Itt, amit Andrásfalvy Bertalan elmondott, az teljesen igaz, de a Vagyonügynökséget egy törvény szabályozza, és külön döntéssel kell tulajdonképpen tisztázni, hogy azon az alapon mit lehet tenni. A Vagyonügynökség ügyvezető igazgatója egy olyan irányelvet terjesztett elő, ami magyarul arra vonatkozott, hogy a költségvetés alkalmi finanszírozása ne ennek terhére történjék. Ez azt jelenti, hogy lehet fordítani államadósság csökkentésére, hogy az a költségvetést ne terhelje. Tehát elvileg arra fordítható. Másik dolog az, hogy ahhoz, hogy a Vagyonügynökség mint állami vagyonalap rezerválhasson, átadhasson valamit, ahhoz viszont meg kell fogalmazni a politikai, szakmapolitikai irányelveket. Meg kell fogalmazni magát a tervezetet is, hogy a kultúrának kívánunk-e egy ilyen bázist teremteni, és ahhoz a bázishoz kell-e tulajdonképpen ebből az állami vagyonalapból adnunk. Ugyanúgy, ahogy az önkormányzatok esetében tettük, tehát ugyanúgy kell akkor ezt is. Akkor viszont ezt ki kell dolgozni. ugyanezt ki kell dolgozni más vonatkozásban is, ha ilyet akarunk. Ez nem egy egyszerű döntés. Tehát akkor elvileg azt kell mondani, hogy az állami vagyonból önkormányzatok részére vagy egyéb kulturális célra adható vagyon. Vagy felvethető ez szociális téren is, sőt még indokolt is, mert ott még erkölcsi ok-okozati összefüggés is van. Egy szociális alapképzést ezért ki lehet mondani. Először is kíván-e a Kormány egy olyan állásfoglalást hozni, hogy az állami vagyonpolitikai irányelvek szerint a privatizációban minden tárca érdekelt lehessen. Ez az 1. pont. A másik része a 3. pontnál, ahol az irányelvek arról szólnak, hogy az önkormányzatok számára is lehetővé tegye állami vagyon ellenérték nélküli tulajdonba adását, ezt ki lehet egészíteni azzal – és mindegyiket meg lehet indokolni –, hogy a Kulturális Alapra, a Szociális Alapra, a Népjóléti Alapra is biztosíthatók ilyen állami vagyonok. Itt vetődik fel az állami vagyonalapnál, hogy korlátozó intézkedések léphetnek fel olyan egyházi jellegű állami tulajdonban lévő vagyontárgynál, ahol az egyházi intézmények olyan közfunkciókat, célfeladatokat készülnek ellátni, amit jelenleg még esetleg nem tudnak ellátni, de már erre a célra zároljuk a vagyont, az ingatlant, és amikor jelentkezik, hogy meg tudja nyitni például azt a szociális otthont, akkorra tudjunk neki biztosítani. Ezt a 3. pontot kell ebbe az irányba kidolgozni, és utána ezt itt megfogalmazzuk. Kiegészítésként még, rendkívül súlyosbítja a helyzetünket az érdekegyeztető tárgyalásoknál, hogy a Vagyonügynökség nem a munkáltatói oldalon ül. Pedig ott kellene ülnie, és a Kormánynak kellene középen. Tehát az állami holdingokhoz és egyebekhez hasonlóan ott kellene ülnie, mert ez egy szereptévesztés, ami ma van. Az Állami Vagyonügynökség rendelkezik a magyar állami vagyon felett. Ott kellene ülnie, ez lenne a tiszta képlet.

(Több hozzászólást követően.)

