Egy évtizeden belül másodszor színhelye hazánk nemzetközi kongresszusnak az orvos- és gyógyszerésztörténelem területén. Ez annál jelentősebb, mert a Nemzetközi Orvostörténelmi Társaság (Párizs) és a Nemzetközi Gyógyszerésztörténelmi Társaság (Bréma) több mint fel évszázados története során sohasem tartott Magyarországon kongresszust, miután erre csak ott kerülhet sor, ahol elismerik a megfelelő tudományos és intézményes hátteret, garanciát látnak a sikerre. 1974-ben Budapesten került sor a XXIV. Nemzetközi Orvostörténelmi Kongresszusra, amely a patinás nemzetközi társaság máig legnagyobb létszámú és legtöbb előadásnak helyet adó kongresszusa volt.
Most a Nemzetközi Gyógyszerésztörténelmi Kongresszusra kerül sor Budapesten, amelynek ünnepélyes megnyitása szeptember 29-én lesz a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, majd október 2-án zárul a tudományos programja. De már a megnyitást megelőző napon – a részvevők érkezése, regisztrálása mellett – több nemzetközi szervezet tart vezetőségi ülést, közgyűlést Budapesten. A tudományos program után pedig a hazai gyógyszerésztörténelem szempontjából is jelentős tanulmányutat biztosító kirándulást rendeznek.
A plenáris ülés mellett a kongresszus tudományos programja keretében szekciókban folytatódnak az előadások. A kiemelt kongresszusi témák között szerepel: a gyógyszerészeti tudományok fejlődése, összefüggésben a természettudományok haladásával; a gyógyszerészeti gyakorlat történeti szemszögből; az orvostudomány és a gyógyszerészet társadalomtörténeti problémái; az orvos- és gyógyszerésztörténet és a művészetek; az orvostudomány és a gyógyszerészet kapcsolata, az orvostudomány és egészségügy általános problémái; a népi gyógyászat és a gyógyszerészet. Neves külföldi és hazai szakemberek ismertetik eredményeiket a kongresszusokon.
A legfelső szellemi irányításra a kongresszusnak helyet is adó intézmény, a Magyar Tudományos Akadémia vállalkozott. A gyakorlati szervezés természetesen a szakmai társaságokra, intézményekre hárul. A Magyar Gyógyszerészeti Társasággal együtt a Magyar Orvostörténelmi Társaság és a szakterület hazai bázisintézete, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár feladata a kongresszus megszervezése és lebonyolítása. (...)
Van ezen kívül a hazai orvos‑ és gyógyszerésztörténelemnek egy olyan különleges vonása, amely még nemzetközi értelemben sem oly sikeres, mint nálunk. Ez pedig a két rokon szakterületnek, az orvos‑ és gyógyszerésztörténelemnek az együttes vizsgálata, a tudományos társaságok együttműködése, az intézményes alapok együttes megalapozása. Természetesen nálunk is voltak „nézetkülönbségek”, hatottak az orvos- és gyógyszerésztársadalomban érvényesülő feszültségek, ellentétek. De az adott tudományszak együttes művelésének jelentősége, az erők koncentrálása olyan együttműködést eredményezett, amire joggal lehetünk büszkék. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár mint országos intézet, az orvos- és gyógyszerésztörténelemnek egyaránt bázisintézete, gyűjtőköre mindkét területre kiterjedt. A hazai gyógyszerésztörténeti múzeumi hálózat kialakítása jelentékeny mértékben erre az intézetre épült, működése óta sorra nyíltak meg a vidéki részlegek is. Budapesten pedig a budavári „Arany Sas” Patikamúzeum és az Ernyey József Könyvtár mint speciális kiállítóhely és gyűjtemény az intézet részlegeként szolgálja a szakterületet.
