1990. év

(Kádár Béla, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere néhány koncepcionális problémát vázol fel a jövő hét hétfőjén kezdődő magyar–szovjet csapatkivonási tárgyalások pénzügyi kérdéseivel kapcsolatban. Az egyik probléma a szovjet tárgyalási „blitzkrieg” jellegű? magatartás, a másik a szovjet tárgyalásvezetési technika, amely szerint a katonai és civil, vagyis a kereskedelmi, gazdasági kérdéseket egy egységes csomagterv keretében kívánja felfogni. Ezért megerősítést kér arra vonatkozóan, hogy mi változatlanul elkülönítetten kezeljük ezeket a kérdéseket. A szovjet pénzügyi követelési igény 50 milliárd forint, amivel szemben mi az állagmegóvási kötelezettségnek az elmulasztását, a környezetszennyező tevékenységet, valamint a különféle magyar természetes és jogi személyek kárára elkövetett cselekményeket hozzuk fel, amelyeknek összesített értéke eléri a szovjet követelés értékét. Ez lenne az a bizonyos nullszaldós törekvés, amelynek azonban az érvényesítése aligha valószínű, habár a jogszerűség és az evidenciák a magyar fél oldalán állnak. Alapvető eltérés tapasztalható a szovjet fél, valamint a magyar fél jogfelfogásában, a Magyarországon lévő szovjet csapatok által használt objektumok tulajdonjogával kapcsolatosan is. Ez a magyar jog szerint magyar tulajdon, ebből adódóan közös tulajdonhasznosításnak jogi alapja nincs. Ez az első és a békés menete a tárgyalásnak. Amennyiben a mérkőzés elmérgesedne, akkor egy későbbi stádiumban ki tudunk még húzni egy-két kártyát, mert akkor mélyebbre tekintünk a történelmi időkben, és 1956, sőt az 1950-es 60-as években kötött különféle pénzügyi megállapodások Magyarországra hátrányos következményeit is elővesszük. Továbbá a magyar természetes és jogi személyek kárára korábban elkövetett intézkedéseiket, tehát deportálás, kényszermunka, elhurcolás, kisajátítás, bár az ezzel kapcsolatos kárigényünk nem teljesen feltérképezett. Végezetül a szovjet fél szorgalmazza vegyesvállalatok létesítését is.
Annus Antal honvédelmi közigazgatási államtitkár, kormánymegbízott kiegészítésül még elmondja, hogy eddig a szovjet katonák 40%-a hagyta el az országot, ez több mint 40 ezer fő.
Karácsony Imre tábornok még elmondja, hogy környezetszennyezés miatt csak Veszprémben 1 milliárd dollárnyi kárt állapított meg egy szakértői cég, továbbá évente közel 2-2,5 milliárd dotált élelmiszer-ellátásban részesültek a szovjetek. 1949 és ’56 között 50-70% ár- és díjszabálykedvezményekben részesültek postában, hírközlésben. Gázt, vizet, villanyt is csak 50%-ban térítettek, vasúti díjszabást pedig 60%-ban. A tárgyalások sikertelenségének az oka egyedül az, hogy a szovjetek semmiféle magyar egyezményt, így az ’57-es, az itt-tartózkodásuk jogi alapját megteremtő, majd az erre ráépülő ’58. április 1-jei egyezményt sem veszik figyelembe.
Somogyi Ferenc, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára megjegyzi, hogy egyetlen egyezmény sem teremtette meg az itt-tartózkodás jogi alapjait.)

Antall József: Én egy kérdést szeretnék feltenni Annus altábornagy úrhoz, annak érdekében, hogy a Kormány lássa, hogy milyen kockázatok mellett dönt, illetve milyen kockázatok mellett foglal állást a magyar magatartás kialakításáról. Nagyon értékes információ az, hogy a szovjet csapatok személyi állománya és itteni eszközeinek értéke 40%-kal csökkent ez ideig.

(Annus Antal megjegyzi, hogy ez technikában, a főbb eszközökben valahol már a 80%-ot közelíti, a személyi állomány kapcsán említett 40% fele viszont családtag, tehát itt van még egy ütőképes, cselekvő erő.)

