1992. év

(Kupa Mihály pénzügyminiszter szerint a ’92-es év megítélése rendkívül nehéz a nagyon sok bizonytalansági tényező miatt, elsősorban olyan bizonytalansági tényezők miatt, amit mi magunk keltettünk, hogy átalakítsuk a gazdaságot. Az igazi probléma, a lakosság megváltozott magatartása, amely lakosság óriási megtakarításokat halmoz fel, és egyelőre, érthető okokból, nem vállalja a befektetés kockázatát.)

Antall József: A kérdésem ezzel kapcsolatban, mivel 78,7 milliárd jelenleg a deficit, ugye? Ez jogi szempontból, ha időarányosan most meghaladja az évi tervezettet, a költségvetési törvény szempontjából kell-e a parlament elé menni, vagy nem? Különböző véleményeket és megjegyzéseket hallottam. Mi a helyzet?

(Kupa Mihály szerint a finanszírozása miatt kell menni, mert a finanszírozásra vonatkozó felhatalmazás 69,7 milliárdra érvényes csak. Magát a költségvetés hiányát az egész évben minden módosítás nélkül tudnánk finanszírozni, mert a likviditási kincstárjegyet úgy veszik, mint a cukrot.
Többen hozzászólnak még, köztük Schamschula György, a munkaügyi tárca politikai államtitkára is, aki szerint iszonyú mértékű a feketegazdaság terjedése Magyarországon, ugyanis a magyar gazdaság nagy része teljesen ki van vonva, nemcsak a statisztikai megfigyelés, hanem ezen keresztül az adózás és mindenféle társadalmi jövedelemlevonás alól.)

Antall József: Kérdésem ezzel kapcsolatban, bár ez, azt hiszem, hogy föltétlen reális megfigyelés, úgyhogy ez átlagosan jelentkezik. Nyilván egyenetlenül az egyes körzeteket vagy egyes lakosságcsoportokat számítva, de átlagosan. A második, harmadik gazdaság emlékeként változatlanul megvannak a reflexek, miután a jogrendszerünk nincs megfelelően kibontva, vagy kidolgozva ehhez. Kérdésem az, látnak-e a gazdasági tárcák, elsősorban a pénzügyminiszter úr, arra esélyt, hogy ki lehet-e dolgozni valamiféle intézkedést erre? Vagy érdemes lenne egy szakértői csoportot erre ráállítani, amelyik megkísérelné azt, hogy mit tudunk tenni a pénz- és adórendszertől kezdve a munkanélküliség s a többi kérdésén keresztül, hogy ezt a feketegazdaságot felszámoljuk. Minden eszközt, rendőri, gazdasági, adminisztratív eszközt erre ki kell dolgozni, természetesen egy reális program keretében. Nem valamiféle olyanra gondolok, hogy porcelánboltba betört elefántként törjünk-zúzzunk, de azokat a gazdasági és jogi eszközöket, beleértve bizonyos bűnüldöző és egyéb eszközöket, és azokat a jogszabályokat, amik szükségesek, vegyük ehhez igénybe. Egyik területi képviselőcsoport járt nálam, ahol beszéltek azokról a feszültségekről, például Hajdú-Bihar megyében, ahol sokgyermekes munkanélküliek 30-40 ezer forint, nem tudom, milyen munkanélküli-segélyből, családi pótlékból és egyébből vidáman él a fél falu, és mindenki tudja, hogy milyen egyéb vállalkozásokat stb.-t folytatnak, és rendkívüli az elégedetlenség ezzel összefüggésben. Tehát ezt a kérdést érdemes lenne megvizsgálni. Egy másik kérdés, ami itt felmerül ugyanezeknél a megbeszéléseknél, hogy tud-e arra Schamschula államtitkár úr válaszolni, hogy az átképzési progra-mok, vagy egyáltalán a munkanélküliek foglalkoztatási, átirányítási programjai mennyiben sikeresek, egyáltalán igénybe veszik-e? Nem tudom, igaz-e, ez is elhangzott észrevétel, hogy nem is veszik igénybe, és nem is mutatnak érdeklődést egyes lakosságcsoportok, akiknek ilyen lehetősége lenne. Úgyhogy az első kérésem az, hogy pénzügyminiszter úr a Gazdasági Kabinetben állítson fel összehangolva egy szakértői csoportot erre az egész kérdéskörre, a feketegazdaság megfogására. Erre legyen egy határidő, kéthetes időszak, és két hét után kapjon a Kormány erről egy jelentést. Ez lenne a kérésem.

A csődeljárásról, a felszámolási eljárásról szóló törvény várható hatásaival kapcsolatban.

