1990. év

(Kupa Mihály pénzügyminiszter ismerteti az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának döntéseit a kiadás csökkentésére, illetve növelésére vonatkozólag. A Bizottság 29 milliárd kiadáscsökkentést javasol, és erről kell döntenie a Kormánynak, bár nem javasolja, hogy a Kormány egy új kiadáscsökkentő csomagtervvel álljon elő.
Boross Péter belügyminiszter mindehhez hozzáfűzi, hogy ezeknél a tételeknél a törvényhozó hatalom feladván a hatalommegosztás elvét, nagyon mélyen és részleteibe avatkozik be a végrehajtó hatalomba. Ennek mindenképpen aláhúzottan hangot kell adni, mert olyan tételekhez akar nyúlni, amelyek lényegében az államigazgatás, tehát az igazgatási szféra kompetenciájába tartoznak.
Többen hozzászólnak még, elmondván, hogy miért kizárt további kiadáscsökkentés a tárcájuk vonatkozásában.)

Antall József: Azért engedd meg, hogy közbevágjak. Múltkor is közbevágtam, amikor a külügyminiszter adta elő ebben a formában. Engedd meg, hogy most közbevágjak itt. Ennek a kormányülésnek nem az a célja, ugyanis azon már túl vagyunk, hogy a miniszterek saját magukét mondják el mások részére. Mindenki tudja, a honvédelmi miniszter is el tudja mondani, mindenki el tudja mondani a saját tárcáját, az oktatásügy is, a nemzeti megújhodás programjában valamennyi ágazat benne van. Most nem hiszem, hogy ezt így el kell mondani. Most nem a minisztereknek kell egymással vitatkozni. Itt arról van tulajdonképpen szó, hogy a költségvetés keresztül tud-e menni a parlamenten, vagy nem tud keresztülmenni, és az elfogadás érdekében mit tudunk vállalni. Tehát azt kérem megmondani, hogy mit tudunk vállalni, mert minden miniszter kedvet kap különben, hogy elmondja ugyanazt, hogy mi van a mezőgazdasággal, mi van akkor, ha nincs közbiztonság, ha nincs honvédelem. Teljesen egyetértek veled is, mindnyájatokkal egyetértek, no de nem erről van szó. Technológia és kutatásfejlesztésre ugyanez érvényes, hogy ha előre akarunk jutni. Mindnyájan tudunk érvelni, de ezt ne egymásnak tegyük, ne azt mondjuk el, amiben
mindnyájan azonos cipőben vagyunk. Itt egyszerűen egy „prokrusztész ágyba”? fektetnek bele bennünket, és legfeljebb fel lehet tenni a kérdést, hogy átadjuk-e a kormányzást, vagy nem. Ez a kérdés.

(Kádár Béla nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere ezzel egyetért, ennek ellenére kifogásolja, hogy nem azonos mértékben vágtak az egyes tárcák vonatkozásában, és a külügy privilegizált helyzetben volt.)

Antall József: Nem hiszem, hogy a Külügyminisztériumnak jobb kapcsolata van a Pénzügyminisztériumhoz, mint a külgazdaságinak, vagy befolyást gyakorolt volna e tekintetben. Én pedig a külgazdasági minisztériumot mindenkor védtem minden ellentétes véleménnyel szemben, és elfogadtam a stratégiai jelentőségét.

(Kádár Béla ennek ellenére fenntartja a véleményét, hogy a tárcája a vesztes csapatba tartozik. Még többen hozzászólnak vitatva a bizottsági javaslatok indokoltságát.)