Antall József: Szóval ezek szerint a csapásmérő egységek vonultak ki, és itt maradtak azok az egységek, amelyek a belső magyarországi erőviszonyok alakulása szempontjából jelentősek, és figyelmen kívül nem hagyhatók, illetve a stábok is, meg a vészalakulatok. Ezt mindenképpen figyelembe kell venni a Magyar Kormány cselekvőképességének az alakulásában. A másik kérdés pedig ugyanaz, amit szeretnék itt jelezni, hogy mivel a szovjet helyzet bizonytalan, a csapatkivonási tárgyalások sorsával, illetve a tényleges kivonás ütemtervével kapcsolatosan azért még egy jó kilenchavi bizonytalansággal együtt kell élnünk. Ezért is szükségesnek tartom, hogy a Kormány és a gazdasági kormányzat tegyen meg minden olyan lépést, amely lehetővé teszi a külgazdasági kapcsolataink gyorsított ütemű átcsoportosítását, illetve a függőség gyorsított ütemű csökkenését, mert nem tudhatjuk, hogy ebből a jövő évben milyen kedvezőtlen következmények adódhatnak. Ha majd túl vagyunk a bizalmatlansági zónán, akkor majd a megújhodó Szovjetunióval erőteljes ütemben tudjuk a kapcsolatainkat gazdaságilag is megújítani. De addig, azt hiszem, a gazdasági kormányzatnak mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy elősegítse a gazdasági átcsoportosítást is.

(Bod Péter Ákos ipari és kereskedelmi miniszter megkérdezi, hogy a hasonló cipőben járó csehek és a lengyelek tárgyalási pozíciójához képest a magyar miben különbözik? Annus Antal válaszában elmondja, hogy a csehekkel szemben a szovjet kormány elismerte, hogy 1968-ban agressziót követtek el, ezért ebből adódóan kártérítési igényeik nincsenek és nem is lehetnek. Nálunk ilyen akkor következhetett volna be, ha a szovjet parlament, vagy a politikai vezetés ugyanezt elismerte volna 1956-ról. A lengyelektől pedig csak 43 ezer embert kell kivonni.)

Antall József: Tőlünk mennyit?

(Annus Antal: 103 ezer fő volt mindösszesen.)

Antall József: A családtagokkal együtt?

(Annus Antal: 49 500 fő katonaállomány, és a különbség pedig családtag, illetve polgári alkalmazott.
Somogyi Ferenc még megjegyzi a csehekkel kapcsolatban, hogy a csehszlovákok a hazatelepülő katonák elhelyezéséhez faházakat ajánlottak fel, legalábbis a tárgyalási menetben.
Tarján Lászlóné a környezetvédelmi károk érvényesítésének fontosságára hívja fel a figyelmet, amiről viszont a szovjet tárgyaló fél hallani sem akar.)