(Kupa Mihály pénzügyminiszter ad tájékoztatást a helyzetről, ami szerinte nem is annyira rossz, ugyanis sikerült megfelelő eszközöket találni, hogy az iparnál hogyan kell kezelni a csőd, a felszámolás kérdését. Ugyanez a Földművelésügyi Minisztériumnál is elég szépen kibontakozott. A szakmai minisztériumok felmérései szerint az agrárterületen és az ipari területen is, valamint a kereskedelmi területen is kevés kivétellel azok a cégek vannak ilyen végletes helyzetben, és kerülnek felszámolásra valószínűleg, amelyek eleve veszteségesen gazdálkodtak, tehát nem új keletű a problémájuk.)

Antall József: Politikai szempontból is felmerülő kérdést szeretnék feltenni. Felmerültek olyan kérdések, amelyek érintik az egész problémakört és a földművelésügyi minisztert is. Például ezek a húsfeldolgozók, a kaposvári, a szombathelyi, amik bár két különböző szituációt jelentenek, de abban azonosak, hogy egyes kisembereknek tartoznak. Különösen Somogyban súlyos ez, ahol ilyen magános özvegyektől átvett állatok, három-négy disznó stb. után nem fizetnek. Tehát nagyon nagy feszültség ez, és ez nemcsak a Kisgazdapártnak, ez mindnyájunknak, a másik két koalíciós pártnak is fontos és megoldandó kérdés. Ez a kisemberek szempontjából alapvető politikai kérdés. Tehát én azt kérem megvizsgálni, hogy mit tudunk ebben a helyzetben tenni, ez mekkora összeget jelent, mert ez a demagógiának, beleértve Torgyántól a különböző volt kommunista és egyéb erőkig, ez egy lehetőség arra, hogy a közhangulatot a Kormány ellen fordítsák. Ez minden faluban érinthet embereket, és ezt jól lehet felhasználni, hogy amit leadtak, azt nem fizetik ki. Úgyhogy, erre kérnék szépen, ha lehet, akkor rövid választ. Ha nem lehet, akkor vizsgáltassuk meg, mert nem tudom, hogy mennyire vagyunk ebben az ügyben tájékozottak.

Az eddigi privatizációs tapasztalok tükrében a versenyhelyzet alakulásáról néhány következtetés a további teendőkkel kapcsolatban.

(Vissi Ferenc, a Versenyhivatal elnöke az eddig lezajlott privatizáció tapasztalatai alapján ismerteti a Versenyhivatal azon ajánlásait, hogy a jövőben mire kellene ügyelni, vagy milyen típusú megfontolásokat kellene az ezzel kapcsolatos szakmai munka középpontjába helyezni. Több hozzászólást követően.)