Az együttműködés egyesületi vonatkozásban sem hiányzott. Már az 1958-ban megalakult szakcsoport közösen művelte a szakterülete és a Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetsége keretében 1966-ban újjászervezett Magyar Gyógyszerészeti Társaság és Magyar Orvostörténelmi Társaság is korán felismerte az együttműködés jelentőségét: 1968-ban már együttesen szervezték meg a Gyógyszerésztörténeti Szakosztályukat. Így már természetesnek tűnt, hogy az 1974-ben rendezett budapesti Nemzetközi Gyógyszerésztörténelmi Kongresszuson külön gyógyszerésztörténeti szekcióban folytak az előadások, illetve a mostani Nemzetközi Gyógyszerésztörténelmi Kongresszuson orvostörténeti szekció ülésezik a Magyar Tudományos Akadémián. De nem kevésbé szoros az együttműködés az „alaptudományok” (fizika, kémia, biológia stb.) művelőivel, illetve ezek szervezeteivel, intézményeivel. A népi orvoslás kutatása, amely viszont a néprajz szakterületével kapcsolja össze a magyar orvos-gyógyszerésztörténészeket, nem véletlenül ugyancsak külön szekciót alkotott 1974-ben és 1981-ben. Mindez csak úgy lehetséges, hogy a Magyar Orvostörténelmi Társaság „hétköznapjaiban” is számos szekciója keretében fejti ki működését, kiegészítve még az itt nem említett speciális területekkel (mentéstörténet, katonaegészségügy, orvosi numizmatika stb.).
A „hazai körkép” után néhány szót a mostani kongresszus nemzetközi rendezőiről, szervezeteiről. A legnagyobb jelentőségű a Nemzetközi Társaság (Inernationale Gesellschaft für Geschichte der Pharmazie), amelyet 1926-ban 17 ország képviselői alapították. Innsbruckban. A második világháború után 1949-ben indult igazi virágzásnak ez a nemzetközi testület, bár szoros kapcsolata a német nyelvű országokkal változatlan maradt. Székhelye és tagságának nagy része ma is legszorosabban a Német Szövetségi Köztársasághoz fűzi e testületet. Három Ismert nevű tudós és szakíró töltötte be azóta az elnöki tisztséget: Prof. Dr. J. A. Häfliger (Basel), Prof. Dr. G. E. Dann (Kiel) és a most lelépő elnök, Prof. Dr. W. Schneider (Braunsehweig). A legnagyobb létszámú nemzetközi társaság mellett – a tudományos kutatás elismeréseként – 1952-ben megalapították a Nemzetközi Gyógyszerésztörténelmi Akadémiát (Academie Internationale d’Histoire de la Pharmacie), amelynek elnöke Doz. Dr. D. A. Wittop Koning (Amsterdam) ismert szakember. Végül a harmadik jelentős nemzetközi szervezet, amelynek „jogi személyek”, az egyes nemzeti társaságok a tagjai, a Gyógyszerésztörténelmi Társaságok Világszövetsége (Union Mondiale des Sociétés d'Histoire pharmaceutique), jelenlegi elnöke: Prof. D. L. Cowen (USA).
A most kezdődő nemzetközi értekezlet nem tartozik a nagy létszámú kongresszusokhoz, nem hasonlítható például az elmúlt esztendő nagy sikerű Nemzetközi Élettani Kongresszusához, amelynek több ezer részvevője volt. E kongresszus 300–400 főre számíthat, de a legjelentősebb országok tudósokkal, egyetemi oktatókkal képviseltetik magukat és így túlmenően a szűkebb történeti jellegű szakterületen, az „anyaszakmák” képviselőit és intézményeit is érintik. Azt sem titkolhatjuk el, hogy a kongresszusra nem a legszerencsésebb körülmények között kerül sor, amiben a pénzügyi szempontok, a Keleten és Nyugaton egyaránt érvényesülő takarékossági intézkedések és egyéb jelenségek is szerepet játszanak. Mégis bízunk benne, hogy a kongresszus teljesíti feladatát és öregbíti hírünket, megmutatja a magyar szellemi élet hagyományait, tudományos eredményeit a jövő szolgálatában.