Antall József: Azzal kezdeném, mielőtt a határozati javaslatra térünk, hogy gondolom, abban teljes egészében egyetértünk, ami az első pontban van, hogy a két kérdés összekapcsolását a magyar fél nem tudja elfogadni. Egyszer azt leszögezzük, hogy minden egyéb kereskedelmi és egyéb kapcsolatunk külön kérdés, és a szovjet csapatkivonulással összefüggő valamennyi pénzügyi és egyéb kérdés külön kezelendő. Ennek a kettőnek összemosása, kompenzálása a tárgyalások folyamán elképzelhetetlen, ezt nem kívánjuk. Azt hiszem, ebben egyetértünk. A következő kérdés, tudom, hogy van felmérés, hiszen ilyen anyagok készültek is, de van-e egy teljes, átfogó, globális felmérés, amit mintegy mi nyújthatunk be a szovjet félnek mint kárigényt. Tehát magyarul, ha ők benyújtják az egyiket, van-e egy teljes ellentétel, amiben minden benne van? Ezen belül azt hiszem, hogy egyértelműen kell leszögeznünk a jogi helyzetet, amire Somogyi államtitkár úr utalt, hogy az ’57-es és az ’58-as események sem jogi alapjai a jelenlétnek, csak a de facto jelenlétnek a szabályozásai. Tehát ezzel összefüggésben az egyik kérdés, miután felmerülhet propagandisztikus és egyéb szempontból, de tényleges tényként is, hogy mi milyen kárt okoztunk, vagy mi mit tettünk a Szovjetunióban? Ezen belül az 1945-ös fegyverszüneti egyezmény világosan meghatározta Magyarország felelősségét, és a jóvátételt annak idején 200 millió USA dollárban határozta meg. A 200 millió dollárnak megfelelő értékben számunkra meglehetősen kedvezőtlen értékelésben belevették mindazokat a leszerelt gyárakat stb., amit annak idején kiszállítottak. Ebből következik, hogy a ’45-ös fegyverszüneti egyezménnyel? és az azt követő jóvátétellel, majd a párizsi békeszerződéssel a harci cselekményekkel összefüggő jóvátételt mi lezártnak tekintjük,? és az nem kerülhet a tárgyalás szintjén még egyszer előtérbe, mert Magyarország a ’45-ös fegyverszüneti egyezményben, illetve a ’47-es békeszerződésben ezt a kérdést lezárta. Egyszer ez a lerögzített tény. A második: az 1947-es párizsi békeszerződésnek megfelelően a szovjet csapatok útbiztosító erői addig tartózkodhatnak Magyarországon, ameddig az osztrák államszerződés megkötésére sor kerül, és az osztrák államszerződés megkötését követően három hónapon belül, tehát 90 napon belül kell Magyarországot elhagyniuk. Ekkor ugyan megkötötték a Varsói Szerződést, de a Varsói Szerződés arról nem rendelkezett, hogy a szovjet csapatok Magyarországon maradhatnak. Ezt az akkori erőviszonyok mellett feleslegesnek tartották jogilag rögzíteni. Ebből következik, hogy 1955-ben a megkötött osztrák államszerződés Moszkvában, illetve Bécsben történt aláírását követően három hónappal, azaz 90 nappal megszűnt a szovjet jelenlét jogi alapja. Tulajdonképpen ettől, vagyis azóta nincs jogi alapja a jelenlétnek. Az ’57-es és ’58-as megállapodás a Kádár-kormányzat részéről akkor egy de facto helyzetben egy belső szabályozást jelentett az ittlétre. A következő kérdés, hogy mi mit tudunk felvetni a kárigények között. Nyilvánvalóan fel kell vetni egyszer mindazt, ami a párizsi békeszerződést követően már nem kötelezett bennünket. Ez vonatkozik ezekre a dotációkra is, amihez Bod Péter is megjegyzéseket fűzött. Tehát azt a teljes összeget kell egyszer nyilván felvetnünk. A második kérdés, amiben az Országgyűlés is a szovjet parlamenthez fordult, amit nem ok nélkül nem válaszolnak meg gyorsan, hanem bizottság elé küldték annak megvizsgálását, hogy milyen álláspontra helyezkedjenek az ’56-os forradalom megítélését illetően. Ettől függetlenül nekünk arra az álláspontra kell mindenképpen helyezkedni, hogy ekkor semmiféle nemzetközi jogi alapja nem volt már a szovjet jelenlétnek. Tehát egyszer a jelenlétnek nem volt alapja, még szabályozott, de facto alapja sem. Tehát mindazokat a károkat, amelyeket ’56-ban okoztak, mindenképpen ki kell mutatni. Nem tudom, milyen arányú ennek a felmérése, annak idején biztosító, vagy egyéb szerv részéről történt-e valamilyen globális felmérés? De azt fel kell tárni, hogy Budapest szétlövése mit jelentett. Miután nehézfegyverekkel csak ők rendelkeztek, az épületekben okozott károk, azok kifejezetten szovjet fegyverektől eredő károk voltak, legalábbis a legnagyobb részében. Fel kell mérni az elmaradt bérleti díjakat. Például a körmendi Batthyány-kastély? vagy a pápai eszterházy-kastély? esetében nyilván nem fizettek bérleti díjat. Például a pápai Eszterházy-kastélyt, gondolom, 1967-ig, vagy ’68-ig birtokolták. Fontos belevenni a műemlékekben okozott károkat, a műemlékek karbantartásának elmulasztását. Most csak példaként említem ezeket, a teljes listát kellene nekünk készenlétben tartani. Most a tárgyalási pozícióink nyilvánvaló, hogy politikailag nem könnyűek, de jelen pillanatban feltétlen hiba lenne bármilyen előzetes engedményt tenni. Úgyhogy én javasolom annak megfontolását, hogy ezeket mind figyelembe véve nekünk következetesen kell emellett kitartani. Felvetődik természetesen, hogy mindezeket a kérdéseket, amikor feltártuk, amikor mindezeket előtérbe helyeztük, akkor kezdeményezhetünk legmagasabb szinten a Szovjetunióval tárgyalást, hasonlóan a csehekhez. Ebben az esetben, ugyanezeket a kérdéseket fel kell vetnünk, már csak a csehekkel való összehasonlítás érdekében is. Jelenleg, ameddig nincsen valamennyi ilyen kérdés feltárva, ameddig nem futottuk le ezeket a szakértői tárgyalásokat és a kormánytárgyalást, addig nem hiszem, hogy ez eredménnyel kecsegtetne. Körülbelül ennyit szerettem volna elmondani. Kérem, hogyha ehhez van akár a miniszter úrnak, vagy a szakértő államtitkár uraknak megjegyzése? Van még? Nincs? Surján miniszter úr.