Antall József: Köszönöm. Akkor lezárva. Mielőtt még visszaadom a szót Vissi Ferenc elnök úrnak, meg kell jegyeznem, hogy sajnálatos, hogy a privatizációs ügyekért felelős miniszter pont nincs itt, amikor ezt az ügyet tárgyaljuk, úgyhogy ez egy szervezési hiba. Tehát minden körülmények között a privatizációs ügyekért felelős miniszternek kell mindazokat a kérdéseket összefogni, koordinálni, ami a Vagyonügynökségen túlmenően, tehát mint eladó organizáción túlmenően is, ennek az egész kérdésnek az összehangolását, és hát bizonyos értelemben magának a privatizációnak a stratégiai problémáit is tárgyalja. Ez az egyik. A másik, hogy azért a Vagyonügynökség, amelyik egyben vagyonalap is, ha nem is viseli ezt a nevében, tehát állami vagyont kezel e pillanatban is, hosszabb-rövidebb távon, természetesen célja az eladás. De hát az igazgatótanácsban képviselve vannak vagy állandó tagként ott ülnek a kulcs gazdasági tárcák képviselői. Legjobb tudomásom szerint igazgatótaná-csi tagként az ipar és kereskedelem, a földművelésügy stb., valamint amelyik egyelőre létszám- és egyéb okokból, tehát már betöltött állások miatt tagként nem tud, azok pedig meghívottként részt vesznek. Tehát azért egy igazgatótanács, ha személyre szólnak is a kinevezések, de hát azért úgy van összeállítva, hogy a szaktárcáknak van befolyása a döntésre. Azért ezt ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy a Gazdasági Kabinetben is összehangolódhatnak bizonyos dolgok, és azon kívül is, a szaktárcák képviseletében. Persze hogy a Vagyonügynökség sajátos belső kollégiumaként és döntéshozó szerveként működik, de hát azért nem annyira szakadt el a tárcáktól, miközben az egész konstrukció jó vagy rossz, ebben a formában öröklődött, erről lehetne külön vitatkozni. De ezt azért vegyük figyelembe, hogy a szaktárcák képviselve vannak az igazgatótanácsban, legalábbis azok, amelyek a legjobban érintettek. A multinacionális vállalatoknál itt felmerül az a kérdés, hogy mennyire rendelkezünk tájékozottsággal. Itt az egyik alapvető probléma, hogy ki áll mögötte. Folyamatosan alakulnak, módosulnak ezek a vállalatok, és ezekről, ha nem szerzünk tudomást, és nem tudja folyamatosan a gazdasági diplomáciánk – hogy használjam ezt a sokat idézett szót –, tehát a gazdasági diplomáciánk nem tudja felderíteni, hogy tényleg ki és mi áll mögötte, akkor az komoly bajt okoz, mert kezdve a versenytárgyalásoktól, vagy bárhol igazából, akkor nem hiteles adatok alapján és nem valós ismeretek alapján tudunk csak dönteni. Itt szerepet játszik nyilván egyrészt az, hogy mennyire megbízható vállalatokról van szó. Mennyire olyan vállalatokról van szó, amelyek azért vásárolnak, hogy megfojtsanak esetleg valamit, vagy valóban azért, hogy a térségben még további törekvésekkel, még intenzívebben kívánnak működni. Hát ezt nem szabad elfelejteni, amikor a döntéseket meghozzuk. A másik pedig, mondjuk, stratégiai szinten nyilvánvaló, hogy ami az Európai Közösségben kialakult; az Európai Közösségben az előbbi vállalatokat kénytelenek vagyunk figyelembe venni, ha az Európai Közösség felé törekszünk, hiszen ezt jóformán alapvetőnek tekintik. Néha megdöbbentő, hogy milyen részletkérdésekben képesek kormányfők nekem levelet írni. Ezt csak említem ebből a szempontból. Tehát nekünk ezt is ki kell elégíteni valahol, ugyanakkor figyelembe kell venni az Egyesült Államok európai és közép-európai jelenlétének a fontosságát. Túlmenően a politikai szempontokon, a gazdasági szempontokon, egyszerűen azon az alapon, hogy aki érdekelt a térségben, az más szempontból is érdekelt. Nekünk ez stratégiai létkérdés, hogy az Amerikai Egyesült Államok ebben a térségben igenis érdekelt legyen, és gazdaságilag legyen érdekelt. Úgyhogy, ha prioritásokat veszünk, akkor az Európai Közösség és az Egyesült Államok jelenléte elsődleges. Amikor viszont ezeknek a hegemóniájára vagy monopolisztikus lehetőségeinek az ellensúlyozására is szükség van, mert erre is szükség van, akkor figyelembe kell venni e szempontból a japánokat is, és figyelembe kell venni akár más távol-keleti országokat, vagy esetleg kívülállókat. Ez jelentené ennek az egész gazdaságpolitikai stratégiának az alapját, hogy tudjuk a fő célokat, a fő érdekeltségeinket, kötődéseinket, és ugyanakkor azoknak az ellensúlyát. Ez az a stratégia, amit nekünk viszont ki kell koncepcióban dolgozni. Ezen a téren is. Kérdésem az, hogy ha ezt most le tudjuk zárni, mint egy figyelemfelhívó és egy elemző tanulmányt, hogy most lezárhatjuk-e ezt a kérdést, vagy pedig még ebből egy konkrét és egy szinte menetrendszerű és feladatköröket meghatározó újabb anyagot kell készíteni, ami már a tárcákat is közvetlenül érinti. De ezt csak felvetem, és visszaadom a szót Vissi Ferenc elnök úrnak. Kíván-e az elhangzottakra reagálni? Nem kell mindenre, csak, ami tényleg olyan, ami előrevivő. tessék!

(Vissi Ferenc elmondja, hogy az ÁVÜ-ben a Versenyhivatal jelenléte az semmiféle garanciát semmire nem jelent. Az ÁVÜ egy eladó ügynök. Ha nincs a kezében az a stratégiai szamárvezető, ami ott kell, hogy legyen, akkor mindig az eladás lehető legjobb voltában lesz érdekelt.)

Antall József: Köszönöm szépen! Én akkor azt javaslom, hogy ezt mint tájékoztatót most fogadjuk el. Ez alapján én a Gazdasági Kabinet elnökét felkérem, hogy a Gazdasági Kabinet gondolja át, és készítsen egy koncepciót, akár előzetes szakértői vizsgálattal. Ebbe legyen bevonva az ÁVÜ-től nyilván elsősorban maga a miniszter, az igazgatótanács elnöke, az ügyvezető igazgató, tehát mindazok, akik ebből a szempontból is fontosak, valamint az egyes tárcák is annak érdekében, hogy ágazati viszonylatban is kerüljenek megvizsgálásra a feltételek, és így kerüljön kidolgozásra ez a koncepció. Azt hiszem, ez nem áll ellentétben egymással, hogy konkrét ügyekhez kell egy előzetes irányvonal. Akkor köszönöm az elnök uraknak a megjelenést.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. II. kötet 354-359. oldalán megjelent szövege)