Antall József: Én azt kérem, hogy azt fogja fel a Kormány, hogy most ne Kormányon belül folytassuk egymással a vitát, és ezért is szóltam közbe. Tehát ne egymásra mutogassunk. Itt arról van szó, hogy – majdnem azt lehet mondani, pártállástól való különbség nélkül – a képviselőkben egyrészt szerepet kap egy ellenzéki attitűd, amiben leélte nagy része az életét, és az egész magyar társadalom ellenzékisége az egyik kiindulási pont. A másik a mindenkori államellenessége. A harmadik, sokkal erősebb a kommunista évtizedek mentalitást deformáló hatása, mint ahogy itt általában az emberek hiszik. A legnagyobb antikommunistákban kommunista reflexek működnek. Szemben állnak mindennel. Amit a Béla elmondott, abban teljesen igaza van, de a képviselők nincsenek ebben a stádiumban és fokon, hogy felfogják, hogy először valamit meg kell termelni ahhoz, hogy el lehessen osztani. Pillanatnyilag nincsenek. Ne egymást marjuk, mert ezzel nem megyünk semmire a jelen pillanatban. Ez sehova nem vezet. Itt ténylegesen arról van szó, hogy a képviselők, az MDF-képviselők, ugyanúgy a kisgazdák és a kereszténydemokraták, tehát a kormánypárti képviselők sokkal inkább közvetítik ezt a közhangulatot, mint bizonyos értelemben, ha úgy tetszik a szocialista párti volt kormányzati szerepet betöltött képviselők. Azok sokkal pontosabban tudják, hogy miről van szó, de miért lennének olyan szívélyesek hozzánk, hogy ezt kifejezésre juttassák, hogy ők tudják, hogy nem lehet másképp. A Fidesznek az agytrösztje pontosan tudja, hogy itt miről van szó, de ezt az ellenzéki pozíciót nem hagyják ki. Ez nem racionális vitáknak a versengése. Az SZDSZ-nek a közgazdász- és egyéb ideológiai agytrösztje pontosan tudja, hogy miről van szó, esetleg pontosabban, mint az MDF-nek az ideológiai irányultsága, amelyik ez ellen szól. Erről van itt tulajdonképpen szó. Jelenleg viszont arról, hogy mi mint Kormány felelőséggel tartozunk a tárcákért, amik ágazatokat fejlesztenek, és ennek a végigharcolásáért. De végső fokon a kormányzatnak abban a kérdésben kell állást foglalni, hogy mint kormányzat ezen keretek között megkísérli-e ezt végigvinni. Egy biztos, a költségvetésnek van egy költségvetés-politikai kihatása, hogy minden miniszternek bármelyik tárcánál az a lecsökkentett költségvetés, amit kap, egy nagy újragondolási feladatot jelent. Ez az újragondolási feladat az, amivel tulajdonképpen a lelkem mélyén egyetértek, mert e nélkül a kényszerű helyzet nélkül senki nem gondolja újra a tárcájának a belső erőviszonyait, tárcájának a feladatait, ez nem menne másképp végbe. Ez a kényszerű helyzetnek az egyetlen optimista hangvételű értékelése lehet, mert ha ez nem történik meg, és mindenki megkapja, amit kért, változatlan marad minden. Ez rajtunk kívülálló ok, amit mondok, tehát nem azért, mert én megterveztem ezt, csak azt mondom, hogy ennyi haszna van. Mint ahogy a taxisblokádnak? is volt bizonyos haszna, legalább az érdekvédelmi szervezeteknél egy szempontból, és más szempontból is, mert sok mindenre rávilágított. Ennek az egy dolognak, hogy most kényszerhelyzetbe került mindenki, egy biztos, aki a tárcájánál a kényszerhelyzetet nem gondolja át, és nem próbál maximális változtatásokat végbevinni, ami aztán kormányzati szinten kell, hogy szintetizálódjék, az nem alkalmas a feladatára, hiszen nem tudunk mit csinálni. Most tehát arról van szó, hogy ebben a válsághelyzetben mit tudunk csinálni, hogy megteremtsük azokat a kereteket, hogy a kényszerhelyzeten belül megpróbáljunk elindulni egy negyedévi felülvizsgálati lehetőséggel élve. Mindnyájan el tudjuk mondani, én is elmondhatom a parlamentben a szavazás előtt, hogy miről van szó a belügytől a honvédelemig. Mindenki elmondhatja, minden ágazat. A nemzeti megújhodás programja természetszerűleg stratégiai távlatban mást mond, mint amit ebből a költségvetésből meg lehet teremteni.

(Siklós Csaba közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter kérdésére válaszolva Kupa Mihály elmondja, hogy a 12%-os csökkentés valamennyi államhatalmi szervre – az Alkotmánybíróságtól a Számvevőszékig, beleértve magát az Országgyűlést is – vonatkozik. Mindenki tanúsítson önmérsékletet.)

Antall József: A Költségvetési Bizottságban ezt már ott fel lehet vetni mint kérdést. Eleve egy elegáns kérdésben fel lehet tenni, hogy mindezen csökkentések, amelyek a végrehajtó hatalomra vonatkoznak, ez önmagára, a parlamentre véve is vonatkozik-e? Ez a kérdés felvetődhet a parlamentben a parlamenti képviselők részéről is.

(Siklós Csaba még felveti, hogy nekünk annyi képviselőt, akivel még lehet frakcióülésen beszélni, meg kell győzni arról, hogy fogadják el a Kormány előterjesztését, és a Kormány mellett szavazzanak.)

