1990. év

(Brüsszelben tárgyaltak a Magyarország számára megítélt IMF-hitelről. Az előzetes hírek szerint a 24-ek azt fogadták el előzetesen, hogy 700 millió dollár nem fedezett hiány a jövő évi fizetési mérlegben, amire megoldást kell találni. Ezért valószínű, hogy véglege-sen is ennyit fognak elfogadni.)

Antall József: Különböző híreket kaptunk a tegnapi brüsszeli tárgyalásókról, és nem tudom, a lapokban is van erről szó. Te mit tudsz, ha adnál néhány szavas tájékoztatót a Kormánynak. Tessék.

(Tarafás Imre, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke elmondja, hogy nem tud semmit, az MNB nem kapott ma reggelig semmilyen hírt.)

Antall József: Nem. Szóval ezt vagy megtudjuk előzetesen, vagy nem. Azt mindenki tudja, hogy már múltkor, a minisztertanácson elhangzott, hogy Kodolányi Gyula a Pentagonale-? ülésen átadta kérésünket, levelünket, amit összeállítottak a tárcák.? Nyilvánvaló ez is benne van, úgyhogy ez is a tárgyaláson ennek alátámasztása volt a célja. Reméljük, hogy ma világosabb híreket fogunk kapni minden oldalról, és akkor azt kérem, hogy ezt mindenesetre közöljük, mert én szándékosan – most nem retorikai szempontból – nem kívántam ezt sem védeni, sem alátámasztani a parlamenti felszólalásomban. Ezt persze lehet támadni, mindent lehet. Célom az volt, hogy inkább lehangoló képpel dramaturgiailag most egy rossz képet nyújtani, amihez viszonyítva a költségvetési expozé és az újabb bejelentések felfelé íveljenek. Tehát azt vállaltam magamra, hogy én végezzem el a lehangolást, amihez viszonyítva a tárca és a szakmai rész a következő héten felfelé ívelő kört tudjon mutatni, tehát jobbat mondjon. Tulajdonképpen a keserűbbet akartam egyszer elmondani, akkor is, ha támadnak érte, ráadásul olyan formában mind időben, mind térben, hogy tulajdonképpen nehéz legyen rá reagálni. Másképp, tehát ez volt a cél. A pénzügyminiszteri expozénak viszont olyannak kell lenni, hogy a költségvetés előterjesztésével együtt konkrétan megadja az utat és a menetrendet. Ennyit szeretnék. Most viszont szeretném a minisztertanácsot nagyon összefogottan vezetni. Csak akkor szóljunk, kérem, hozzá a tárgyhoz, ha előrevivő mondandó, ha politikai rész van. Nekünk végig kell szaladni a napirendeken. Ezt kérem, ezért nincs idő beszélgetni.

(Kodolányi Gyula címzetes államtitkár, a miniszterelnök külügyi tanácsadója, aki a hitelkérelmet alátámasztó levelet átadta, önkritikusan elmondja, hogy szerinte bár a levélben másfél milliárd dollárt kértünk, de az érvelés úgy volt értelmezhető, hogy magyarok vagyunk, önérzetünk van, nem merünk kérni, és lényegében mi kevesebbel is beérjük, ezért attól fél, hogy nem másfél milliárdot fogunk kapni, hanem csak a felét.)

Antall József: Azt hiszem, hogy nem minden értelemben volt jó a levél, ezt alátámaszthatom. Valahogy meg kell jobban ezeket a kérdéseket vizsgálni és főleg összehangoltan. Nem kívánok most arról hosszabban szólni, de szeretném leszögezni, hogy amit kaptunk ehhez a miniszterelnöki beszédhez is az egyes tárcáktól, a legenyhébb szó, amit használhatok, hogy egyenetlenek voltak. Volt, ahonnan konkrétum sem volt, hanem egyszerűen más célra felhasznált és más célra összeállított papírt küldtek. Ez egy lehetetlen állapot, hogy a Kormány amikor egy előterjesztést tesz, ahhoz, illetve egy miniszterelnöki expozéhoz kapott anyagok nagy többsége gyakorlatilag használhatatlan. Kérem a felelősséget átérezni egy ilyen szituációban. Ezt egyszerűen, ha tudtam volna, akkor sok mindent másképp rendelek el, de a cél az volt, amit előbb elmondtam. De tartalmilag, ha ezt tudom, akkor nem ilyen jelleggel történik a feladat meghatározása. Bárki megtekintheti, ha valakit érdekel. Azt hiszem Kajdi Józsefnél megvan, vagy Forrai István elmondja azt, hogy az egyes tárcák mit küldtek. Szóval nem lehet, hogy egy kormányfői megnyilatkozás előtt a tárcák úgy mellékesen valamit csak odadobnak. Siralmasak voltak az ideküldött anyagok. Nem kívánok most többet erről szólni. Ezt nyilván mindenki átgondolja. Volt egy-két, valóban a műfajnak megfelelő és használható összeállítás, de sajnos a többség elképesztően gyenge volt. Akkor azt hiszem, hogy egyelőre nem tudunk ebben továbbmenni. Kérlek, hogy tájékoztass rövid úton, ahogy megtudsz valamit is erről, hogy tudjuk a döntést, mert a Kormány tagjait is szeretném tájékoztatni.

(Forrai István, a MEH helyettes államtitkára szerint, ha ezt a 700 milliót megkapja Magyarország, ez egy nagyon jó eredmény. Nehogy ez valakinél is úgy csapódjon le, hogy ez valami nem jó. Hogyha ezt megkapjuk, akkor ez azt jelenti, hogy a következő év biztonságosan finanszírozható.)

Antall József: No de ezt meg kell pontosan fogalmazni azzal együtt, hogy az ország helyzete változatlanul súlyos. Nehogy azt higgye Kovács János, a szerencsétlen, Hódmezővásárhelyen, hogy neki most ezzel minden megoldódik. Ez csak azt oldja meg, hogy nem omlik össze az ország fizetőképessége. Ezeket kell világosan megmondani, hogy nehogy azt higgye valaki, hogy ezután most majd minden sokkal jobb lesz. Ez csak azt jelenti, hogy az ország fizetőképessége fennáll. Erről kell akkor beszélni a holnapi sajtóértekezleten is és egyéb megnyilatkozásokban is. De nagyon szakszerűen kérek egy szöveget erre, amit a kormányszóvivő akkor ismertessen. Nem szükséges, hogy ezt most külön pénzügyileg részletesen megvilágítsuk.

(Tarafás Imre elmondja, hogy este fog találkozni Belanger úrral, de a tőle kapott információ még nem lesz hivatalos.)

Antall József: Azt mondhatjuk, hogy reményünk van arra, vagy reméljük, hogy ezt megkapjuk.

(Forrai István szerint ezt az MTI az európai közösségi szóvivőre hivatkozva adta le.)

Antall József: Nézzétek meg ezt. Jó? Nézzétek meg, most ezen ne vitatkozzunk, hanem nézzétek meg, hogy mi az, ami megjelent. A kormányszóvivő ezt közérthető magyarázattal mondja el, nem elrontva azt, hogy költségvetés előtt egy ilyen válsá-gos helyzet van, érzékeltetve a katasztrófa, az összeomlás érzését. Mert ez is egy momentum az általam elmondott lehangolás után.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. II. kötet 160-162. oldalán megjelent szövege)