(Surján László, népjóléti miniszter elmondja, hogy akkoriban 15-20 millió forintra tették az egészségügyi intézményeket ért károkat. A tárca csak ezzel foglalkozott. Ennek kétharmada épületkár volt. Ebből lehet további becsléseket végezni. A lakosságot érintő lakásépületkárok, közintézmények lényegesen magasabb összegeket eredményeznek. Ezek valószínűleg még nincsenek benne az összesített károkban.)

Antall József: Kérjük ennek a legsürgősebben minden adatát. A másik oldalon vetődik még fel az a kérdés, hogy a szovjet fél által átengedett objektumok közül a mi számunkra annak van csak becsülhető értéke, amelyiket egyáltalán hasznosíthatónak minősítünk. Történetesen egy erdő közepén egy társasház, vagy olyan, ami kifejezetten csak katonai célokat szolgál, például rendelkezésre álló repülőtér, amit nem akarunk repülőtérként felhasználni és értékesíteni, kevéssé értékesnek tekinthető. Nem vagyunk arra kötelezhetők, hogy mi azt a repülőteret feltétlenül repülőtérként értékeljük saját szuverén országunk területén, és arról tárgyalási kényszerben legyünk, hogy mi legyen azzal az objektummal. Helyezkedhetünk arra az álláspontra ezekben az esetekben, hogy ezt vigyék haza. Gondolom, hogy e szerint folyik a felmérés és a tárgyalás is.

(Annus Antal tájékoztatja a Kormányt, hogy az adatok rendelkezésre állnak, mert minden minisztérium a kérésére elkészítette a felmérést. Ennek ellenére a magyar követelések egy része ma még csak becsülhető, ugyanis például a még át nem vett ingatlanok esetében a felmérés még nem volt elvégezhető. Például az állagmegóvás elmaradása miatti kár, az eddig tapasztalatok alapján, mintegy 10 milliárd forintra tehető a csapatkivonás végére. A környezetvédelmi károk mintegy 100 milliárdra, a mentési költségek mintegy 50 milliárdra és a vállalkozóknak, magánszemélyeknek okozott károk 1,5 milliárdra becsülhetők. A nem hasznosíthatónak nyilvánított, vagy nyilvánítandó építmények, amelyekről a miniszterelnök úr szólott, 3-5 milliárdra, a speciális állami dotáció 12 milliárdra, az 1956-os háborús károk az ’57-es Központi Statisztikai Hivatal által kiadott hivatalos kiadvány szerint 25 milliárd forintot tettek ki. Ezt le kell tisztítani, ha pusztán az épületkárokat nézzük, akkor ez gyakorlatilag 2,5 milliárd forint. Az elhurcoltak kártérítése is csupán becsült.
Karácsony Imre a hasznosítható ingatlanokkal, különösen a repülőterekkel kapcsolatban megjegyzi, hogy a Magyar Köztársaság területén 6 db szovjet repülőtér van, amelyekre a szovjeteknek a mai nap 750 millió rubel a követelésük. A tököli repülőtérhez,? amely nemzetközi, európai hírű, első osztályú repülőtér, viszont tartozik hozzá több mint 1500 lakás. Világos dolog, hogy egy polgári repülőtér néhány 10 lakással kiszolgálható. A lakóingatlanok viszont nem hasznosíthatóak, ugyanis általában katonai bunkerrel lettek egybeépítve, és a legelemibb magyar építési szabványoknak sem felelnek meg.)