Antall József: Ezért hívtam fel a figyelmet a miniszterek és a politikai államtitkárok szerepére a kormánypárti frakciókban. Sajnos ez nem működött az elmúlt időszakban, s legalább a politikai államtitkároknak a frakciókban folyamatosan tevékenykedni kell. Ez az egyik feladat, megerősíteni a koordinációt, mert nem lehet, hogy a frakciók teljesen elkülönülve, külön életet éljenek. Ez mind megindokolható időhiánnyal és a tűzoltással, de a frakcióüléseken való részvétel az nélkülözhetetlen. Ez az egyik tanulsága ennek a félévi időszaknak a saját kormányzattal kapcsolatban is.

(Kupa Mihály megígéri, hogy mindezt el fogja mondani. Egyet viszont nem tehet meg, és ezt nem is akarja, hogy a képviselőket politikailag kioktassa.)

Antall József: Nem is lenne helyes, mert ezt a hatalom arroganciájának veszik rögtön. Én még a Békési úrral is nagyon nyájas vagyok, ami nagyon nehezemre esik. Megkérdezem a Nemzeti Bank elnökét mint meghívott szakértőt, hogy mi a megjegyzése a Költségvetési Bizottság javaslatához, miután itt most szembesültünk ezzel. Fontosnak tartom, hogy elmondja a véleményét, hogy mit szól a Költségvetési Bizottság állásfoglalásáról.

(Surányi György egyetért azzal, hogy eléggé esetlegesek a javaslatok, és ebből komoly koncepció nehezen alakítható ki. Például elfogadhatatlannak tartja a központi államigazgatás kiadásainak 12,5%-kal történő csökkentését. Meggyőződése, hogy nemzetközi összehasonlításban a magyar központi közigazgatás borzasztó alacsony létszámú és költségigényű. Elmondja, hogy sajnos nem szavazták meg Magyarország részére a 700 millió dollár hitelt, ugyanis nem érzik, hogy olyan sürgős szükség lenne rá. Szerinte rövidlátók a nyugati kormányok. Nem érzékelik, hogy Magyarország esetében fillérekből meg lehetne oldani – már az ő szempontjukból – a rövid távú gondjainkat.)

Antall József: Mindenképpen erre a kérdésre térjünk vissza a költségvetés megszavazása, vagy meg nem szavazása után, és ezt külön a kormányokkal letárgyaljuk, majd megtaláljuk erre a megfelelő formát.

(Még néhány hozzászólás után.)

Antall József: Még mindenképpen arra van szükség, hogy a frakcióban a pénzügyminiszter úr ismertesse, ameddig eljutunk. Még egyszer szeretném elmondani azt, hogy arra kell koncentrálni, hogy most 30-án szavazzák meg a költségvetést. Vagy élére kell állítani a kérdést. De az egy tarthatatlan dolog, hogy ebben a frakciók ne támogassanak bennünket, ezért világosan kell beszélni. Én még egyszer elmondom azt, hogy sajnos a frakciók külön életet éltek, mert a miniszterek és államtitkárok ritkán beszéltek velük. Egy bizonyos elkülönülés minden területen érvényesült, ezen a sajnálatos módon változtatni kell. Most már nem érdemes rajta e pillanatban vitatkoznunk. Meg kell próbálnunk meggyőzni őket, és utána ezt keresztülvinni, és azután lehet majd sok mindent csinálni. Mindjárt visszaadom a pénzügyminiszter úrnak a szót, és szeretném lezárni a kormányülést. Itt tulajdonképpen a stratégiában próbáljunk megállapodni. Az egyik kérdés az, hogy a pénzügyminiszter viszi az ügyeket az elejétől kezdve. Most már beleélte magát annyira a pénzügyminiszter úr, hogy már át tudja venni és tudja vinni tovább az ügyeket. Egy. Kettő: ha a Költségvetési és a Gazdasági Bizottság a Kormánnyal egyes tételeknél egységes álláspontot foglal el, nem az egészben, mert az reménytelen, de bizonyos esetekben, akkor ott esély van arra, hogy a parlamentben azok simábban mennek keresztül. Ha csomagjellege van, vagy egyeztetett álláspontok vannak, ki tudja megmondani azt nekünk – nem tudom Király Péter tudja-e –, hogy melyek azok a javaslatok, amelyeket vissza kellene vonatni? Ha ezt tudjuk, akkor meg kell egyezni a képviselővel, és azt mondani, hogy ebbe be van építve. Ez egy technikai kérdés, amit megkísérelhetünk, hogy vonják vissza. Ezt előre nem tudjuk garantálni, motivációk ismeretének hiánya miatt, hogy ez sikerül is, de mindenesetre megkísérelnénk ezt. Mikorra kaphatunk egy ilyen listát? A frakcióülésre.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. II. kötet 175-179. oldalán megjelent szövege)