Antall József: Most már csak nagyon röviden, mert szóvá kell valamit tennem, amit nyilván az összes minisztertársam szóvá tesz, hogy kialakulatlan a privatizációs ügyekben való államigazgatási egyeztetés rendje, hiszen ez az intézmény elég sajátos intézmény. Nem minisztérium, mert nem az, a bérek is magasabbak, csak hogy egy megfogható dologra utaljak. Nem miniszter áll az élén, hanem egy társadalmi, népfrontos szervezet. Nincsen egyeztetési kötelezettségük klasszikus értelemben. A Csepi által felemlített törvény, amely talán nem annyira tökéletes, csak az államigazgatási irányítású vállalatok esetében az ottani átalakulási döntéseket illetően ír elő az alapítótól származó véleménykérést. Más körben nem is írja elő. Ezért az én tapasztalatom szerint az ÁVÜ ügyintézőjétől függ, hogy hol kér, hol nem kér információt, úgynevezett egyéb államigazgatási véleményt, vagyis hol köröztet, hol nem köröztet. Itt mindenesetre a közeljövőben dönteni kell, hogy az ÁVÜ egy állami intézmény, és akkor az egyeztetési rendbe beilleszkedik, vagy pedig marad ilyen népfrontos intézmény. Végül az utolsó oldal, a 11. oldal utolsó bekezdéséhez szeretnék hozzászólni, amelyik a privatizációs bevételeknek a felosztására vonatkozik. Az, amit említett Csepi úr, hogy ne ágazati részcélokra tördelődjön szét a bevétel, ez közgazdaságilag jogos igény, ámbátor maga is, ha jól értelmezem, egy fél milliárdot akar saját céljára lehasítani, ami szintén ágazati igény, mert ebben az értelemben ez az intézmény éppúgy ágazati, mint a nemzetközi gazdasági kapcsolatok fejlesztését szolgáló igény, vagy a nem tudom milyen más igény. Én csak azt akarom itt kimondani, hogy miután azért ez a kormányzatnak a funkciója, ezért ne a Vagyonügynökség igazgatótanácsának a döntési kompetenciájába tegyük ezt be, mert az igazgatótanács azért van ott, hogy a törvény értelmében ellenőrizze, társadalmi kontroll alatt tartsa a nemzeti vagyon átalakítását. De hogy az ebből származó bevételeket hogyan használja fel a felelős kormány, azt semmiképpen nem lehet ott hagyni. A szöveg ebből a szempontból félreérthető, mert az „Állami Vagyonügynökség Igazgatótanácsa által pontosan meghatározott szabályok alapján” kitételt tartalmazza. Úgyhogy, ha mást nem, akkor ezt javaslom rövid távon javítani. Még egyszer szeretném tudatosítani, hogy itt ennél nagyobb gondot látok, mint amennyi ebből kiderül, ebből a funkciójára szabott előterjesztésből. Megengedve, hogy az eredeti felkérés a jogszabály alapján erre a funkcióra vonatkozik, de egy ilyen dokumentum alapul szolgálhatna a Kormánynak arra, hogy megfogalmazza az irányelveit az állami vagyon kezelésére, átalakítására, függetlenül attól, hogy az életben tartott, meglevő törvény taxatíve milyen feladatokat ír elő. Annál többet nyilván tartalmazhat egy dokumentum, csak annál kevesebbet nem. Ezért jobb lett volna, ha kormányelőterjesztés alapján kerül elénk a dokumentum és nem a privatizációs ügynökség előterjesztéseként, mert nyilvánvalóan ez az ügynökség a legjobb tudása szerint, de a saját szempontjából készítette elő a dokumentumot. Ugyanakkor ezt nagyon nagy érdeklődés fogadja, mert ebből próbálják kiolvasni a magyar Kormány privatizációval, vagyonkezeléssel és az állami szerepvállalással kapcsolatos álláspontját, mint a jó gazdára jellemző álláspontját. Tehát kicsit későn szóltam, de mindenesetre ennek az utolsó verziónak az olvasásakor ezek voltak a hiányérzeteim.

A Különfélék között Magyarországnak a fejlett ipari országokhoz pénzügyi segítségnyújtás iránti kérésével kapcsolatba.

(Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke ismerteti, hogy egy komoly elvi kérdés maradt vitatott, mégpedig az, hogy az ország kérjen-e segélyt az Európai Közösségtől. A Nemzeti Bank ebben egyoldalú kisebbségben maradt. Az MNB véleménye, hogy mindenféle segély iránti kérelem aláássa az országnak a pozícióit. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy segélyeket kérjünk. Az emberek itthon azt hiszik, hogy dől hozzánk a roppant magas segély, miközben nem kaptunk semmit még. Amit eddig kaptunk, mind piaci alapú hitel volt, amiért keményen megfizet az ország. A véleménye az, hogy nem tudunk kapni olyan volumenű segélyt, ami nekünk valóságos könnyítést jelentene.)

Antall József: Én azt hiszem, hogy az lenne a helyes – ezt már sokszor elmondtuk, csak soha nem csinálják meg –, hogy végre összegeződne az, hogy melyek a nem használható segélyek a számunkra.

(Bogár László, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának politikai államtitkára elmondja, hogy már megvan ez az összegezés.)

Antall József: De akkor ezt kellene kivinni Brüsszelbe, és erről egy pontos tájékoztatást adni a 12 és a 24-eknek, hogy mi az, amit kaptunk, mi az, amit nem kaptunk, és mihez mire lenne szükségünk. Azt sem tartanám helyesnek, hogy semmit ne kérjünk, mert az viszont azt a benyomást keltené, mintha itt minden rendben menne, és utána, amikor válsághelyzet van, akkor jön a kétségbeejtő helyzet. Most Rabár Ferencnek a korábbi álláspontjára hivatkozom, nem lehet most az esetleges monetáris jó benyomás érdekében ezt az álláspontot vallani. Kell kérnünk segélyt. De reálisan kell megírni, hogy mit és mit nem. Konkrétan meg kell írni, hogy ilyen és ilyen kérdésekre vagy projektekre kérünk támogatást, mert erre nem tudunk biztosítani. Le kell írni, hogy mi az, amire nem tudunk. És így kell a lakosság elé is tárni mindezt. Ez a feladat, erre is kérem, hogy üljön össze a Nemzeti Bank, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma, a Pénzügyminisztérium és mindazok, akik különböző projekteket szeretnének ilyen pénzekből – ideértve a finnek vagy a Baden-Württemberg által felajánlott segélyt, és a Phare programot? is – végrehajtani.

(Surányi György szerint ezek, vagyis a finnek, meg a Baden-Württemberg által felajánlott pénzek, ezek nem jelentenek segítséget, ezek piaci hitelek, ezen hülyére keresi magát például a német hitelnyújtó.)

Antall József: Igen, de egyszer ezt le kell írni, mert a Kohl ezt ugyanúgy nem tudja, mint a magyar nép.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. II. kötet 152-160. oldalán megjelent szövege)