Antall József: Polgári célra történő hasznosítás esetében az a kérdés, hogy a Malév úgy ítéli-e meg, hogy egy repülőtér hasznosítható-e a Malév keretében, akár külföldi tőke bevonásával, például teherszállításra. De, ha itt valóban egy nemzetközi repülőtér kialakul Ferihegy mellett, az nem tudom hogyan érintené a Malév-et? Érdeke-e a Magyar Köztársaságnak, hogy a területén magyar katonai repülőtereken kívül szovjet katonai repülőtereket repülőtérként hasznosítsunk, és hogy ezekre a repülőterekre nyugati repülőtársaságok telepedjenek? Milyen hatással lesz ez? Ezt fel kell mérni. Jogi értelemben nem hiszem, hogy a Malév már rendelkezik ezekkel a repülőterekkel.

(Siklós Csaba pontosít, miszerint nem a Malévhoz, hanem a légiforgalmi és repülő térirányító társulathoz tartoznak ezek.
Annus Antal kiegészítésként elmondja, hogy a korábbi tervek szerint ’90 szeptemberében versenyfelhívást kell közzétenni, amelynek értelmében a 6 repülőtér valamelyikén, elsősorban Tökölön, nyugati tőkével, magyar apporttal egy vegyesvállalatot kellene létrehozni. A maga részéről viszont Kunmadarast? tartja magasan a legjobb repülőtérnek.)

Antall József: Mi az a repülőtérszám, amit nekünk értelme van tárgyalási alapul elfogadni. Ezek szerint Tököl és Kunmadaras. A többi ellen tiltakozni kell, hogy nekünk az tehertétel, vigyék haza. Ha azt mondjuk ki, hogy két repülőtér az, amiből mi egyáltalán kiindulunk, ha nem lesz ellentétes vélemény. Az előbbi tököli, ebben a megoldásban és a kunmadarasi. Kérdés az, hogy a Magyar Honvédség tart-e igényt szovjet repülőtérre, vagy indokolt-e?

(Für Lajos honvédelmi miniszter válaszol a kérdésre, miszerint nincs szüksége rá.
Annus Antal kiegészítésként megjegyzi, hogy Tököl esetében vegyes hasznosítás lenne. A katonai igénybevétel csupán a vezetést biztosító gépekkel kapcsolatos tevékenységben jelentkezne.
Bod Péter Ákos ipari és kereskedelmi miniszter azt javasolja, hogy a Kormány ne hangoztassa, hogy az említett két repülőtér mennyire jó, és hogyan kívánja hasznosítani, mert ez a szovjetekkel való tárgyaláson az alkupozíciónkat csak gyengíti.)

Antall József: Én úgy gondolom, hogy nem lenne helyes, ha általában úgy mennénk bele ezekbe a vegyes vállalkozásokba, hogy azok potenciális katonai létesítmények lehetnek. Nagyon fontosnak tartanám, hogy a vegyesvállalatok ne terjedjenek ki ilyen vállalatokra – beleértve a repülőteret is –, és ha egy mód van rá, és sikerül más vegyesvállalati megoldást találni erre, akkor el kell kerülni, hogy ez egy technikában, jelzőberendezésekben és minden másban vegyesvállalat legyen a szovjet féllel. Ennek beláthatatlanok a következményei. Nem is hiszem azt, hogy ez lelkesítően hatna a nyugati fél részére. Ezt nagyon megfontolandónak tartom.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. II. kötet 507-514. oldalán megjelent szövege)